OKOSAN ÉS CÉLTUDATOSAN A SIKER ÚTJÁN

Inlernet

11. CÉLTUDATOS 

Hallottál már a S.M.A.R.T. (Smart = Okos) célokról? 

S.M.A.R.T.

  • Specific –                 Különleges
  • Measurable –            Mérhető
  • Achievable –             Elérhető
  • Relevant –                Lényeges
  • Time-bound –           Időszerű

Talán már használtad is őket céljaid megfogalmazásakor? Ez a céltervezés legsikeresebb rendszere, de a szisztéma figyelembevétele ellenére is előfordul, hogy egyeseknél tökéletesen működik és el is érik az általa megfogalmazott célokat, míg másoknak ez mégsem sikerül.

Ez a miatt fordul elő, mert vannak, akiknek a bal (realitás, számok) - és vannak, akiknek a jobb agyféltekéjük (képzelet, érzelem) a domináns. A SMART célok pedig tisztán racionálisan felépített bal agyféltekés gondolkodással megfogalmazott célok, amelyek egy érzelmi beállítottságú jobb agyféltekés személy számára komoly problémát okoznak. Ők ugyanis nem szeretnek mindent a legapróbb részletekig megtervezni, megfogalmazni, inkább hallgatnak megérzéseikre, nagyobb a kreativitásuk, gyorsabban reagálnak a változásokra. Mégis vannak közöttük is sikeresek. Sőt, a legkiemelkedőbb sikereket elérők! Hogyan csinálják akkor?

Nekik picit más úton kell járniuk. Gondoljuk csak végig! A világ legkiemelkedőbb teljesítményei, ugyanis nem tisztán csak SMART célok voltak!

Nem volt SMART cél, a világ felfedezőinek utazása, az sem, hogy repüljünk, vagy hogy leszálljunk a Holdra, és az sem, hogy egyszerűen csak leugorjunk szabadeséssel az űrből. Ezeknél a céloknál a harmadik (Achievable - Elérhető) rész egyáltalán nem teljesült. Ugyanis ezek a célok annak idején még nem voltak reálisak, lehetetlen álmoknak tűntek. Miképpen lehettek mégis a legsikeresebbek? Úgy, hogy ezeket a merész álmokat világos célokká kellett alakítaniuk ahhoz, hogy megvalósíthatókká váljanak.

Az Inlernet® is mert hatalmasat álmodni, azonban ismerve az említett problémákat, ötvözte a SMART célok racionális gondolkodását, a jobb agyféltekés gondolkodás kreativitásával és érzelmi megközelítésével. Ebből született meg az egyedülálló Inlernet-Rendszer©, ami ennek köszönhetően, patikamérleg szinten kiegyensúlyozott elemek sokaságából adódik össze és vált tökéletessé.

Neked már nem kell semmi mással foglalkozni, mint hogy a lehető legkönnyebb úton érd el céljaidat és minden energiádat saját üzleted felépítésére és csapatod támogatására fordítsd. Mindegy, racionális, vagy érzelmi beállítottságú vagy, mi elvégezzük helyetted mind a két terület feladatait, hogy számodra, már kizárólag a céltudatos megvalósítás és a siker öröme maradjon.

Az Inlernet® céltudatosan, már megalapításának pillanatában lefektette azokat az alap- és jövőbeli céljait, amelyeket tervszerűen és következetesen, ezekre fókuszálva valósít meg. Ugyanis legfontosabb céljaink, hogy jelentős mértékben tudjuk javítani Törzsvásárlóink életkörülményeit, Termékpartnereink piaci kilátásait és közös környezetünket egyaránt, illetve, hogy a világ legnagyobb törzsvásárlói közösségét hozzuk létre.

Szlogenünk is emiatt szól így: „Teremtsen értéket vásárlásaival!” Sokan nem értik még hogyan lehetséges mindez, de Törzsvásárlóink már ismerik „titkunkat”, hogy ezt miképpen vagyunk képesek megvalósítani csupán azzal, hogy napi vásárlásainkat az Inlernet-Rendszer© használatával végezzük el.

Ismételjük át, az Inlernet-Rendszer© miért SMART - OKOS, azaz mitől:

Egyedi, saját fejlesztések és megoldások, a legjobb lojalitás programot kínálva partnereinek. Maximális rugalmasság, egyedülálló jutalékrendszer. Kiemelkedő jövedelem a vásárlások által.

  • Measurable – Mérhető

Saját webirodájában mindenki pontosan, másodperc alapú elszámolással nyomon követheti vásárlási forgalmát, jutalékait, csapata forgalmát, stb. Eredményes munkáért, arányos elismerés.

  • Achievable – Elérhető

Ingyenes, mind a Törzsvásárlóknak, mind a Termékpartnereknek. Nemzetközi szinten, határokon átívelő vásárlói kedvezmények és üzletépítői lehetőségek. Az év 365 lebonyolítható egy vásárlás az online üzletágnak és az Inlernet® Online-utalványnak köszönhetően.

  • Relevant – Lényeges

Anyagi biztonságot és függetlenséget teremt, a teljes rugalmasság és szabadság biztosítása mellett. Ilyen könnyen és ilyen összegből, nem tudsz máshol egy saját vállalkozást elindítani!

  • Time-bound – Időszerű

Fogyasztói társadalomban élünk, de a vásárlók legnagyobb százaléka ár érzékeny és keresi az akciókat, kedvezményeket, amelyek az Inlernetnél az év minden napjának, minden percében várják. Saját vállalkozás felépítése esetén előgondoskodás a nyugdíjas évekre, illetve gyermekeink, családunk számára. A mindennapi vásárlások által a világ hátrányosabb helyzetű régióinak támogatása és környezetünk védelme, környezet- és egészségtudatosságra nevelése.

És ez csak a SMART része, hiszen az Inlernet® egyik legfontosabb értéke és különlegessége, hogy nem ígér, hanem bejelent, nem felvázol, hanem megvalósít, nem másol, hanem saját kreativitást és fejlesztéseket talál ki és hoz létre. Ezáltal Törzsvásárlóink pontosan tudják, hogy folyamatosan kemény munka folyik a háttérben annak érdekében, hogy minden partnerünk a lehető legtöbbet hozhassa ki a saját üzlete felépítéséből. Nem kell kérdezzenek, mert tapasztalják, hogy hónapról hónapra új és meglepő bejelentésekkel készülünk, amelyek mind-mind partnereink munkájának elősegítésére irányulnak.

Aki az Inlernet-Rendszert© választja, az az egyszerűség és a zsenialitás mellett, a hosszú távú biztonságot és az anyagi függetlenséget is választja.

Mi pedig azért dolgozunk, hogy céltudatosságunk és befektetett energiáink, Törzsvásárlóink és Termékpartnereink, azaz egész Közösségünk sikereiben térüljenek meg!

http://inlernet.blogstar.hu/./pages/inlernet/contents/blog/23317/pics/14507235668719786_800x600.jpg
Heti motiváció,Inlernet Worldwide
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?