Inspirálódj olyantól, aki nem csak beszél arról...

Inlernet
2017.08.28.

Inspirációra mindenkinek szüksége van, ugyanúgy, mint a fejlődésre és a tanulásra. A kérdés csak az, hogy ezt miképpen tegyük, honnan, vagy kitől, kiktől tanuljunk?

Gondoljuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik fals információkba futnak bele egy-egy újságban, magazinban és akkor az online található anyagokról még nem is beszéltünk.

Az Internet kinyitotta számunkra a világot, elérhetővé téve milliónyi tudásanyagot, de ennek a fajta szabadságnak megvan az az árnyoldala is, hogy elképesztő mennyiségű téves, vagy ami még rosszabb, dilettáns írás található a különböző oldalakon. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kommunikációs csatornák efféle kiszélesedése miatt, megnőtt azoknak a sarlatánoknak a létszáma is, akik kihasználják az inspirációval, motivációval, célok elérésével kapcsolatosan megnőtt igényeket és magukat ilyen-olyan specialistának (expertnek), gurunak, szakértőnek, mesternek, szakembernek, sikertrénernek, lifecoachnak nevezve húzzák le a segítséget kereső és a sikerre vágyó embereket. Ráadásul a különböző képzéseikért vagyonokat kérnek el ügyfeleiktől.

Nem is az összeg lenne a legnagyobb probléma, ha fel tudnák mutatni azokat az eredményeket, amelyekről beszélnek. Ennek megállapítására, legtöbbször az is elég, ha csak a cipőikre, óráikra, autóikra, vagy magára a honlapjaikra nézel és azonnal meg kell szólalnia a vészjelzőnek, hogy ÁLLJ! Ha ő akar engem sikeressé tenni, akkor ő miért nem néz ki annak? Persze, mindenre lehet magyarázatot adni, hogy pl. Michael Gyarmathy, a párizsi Folies Bergére egykori világhírű és egyben milliomos igazgatója, jelmez- és díszlettervezője milyen kijárt, rongyosra hordott cipőt viselt, de a kivételek mint tudjuk csak erősítik a szabályt és róla szó szerint az egész világ tudta, hogy milyen kvalitású művész és igazgató.

Ennél azonban még fontosabb, hogy a rendezvényen ülő száz, ezer, több ezer emberből, később hány tudja megvalósítani célját és ha nem, akkor van-e aki foglalkozik vele, hogy hol ment félre a történet? Mert olvashatunk, hallgathatunk bármit, ha ezeket követően az igazi cselekvés rendre elmarad.

Természetesen mi is rengeteg anyagot olvasunk, hogy egy-egy igazi kincset megoszthassunk veled és ne arra menjen el az időd, hogy olyan „tanításokra“ fordítod, amelyeknek legjobb helye egy iratmegsemmisítőben lenne.

A meggazdagodásról, különösen a milliomossá válásról szóló témák hazánkban még mindig tabunak számítanak, rengetegen azonnal elutasítják az erről szóló tanításokat és a mindannyiunkat egyre jobban körülölelő korrupció miatt pláne azt érzik az emberek, hogy tisztán ez nem sikerülhet. Pedig nem kellene, hogy így legyen, ugyanis a meggazdagodás útja nincs sorompóval lezárva senki előtt, arra egyedül csak saját magunk vagyunk képesek akadályokat építeni.

Ma megpróbáljuk neked bemutatni, a legnagyobbak miképpen gondolkodnak a siker felé vezető útról:

A 61 éves Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója, aki 86 milliárd dolláros vagyonával ebben az esztendőben is a világ leggazdagabb embere úgy fogalmazott:

„Nem a te hibád, ha szegénynek születsz, de az már igen, ha szegényen halsz meg.”

Warren Buffet aki saját erejéből lett milliárdos befektető és a második a listán így fogalmazott:

“Nem az a fontos, hogy mennyi mindent tudsz, hanem az, hogy pontosan tisztában legyél azzal, hogy mi az, amit nem tudsz. Semmi baj nincs azokkal a befektetőkkel, akik semmit nem tudnak. Azokkal van baj, akik azt gondolják magukról tévesen, hogy tudnak valamit.”

Jeff Bezos az Amazon internetes óriáscég 53 éves alapítója és elnök-vezérigazgatója, aki a harmadik helyen áll ezen a listán és akinek vagyona 61 százalékkal nőtt egy év alatt, sikereivel kapcsolatban így szólt:

„Mindig helyezd előtérbe az ügyfeledet, még akkor is, ha ez látszólag jövedelemcsökkentő döntéssel jár! Hosszú távon ugyanis ez a nyertes stratégia.“

Azonban az egyik - az Inlernet® számára - legérdekesebb történet Amancio Ortega, az Inditex textilipari vállalat és a Zara divatárumárka 80 éves alapítójáról szól, aki a negyedik helyen áll 71,3 milliárdos vagyonával.

Ortega ugyanis pont azt tette és teszi a mai napig is, amit az Inlernet® is vall és amitől a legjobb Inlernet® üzletet tudod te is felépíteni. Olvasd el figyelmesen történetét!

Amancio Ortega egy vasúti munkás fiaként Spanyolországban egy ingeket áruló üzletben kapta első állását, mint kifutófiú. Sohasem látott egyetemet és az iskolából kikerülve azonnal ebben az ingszaküzletben kezdett el dolgozni. Az itt eltöltöttévek alatt félretett pénzéből 1975-ben La Coruna-ban megnyitotta első, igen kicsi boltját Zara néven. (Először Zorba néven szeretett volna boltot nyitni, ám mivel ez az elnevezés már márkaoltalmi védelem alatt állt, így egy hirtelen jött ötlettel módosított rajta és kitalálta a Zara elnevezést.) Egy teljesen új név, ami ugyan nem takart semmilyen mélyebb tartalmat, mégis elég tömör és egyedi volt ahhoz, hogy berobbanjon a piacra és az elmúlt 31 évben aztán lépésről-lépésre nyissa meg az újabb és újabb Zara üzleteket. Országról országra, kontinensről kontinensre haladt előre, míg végül felépült a mai Zara-birodalom, amely még ma is folytatja expanzív politikáját. Világszerte 62 országban működő, mintegy 2700 Zara üzlet lefedi a ruházati piacok legjavát és az ügyfelek kiszolgálásához 40.000-nél is több dolgozót foglalkoztatnak, amelyeknek 90 százaléka nő és a dolgozói létszámévről évre 20 százalékos növekedési arányt mutat.

Irányítási szempontból Ortega létrehozott egy Inditex nevezetű céget, amely képes az összes bolt összehangolt irányítására és így a dolgozók abszolút felügyeletére is. Egy spanyol újság szerint Ortegának egyedülálló keresőösztöne van a ruházati piacon és példanélküli irányítási képességével a spanyol ruhaárut így az egész világon képes teríteni.

Milliárdos vagyoni háttere ellenére az üzletember mégis a háttérben marad. Üzletfilozófiája szerint ugyanis:

„A főnök maradjon háttérben, támogassa a dolgozókat a mindennapokban oly módon is, hogy ne tűnjön ki közülük túlzottan.“

Ortega ennek értelmében semmilyen különleges öltönyt, vagy megkülönböztető értékű ruházatot nem hord. Azt viseli, amit a dolgozói, azaz munkaruhát. Ezen felül pedig mindig ugyanazt ebédeli, amit az alkalmazottak a cég konyháján esznek és ő is mindig az étkezdében fogyasztja el azt. Folyamatosan érezteti a dolgozókkal, hogy ő nem több, hogy ő is ugyanazt eszi, ugyanúgy dolgozik, ugyanúgy telik minden napja mint az összes alkalmazottjának. Módszere pedig bizonyítottan bevált, nem beszélve arról, hogy miután állandóan beosztottjai között van, nem is szakad el a valóságtól, első kézből tapasztal dolgokat, kap információkat és vesz észre javítandó feladatokat!

Sajátságos vezetési stílusa megkönnyíti a dolgozókkal való állandó kontaktus kiépítését, így állandóan felügyelheti a cég gyenge és erős pontjait. Ahogyan a spanyol sajtó beszámolt róla:

"Spanyolország leggazdagabb embere úgy öltözködik mint egy beosztott és kísérők nélkül járja a gyáregységeket.“

Ez az egyedülálló stílus megmutatkozik a termelési-, a logisztikai-, a terjesztési- és az árusítási vállalati stratégiákban is. Miközben a versenytársak azon szorgoskodnak, miként lehetne kiszervezni az egyes termelési egységeket, a Zara egyre nagyobb hangsúlyt fektet a jelenleg is több mint 50 százalékos saját produktivitásra. Mindeközben pedig Ortega példamutatásával a legkisebb időintervallumot igénylő közvetlen kontaktust tartják fent a dolgozó-dolgozó, a dolgozó-főnök, a főnök-felsővetezetés, valamint a dolgozók és a felsővezetés kapcsolatában. Ezzel napról napra növekedik a termelékenységi hatékonyság és ez teremti meg a létező legjobb- és leghatékonyabb vállalati kommunikációt is.

Termelőegységeiben a szervezeti irányítást az is nagyban segíti, hogy a mennyiségi termelés lehetőségével szemben a minőségi produktivitást választották, így a külső partnereknek történő gyártási folyamatok kiszervezése és a tömegtermelés helyett, saját dolgozóikkal, sajátos design-, raktározási- és piacpozícionálási technikák és logisztikai módszerek kidolgozására törekednek. Ennek érdekében kizárólag saját alkalmazottaik szaktudására, képességeire és készségeire építenek, amelyben a közvetlen vezetési stílus óriási segítséget nyújt valamennyi szervezeti egységük számára. Nem beszélve arról, hogy ez mekkora motivációt és kitörési-, előrelépési- és fejlődési lehetőséget biztosít az alkalmazottak számára.

Ha pedig ezek után még mindig kételkednél abban, hogy ez a sajátos vezetési- és irányítási stílus igazán sikeres lenne, vagy bárminemű hátrányt okozhat, jó ha tudod, hogy Amancio Ortega 11 évvel ezelőtt az amerikai Forbes Magazin besorolása szerint még „csak“ a világ 23. leggazdagabb üzletembere volt és vagyona körülbelül 12,1 milliárd Euróra rúgott. Ehhez képest ma a sajátságosan felépített, hihetetlenül közvetlen, kommunikáció-alapú birodalmának köszönhetően áll 71,3 milliárdos vagyonával a negyedik helyen a világ leggazdagabbak listáján. Ezek a számok pedig biztosan nem tévedhetnek.

Forrás: Forbes, HR-portál

"Teremtsen ÉRTÉKET vásárlásaival!"

Inlernet
2017.08.21.

Ez bizony az Inlernet® Első számú szlogenje. S hogy miért? Mert fontos az Érték. Főleg ebben a „mai magyar világunkban”.

Mit is jelent az a szó, hogy „érték”?

Az értelmező kéziszótár szerint:

„Valaminek az a tulajdonsága, amely a társadalom és az egyén számára való fontosságát fejezi ki.”

Vagyis azt, ami miatt az az illető dolog hasznos, vagy ami miatt azt az illető dolgot megszerezni, illetve megtartani érdemes.

Vajon érték-e „mai magyar” társadalmunkban a vásárlás? Ebben a rohanó-szaladó fogyasztói társadalomban vajon értéket teremtesz-e Te, Kedves Vásárló azzal, hogy elköltöd a pénzed különböző termékekre, szolgáltatásokra?

A gyanúm, az erős gyanúm az, hogy nem. Vagy csak nagyon ritkán és csak nagyon kevéssé. Mivel a jelenlegi fogyasztói társadalom nem az igazi értékekre épít, hanem a pénzköltésre. Teljesen mindegy, hogy azt mire és hogyan költöd el. A lényeg, hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj!

Teljesen mindegy, hogy az agyonreklámozott, szép csomagolásba zárt modern mérgeket, melyeket már csecsemőinkre is rákenünk, csak mert a neves multinacionális cég úgy kommunikálja termékeit, hogy „azt a babák érzékeny bőrére fejlesztettük ki és használatuk klinikailag bizonyítottan lágy, gyengéd és biztonságos.”

Kár, hogy ha a hatóanyag-keresőben utánanézel, akkor bizony kőolajszármazékot találsz az összetevők között.

Az is kár, hogy ez a kft. valójában egy gyógyszergyártó vállalat. S mikor egy gyógyszergyártó vállalat „klinikailag bizonyítja”, hogy termékei biztonságosak, akkor az számomra a legkevésbé sem hiteles.

Az is kár, hogy néhány hónapja, mikor egy, a Karib-tengeren ringatózó hajón voltam képződni, az egyik szigeten kirándulva idegenvezető-sofőrünk egy konténerekkel teli terület mellett elhaladva közölte velünk: „ez itt a … cégnek a kőolajraktára.” „Tényleg?” – mondtam – „Milyen jó, hogy ez a cég „babaápoló” termékeket is gyárt! Kőolajjal!

De ez persze nem számít. „Mai magyar” fogyasztói társadalmunknak nem. A lényeg, hogy megveheted jó drágán az ismert névvel ellátott mérgekkel teli flakont. A kisbabádnak.

S ez csak egyetlen példa a számtalan közül.

Hol itt az érték? Sehol. Hol itt a tudatosság? Sehol.

S hol van akkor az érték? Pontosan ott, ahol a tudatosság. Igen. Pontosan ott. Az, aki tudatosan vásárol, törekszik arra, hogy a Jót, Jó helyen és Jó áron vásárolja meg. Még akkor is, ha az kicsit kényelmetlenebb, mint a multinál a „mindent egy helyen”.

S megéri? Te mit gondolsz?

- Megéri gyermekednek és saját magadnak olyan termékeket vásárolni, melyek mentesek a méreganyagoktól?

- Megéri olyan szolgáltatást igénybe venni, melyet hiteles és valóban hozzáértő szakember nyújt, s ami valóban segítség Számodra?

- Megéri egy olyan rendszerrel kapcsolatban állni, amely összegyűjti számodra a megbízható, jó minőségű, biztonságos termékeket árusító üzleteket?

- Megéri egy olyan közösségnek a része lenni, ahol figyelnek arra, hogy olyan szakemberek szolgáltatásai között válogathass, akik nem csak a jó PR-juknak köszönhetően tűnnek jónak, hanem valóban hozzáértők is?

Tudtad, hogy azok, akik valóban hozzáértők és hitelesek

- azok közül sokan már nem hirdetnek az interneten, mert nincs szükségük a „sok idiótára”, akik a netről zaklatják őket?

- azok azért sem hirdetnek a neten hagyományos formában, mert mivel jók, hírük szájról-szájra terjed? S mi van akkor, ha Te pont nem találkozol olyannal, aki ismeri őt?

- azoknak nem a többszázezres csilli-villi jól felturbózott és feltupírozott honlapra fordítják energiáikat, hanem arra, hogy csendben végezzék a dolgukat?

- igazán tudatos vásárlókat és klienseket akarnak kiszolgálni?

S hogy hogy jön ehhez az Inlernet®? Úgy, hogy az Inlernet® rendszere nem más, mint egyfajta tudatosság-szűrő.

Az Inlernet® a tömegeknek való. S hogy miért?

Mert az Inlernet®-hez kell

- egy kis intelligencia

- tudatosság vagy legalábbis erős hajlandóság a tudatosságra

- szem, amivel látsz és szív, amivel érzel

- a lendület mellé kitartás és céltudatosság

- a lelkesedés mellé a realitások talaján való mozgás

- hajlandóság a fejlődésre s arra, hogy újat tanulj

Az Inlernetben képtelen érvényesülni az a törzsvásárló és az a termékpartner, aki a fenti értékekkel nem rendelkezik.

Hogy miért? Mert ő a kifogásait fogja keresni és megtalálni.

Az azonban, aki a fenti értékekkel rendelkezik,

- az képes és hajlandó lesz megtanulni a rendszer működését lépésről lépésre a saját tempójában.

- az meglátja és/ vagy érzi a rendszerben rejlő lehetőségeket. A sajátját és másokét is.

- képes és hajlandó tenni azért, hogy egy jól működő, értékekkel teli közösség aktív részese legyen

- nem riad vissza önmaga fejlesztésétől

Mi, itt az Inlernetben személyes felelősségünknek tekintjük, hogy

- úgy építsük ezt a közösséget, hogy hiteles, képzett, emberi értékekkel teli, jó minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat találj meg a honlapunkon található keresőben.

- olyan törzsvásárlói kört építsünk ki, akik igazán Jót, igazán Jó helyen és Igazán jó áron szeretnének vásárolni.

Mi a „Jó ár”?

Ezt fontos tisztázni. A „Jó ár”, nem a legolcsóbb, hiszen jó minőséget több költséggel jár előállítani és leszolgáltatni, mint a gagyit. A „Jó ár” az, ami jó a vállalkozónak és jó a vásárlónak.

Itt, az Inlernetben a Jó ár garantált, hiszen a vásárlásaid után olyan visszatérítést kapsz, melyet máshol, a rendszeren kívül vásárolva nem kapsz meg.

Azoknak azonban, akik igazán tudatosak sokszor az árnál is fontosabb, hogy tiszta, jó minőségű árut és szolgáltatást vásároljanak meg olyan helyen, ahová jó betérni, mert ott Emberek dolgoznak, akik szeretik a munkájukat és a terméket és/ vagy szolgáltatást, melyet értékesítenek, azaz mellyel értéket teremtenek.

Az Inlernet® célja, egy olyan emberbaráti célokat szolgáló vásárlói és vállalkozói közösség létrehozása, mely tagjai egymással aktívan együttműködve valódi értéket teremtenek szolgáltatásaikkal, termékeikkel és azok megvásárlásával.

Hétköznapi életünkre lefordítva: Célunk az, hogy elérjük, ha Te, Kedves Vásárló bármilyen terméket és/ vagy szolgáltatást keresel, akkor a Google helyett az Inlernet® keresőjét használod, mert tudod, hogy ott egészen biztosan biztonságos, jó minőségű terméket, szolgáltatást vásárolhatsz igazán hozzáértő és hiteles szakértőktől.

S hogy mi kell ehhez?

- Munka, mellyel értéket teremthetünk

- Együttműködés és összetartás, hogy mindezt felépítsük együtt

Mi már elkezdtük. Meg is csináljuk. Hogy veled-e vagy nélküled, azt Te döntöd el. Szeretnéd, hogy

- az Inlernet® vállalkozói, szolgáltatói köre a Te igényeidnek is megfelelően bővüljön tovább?

- olyan összetartó, együtt gondolkozó, igényes, tudatos vásárlói kört alakítsunk ki, akikkel jó egy helyen vásárolni?

- képesek legyünk igazán értéket teremteni vásárlásainkkal?

- hogy a Jót, Jó helyen, Jó áron tudjuk megvásárolni?

Akkor gyere és építkezzünk együtt!

Ez is ennyire egyszerű!

                         Lusker Heni HU449375

                                      TVK
                     Tudatos Vásárlási Konzulens

Miért Az Inlernet®?

Inlernet
2017.07.31.

Miért pont Az Inlernet®? Magam is keresem a választ egy ideje, hiszen annyi rendszerhez benéztem már. Mindegyik jó.

Ugyanakkor mindegyikben találtam olyat, ami ellenérzést szült bennem.

Az első lelkesedés és lendület azt mondatta velem: „Igen! Ez az!” Talán Te is találkoztál már ezzel az érzéssel. Aztán mikor jobban belenéztem, kiderült, hogy mégsem.

Elkövettem azt a hibát, hogy lelkesedésemben elkezdtem kommunikálni, hogy „Megtaláltam!” Aztán mégsem. A környezetem már kikészült ettől: „Heni már megint kitalált valamit!”

Sokak szemében itt tartok, akik régebb óta ismernek.

Aztán jött az Inlernet®. R. Zs. az újév első napjaiban toppant be az életembe. Az „Inlernettel® foglalkozik” – mondták róla a közös ismerősök. „Ez érdekel!” – éreztem ekkor, bár azt sem tudtam, mi az. Ez nálam nem nagy ügy. Engem minden érdekel. Ettől is kivan már a környezetem. Legalábbis egy nagy része.

Mikor Zs. először elmondta a részleteket, volt egy pont, mikor azt éreztem: „Elég! Ez túl sok!” Túl sok a jóból. Mondhatnám. És tényleg. Túl sok lett. A rengeteg információnak csak egy részét sikerült felfognom, de éreztem, hogy ez más, mint az eddigiek.

Eltelt néhány hét, és rájöttem, hogy ezt keresem már jó ideje. Egy rendszert, amibe „minden és mindenki” belefér. Igen. „Minden és mindenki”, aki megfelelően tudatos és hiteles. Rájöttem, hogy az Inlernet® az alapja mindennek, amit el akarok érni.

Az Inlernet® mindaz, amire a környezetem egy része azt mondta és mondja: „Vágyálmokat kergetsz!” Ezek nem vágyálmok. Célok, melyek megvalósíthatók. Az Inlernettel® az. Végre.

Mindig közösséget akartam szervezni. Tudatosat. Rendszert. Hozzáértés híján azonban el sem tudtam kezdeni. Ugyanakkor eldöntöttem, hogy ha nincs még ilyen, akkor addig tanulok, míg meg nem tanulom, hogyan kell ezt létrehozni.

Lehetetlen küldetés. Bizony az. Így óriási volt a megkönnyebbülés, mikor rájöttem, nem nekem kell megcsinálni, mert már készen van.

Hiányzott azonban még valami. Az Ember, az Emberek a rendszer mögött. Kik ezek az Emberek? Úgy döntöttem, sorra veszem és megismerem őket személyesen. Az Elsőket, a Vezetőket, mert a Rendszer pont olyan, amilyenek az ő szándékaik. Ha az ő szándékaik tiszták, akkor a Rendszer is az.

Legnagyobb meglepetésemre ez könnyebb volt, mint gondoltam. Ők elérhetőek, hozzáférhetőek. „Köztünk járnak.” Nem valamiféle magaslaton ücsörögnek a poroszlóik által őrizve, ahová csak „A Kiválasztottak” juthatnak el valamiféle kegy által.

Ez nekem fontos. Egy vezető akkor hiteles, ha lehet vele kapcsolatot teremteni. Könnyen méghozzá. Egyszerűen odamentem, bemutatkoztam. Ennyi.

Így ismertem meg Bognár Pétert, Csutka Istvánt és Leinemann Zsoltot is. Ezután tudtam megtenni – a külső szemlélő számára láthatatlan – első, apró lépéseimet. „Lassan, de biztosan” Ezúttal így. Nincs kedvem többször hasra esni a saját lábamban.

A Inlernetben a legjobb, hogy mindenki, akinek van szeme, amivel lát és szíve, amivel érez, megtalálja benne a saját lehetőségeit. Ki ezt, ki azt. Nincsenek korlátozó tényezők. Terhes kötelezettségek, melyek fojtogatnak.

Nincsenek benne Emberek, akik folyton megállítanak azzal, hogy „Heni! Ezt így nem lehet!” Itt azt mondják: „Csináld!” És ezt: „Azt csináld, ami a szívedből jön.”

Itt nincs fojtó elvárás, a „Na! Mi lesz már!?” ésatöbbi.

Mi az, amit itt kapok?

-       tanulhatok

-       saját tempómban haladhatok

-       támogatást kapok – emberit és szakmait

-       türelmet és bizalmat kapok

De leginkább élhetek és érvényesülhetek.

Nekem mire jó az Inlernet®?

-       közösséget szervezhetek

-       emberi kapcsolatokat építhetek

-       eszközt és lehetőséget adhatok mások kezébe, hogy boldoguljanak

-       élhetek a saját lehetőségeimmel

-       pénzt kereshetek azzal, amit szeretek csinálni.

Nem fogok hazudni. Nem könnyű. Dolgozni kell, hogy eredménye legyen. Először energiát kell beletenni, utána jön az eredmény. Ez máshol is így van.

Meg kell találni azokat az embereket, akikkel érdemes és jó együtt dolgozni. Ez sem könnyű. Ez idő. Kinek mennyi. Ezúttal rászánom az időt, mert megtaláltam a helyem. Végre. Akkor is, ha most még nem is látszik. Számodra. Kívülről.

Én már belül érzem. A változást is. S ez számít. R. Zs., az instruktorom épp ma mondta: „Az számít, hogy Te tudod.”

Ennyi. Ez is ennyire egyszerű.

                                            Lusker Henriett

                                                    TVK
                                   (Tudatos Vásárlási Konzulens)

Miért?

Inlernet
2017.07.10.

Ha nem tudod miért teszel minden egyes nap, minden egyes pillanatában, minden egyes lépést, akkor nagy baj van. Mint ahogy tudnod kell azt is, hogy melyek az Inlernet erősségei, enélkül ugyanis nem érsz végig a célodhoz vezető úton.

Persze elmondhatjuk neked újra és újra, de ha igazán elhivatott vagy, ha csapatot építesz, sőt már van is, akkor venned kell a fáradtságot, hogy havonta egyszer eljössz az Inlernet Napra, hogy legjobb előadóinkat és a legújabb információkat is első kézből hallhasd! Természetesen legalább ennyire fontosak a kedd esti Inlernet Akadémiákon való részvételek is, hiszen ilyenkor pontról pontra, témakörről témakörre haladva tudsz akár te, akár csapatod más tagja is fejlődni. És ez elengedhetetlenül fontos! Hiszen pont ettől fog előbbre lépni a csapatod. Ugyanis az egyedülálló lehetőséget biztosítani tudjuk számodra, tudásbázist tudunk adni neked, de megtanulni, készségszintre fejleszteni csak te tudod és ha ezt nem teszed meg, miképpen is tudnál csapatod új és még újabb Törzsvásárlóinak segíteni, hiszen a tudás átadása és annak elsajátítása nélkül megáll a legnagyobb lendület is.

Pedig ez egy igazi csapatjáték, ahol csak akkor nyerhetsz, ha együtt lesztek erősek, ha segítitek egymást, ha megosztjátok az információkat és a tudást, ha ott vagytok egymásnak a nehezebb pillanatokban is és együtt örültök minden egyes csapattagotok sikerének.

Tudsz arra válaszolni, hogy mi a célod? Tudsz arra, hogy mit teszel a képzéseken hallottakkal? Tudsz arra is, hogy mit kellene tenned, hogy valóban hasznosítsd az ott hallottakat? Mert jegyzetelhetsz, de ha soha nem olvasod el, akkor semmit sem érsz vele, ha pedig csak néha elolvasod, a múltban élsz állandóan és ezért nem jutsz előre.

Jogos a kérdésed. De akkor mit tegyél?

Figyelj és raktározz el érzéseket, gondolatokat! Vannak olyan képzések, ahol nem is engedik, hogy jegyzetelj. Pont azért, hogy minden energiádat a figyelemre fordíthasd, hiszen míg írsz, fontos gondolatok mennek el melletted.

Ráadásul, amikor motiváltan hazatérsz, lehet, hogy kiderül neked ez nem működik, hiába mondtuk mit tegyél, mert nincs rá időd. Mondtuk hogyan tedd, de neked az nem tetszik, vagy úgy érzed nem megy. Éppen ezért az a legfontosabb, hogy raktározd el a hallott információkat, mert az megmarad és lehet hogy hetek, vagy hónapok múlva fog csak hasznosulni, vagy leesni a tantusz, hogy ez az, amit mondtak anno az Inlernet Napon és akkor találod meg a saját utadat és érted meg, hogy a hallottakat miképpen tudod hasznosítani. (Aki nem tudja már mi az a tantusz, nézzen csak nyugodtan utána! :) )

A lényeg, hogy a fontos döntéseknél szánj időt a helyes döntés meghozatalára. Ez nem azt jelenti, hogy sokáig tartson a döntéshozatal, hanem a nyugodt körülményeket teremtsd meg és hallgass a megérzéseidre!

Úgy látod, te mindig rossz döntést hozol?

Gondolkodj el rajta, hogy mi ennek az oka! Legyél őszinte magaddal, hallgass a belső hangodra és a gyomrodra, mert az sohasem hazudik neked! Ennek ellenére, a legtöbb ember ezeken a kritikus pontokon a gyenge ellenállás irányába mozdul el, mert az mindig sokkal könnyebbnek tűnik, de hosszú távon mindig az lesz a nehezebb, a keservesebb, a fájdalmasabb.

Szóval, ha tudod, hogy merre kellene lépj, de mégsem teszed meg, mert félsz az ismeretlentől, mert nem akarsz egyedül lenni, mert az ismeretlennél is jobb a rossz, mert az már legalább kiszámítható számodra, aggódsz az új jelentette bizonytalanság miatt, vagy nem lépsz, akkor ne sírj, ne panaszkodj, mert a te döntésed volt! Ha döntöttél, akkor vállald is a következményeit és próbáld meg kihozni belőle a legjobbat! De benne maradni a rosszabb helyzetben a téves biztonságérzet miatt, az egyik legnagyobb hiba, amellyel már nagyon sokan szembesültek életük során. Hidd el, amíg nem lépsz ki régi életed kapuján és csukod be magad mögött, sohasem fogod észrevenni, hogy még hány ajtó létezik a világban és főleg, hogy hány van nyitva előtted, vagy melyik előtt állnak rád várva, hogy beinvitáljanak. Csak azok nyernek, akik mernek a nullába, az ismeretlenbe kilépni és megújulni.

Szerintünk nem jó más mellett élni, hanem csak valakivel együtt, nem jó más álmait építeni, hanem a sajátunkat, nem jó más életét élni csak a miénket és azt javasoljuk te is tegyél így!

Nehéz lesz?

Igen. De csak az elején és ha te magad sem hiszel magadban, ki más tenne úgy…, hogy lennének képesek hinni benned a csapattagjaid?

Ahhoz, hogy ezt a képességedet erősítsd, tanulnod kell. Ha nem állsz ki előadni, akkor hogy akarsz hatalmas csapatot építeni? Azokat vezetni is kell, azok elé ki is kell állni, képzéseket, nyílt előadásokat, webináriumokat, online meetingeket kell tartanod. Ha csak magyarázod másoknak mit tegyenek, de te magad nem teszed meg, nem jársz elöl példával, akkor miért hinne benned bárki is? Nem leszel ugyanis hiteles és ez egyet jelent azzal is, hogy sikeres sem.

Lehet mindenki sikeres? Lehet mindenki gazdag?

Igen, persze, hogy lehet.

De amíg nem érted meg és nem tudod elengedni a gazdag-szegény viszonyt és határt, amíg irigy vagy rájuk, amíg frusztrál, addig lassabban jutsz előre.

Értsd meg, te is ugyanolyan gazdag vagy! Mert a boldogság nem pénzben mérhető. Tudd, mitől leszel boldog és teljes életet élő és ne szégyelld, ha számodra nem a hússzobás palota, s a luxusautó jelenti azt! Mert nem is ezeken múlik. Csak nézz rá, hogy öltözik Mark Zukkerberg a Facebook alapítója, pedig megengedhetné magának a Gucci öltönyt! De nem ez a lényeg, nem ez számít, nem ez boldogítja és ezért nem is érdekli, nem fecsérel rá felesleges energiákat, mert nem másnak akar megfelelni, hanem saját magának és mára védjegyévé vált a farmer, a szürke póló és a jogging cipője. Ez az igazi gazdagság, ami a szabadságot biztosítja, hogy ne másnak akarj állandóan megfelelni, ne szégyelld az álmaidat, vágyaidat, hiszen ha megvalósítod őket, akkor egyszer csak azt fogod tapasztalni, hogy többen másolják amit és ahogy teszel.

A gazdagnak ugyanúgy fáj ami hiányzik, mint a szegénynek, a betegség ugyanolyan tragikus, mint a szegénynek, ha nem tud megvenni valamit ugyanolyan frusztráló, mint a szegénynek. Csak két külön világ. Ugyanaz motiválja, ugyanaz viszi előre, ugyanaz hátráltatja és ugyanattól szenved, nevet, vagy sír. Semmivel nem vagy rosszabb, csak más világban élsz. De oda el kell jutni, meg kell tudni találni az átvezető csatornákat, a képletet, a módszert és az Inlernet ezeket megadja és megmutatja számodra.

Motiválni tudunk, más előadók is tudnak, de ez csak a kopár felszín. Ezért van bajunk sok „motivációs trénerrel“, mert csak elhitetik veled, hogy meggazdagodsz, de az előadásaiktól sohasem fogsz, csak ők. Minket viszont nem az érdekel, hogy ő milyen sokat keres, hanem hogy te érd el mielőbb azt a kereseti szintet amelyet szeretnél. Az egy üzlet, ami az ámítással operál, nem pedig a megoldással. Mi a megoldást kínáljuk neked és a motivációdat az fogja adni, hogy saját szemeddel tapasztalod meg, mire vagy képes és ez milyen kimagasló eredményekkel jár.

Valós módszereket tanulj, mert ezek visznek előre, nem a szavak!

Az a fontos, hogy céljaid és a jelen közé nem hagyj beékelődni olyan gondolatokat, mint például, hogy szeretnél egy Mercedest, de gondolatban úgy vagy vele, hogy simán megelégednél egy új Fiattal is. Így ugyanis sohasem lesz Mercedesed, csak Fiatod és pont te magad leszel az igazi álmod elérésének gátja. Hidd el, a sikeres embereket nem érdekli, hogy mások mit mondanak arról, hogy meg lehet-e azt valósítani, képesek-e elérni, jó ötlet-e, érdemes-e energiát, időt és pénzt áldozni rá. Ők nem filozofálgatnak, hanem cselekszenek és ez óriási különbség. Mert a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy csak azt mantrázod, hogy meg tudom csinálni, meg tudom csinálni, meg tudom csinálni, hanem azt, hogy minden egyes napon teszel egy lépést előre, hogy cselekszel és így egyre közelebb kerülsz céljaidhoz. Mások meg majd akkor kapnak észbe, vagy tekintenek rád sóvárgó szemmel, amikor majd ott állsz a célkapuban.

Tudod, mire kell a pénz?

Szabadnak lenni.

De ha mindig a pénzre fókuszálsz, sohasem leszel gazdag. A rabja lehetsz, sok pénzed is lehet, de ha valami krach történik, akkor azonnal véged. Mert nem fejlődtél a vagyonod növekedésével együtt. Ezért nem sikerül hosszú távú sikerereket felépíteni a Lottó nyerteseknek, a hirtelen vagyont szerzőknek és a dinasztiák legtöbbjének. Mert nem mentek végig az úton, csak kaptak valamit, beleszülettek, a szerencse fiai lettek, de a szerencse, mint tudjuk forgandó.

Válassz olyat munkát, amelyet igazán szeretnél végezni és sohase a fizetés alapján válassz, hanem melyik az, amit ingyen is elvégeznél! Ez a szenvedély ugyanis „át fog menni“. Érezhető ez a lendület, a gondolkodásmód, a tanulási vágy, az érzés, hogy ebben te legyél a legjobb. Vállald el annyiért, amennyit adnak, hiszen bármennyi is legyen a fizetséged, mindig több lesz, mint amennyiért megcsinálnád, azaz ingyen is. Mert te a legjobb akarsz lenni és ezért tanulni fogsz, előbbre fogsz lépni, magasabb lesz az óradíjad, szakértővé válsz és a végén eléred álmaid keresetét. Az Inlernet-Rendszer pont ezt a folyamatosságot és szabadságot biztosítja neked. Elvégzett munkádhoz arányos fizetség, szabad időbeosztás, kiemelkedő karrier- és jövőkép és hosszú távú anyagi biztonság. Kizárólag csak rajtad múlik mikor kezdesz neki, milyen tempóban haladsz, hova szeretnél eljutni, mennyit szeretnél keresni és mindezt mikorra kívánod megvalósítani. Senki sem fog sürgetni, de ha elindulsz és haladsz, azonnal és kézzelfoghatóan fogod érezni eredményeit is és ez a legjobb motiváció a céljaidhoz vezető úton.

Gondold végig, mit szeretnél és mikorra kívánod elérni! Álmodj nagyot, hiszen ingyen van, majd indulj el és minden egyes nap, minden egyes pillanatában tegyél egy lépést és a végén ott leszel ahova szerettél volna eljutni, de akkor szó szerint még az álmaidban sem merted megfogalmazni… pedig az volt az első fontos, sőt, a legfontosabb lépés!

Mi pedig ott leszünk a startnál, majd az út mellett, ha elakadnál, ha segítségre lenne szükséged és ugyanúgy ott leszünk a célnál is, hogy együtt ünnepelhessük sikeredet!

Élni, vagy nem élni a lehetőséggel, az itt a kérdés…

Inlernet
2017.01.30.

Talán hallottál már róla, esetleg láttad is a televízióban azt a riportot, amely január 12-én egy hajléktalan párt mutatott be, akik egy sátorban élnek az egyik Budapest környéki hegy erdejében, még ezekben a rémisztően hideg téli napokban is. Nincs munkájuk, nincs lakásuk és jövőképük sem túl sok.

Ebben a szomorú helyzetben találta meg őket a televízió stábja, aki riportot forgatott róluk, ahol úgy nyilatkoztak, ők így is boldogok, szeretik egymást, együtt vannak és amire vágynak, az nem több, mint egy pici kétszemélyes ház, ahol nyugodtan tudnának élni. A mára már mindkét szülőjét elveszítő hajléktalan pár történetét bemutató riportot, le is adta a televízió. Bemutatta sátrukat, kevés holmijukat és a még ilyen körülmények között is patyolattiszta lábosaikat. Megindító volt…

Az adást követően a közösségi médiának köszönhetően, történetük önálló életre kelt és több mint százezren nézték meg, majd emberi intelligenciától és vármérséklettől függően kommenteltek rá. Voltak azonban, akik kommentelés heyett inkább segítő kezet nyújtottak. Ételt, italt, pokrócot adtak nekik és volt egy férfi, aki kis házát ajánlotta fel Bakonycsernyén. 

A stáb egy csütörtöki napon - miután a hajléktalan pár férfitagja influenzás lett - a hölgyet vitte csak el a segítséget felajánló férfihez.

Pici kertes ház. Energiaköltsége mindennel együtt havi 5000 forint és a férfi nem kér érte semmi mást tőlük, csak mint mondta, megsajnálta őket, tudja milyen szülők nélkül, mert ő is eveszítette már mindkettőt és megsajnálta őket, ha pedig tud segíteni, miért ne tegye. A településen több ipari park is található, van munka is és körülbelül havi 300 000 forintot tudnának itt keresni. Lesz bejelenetett lakcímük, végre lakcímkártyájuk is, egészségügyi ellátásuk és a lényeg, az annyira dédelgetett álmuk, az a picike, kétszemélyes ház, ahol nyugodtan élhetnek.

Négy nap múlva a stáb visszatért hozzájuk.

A döntésük meglepő volt. Maradnak, nem költöznek.

Hiába az álom megvalósulása a kis házikóról, hiába a munka, a lakcímkártya, az egészségügyi ellátás és a 300 000 forint, amit ketten kereshetnének és ekkora összeg, a több éves nélkülözést követően, maga a kánaán lehetne, hiába a csodaszámba menő kitörési lehetőség, ők mégis nemet mondtak.

Miért? A válasz rövid és velős volt: „Túl messze van és hiába van minden, akkor se jó, mert messze van Budapesttől.“

A történet pedig itt ér véget és talán nem is érted, hogy miért osztottuk meg veled.

Azért, mert fontos, hogy lásd, lehetőség mindig adódik, mint ahogy segítő kéz is akad. A kérdés csak annyi, hogy észreveszed-e, tudomást veszel-e róla és élsz-e vele?

De ami ennél sokkal fontosabb az Inlernet szempontjából tekintve, az egy picit más. Hiszen mi is lehetőséget kínálunk másoknak. Olyanoknak, akik változtatni, akik váltani szeretnének, akik kitörni jelenlegi helyzetükből, akik többre vágynak, akik többet szeretnének maguknak és családjuknak, akiknek elegük van abból, hogy mások álmait valósítják meg és nem a sajátjukat, akik belefáradtak, hogy mások meggazdagodásáért ejtik verejtéküket, míg maguk nem jutnak sokkal előbbre. A megoldás kulcsa pedig a kezedben van és a történet lényege, hogy sohasem szabad elszomorodni azon, vagy lelkesedésünket, segítőkészségünket veszíteni, mert valaki nem él az általunk kínált pompás lehetőséggel, nem látja meg benne az álmaihoz és céljaihoz vezető utat. A lényeg az, hogy rendíthetetlenül próbáljunk segíteni, a lehetőséget megmutatni másoknak, csak közben figyelnünk kell arra, hogy találjuk meg hozzá a megfelelő embereket! Mert mindig vannak ilyenek, akik észreveszik, meghallják és nem csak meghallgatják amit kínálunk és sikerük kapujában, majd közösen örülhetnek.

Legyen ez a történet emlékeztető arra, hogy nem fogsz tudni mindenkinek segíteni, de ez nem azt jelenti, hogy valamit rosszul tettél, mondtál, vagy keveset kínáltál. Csak bízz magadban, a Rendszer kínálta széleskörű lehetőségekben és oszd meg másokkal bátran mindezt, mert a siker nem fog elmaradni, mert a befektetett energia, nem csak a fizikában térül meg minden alkalommal!

„Figyeljék a kezemet, mert csalok!“

Inlernet
2016.12.26.

Rodolfó, a legendás és világhírű bűvész közismert szavai voltak ezek elkápráztató előadásai során.

De Rodolfó, a méltán népszerű művész legalább felhívta figyelmünket arra, hogy tényleg csalni fog, azonban az élet igazi csalói ezt sohasem teszik meg és annak ellenére, hogy rengeteg cikk, interjú készült már ezzel kapcsolatban, mégis nagyon sokan nem hallják meg ezeket a felhívásokat és később, ezért a figyelmetlenségükért, anyagilag igen fájdalmas árat fizetnek.

A statisztikák kimutatása szerint 2016-ban 10%-al magasabb összeget költünk majd online módon, azaz a webshopokban megvásárolt karácsonyi ajándékokra. Egyáltalán nem meglepő ez az ugrás, hiszen évek óta folyamatos tendencia, hogy egyre nagyobb mértékben végezzük online úton a vásárlásainkat és természetesen ez alól a karácsonyi bevásárlási láz sem képez kivételt.

A 2016-os, egy főre eső összeg, így már elérte a 30 500 forintot! Azvilághálón történő vásárlásaink során, körülbelül öt személyt ajándékozunk meg íly módon és ezek többsége természetesen szűk családi körünkből kerül ki.

A felmérés azt is kimutatta, hogy minden ötödik vásárló, egy távolabbi rokonára is gondol és tíz százalékuk nem feledkezik meg munkatársairól sem. Családunk szűkebben vett körének tagjai számára egyenként 6 000 forint értékben választunk ajándékot, míg a kollégáknál az ugyanerre fordított összeg 2 500 forint. A webshopokon keresztül jellemzően könyveket, szépségápolási- és kozmetikai cikkeket, ruházati termékeket és játékokat vásárolunk. Természetes ez a folyamat, hiszen mai, egyre jobban gyorsuló, digitális világunkban egyre inkább mozdulunk a kényelem és a gyorsaság felé és kevésbé szeretnénk drága és kevés szabadidőnkben a dugókban ülni, majd hosszú perceket keringeni, majd fizetni egy-egy szabad parkolóhelyért, nem is beszélve a plázákban és áruházakban található embertömegről.

Idáig nincs is nagy gond és Rodolfó híressé vált szavait sem értenénk, azonban egy másik statisztika kevésbé mutat ilyen motiváló számsorokat…

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint ugyanis 2015-ben jelentősen emelkedett a bankkártyás csalások száma. A statisztikák alapján a kibocsátói oldalon 11,6, míg az elfogadóin, több mint 25 százalékkal magasabb, azaz több mint 19 ezer csalás érintett magyar bankkártyákat és ezek során a bűnözők csaknem 700 millió forintot loptak el honfitársainktól. Ez a szám azért ilyen magas, mert az internetes visszaélések viszik a prímet, és ezek a szomorú mutatók évről évre emelkednek: 2011-ben még csak 5 ezerre rúgott a számuk, de 2014-ben már meghaladta a 12 ezret. Hamisított kártyákkal pedig 3,5 ezer, elveszett, ellopott bankkártyákkal pedig 3 ezer esetben okoztak kárt a a csalók.

Itt találsz néhány tippet, hogy miképpen tudod megelőzni a kártyaadataid ellopását és az azt követő visszaéléseket:

https://www.mnb.hu/fogyasztovedelem/dontenem-kell/alapveto-penzugyeink/bankkartyak/biztonsag/a-bankkartyas-csalasokrol

De miért is vettük elő ezt a témát ezen a héten?

Mert szeretnénk felhívni figyelmedet egy nagyon fontos és teljesen egyedülálló termékére az Inlernet Rendszernek, ami garantáltan megoldást kínál ezekre az elkeserítő problémákra! Fontos, hogy beszéljünk erről, hiszen egyikőnk sem azért dolgozik az év 52 hetében, hogy a kemény munkával megszerzett jövedelmét egy bűnöző megszerezze.

Óvd meg magadat, családodat és ismerőseidet ettől és oszd meg velük ezt a páratlan lehetőséget, amely nem más, mint az Inlernet Online Utalvány!

Nem kell használd a bankkártyádat, az összeg előbb odaér a kereskedőhöz, mint hogy megjelennél az üzletben. Bárhol is legyél, egy okostelefonnal is azonnal tudsz generálni egy Online Utalványt és azzal fizetni a kiválasztott termékekért.

Miért jó ez?

Egyrészről maximális biztonságot nyújt Törzsvásárlóink számára, hiszen akár hagyományos üzletről, akár webshopról beszélünk, nem kell megadják kártyaadataikat, nem kell elővenniük és átadniuk kártyájukat, megteremtve a lehetőséget a kártyás csalóknak ahhoz, hogy megszerezzék adatainkat. Gyors, egyszerű, problémamentes. Kell ennél több? Nem hiszem.

Használd ki az Inlernet egyedülálló Online Vásárlási Utalványai által biztosított lehetőséget és felejtsd el egy életre a rettegést attól, hogy mikor ébredsz majd arra, hogy üres a bankszámlád!

Az Online Utalvány tökéletes, gyors és biztonságos módja a kifizetéseknek akár Törzsvásárlónkról, akár Termékpartnerünkről is legyen szó.

Két kritériumra van csak szükség hozzá: 

  1. Szólítsd meg a kereskedőket (online-offline) és legyenek térítés- és kockázatmentesen Termékpartnereink
  2. A szerződés aláírásakor jelöljék be, hogy a vásárlások során elfogadják az Inlernet Online Utalványt

Nincs többé a szigorú számadású vásárlási utalványok számolgatása, ellenőrzése, pénzszállítók megbízása, készpénzkezelés elszámolása, hiszen minden tranzakció gyorsan, pontosan, és a jogszabályoknak megfelelően történik mindkét fél megelégedésére.

Szólítsd meg a kereskedőket, legyenek Termékpartnereink, növeljük vásárlási forgalmukat és teremtsük meg magunknak a csalásmentes vásárlások széleskörű lehetőségét, amelyet az Inlernet Online Utalványa biztosít nekünk!

Jó, gyors és biztonságos vásárlást kívánunk!

Nézz a korlátaidon túlra!

Inlernet
2016.11.28.

Életünk tele van szabályokkal és korlátokkal. Vannak akiket ezek szó szerint korlátoznak, vannak, akik a korlátok között is látják a szabadságot és élnek vele és vannak, akik nem veszik észre, vagy nem is hajlandóak figyelembe venni ezeket a korlátokat, vagy szabályokat.

No de mi a helyes?

Hiszen ha szabálykövetők vagyunk, akkor a korlátok között tudjuk kihasználni a szabadság adta lehetőségeinket. Amennyiben mindig és mindentől félünk, akkor sohasem merünk lépni és még a kijelölt tér adta lehetőségeinkkel sem élünk. No és ha nem tartjuk be a szabályokat, akkor átlépjük, ledöntjük a korlátokat, de ott lesz mindig a kérdés, hogy jó döntést hoztunk-e.

Jól ismered magad? Tényleg tudod, hogy melyik típus leírása illik rád?

Elmesélünk neked egy történetet:

Az egyik nagyvállalat HR vezetője a pályázók alkalmasságának eldöntésekor egy írásbeli tesztet osztott szét a jelentkezők között, amelyen csak egyetlen egy kérdés állt.

Ez a kérdés pedig így szólt:

„Kit venne fel az autójába?“

Íme a teszten szereplő kérdés:
"Tegyük fel, hogy Ön egy sötét, viharos estén éppen hazafelé vezeti az autóját, amikor meglátja, hogy egy vidéki buszmegállóban három ember várakozik arra a buszra, ami nagyon sokára fog csak odaérni.

Mind a három várakozónak nagyon sürgősen kellene beérnie a városba, de a gépkocsijában a sofőrülésen kívül csak EGYETLEN hely van, ugyanis egy kétüléses sportkocsi tulajdonosa.

A megállóban várakozó személyek:

- Egy nagyon öreg néni, aki éppen haldoklik és sürgősen kórházba kellene jutnia, hogy megmentsék.

- Egy orvos, aki korábban megmentette az Ön életét és ezzel örök hálára kötelezte.

- A nagy Ő! Az, akiről egész eddigi életében álmodott.

Kit vesz fel az autójába és visz el a városba?

(Válaszát indokolja!)"

Mielőtt tovább olvasod, gondolkozz el Te is ezen a kérdésen! 

Tényleg, mit tennél? Hogy döntenél? Kit vinnél magaddal a városba?

Nem is olyan egyszerű döntés, igaz?

Végiggondoltad? Eldöntötted?

Rendben, akkor most olvasd tovább a történetet!

Ez egy szokásos személyiségteszt, amelyben minden válasznak megvan a maga magyarázata.

Nézzük, Te kit választottál végül!

A nénit? Hiszen meg fog halni ha nem segítesz és egy élet megmentése, mindig a legfontosabb.

A doktort? Hiszen nem lenne tisztességes ott hagyni, amikor megmentette az életedet, viszont az orvosnak talán még leróhatod a háládat egy későbbi időpontban is.

A nagy Őt, a tökéletes szerelmet? Hiszen vele csak egyszer találkozhatunk életünkben! És ha azt elmulasztjuk…

Szóval,… nem is olyan egyszerű a döntés.

Végül a 200 jelentkező közül, annak az egy embernek akit kiválasztottak az állásra, meg sem kellett indokolnia válaszát! Ugyanis tökéletesen döntést hozott! A kétszázból egyetlenként!

Mégpedig ezt a választ adta:
„Odaadnám a slusszkulcsomat az orvosnak. Ő aztán bevihetné a nénit a kórházba, közben ráadásul, ha szükség lenne rá, még segíteni is tudna neki. Én pedig szépen megvárom a buszt… a Nagy Ő-vel…"

A példa tanulsága, hogy néha sokkal többet nyerünk, ha képesek vagyunk feladni a makacs korlátainkat és olyan döntést hozni, amelyet mások egyáltalán nem látnak!

Mert lehetőségeink mindig vannak és lesznek, a kérdés csak az, hogy észrevesszük-e őket és élünk-e velük! És amikor élünk velük, akkor merünk-e olyan döntést hozni, amely a legtöbb embernek nem egyértelmű. Ráadásul nem is kell kompromisszumokat kötnünk, hanem a tökéletes megoldással állunk elő.

Ilyen az Inlernet Rendszer is. Tökéletes megoldás, amelyet nem mindenki lát (még), vagy vesz észre elsőre, de aki igen, annak megszámlálhatatlan lehetőséget kínál álmai és céljai megvalósítására.

Láss is, ne csak nézz és merj lépni, mert anélkül az álom, csak álmodozás marad!

Ne feledd! Van élet a korlátaidon túl is!

Versenyelőny, versenyhátrányból

Inlernet
2016.11.21.

Hallottad már, hogy a kormány milyen mértékben szándékozik megemelni a minimálbéreket? 

Ez egy igazán jó hír a munkaválllalóknak, hiszen ki lenne olyan balga, hogy ne örülne egy kis plusz bevételnek, amely a családi kasszát erősíti?

A döntésnek azonban messze mutató következményei lehetnek, hiszen egy kiskereskedő, vagy egy kis online webshop tulajdonosa, nehezen tudja kitermelni a többletkiadásokat, hiszen 2010 óta a nettó bér ugyan 25%-al nőtt, azonban a járulék, azaz annak adótartama is emelkedett, azonban a béreknek ezt a részét viszont 100%-os növekedés jellemezte.

Persze, tudjuk jól, hogy a kereskedők legtöbbször ezeket az emeléseket áthárítják vásárlóikra, de ekkora emelést nem fognak tudni újra végrehajtani, hiszen kiskereskedőként eleve magasabb árakkal dolgoznak, mint a multik, vagy a nagy cégek.

A múlt héten egy televíziós interjúban, amelyet közösségi oldalunkon is megosztottunk - http://www.atv.hu/videok/video-20161118-mennyit-szannak-karacsonyra-a-magyarok -, egy szakértő azt vetítette előre, hogy a minimálbér emelése esetén, jövő karácsonyra valószínűleg jóval kevesebb kisvállalkozás és webshop marad életben. A webshopok ugyan át tudják helyezni székhelyüket a jellemzően jóval kedvezőbb adózási környezetű szomszéd országokba, a munkájukat pedig tudják itthonról is végezni, de ugyanezt a kisebb boltok tulajdonosai nem tudják kivitelezni. Épp emiatt kérték a munkaadók, hogy a kormány inkább a járulékokat csökkentse a mostani terveinek bevezetése helyett. Azonban ez a kérésük, egyelőre süket fülekre talált. 

Látható, hogy a kiskereskedők nehéz helyzet előtt állnak. Na de mi lehet a megoldás, a menekülési útvonal számukra? 

Természetesen az Inlernet Rendszer© használata, azaz a termékpartneri szerződés megkötése, amely bár nem nyújt védelmet az adóemelések ellen, viszont egy olyan alternatívát kínál, amely által forgalom, azaz bevételnövekedést érhetnek el, ez pedig biztosíthatja számukra a növekvő kiadások ellensúlyozását, illetve nyereségesebbé teheti vállalkozásukat.

Termékpartnereinknek olyan lehetőséget kínálunk, amely vállalkozásuk számára ingyenes, azaz nem jár plusz anyagi terhekkel. Egy ilyen ajánlat visszautasíthatatlan, különösen abban a helyzetben amely vár rájuk. Az Inlernet® az ingyenes csatlakozást követően reklámfelületet biztosít számukra - szintén ingyenesen -, nincs éves tagsági díj, rendszerhasználati díj, vagy egyéb rejtett költség. Ellenben egy többszázezer főt számláló törzsvásárlói közösség potenciális vásárlóerejét biztosítja Termékpartnerei részére, amelyért cserébe törzsvásárlói kedvezményt biztosítanak a Termékpartnerek.

Miért jó ez a kiskereskedőknek?

Törzsvásárlóink az Inlernet Rendszeren© keresztül Termékpartnereinknél történő vásárlásaikat követően különböző mértékű visszatérítéseket kapnak, azonban ezeket a termékpartneri szerződésben előzetesen rögzített visszatérítéseket a Termékpartnereinknek kizárólag csak a valós forgalom után kell megfizetniük. Ennek fejében, viszont egy számukra új, komoly vásárlóerőt biztosító közösség irányított forgalma által, plusz bevételre számíthatnak, amely biztosíthatja számukra a magasabb hasznot, így nem fog fejfájást okozni nekik a többletkiadásaik garmadája, hiszen az Inlernet® generálta forgalom, hamar a siker kapujához repítheti Termékpartnereinket.

Ez az igazi lehetőség a kiskereskedők számára. Igazi, hűséges törzsvásárlók, folyamatosan növekvő törzsvásárlói közösség, ingyenes csatlakozási lehetőség, rejtett költségek és tagsági díj nélkül, saját kommunikációs felület, egyedi kiemelt ajánlatok lehetősége, hírlevél- és közösségi média marketing lehetősége, személyes bemutatkozás rendezvényeinken és még sorolhatnánk, hiszen ez csak a jéghegy csúcsa és partnereinknek ennél jövedelmezőbb lehetőségek is rendelkezésükre állnak.

Saját törzsvásárlói kör felépítése, ezeknek a Törzsvásárlóknak az Inlernet® Termékpartnereinél történő vásárlásai után járó bevételszerzés lehetősége. Termékpartnereink szintén élhetnek a törzsvásárlói előnyökkel is, így vásárlásaik után ők is részesülhetnek a visszatérítésekben. Lehetőségük van az Inlernet® karrierrendszerének előnyeit is kihasználni, ezáltal további kiemelkedő bevételekre szert tenni és minősülhetnek a jutalomutazásokra is.

Egy olyan lehetőség számukra, amely rizikómentes, hiszen kizárólag a valós forgalom után kell csak a vásárlások utáni kedvezményeket megfizetni, minden más költség nélkül. Ez az igazi mindkét fél számára nyertes szituáció.

Keresd fel a kiskereskedőket és mutasd meg számukra ezt a rendkívüli lehetőséget, amely megteremtheti számukra nem csak a túlélés, hanem az előrelépés lehetőségét is, hogy jövő karácsonykor ne azért legyen kevesebb kisvállalkozás, mert tönkrementek, hanem azért, mert addigra az Inlernet Rendszer© használatával már középvállalkozássá nőtték ki magukat a cégeik!

Ragadd meg a kormánykereket!

Inlernet
2016.09.12.

Sokan dilemmáznak már egy ideje… Mit tegyenek, mi lenne a legjobb választás?

Elmúltak már negyven évesek, sőt talán az ötvenhez is jobban közelítenek. Mára legtöbbjük belátta, nem olyan országban élünk, ahol biztosított a nyugodt életszakasz a nyugdíjas évekre. Sőt, a statisztikák szerint legtöbbünk már meg sem éri azt a kort, ahogy pedig az egészségügyi ellátórendszer áll, a legjobban az jár, aki sohasem kerül abba helyzetbe, hogy bármilyen szolgáltatását is igénybe kellene vennie.

Szép kilátások.

Se nyugdíj - hiszen pont a mai 40-50-es korosztály az, akit ez a kérdés a legjobban érint - se egy olyan egészségügy rendszer, amely képes lenne magas színvonalú és minőségű és megbízható szolgáltatást nyújtani. Éves várólisták, amelyek tökéletesen elegendők ahhoz, hogy mire egy beteg diagnózisa elkészül, már ne lehessen segíteni rajta. Háziorvosok és kórházi orvosok, ápolók, aneszteziológusok hiánya, kórházi fertőzések, máló falak, kritikán aluli kórházi koszt és még sorolhatnánk sajnos. A kép lesújtó és akkor még mindehhez hozzájön az arcátlanul kevés nyugdíj - ha lesz egyáltalán - és az egyre csak emelkedő kiadások.

Na jó, de mi a kiút?

Hiszen nehézségek - ennél sokkal komolyabbak is - a történelem során mindig is adódtak és adódnak és pont ezért fontos az, hogy előre tekintsünk, legyen B-C-D tervünk és ezeket valósítsuk is meg.

Alapjaiban jelent problémát, hogy Magyarország lakosságának munkavállalói létszámának (6,4 millió fő - 2012-es KSH adat) legnagyobb része alkalmazotti jogviszonyban tölti életét. Sajnos az inaktív munkaképes lakosság száma is óriási - több mint 2 millió fő -, bár a statisztikák őket nem sorolják a munkanélküliek - a közmunkaprogram miatt - lefelé kozmetikázott 200 000+ létszámához, no és az országelhagyók egymillió felé kúszó létszámát is hagyjuk…

De mit is jelent ez?

Azt, hogy a lakosság nagy részének nem marad mozgástere ahhoz, hogy az alkalmazotti fizetése olyan mértékben tudjon emelkedni, hogy váratlan kiadásokat fedezni tudjon, fizetős, minőségi egészségügyi ellátást tudjon magának biztosítani, vagy olyan nyugdíjas éveket élhessen, mint a Hegyeshalomtól nyugatra élők. Ez sajnos szomorú tény és az ugyanúgy látható, hogy komoly, főleg rövid távú pozitív előrelépés nem várható az érintettek helyzetével kapcsolatban.

Éppen ezért fontos az önálló gondolkodás, a menekülési útvonal megtalálása az alkalmazotti létből és ezzel együtt egy olyan anyagi háttérbázis rövid idő alatti felépítése, amely stabil, hosszú távú, nyugodt életet képes biztosítani számunkra és nem mellesleg valóban rövid idő alatt megvalósítható.

A legnagyobb probléma azzal van, hogy az emberek szeretik ha vezetik őket. Ugyan legtöbbször a vezetőiket nem szeretik - ahogy a mondás tartja: „Az emberek munkahelyeket választanak, de a vezetőik miatt hagyják ott őket.“ -, de mégis ad egy biztonságot, hogy megmondják mit kell tennünk. Kényelmesebb is, hiszen nem kell döntéseken törnünk fejünket és bár a fizetéseik után csak sóvárgunk, de eszünkben sincs bármilyen döntésünkért is felelősséget vállalni. Persze kibicnek semmi se drága alapon kritizálni a döntéshozókat is sokkal, de sokkal könnyebb.

Pedig életünk során rengeteg olyan döntést hozunk, amelyért felelősséggel tartozunk és komoly hatást jelentenek életünk, gyermekeink, vagy egész családunk számára. Olyan döntéseket hozunk, amelyeket gyermekeink helyett hozunk meg és nagyban befolyásolják egész jövőjüket. Gondold csak végig!

No de akkor, hogy is van ez?

Van amikor vállalunk felelősséget és boldogok vagyunk ha helyesen döntöttünk és élvezzük annak minden előnyét, és vannak olyan pillanatok amikor tévedünk, de az életünk mégis folytatódik és továbblépünk a problémákon, megoldjuk őket, kijavítjuk a hibákat, tanulunk belőle és a következő hasonló szituációban már nem követjük el őket újra.

Akkor most ez hogy is van?

Az életünkben vállalunk felelős döntéseket, de életünknek abban részében, amely komoly hatást gyakorolna életünkre, valahogy mégsem.

Mitől félünk? Milyen veszíteni valónk van?

Sokan azt válaszolnák, hogy: Igaz keveset keresek, de legalább az biztos kereset. Igen, valóban. De kevés keresetből sohasem fogsz tudni félretenni annyit, hogy a kevés fizetésed után járó drámaian kevés nyugdíjad elegendő legyen! Ezt a gordiuszi csomót pedig még aktív éveidben kell átvágnod és mi tudunk is egy lehetőséget, amely rövid idő alatt nem, hogy átvágja ezt a csomót, hanem a lehetőség új kapuját is kinyitja számodra.

Amennyiben félsz a bizonytalantól, amennyiben nincs elegendő megtakarításod, amennyiben látod, hogy baj lesz nyugdíjas éveidben, vannak álmaid és céljaid amelyeket mindenképpen szeretnél elérni, szeretnél anyagi biztonságban élni, szeretél segíteni gyerekeidnek, nem szeretnél a terhükre lenni idős korodban, akkor az Inlernet-Rendszer® kínálja a tökéletes választást számodra.

Miért?

Mert el tudod kezdeni nagyban és villámgyors eredményt is elérhetsz vele, és elkezdheted kicsiben, a munkád mellett és csak akkor váltasz, amikor látod, hogy a számládra heti szinten érkezik az az összeg, amiről különben havi szinten érkezik a bank értesítő SMS-e.

Ilyen egyszerű?

Alapvetően igen és véleményünk szerint különben is az. Ugyanis az Inlernet-Rendszer® rengeteg alternatívát kínál számodra az előrelépéshez és csak ki kell válaszd melyik a számodra legmegfelelőbb, majd elindulni az úton. Egy biztos, bárhogy is kezdj neki, a cél ugyanaz lesz, a teljes siker. Csak egy dolog befolyásolja az eredményt, ez pedig az idő. Mikor kezdesz neki, mennyi időt szánsz rá, mennyit foglalkozol vele. Csak rajtad múlik az eredményességed és ne feledd, itt nincs főnök, nincs munkaidő, nincs munkahely, nincs aki nyaggasson, hogy miért nem dolgozol! Ellenben van kiemelkedő juttatás, amely nem szimpátia és kapcsolatok alapján kerül kifizetésre, kimondottan az eredményességed alapján történik a díjazásod, van stabil jövőkép, nemzetközi üzleti lehetőség, eredményes munkát megillető luxus jutalomutazások, motiváló környezet.

Kell még valami más, hogy lépj, rázd le a béklyókat és merj egyetlen jó döntéssel kategóriákat változtatni életeden?

Milyen érveket tudsz felhozni az ellen, hogy elindulj az elképesztő sikereid felé vezető úton?

Még mindíg félsz. Bizonytalan vagy?

Ennél átláthatóbb rendszert nem találsz és ráadásul azzal keresel pénzt, ami idáig csak vitte azt, azaz a vásárlással. Olyan kulcsot adunk kezedbe, amely által nem csak saját és családod életét vagy képes jobbá tenni, hanem bárkiét, akivel úgy gondolod megosztod ezt a lehetőséget. Igen! Csak rajtad múlik, hány emberen segítesz és hányukat teszed boldoggá, hogy egy anyagi biztonságot nyújtó életre válthassanak!

Ne feledd, az élet tele van kihívásokkal, küzdelmekkel és rajtad áll hogy ezekre miképpen tekintesz, problémaként, vagy megoldandó feladatoknak látod. Hiszen a megoldásokkal egyben tanulsz és fejlődsz is, általuk erősödsz, nő az önbizalmad, éred el céljaidat, amely így nyugalmat biztosít és ez az egészségedre is kiemelkedő hatást gyakorol!

Gondolkozz!

Legyél életed hajójának Te a kormányosa! Markold meg végre Te a kormánykereket és vezesd a hajódat olyan vizekre amilyenekre csak szeretnéd! Cserélj szebb vitorlákra, vegyél fel utasokat erre a hajóra, hogy egy boldog társaságban és csodás környezetben nézhesd majd az alkony lenyugvó arany sugarait!

Jó hajózást kívánunk kapitány!

Rájöttünk ma valamire...

Inlernet
2016.08.08.

Már reggel 9 órakor ott sürögtünk-forogtunk a Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpontban, hogy a 10 órás kezdésre minden a helyére kerüljön. A hostes lányoknál ott legyenek a jegyek, a karszalagok és a regisztrációs lista, kerüljenek helyükre az Inlernetes roll-upok, működjön a technika, azaz a hang és a prezentációk képe is jelenjen meg a projektor által a vásznon.

Mire elkészültünk, már Törzsvásárlóink is elkezdtek gyülekezni és a jó hangulat elkezdte betölteni a termet,  ahogy a régóta egymást nem látott barátok-ismerősök mosolyogva üdvözölték egymást és elindultak a beszélgetések. 

Mindig jó ezt látni, újra és újra megtapasztalni, pedig hónapról-hónapra ugyanez történik, de a szokásos havi rutin mellett, pont ezek a találkozások azok, amelyek számunkra is örömöt, mosolyt és plusz energiákat adnak. Többek között ezek azok a pillanatok amiért érdemes, amiért igazán itt kell lenni. Hiszen egy ilyen napnak az egyik célja, hogy azok a Törzsvásárlók is találkozhassanak egymással, tapasztalatokat cserélhessenek, kapcsolatokat építhessenek, akiknek ez nehezen lenne megvalósítható, hiszen az ország két ellentétes szegletében élnek és így ezeket a találkozókat a napi mókuskerék mellett, nehezen lehetne kivitelezni.

Persze, említhetnénk még azokat az előadásokat, vagy azokat az elsőrangú előadókat is, akiket felkérünk ezekre a kiemelt alkalmakra, hogy magasszintű tudásukat osszák meg a Törzsvásárlókkal, hogy ezek által még sikeresebbek lehessenek. Tudás nélkül ugyanis a siker képe a homályba veszik és ennek elkerülése érdekében, érdemes havonta egyszer ennyi energiát fordítani erre és tanulni, fejlődni. Ezek azok a  pillanatok, amelyeket könnyű a fizika törvényeire fordítani, azaz a befektetett energia nem vész el, csak átalakul és így tesz igazán sikeressé.

De nem emiatt ragadtunk ma tollat, azaz billentyűzetet.

Mielőtt kezdtünk, akadt egy váratlan technikai problémánk és meg kellett keressük a konferenciaközpont technikusát. A keresés közben a szomszédos teremben is körülnéztünk, ahol éppen egy másik rendezvényt tartottak. A technikust megtaláltuk és segítségével gyorsan el is hárítottuk a hibát, hogy elkezdhessük a rendezvényünket. Azonban a zsúfolásig megtelt teremben feltűnt valami…

Akkor még nem jöttünk rá, hogy mi a furcsa, de nem sokkal később szünetet tartottak és a hallgatóság elözönlötte a közösségi tereket. És akkor értettük meg, mi volt a furcsa... 

Képes vagy arra, hogy ránézel egy emberre és megmondod róla, hogy sikeres, vagy sem?

Szerintünk elég jó arányban képesek vagyunk erre. Persze vannak kivételek, hóbortos milliárdosok kijárt sarkú cipőben, mint Michel Gyarmathy a párizsi Folies Bergére igazgatója, vagy mint Mark Zukkerberg farmerben, szürke pólóban és edzőcipőben, de lássuk be nem ez a jellemző. A siker látszik az embereken. Még a szürke pólósokon is!

Miért? Mert a siker, az általa megteremtett anyagi biztonság kiül az arcunkra, látszik a tekintetünkön ugyanúgy, mint a nyugodt családi háttér esetén. Ez a kettő képes kisimítani ráncainkat és egy békebeli nyugalmat, egy állandósult mosolyt, felfelé húzódó szájszegletet okozni. Valljuk be, erre vágyunk mindannyian!

De akkor hol a hiba? Miért kevesek számára adatik meg csak a siker és az állandósult mosoly?

Véleményünk szerint amiatt, mert pótcselekvésekhez nyúlunk, ezoterikus területeken keressük a megoldást, futószalagon gyártjuk a kifogásokat, folyamatosan másokban keressük a probléma okát. Hibás mindenki, a környezettől, a politikusokig, a szomszédtól, a főnökünkig és a klímaváltozásig bezárólag. 

Miért jutott ez most eszünkbe? Mert a szomszéd teremből kiözönlő emberekre tekintve pontosan ezzel szembesültünk. Kétszer két napot, azaz egy dupla hétvégét töltenek el ezen a képzésen. Mindezt súlyos tízezrekért teszik. Természetesen nem azt állítjuk, hogy az a módszer hatástalan és pénzkidobás, de egy biztos, csak akkor ér valamit, ha a résztvevők a képzést követően tesznek is valamit az életük jobbátételéért. Tulajdonképpen minden képzés, kurzus, tanfolyam, workshop, meet-up lényege is ugyanez. De pont azzal szembesültünk, hogy szemmel láthatóan ez nem történt meg, pedig ez nem egy kezdő tanfolyam volt, hanem - egy ismerősünk által kiderült -, olyanoknak szervezték, akik már évek óta ismerik, alkalmazzák a módszert.

Na de nem vagy általa sikeres! Akkor miért csinálod? Miért ölsz bele a nehezen megkeresett fizetésedből további súlyos tíz- és százezreket? Amennyiben már rászánod a hétvégéidet és a megtakarításaidat és tételezzük fel, hogy alkalmazod is, akkor miért nem jutsz előre? Miért nem vagy még sikeres? A módszer a hibás, vagy Te?

Az ismerősünk, aki részt vett a képzésen is hasonló típus. Hol ennél a cégnél bukkan fel, hol annál, hol ebben a technikában hisz, hol abban és mindig azt tartja a legjobbnak, amit éppen csinál, azonban a régiekről elfeledkezik, azaz úgy csinál, mintha soha nem is hallott volna róluk. De közben ugyanott tart, ugyanúgy nem tudott egy métert sem előrelépni a céljai felé.

Képzésekre, a tanulásra, a fejlődésre szüksége van. A mai világban pláne. Eddig rendben is volna. A gond inkább azzal van, hogy semmit sem ér a világ legjobb technikája sem, ha az elsajátítását követően nem kezded el alkalmazni is! Miért nem teszed meg ezt az utolsó nagyon fontos lépést? Ez a nagy kérdés! A képzés nem fogja megoldani az életedet, mint ahogy más sem. Bízhatsz, remélhetsz, álmodozhatsz napestig, de ha pont Te nem állsz a sikeres életedért, a jövődért vívott „függetlenségi háború“ élére, akkor ki?

Az ilyen típusú emberek, mindig mástól várják a megoldást, a saját sikereiket is. Ők azok, akik bár szeretnének fogyókúrázni, de sohasem mondanának le egy sörről, egy jó kalóriadús vasárnapi ebédről, vagy az édességről a céljuk megvalósítása érdekében. Ők azok, akik inkább mindenféle csodaszert vásárolnak, amelyekről azt sem tudják, hogy milyen egyébb hatásuk lehet és elhiszik, hogy úgy is tartós fogyást tudnak elérni, ha nem változtatnak a rossz szokásaikon. Az ilyen embereknek köszönhetően vált jó néhány sarlatán milliárdossá, hiszen a hiszékenység mindig is remek piac volt a történelem során.

  • Miért nem ismertetjük meg a világgal, hogy van más út is?
  • Miért nem értetjük meg a világgal, hogy sikeressé csak úgy válhat bárki, ha tesz is érte valamit. Még a Lottónyertes is tesz valamit… kér egy szelvényt, kigondolja a számokat, kitölti a szelvényt, invesztál bele és megvásárolja, majd feladja és le is ellenőrzi később, hogy nyert-e, majd elmegy felvenni a nyereményét.
  • Miért van az, hogy sikeresek akarunk lenni, de nem akarunk érte tenni semmit?
  • Miért hisszük azt, hogy méregdrága tanfolyamok, „siker“ előadók majd megoldják a problémáinkat helyettünk?
  • Miért gondoljuk azt, hogy elég ha hallgatjuk, hogy motiválnak minket?
  • Miért van, hogy bár lelkesen jegyzetelünk ezeken a rendezvényeken, de soha többé nem vesszük elő, nem olvassuk újra és főleg nem alkalmazzuk ezeket aztán a saját életünkben?

Nekünk óriási szerencsénk van, ugyanis van egy Inlernetünk, azaz egy olyan kulcsunk, amely valóban nyitja a gondtalan élet kapujának zárját, ráadásul egy olyan kulcs van a birtokunkban, amely korlátlanul másolható, azaz bárkinek adhatunk belőle, hogy ő is élhessen ezekkel a lehetőségekkel.

Ezelőtti bejegyzésünkben tapasztalati tényekre alapozva soroltuk fel azt az 50 pontot, amiért az Inlernet® a legjobb választás a céljaid elérése érdekében. Ezek tények. Élj velük, mert megismertetve másokkal ezeket, sokkal könnyebben fogod tudni építeni üzletedet és megvalósítani céljaidat.

Természetesen ez is csak akkor működik, ha valóban teszel is érte, amennyiben megosztod az ismereteket, elmondod az egyedülálló előnyeit, használod a Rendszert, azaz a vásárlásaidat a Termékpartnereinknél végzed, stb. Nálunk nincs szükséged méregdrága tanfolyamokra és képzésekre, nálunk egyre van szükség, az elhivatottságodra és arra, hogy elindulj és kitartóan haladj kitűzött céljaid felé.

Amennyiben mindezt megteszed, a siker nem fog elmaradni és Te ugyanúgy megismered majd és a tiéd lesz a sikeres emberek arcán látható állandósult mosoly. És ezért hidd el, megéri, hogy mindent megtegyél és keményen dolgozzál!

Ezeket a cikkeket olvastad már?