Meghívó az Inlernet Napra és Referens képzésre

Inlernet

Már csak két hét!

2015. február 21. szombat különleges nap lesz, hiszen ekkor rendezzük meg a méltán népszerű Inlernet® Napot, amelyre ezúton sok szeretettel meghívjuk!

Megtisztel bennünket, ha Csapatával együtt velünk ünnepli ezt a napot, hiszen több oka is lesz az ünneplésnek! Ünneplünk, hiszen találkozhatunk Önökkel személyesen is, ünnepeljük a képzett referensi csapatunk újabb bővülését, ünneplünk, hiszen számos sikeres Törzsvásárlónk eredményeit fogjuk gyönyörű ajándékokkal elismerni és ünneplünk, mert olyan újdonságok hangzanak el ezen a napon, melyek történelmet írnak mindannyiunk életébe. Az egész nap során tapasztalni fogja, hogy az Inlernet® komolyan veszi a céljait, melyek közül az első helyen áll az Ön sikere!

Tapasztalja meg testközelből az Inlernet® Nap különleges élményeit, motiváló hangulatát és engedje meg a számunkra, hogy a biztos anyagi jövőjét ötletekkel, segédanyagokkal és meglepő újdonságokkal megtámogassuk! A hatalmas tapasztalattal, színészi tudással és példamutató eredményekkel rendelkező előadóink, lelkesen készülnek, hogy Önt és Csapatát közvetlenül sikeressé tegyék.

Többek között ezekre a kérdésekre is választ kap:

Hogyan lesz hatékonyabban? Melyik a legsikeresebb módszer? Miért a legmotiválóbb Karrier Rendszer? Milyen anyagi jövőt szán Önnek az Inlernet®? Miért érdemes termékpartneri Referensnek lenni?

Az Inlernet® Info programja:

9:45 - 11:00 Az Inlernet-Rendszer©bemutatása a gyakorlatban

A nap indításaként – most már hagyományosan – egy, bárki számára ingyenesen megtekinthető előadást tartunk az Inlernet-Rendszerről!

Hozza el ismerőseit, leendő üzlettársait, vásárlóit és Termékpartner jelöltjeit, hogy ők is megismerhessék az Inlernetről szóló információkat és miután elnyeri tetszésüket, a nap további részében is örülnénk, ha köztünk maradnának (a további programon való részvételhez a belépőjegy megváltása szükséges).

Ne feledje, belépődíjunk levásárolható és az új Törzsvásárlói ezzel és a regisztrációkor kapott ajándék összeggel együtt, máris 15.000 forinttal indulhatnak életük első Inlernetes vásárlókörútjára! Akár, már az ebédet is egy Termékpartnerünknél fogyaszthatják el és máris megismertetheti velük a gyakorlatban is az Inlernetes vásárlás működését.

Fontos, hogy Termékpartnereink is megértsék, miért jár plusz előnyökkel számukra, ha az Inlernet-Rendszerben Törzsvásárlóként is ugyanúgy részt vesznek. A Rendszer egyik fő célja ugyanis, hogy elősegítse a hazai kis-, és középvállalkozások piaci előnyökhöz való jutását, fellendítse forgalmukat és erősítse piaci pozíciójukat, emellett pedig egy olyan szegmensből is bevételhez juthassanak, amelyikből különben esélyük sem lenne.

Amennyiben magával hoz NÉGY olyan Törzsvásárlót, akik még nem vettek rész rendezvényünkön, a belépőjegye árát mi álljuk és erre a napra a vendégünk.

Jelentkezzen MOST online-utalvánnyal, mert így bebiztosíthatja helyét a korlátozott létszámú rendezvényen és a belépődíj összegét szokásunk szerint azonnal jóváírjuk a foglaló egyenlegén, amelyet ezt követően Termékpartnereinknél levásárolhatja!

Az Inlernet-Napra, a Webirodájában, a "Műveletek- Rendezvényre jelentkezés" menüpont alatt tudja megtenni a jelentkezését!

Megjelenésére feltétlenül számítunk, és sok szeretettel várjuk!

Időpont és helyszín: 2015. február 21.   szombat 9:45 - 19:00 Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont 1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 12-14., I. emelet Jelentkezési határidő: 2015. február 18. szerda 23:59 Részvételi díj:

3000 Ft/ fő, amely a helyszínen, vagy online utalvánnyal előre fizetendő.

*Amennyiben vezetői pozíciót tölt be, akkor vezetői aktivitásának megtartása és az Utazási Versenyen való részvételének biztosítása érdekében, mindenképpen javasoljuk, hogy vegyen részt a rendezvényen!

Megjelenés:

Üzleti öltözet

Az Inlernet® Nap programja:

  9:45 - 11:00 Az Inlernet-Rendszer© bemutatása a leghatékonyabban (Csórics Balázs) 11:15 - 12:15  Egy különleges lendület titkai (Bodnár Péter) 12:15 - 13:00  Ebéd (önköltséges) 13:00 - 14:00  Az Inlernet®, mint a legattraktívabb Karrier Rendszer (Kékesi Egon) 14:15 - 15:15  A jövő ma elérkezett! (Bognár Péter vezérigazgató) 15:30 - 19:00  Termékpartneri Referens képzés és vizsga

http://inlernet.blogstar.hu/./pages/inlernet/contents/blog/20679/pics/14419729989323133_800x600.jpg
Inlernet Worldwide
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?