JÓ MATEKOS VAGY?

Inlernet

Amennyiben igen, akkor odafigyelsz a nem könnyen összegyűjtött keresetedre, és ha még félre is tudsz tenni, akkor természetes, hogy ehhez a legjobb konstrukciót próbálod megtalálni.

No de mi számít a legjobbnak és honnan tudod, hogy valóban az a legjobb?

A kérdés pedig igazán innen kezd érdekes és emellett egyre bonyolultabb is lenni. Ember legyen ugyanis a talpán, aki eligazodik a különböző pénzintézetek, befektetési- és egyéb-, különböző hozamokat kínáló lehetőségei között. Az átlagembernek nincs meg az ehhez szükséges háttértudása és lássuk be az ideje sem, hogy az összes ajánlatot végigbogarássza a legapróbb kisbetűs részeket is beleértve. Pedig, ha biztos szeretne lenni a dolgában és nyugodtan aludni a megspórolt pénze miatt, akkor jól teszi, ha igazán alapos, már az első lépésekkor is.

Természetes, hogy hiszünk a pénzintézet alkalmazottjának és megbízunk benne, amikor a tájékoztatást adja, csak éppen az nem bizonyító erejű és nem egyszer fordult már elő, hogy csak jóval később, a kondíciós listát végigbogarászva jöttünk rá, hogy igencsak rossz vásárt csináltunk.

Nézzünk erre egy példát (A példa, valós történet.): 

Elhelyezed a pénzed egy akciós betétben, amelyekről tudható, hogy csak az első betéti periódus lejártáig érdemes az adott bankban tartani, mert a kamat utána drasztikusan csökken, így kellő előrelátással már akkor tisztázod, hogy a lejáratot követően, miképpen mentheted ki a pénzed. Te sem szeretsz bankba járni, várakozni, így internet-banking szolgáltatást is igényelsz. Kérdésedre az ügyintéző úgy válaszol, hogy az így végezhető átutalásnak nincs felső összeghatára. Ezt elhiszed - mert kinek jutna eszébe a zsúfolt bankfiókban a többtíz oldalas kondíciós listát elkérni és bogarászni, miközben a többi ügyfél a sarkában liheg. Majd a betét lejáratához közeledvén, nem kis meglepetésedre azt látod, hogy az internetes átutalás felső összeghatára 2.000.000 Ft/tétel, egy tétel átutalásának díja pedig 0,15 %, maximum 4000 Ft. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valaki, például az adott betétformára megjelölt maximális összeget, azaz 50 millió Ft-ot tenne be, akkor azt csak huszonöt részletben - és valószínűleg huszonöt nap alatt, bár erről nem szól a kondíciós lista - vehetné ki - persze mindannyiszor levonva a 4000 Ft-ot. Ha ezt levonjuk a betét hozamából, mindjárt nem is olyan vonzó ez a betét!

forrás: csakigazat.blog.hu

De nézzünk egy másik példát:

„A Magyar Nemzeti Bank, addig fűrészelte az alapkamatot, hogy lassan eltűnik és manapság 1,05 százaléknál áll. Mit jelent ez, ha van egymillió forintunk, amint bankbetétben, egy év lekötéssel szeretnénk elhelyezni? A Portfolio.hu levezette:

  • az átlagos egy éves forint lekötött betéti kamatok 0,85 százaléknál állnak
  • tehát, az egymilliós betétjére az ember 8 500 forintot kapna egy év után
  • de ebből a nyereségből még levonódik a kamatadó (15 százalék) és az eho (6 százalék): mínusz  1785 forint
  • az egész összegre pedig a 3 ezrelékes tranzakciós illeték, amikor átutaljuk a banknak: mínusz 3000 forint
  • szóval, marad 3717 forint nettó nyereség, 0,37 százalék nettó kamat, ennyit fial a milliónk. Ha úgy szebb, akkor havi 168 forintot, azaz napi 6 forintot…

Persze az állam itt is segít: a lakossági állampapírok között (diszkont kincstárjegy, kamatozó kincstárjegy, kincstári takarékjegy) sokkal jobb kamat mellett finanszírozhatjuk a magyar államot egyéves futamidővel.”

forrás: (Portfolio)

No igen, sokkal jobb kamat mellett… De mennyi is az a sokkal jobb kamat? És kinek is érni meg igazán? Az emberek többsége rendelkezik-e olyan hatalmas összegekkel, amelyekre évekig nincs szüksége, nem mozdítja, vagy olyan anyagi helyzetben él, hogy megelégszik az ilyen kis hozammal is?

Sajnos nem ez a jellemző. Az elmúlt év sorozatos bróker és pénzintézeti botrányaiból pedig látszódik, hogy mennyire nem tisztességesen álltak ügyfeleikhez, milyen szintű volt a félre-, vagy nem megfelelő tájékoztatás, hiszen elég csak a devizahiteles elszámoló-levelekre tekinteni, amelyeken fekete-fehéren ott áll: „A bank által tisztességtelenül felszámított összeg.”. És sajnos ismerjük ennek ellenére, az elszámolások, kártalanítások keserű történeteit is.

Igen, de akkor mi a megoldás?

Fektessük ingatlanba a pénzünket, vagy nyúljunk ahhoz a módszerhez, amelyhez nagyszüleink is nyúltak, a nemesfémekhez? De nézzünk csak végig az ingatlanpiacon és emlékezzünk csak az arany árának egy-két évvel ezelőtti, egyik pillanatról a másikra történő hatalmas zuhanására.

Be kell, lássuk, hogy egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, ha meg szeretnénk óvni, sőt növelni szeretnénk megtakarításainkat. Természetes, hogy az emberek nagy része, nem szeretne súlyos kockázatokat vállalni, nem bízik a bizonytalan kimenetelű lehetőségekben és egyre kevésbé a pénzintézetekben, ellenben szeretne megtakarítást elérni és lehetőség szerint, ezeket az összegeket növelni.

Véleményünk, hogy ha biztonságos és hosszútávon is kiszámítható jövőt szeretnél megteremteni, akkor az Inlernet-Rendszer© használatával, ezt képes vagy megteremteni.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az Inlernet-Rendszer© NEM megtakarítási forma, NEM befektetés és NEM végez pénzügyi tevékenységet!

A Törzsvásárlói Rendszerben© elhelyezett vásárlási utalvány foglalók felhasználásán, a Termékpartnerek által, a vásárlásokat követően biztosított visszatérítéseken, csapatunk vásárlási forgalmán, aktivitásunkon és Referensi munkánk sikerén alapul.

Azonban nyugodtan kijelenthetjük, az Inlernet® által javasolt két év költéseinek összegét, ha vásárlási foglalók formájában megelőlegezed, azt bármikor levásárolhatod és a visszatérítéseidet, a Rendszer© szabályai szerint, meg is fogod kapni. És ha ismered ennek működését, akkor azzal is tisztában kell legyél, hogy a folyamat végén a vásárlásaidnak milyen magas százaléka kerül vissza hozzád. És ilyet, sehol máshol nem találsz!

Mert mi, igenis értéket teremtünk a vásárlásaink során és igenis képesek vagyunk pénzt keresni az által, hogy változtatunk vásárlási szokásainkon és kizárólag az állandóan kedvezményeket biztosító Inlernet® Termékpartnereknél végezzük el a bevásárlásainkat. Ilyen mértékű szabadságot és ilyen, mélységeiben is átgondolt felépítést sem fogsz találni más rendszerben.

Nincs veszíteni valója sem a Törzsvásárlóinknak, sem pedig a Termékpartnereinknek, hiszen a Rendszer© használata ingyenes, nem terheli sem regisztrációs-, sem éves-, sem egyéb rejtett költség.

Nincsen tranzakciós illeték, nincs interchange fee se és számold csak végig, hogy ezek az aprónak tűnő forintok, amelyeket két évre vetítve összeadsz, milyen tetemes költségre is rúgnak! Célunk, hogy az ügyfeleink kölcsönös előnyök biztosítása által juthassanak előre és mindezt úgy tehessék meg, hogy ezek az alig észrevehető – de összességében nagyon magas  – rejtett költségek se terheljék Őket, hogy minél hamarabb és minél sikeresebbekké tudjanak válni, hiszen a vásárlás működteti Rendszerünket©, amely a nagyobb bevétel, több vásárlás, még nagyobb bevétel gondolatmenete alapján képes megvalósítani a perpetuum-mobile elvet, hiszen a megkeresett összegek egy részét a Rendszeren© belül tudjuk elkölteni. No de miért is szeretnénk mindezt máshol megtenni, ha itt kapunk visszatérítéseket, ezáltal nő csapatunk forgalma és a mi bevételeink is!?

Nem fogsz találni még egy olyan lehetőséget, amely nem kér tőled többet, mint hogy azt az összeget, amelyet két év során, úgy is elvásárolsz, az Inlernet-Rendszeren© keresztül tedd meg, és ha hozzáteszed a munkád és lelkesedésedet, akkor ezáltal kiemelkedő jövedelmekre tehetsz szert. Nincs főnök, nincs munkaidő beosztás és nem kér senki számon. Ez persze azt a felelősséget is jelenti, hogy kizárólag a Te kezedben van saját sikered kulcsa! Mennyi időt és energiát fordítasz erre, mennyit segítesz csapatod tagjainak, hogy Ők is sikeresekké tudjanak válni, milyen gyorsan tanítod meg Őket Inlernetesként® vásárolni és valóban mennyi vásárlásodat végzed a Rendszer© használatával. Mi biztosítjuk számodra mindehhez a professzionális hátteret, képzéseinkkel, rendezvényeink által pedig segítünk a tudás megszerzésében, hogy neked kizárólag csak arra keljen koncentrálni, hogy felépítsd azt a jövőt, amelyről már annyiszor álmodoztál és legfeljebb egy lottónyeremény által hitted, hogy képes leszel elérni.

De ez nem így van!

A lehetőség itt áll és csak rajtad múlik, hogy pár forint haszonért pénzintézethez fordulsz, bizonytalan, vagy nagyon kockázatos befektetési formát választasz, szerencsejátékban bízol, bevarrod a párna sarkába, elköltöd, vagy úgy költöd el, ahogy különben is tennéd és általa mégis képes vagy megteremteni nem csak magadnak, hanem családod számára is a hosszú távú anyagi biztonságot.

Válaszd ezt az utolsót és meg fogod látni, sokkal jobb azon törni a fejedet, hogy Termékpartnereinknél mire költsd el kiemelkedő jövedelmedet, mint azon, hogy miről mondj le a hó végén! Mi pedig támogatunk ezen az úton, hogy ráadásul az erre fordított energiáid feltöltésében is segíthessünk, és majd együtt utazhassunk jól megérdemelt pihenésünkre Dél-Afrikába, az egyik legcsodálatosabb luxus szállodakomplexumba.

Addig is jó vásárlást és sikeres csapatépítést kívánunk!

http://inlernet.blogstar.hu/./pages/inlernet/contents/blog/27020/pics/14622258137232395_800x600.jpg
Heti motiváció,Inlernet Worldwide
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?