Sétálunk. Lassan… csöndben… sokan… sokáig…

Inlernet

Szinte hangtalanul lépdelünk a fekete autót követve… csak a léptek neszét és egy-egy női cipősarok kopogását, illetve a véletlenül elrúgott kavicsok hangját hallani. De azok is, szinte némán gördülnek tova, mintha éreznék a pillanat meghatottságát és a fájdalom súlyát.

Nehéz ilyenkor megszólalni, üres a lélek és a tekintetek is, csak a könnycseppek buggyannak ki a szemekből. Az emlékezet, persze ilyenkor pörög csak igazán, mintha visszaszámolna, mintha érezné, mindjárt elfogy az ideje és vége, és csak úgy ontja magából a közös emlékeket, a töltött libanyakat, a friss debreceni kenyér illatát és a házi pogácsáét, a beszélgetéseket, a találkozásokat, a baráti, kemény férfias kézfogást és a feledhetetlen, huncut mosolyt…

Nézem a lehajtott fejű, szótlan embereket - mint egy hosszú, néma kigyó úgy tekereg a menet nagyerdei köztemetőben - és nézem az út mellett álló sírokat is… Nemsokára, már Ő is egy hasonló helyen fog nyugodni, az örökkévalóságig… Rajtuk nevek, foglalkozások, évszámok… vasúti váltóőr, vitéz, professzor, főhadnagy, tanítónő, zenész, királyi főtanácsos, garázsmester, stb., mintha a történelem mellett lépdelnénk, hogy egy újabb alatvalót kísérjünk, szinte szó szerint egy más világ társadalmába… 

Néha milyen hosszúnak gondoljuk életünk, de az ilyen pillanatokban, mégis azt érezzük, hogy szinte elrepült és olyan keveset töltöttünk azokkal, akik igazán számítanak földi utunk során. Milyen jó lenne, most is vele nevetni, milyen jó lenne, most is mosolyogni látni, ahogy megszoktuk, azzal a huncut mosollyal az ősz, snájdig bajsza alatt…

De a halálnak sajnos nincs humora. Szegő Andrástól hallottam egyszer valami hasonlót…, hogy tréfálkozhatunk vele, vághatunk grimaszt, mutathatunk szamárfület, vagy akár fityiszt is neki, lehet rajta viccelődni, lehet rajta nevetni, sőt, lehet gúnyt is űzni belőle, de ezt csak ideig-óráig. Lehet halogatni, késleltetni, várakoztatni,  de megúszni, elkerülni, vagy éppen kicselezni nemigazán. Mindig eljön, mindig bekövetkezik, még a nagyon vicces, szembeszegülő fickókat, a tréfarépákat, a mókamestereket és a jópofákat is elragadja. Mert a halál nem érti a viccet… , vagy nincs tekintettel rá.

Ő érte is eljött és nagyon gyorsan ragadta magával, elköszönni sem nagyon tudtunk Tőle, hiszen mindig olyan erősnek láttuk, olyannak aki sohasem adja fel, aki küzd, aki harcol és a csatát követően győztesen tér vissza. Biztosak voltunk benne és hittünk ebben most is. Mert Ő egy szilárd bástya volt, egy igazi oszlopos tagja közösségünknek, akinek széke, már mindig árván fog ott állni a jobb oldal, harmadik sorának közepén.

Hatalmas területen fekszik a debreceni köztemető. A szél is lecsendesedik útközben, süt a nap, ő is rámosolyog és egy-egy madár is megszólal… kísérőzenét játszanak az utolsó közös utunkhoz, talán a madarak „Il Silencio-ját“.

Porból lettünk és porrá leszünk… bevégeztetett. Állunk még csendben, nézzük a rengeteg virággal és koszorúval betakart halmot. Ennyi egy ember? Nem hinném. Mert az emlékeink, lehet az idővel megfakulnak, de az emberi elme egyik legjobb tulajdonsága, hogy a fájdalmat hamarabb feledi, mint a boldog és vidám pillanatokat, benne azokkal, akik közel álltak hozzánk, akiket szerettünk. Mert bár a dal is úgy szól: „Csak a jók mennek el, Ők hagynak el, s mit Ők hoztak el, Ők viszik el…“, de az emléküket itt hagyják nekünk, mint ahogy itt maradnak a fotók, amelyek talán majd idővel megfakulnak, de az emlékezetünkben, gyönyörű színekben fognak örökké megmaradni.

Nyugodj békében Sándor és köszönjük barátságodat és kitartásodat mellettünk a nehéz napokban is! Egy olyan embert veszítettünk el, aki nem csak kiváló vezetője volt közösségünknek, hanem egy igazán jó ember is, akire mindig lehetett számítani, akiben mindig lehetett bízni.

Tudjuk, hogy a Jóisten tárt karokkal fogad és bízunk benne, hogy Bérczesi Róbert szavai is valóra válnak, mert valóra kell, hogy váljanak: „A halálunk után ugyanoda kerülünk, ahova minden éjszaka álmunkban.“

Te mertél nagyot álmodni és kívánjuk, hogy mostantól ott pihenj, ahová mindig vágytál legszebb álmaid során! 

Isten áldjon barátunk!

Szemán Sándor, az Inlernet Törzsvásárlói Közösségnek 7-es karrierszintű vezetője, élt 73 esztendőt. Nyugodjon békében!

https://www.youtube.com/watch?v=_njLxnqXYfk

http://inlernet.blogstar.hu/./pages/inlernet/contents/blog/25672/pics/14572950107333897_800x600.jpg
Inlernet Worldwide
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?