PONTOS ÉS PRECÍZ

Inlernet
2015.11.02.

4. PONTOS, PRECÍZ

Ami először eszükbe jut erről a két szóról - az egy svájci óra, vagy a patikamérleg. Ezt hívjuk „prototípusnak” - azaz, van bennünk egy olyan, már teljesen kialakult kép, amit azonnal azonosítunk az adott kifejezéssel és abban a pillanatban látjuk is magunk előtt a róla alkotott képet. Ilyen többek között a kulcs, a felhő, a szék, az asztal, az autó, a madár, vagy maga a Nap is. Ez az úgynevezett prototípus kép, amely annak ellenére is belénk „égett”, hogy ma már nem is igazán lehet találni olyan kulcsot, amelyet bármelyikünk lerajzolna. Ugyanis mindenki a régi típusú kulcsokat rajzolja, pedig manapság a biztonsági zárak kulcsai igencsak másképpen festenek…és akkor a kártyás „kulcsokról” még nem is tettem említést. Ugyanilyen érdekes a Nap esetében is. Amikor papírra vetjük, akkor általában mosolygós napocskát rajzolunk az égre. Sok vállalat éppen erre építi stratégiáját, azaz például olyan bútort gyárt, amelynek képe bennünk él, tehát azonnal tudunk vele azonosulni. Azonban vannak vállalatok, amelyek célja pont ellentétes, ettől a kialakult képtől merőben mást tervezni és gyártani, hiszen pontosan ez zökkenti ki a vásárlókat és tud egy másfajta érdeklődést, vágyat, majd kötődést kiváltani.

Az Inlernetnél® minden egyes nap, minden egyes órájában azon dolgozunk, hogy ezt a prototípus képet átrajzoljuk Benned, s ezáltal elérjük azt, hogy a pontos, precíz kifejezés prototípusa – amelyre különben mindannyian annyira vágyunk, hiszen a biztonságot és a bizalmat is kifejezi valaki, vagy valami iránt – minden Törzsvásárlónk és Termékpartnerünk esetében az Inlernet-Rendszer© legyen. Amikor megkérdezzük, hogy ennek a két szónak említésekor milyen kép ugrik be először, akkor az Inlernet® logójával és nevével azonosíthasd, azaz célunk egy olyan vállalat felépítése, amely maga képes a precízség és pontosság mértékegységévé válni.

Miért fontos ez számunkra? Az egyediség mellett természetesen pontosan azért, amelyet fentebb és előző írásainkban is említettünk: azaz a bizalom és a biztonság érzetének kialakításáért. Számunkra ez alapvetően fontos és ezt nem győzzük eleget hangsúlyozni. Hiszen akkor tudunk könnyedén dolgozni és gyorsabban haladni, ha ezer százalékig biztosak lehetünk abban, hogy a hátországban minden rendben van. Ha nem arra kell energiáink nagy részét fordítani, hogy még az alapokat építgessük, toldozgassuk, hanem a minél gyorsabb előrehaladásra, a stabil jövőnk felépítésére koncentráljunk.

Sok jel mutat arra, hogy az emberi gondolkodásunk alapvetően nem racionális, még olyan problémák megoldásában sem, amelyeknél a színtiszta logika eszközei kiválóan alkalmazhatók lennének. Életünk különböző területein szüntelenül igyekszünk olyan döntéseket hozni, amelyekkel a legoptimálisabb eredményeket érhetjük el. Éppen ezért, legtöbbször türelmetlenek vagyunk, ha valamilyen termék, vagy szolgáltatás bevezetése lassabban megy és nem értjük miért indítja útjára a cég, amennyiben még nem működik tökéletesen. Pedig logikusan gondolkodva tudhatjuk előre is, hogy egy új dolog, általában még nem kiforrott és legtöbbször „szoftverfrissítésre” szorul. Pontosan ezek azok a részletek, illetve a saját magunkkal szemben támasztott elvárásaink, amik miatt az Inlernet® figyel arra, hogy ha valamilyen fejlesztés, újdonság bevezetésre kerül, akkor az attól a pillanattól fogva már tökéletesen működjön. Inkább járunk kicsit lassabban, de a lépéseink határozottak és biztosak. Ami még fontos, hogy emiatt ne kelljen megállnunk és pláne egyet, vagy kettőt visszalépnünk. Ezek azok az apró momentumok, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy folyamatosan, lendületesen és egyre nagyobb törzsvásárlói és termékpartneri körrel rendelkezve haladhassunk egyik fő célunk, a világ legnagyobb törzsvásárlói közösségének felépítése felé.

Akik használják az Inlernet-Rendszert©, tapasztalják az elszámolások gyors és pontos megjelenését és nap, mint nap tapasztalják azt a profizmust, amely biztosítékot ad mindannyiunk számára, hogy az Inlernetnél® valóban a törzsvásárlói- és termékpartneri érdekek vannak előtérbe helyezve.

Az Inlernet-Rendszer© a fogyasztói társadalom tagjainak született, de nem azzal a mai gyártói oldalról kialakított „tervezett elavulásnak” nevezett céllal, hogy veszít az értékéből, elkopik, elromlik és vásároljunk egy újat, hiszen megjavítani már nem lehet. Mi azt szeretnénk, hogy a saját fogyasztói társadalmunk hosszú évtizedeken át egy pontos, precíz és tökéletesen működő rendszer előnyeit élvezze!

Az Inlernet-Rendszer© a kölcsönös előnyökre épült és minden egyes elemét úgy terveztük, úgy alakítottuk ki és úgy fejlesztettük, hogy a Törzsvásárlóink és Termékpartnereink érdekeit szolgálja, és hibátlanul működjön az év 365 napjának minden egyes órájában és percében. Éppen ezért született a személyes Webiroda is, hogy minden partnerünk azonnal és pontosan láthassa minden egyes, az Inlernet-Rendszerben© elköltött forintját és a visszatérítéseit, egyéb jutalékait, kifizetéseit. Mindezt pedig kötöttségek nélkül, határtalan szabadság biztosítása mellett.

A kérdés, hogy mindezek ellenére szükséges-e ennél többre és jobbra törekedni?

Véleményünk szerint igen. Emiatt fejlesztjük tovább a Rendszert©, folyamatos innovációkat beépítve a napi tapasztalatok és a piaci igények alapján. A legjobbat kínáljuk és ez a célunk a jövőben is, továbbra is a dobogó legfelső fokán állni, hogy mindig a legpontosabb, a legprecízebb, a legbiztonságosabb és a legjobb lehetőségekkel tudjunk szolgálni az Inlernet® Közösségének, amely az Inlernet-Rendszerrel© együtt alkot egy nagy családot.

EGYSZERŰEN ZSENIÁLIS!

Inlernet
2015.10.26.

3. EGYSZERŰEN ZSENIÁLIS

Szereted a meglepetéseket? És a zseniális megoldásokat? Mi igen. És éppen ezért alkottunk meg egy olyan Rendszert©, amelyet, amikor valóban megismersz, azon fogsz egyből gondolkodni, hogy miért nem jutott ez eddig az eszedbe, vagy miért nem találta ezt még fel korábban senki más. Elárulom neked: mert az emberek, mindig szeretnek túlbonyolítani dolgokat. Sokszor a legújabb innovációk által, még bonyolultabbá tesznek folyamatokat. Persze, remek találmányok, ötletek, fejlesztések kerülnek napvilágra szinte minden nap, de mi mégis úgy döntöttünk, az ellenkező irányba indulunk. Az Inlernet-Rendszer© végeredménye pont ettől lett mindenki számára egyszerűen zseniális.

Nem bonyolítani kezdtük a dolgokat, a folyamatokat, hanem visszaástunk a gyökerükig és megtisztítottuk minden sallangtól. Mi, az Inlernetnél® szeretjük a rendet, a tisztaságot, az átláthatóságot, mert az évek során megtanultuk és megtapasztaltuk, hogyha széles rétegekhez szeretnénk eljutni, akkor ez a legjárhatóbb út. Mi pedig a partnereink számára egy olyan rendszert kívántunk összeállítani, amely nem túlbonyolítja, hanem éppen ellenkezőleg, megkönnyíti az életüket. Amelynél a tanulási folyamat szinte gyerekjáték, hiszen olyan elemekhez nyúltunk, amelyeket most, ebben a pillanatban is használ a világ minden egyes polgára.

Meg fogsz lepődni, ha leírom, hogy mit kell tenned annak érdekében, hogy tervezhető és belátható időn belül képes lehess megteremteni az anyagi függetlenségedet. Hiszen, ne legyünk álszentek! Mindannyian erre vágyunk. Arra, hogy ne legyünk kitéve a gazdasági válságoknak, a valutapiac, vagy az üzemanyagár ingadozásainak, spekulációinak, a politikai csatározások és negatív döntéseik hatásainak. Ugyanúgy, egy esetlegesen előforduló sajnálatos betegség, vagy baleset beláthatatlan következményeinek, általa a hazai egészségügy sanyarú helyzetének, hanem mielőbb tudjuk biztosítani magunk és szeretteink számára azt az anyagi függetlenséget és biztonságot, hogy bármi is történjen, ne dőlhessen romba egy-két nap alatt az életünk, amelyet hosszú évtizedek kemény munkájával próbáltunk megalapozni, majd felépíteni. S ott vannak a gyermekeink, hiszen nekik még jobb, még szebb, még könnyebb jövőt szeretnénk megteremteni, hogy többet érhessenek el, mint mi és kaphassák meg ugyanazt a támogatást, amit mi is megkaptunk a szüleinktől, vagy ha erre anno nem volt - sajnos - elegendő keret, akkor pont emiatt, mi már meg tudjuk számukra ugyanezt a segítséget adni. Nincsenek ennél fontosabb célok, egyikőnk életében sem.

Az egyszerűen zseniális ötlet pedig nem más, mint a vásárlás.

Ezt az egyet kell továbbra is tenniük Törzsvásárlóinknak. Hogy használják az Inlernet® Termékpartnereit, náluk végzik el a bevásárlásaikat, és ha ezt következetesen így teszik, hamarosan kézzelfogható közelséggé válhat a tervezhető és biztonságos jövőkép.

Az Inlernet-Rendszer© használata annyira egyszerű, hogy az első használata során is már azonnal tapasztalhatod a megszerzett előnyöket. Visszatérítések minden egyes vásárlásod után! Másodperc alapú elszámolás! Online utalványok! Saját vállalkozás, anyagi befektetés nélkül! Jövedelemforrás a vásárlásaidból és kiegészítő jövedelem más Törzsvásárlók vásárlásai által, amennyiben előzőleg megszólítod őket és továbbajánlod számukra az Inlernet-Rendszert©?

Ez csak pár apróság mindabból, amit az Inlernet® egyaránt biztosít a Törzsvásárlói és a Termékpartnerei számára. Hol találsz egy olyan egyszerűen zseniális rendszert, ahol az érdekek megegyeznek és nem ellentétesek? Hiszen a kereskedők mindig drágán szeretnének eladni, a vásárlók pedig olcsón venni. De az Inlernet® esetében a Termékpartnereink olcsóbban kívánnak eladni és a Törzsvásárlóink pedig értik, hogy miért jó mindannyiunknak, ha nagyobb vásárlási volument viszünk a Termékpartnereink üzleteibe. Nálunk a kölcsönös előnyök maximális elérése és biztosítása a márványba vésett alaptörvényünk első pontja.

Ahogy egy kicsit is megismered a Rendszerből© adódó lehetőségeket – bár összetett, de mégis zseniálisan egyszerű működését –, egyértelműen láthatod, hogy minden úgy van kitalálva és megalkotva, hogy minden szereplő a lehető legtöbbet profitálhasson belőle.

Mennyi, de mennyi embert ismerünk, akik folyamatosan keresik a számukra megfelelő rendszert, lehetőséget és kezdik el munkájukat valahol, majd hónapokkal később – sokszor hamarabb – be is fejezik és állnak neki egy másik felépítésének. Hiszen, menet közben jönnek rá, hogy a fényesre suvikszolt felszín alatt rejlő apró részletek, már komoly kérdéseket vetnek fel és hamarosan kiderül, hogy előnyök ugyan mindig vannak, csak nem minden körülmény között kölcsönösek.

Kereshetsz más hálózatosan működő rendszert, amely az Inlernet-Rendszerhez© hasonlóan legalább ennyit nyújt az embereknek, de csak idő kérdése, hogy belásd, ilyen céget nem fogsz találni, mert nem elég az egyszerűség és a zsenialitás, az üzletben még fontosabb a hosszú távú tervezhetőség, a megbízhatóság és a biztonság. Nálunk pedig mindezt megtalálod.

Hallgass ránk egy kicsit!

Nyisd meg most a számítógéped böngészőjét és szörfözz az inlernet.com honlapunkra és ott klikkelj a két év költése menüpontra! Töltsd ki a táblázatot és pár percen belül láthatod, hogy mit kínál neked ez a Rendszer©. Higgy a szemednek! A sok kicsi sokra megy, és amit az évek során a kereskedőknél hagytál – mert nem kaptál sosem visszatérítéseket –, illetve esélyed sem volt, hogy mások vásárlásaiból is profitálhass, az mára valósággá vált és csak rajtad múlik, hogy ezeket az összegeket ugyanúgy hagyod „elveszni”, vagy az Inlernet® által saját-, és családod boldogulására fordítod.

A döntés a Te kezedben van! Két dolog biztos. Az egyik, hogy az Inlernet-Rendszert© pont azért valósítottuk meg, hogy azok számára is biztosíthassuk egy komoly vállalkozás felépítését, akiknek nincs meg erre az anyagi lehetőségük, vagy az ehhez szükséges megfelelő ötletük. Életkorod, nemed, de még a lakóhelyed sem számít, csak Te magad: a saját céljaidnak és az időbeosztásodnak megfelelően haladva. A második pedig, hogy ránk mindig számíthatsz, hiszen igyekszünk folyamatosan minden támogatást és segítséget megadni ahhoz, hogy a lehető leghamarabb valóra váljanak elképzeléseid, akár Törzsvásárlója, akár Termékpartnere vagy az Inlernet-Rendszernek©.

Tudjuk, hogy a meglepődésből már felocsúdtál és kristálytisztán látod, hogy miért is zseniális ez a Rendszer©!

A megbízható Vállalat!

Inlernet
2015.10.19.

Tudod mit jelent ez a képlet? Segítek. Ez a megbízhatóság kiszámításának képlete. Ma ugyanis üzleti filozófiánk második alappilléréről olvashatsz, de ne aggódj, nem kell hasonló számításokat végezned, az Inlernet® képlete, ugyanis sokkal egyszerűbb.

2.                  MEGBÍZHATÓ

„A legmegbízhatóbb út, hogy megjósold a jövőt, ha te magad alakítod.” mondta Abraham Lincoln és az Inlernet® maximálisan képes azonosulni az Amerikai Egyesült Államok tizenhatodik elnökének bölcsességével.

Nem is bízzuk a véletlenre és többek között emiatt is alkotja filozófiánk egyik alapkövét a megbízhatóság.

Hiszen üzletről beszélünk, pénzről, ahol – ahogy mondani szokták – nincs barátság. Mi azonban a jó kapcsolatot, a „barátságot” legalább ilyen fontos értéknek tartjuk és pontosan tudjuk a megőrzésének egyik záloga, szintén a megbízhatóság.

Sokszor, sokan, sok helyen és kontextusban beszélnek a megbízhatóságról, azonban legalább ilyen sokszor hallhatjuk azt is, hogy megbízhatatlan, mást tett, mint amit ígért, mint amit állított.

Bármilyen témakörben vizsgáljuk a fogalmát, a megbízhatóság az előírt követelmények kielégítését jelenti: legyen az műszaki eszköz, statisztikai fogalom, jogi-, vagy élő személy. Ebből kifolyólag, az esetek legnagyobb részében egy igencsak kívánatos tulajdonság. Mitől mégis olyan bizonytalan ez a tulajdonság, mik az ismérvei egy valóban megbízható cégnek, vagy személynek?
Mindannyian csalódtunk már és mégis, a felismerése nem egyszerű feladat és sokszor pont az akadályoz meg bennünket ebben, hogy már túlzottan bizalmatlanok vagyunk.

A tanulság tehát az, hogy amíg nem pontosítjuk, hogy mit is értünk egy megbízható vállalat alatt, addig nem leszünk képesek kiszűrni a megbízhatatlanokat. Hadd segítsünk ebben:

Számunkra, a legfontosabb érték, hogy Törzsvásárlóink és Termékpartnereink egyaránt azt érezhessék, hogy stabil alapokra építkezhetnek és támaszkodhatnak, hiszen az Inlernet® folyamatos biztonságot szolgáltat nekik. A kölcsönös előnyök folyamatosan biztosítottak mindkét fél számára. Visszatérítéseiket és jutalékaikat haladéktalanul és pontosan megkapják. Minden fejlesztés és változtatás, kizárólag pozitív irányban történhet, és Partnereink érdekeit szolgálja. Éppen ezért átlátható a kommunikációnk, ennek érdekében teszünk elérhetővé minden segédanyagot és fejlesztjük folyamatosan és magas szinten vállalatunkat.

Korábbi bejegyzésünkben már megírtuk. „Célunk, hogy a Világ legnagyobb Törzsvásárlói közösségévé váljunk, ahol a Termékpartnerek és a Törzsvásárlók egyaránt megtalálják boldogulásukat.”

Tisztában vagyunk vele, hogy ezen az úton nem hibázhatunk, hiszen a bizalomvesztésnek komoly ára van az üzleti piacon és a személyes kapcsolatokban egyaránt.

Az Inlernet® alapítói azonban egy zseniális ötlet alapján egy olyan vállalatot építettek fel, ahol működésükkel az emberek életének jobbá tételét célozták meg. Ez tényleg szépen hangzik, de lássuk hogyan is valósítjuk meg ezt a gyakorlatban:

  • Akár Törzsvásárló, akár Termékpartner csatlakozik családunkhoz, semmilyen regisztrációs és további költség nem terheli.
  • Nincsenek kötelezettségek, havi kötelező vásárlás, továbbajánlás, kötelező rendezvénylátogatás, stb. Minden partnerünk maga dönti el, milyen részeit használja ki a Rendszer© biztosította előnyöknek.
  • Az Inlernet-Rendszer© minden eszközt térítésmentesen biztosít a Partnereinek. Mindezt annak érdekében is teszi, hogy kor, nem és anyagi helyzettől függetlenül bárki képes lehessen élvezni a Rendszer© nyújtotta előnyöket és általa egy stabil, sikeres jövőképet felépíteni magának és szeretteinek. Úgy gondoljuk, az egyik legnagyobb értékünk pont ez. Hogy valóban stabil jövőképet tudnak partnereink felépíteni, amennyiben üzletszerűen is foglalkoznak az Inlernettel®.
  • Hányszor hallottuk már, hogy „Ez idáig nagyon szép…na de hol van a bibi?” Be kell valljuk, van. Tényleg van, még pedig egyetlen egy. Az, hogy a mindenkori vásárlásaidat az Inlernet® kedvezményt, ma már több mint 56 000 helyen elfogadó üzletek egyikében végezd el.
    Nagy kérés ez? Nem hinnénk. Hiszen az elfogadóhelyek a kereskedelem minden szegmensében megtalálhatók és sok esetben a piacvezetők is. Csak üsd be a honlapon a „Termékpartnerek” menüpont keresőjébe a kívánt terméket, vagy szolgáltatást, add meg az irányítószámodat és már válogathatsz is kedvedre.
  • Ahogy a mondás tartja, „Jó barátság alapja a pontos elszámolás.” Ehhez tartjuk magunkat. Pontosan és késedelem nélküli kifizetések kéthetente. Azonban az Inlernet® online utalvánnyal ráadásul azonnal tudsz vásárolni, ugyanis az Inlernet-Rendszer© másodperc alapú elszámolással működik, hogy Törzsvásárlói azonnal láthassák, kedvezményeiket valóban haladéktalanul megkapják. Tudsz olyan rendszert, ahol a kereskedő azt tapasztalja, hogy az áru ellenértéke hamarabb megérkezett a számlájára, mint ahogy a vásárló az üzletbe? Nem ugye? De nálunk ez sem lehetetlen, hiszen célunk, hogy minden fél a lehető legjobb szolgáltatást kapja, a lehető leggyorsabban.
  • Folyamatos és nyílt kommunikáció. Nem nagyon találsz felületet, ahol ne érnéd el az Inlernet® legfrissebb híreit, ne tudnál információhoz jutni a legújabb Termékpartnereinkről és az általuk kínált kedvezményről, vagy akár ne tudnád megkeresni magad a legutolsó rendezvényünkön készült fényképek között. Honlap, Blog, Hírlevél, Facebook, Twitter, Google+, Youtube és még több közösségi média felület áll a rendelkezésedre, hogy a kedved szerintiről szerezhesd be az új információkat. Hiszen, az információ hatalom és szeretnénk, ha a leggyorsabban jutnának el hozzád és csapatod tagjaihoz híreink, fejlesztéseink.
  • Azzal, hogy az Inlernet® minden Törzsvásárlónak lehetőséget biztosított, hogy mindent, amit régen megszerzett, ugyanazokkal a feltételekkel fordíthassa vásárlásra, már az indulásnál is maximálisan bizonyította a bizalom fontosságát! Az elmúlt két és fél év alatt ezt a bizalmat pedig kizárólag csak növelte Törzsvásárlóiban, akik ma már nem csak tudják, hanem érezhetik is, hogy mindig, minden körülmények között számíthatnak a vállalat támogatására!
    A biztonságos üzletépítést, a maximális megbízhatóságot, az átlátható és tiszta jogi környezetet, ahogy a múltban, most is alapvetőnek tartjuk.
  • Egyedülálló karrier Rendszer© és kompenzációs terv. Megbízható céget keresel, ahol biztonságosan építheted vállalkozásodat? Mindezt pedig úgy, hogy azzal teremted meg az anyagi függetlenségedet, hogy ugyanazt a tevékenységet folytatod minden nap, amit eddig is rendszeresen tettél, azaz vásárolsz, és ezt a lehetőséget megosztod másokkal?
    Ne keress tovább, mert rátaláltál! Az Inlernet-Rendszer© biztosítja számodra, hogy függetlenül, saját tempódban, a saját időbeosztásod és célkitűzéseid szerint építhesd vállalkozásodat és mi minden esetben támogatunk, hogy a lehető legsikeresebb lehessél és ehhez ráadásul különleges motivációs utazási kiírásokkal is hozzájárulunk. Hiszen, valahol ki kell pihend munkád fáradalmait és élvezned a megérdemelt sikert.
  • Ha semmi sem megbízható, akkor bármi megtörténhet.” mondta Margaret Drabble, író. Nagy igazság és ezért is fontos, hogy az Inlernet-Rendszernek© egyetlen olyan pontja se legyen, amely nem érthető, nem átlátható, vagy nem a nemzetközi és a hazai jogszabályoknak megfelelő.

Mi pedig minden erőnkkel azon vagyunk, hogy olyan precízek, pontosak és megbízhatóak legyünk, mint a vállalat anyaországában készült órák.

Ui:

Ugye nem felejtetted el, hogy most szombaton remek előadókkal, izgalmas témákkal és új információkkal várunk az Inlernet® Napon a Lurdy Házban!? Várunk szeretettel!

KÜLÖNLEGESEN LENDÜLETES

Inlernet
2015.10.12.

1.              KÜLÖNLEGESEN LENDÜLETES

Mit takar ez a két szó?

Azt, hogy az Inlernet® komoly tempót diktál magának és nem elégszik meg az iparágban szokásos lassabb fejlődéssel. Hiszen amellett, hogy több mint ötven pontban fejlesztette azt a Rendszert, amelynek két évvel ezelőtt a teljes know-howját megvásárolta, ugyancsak az elmúlt két évben, szinte minden egyes hónapban volt valami olyan meghatározó bejelentése, amelyek jelentősen elősegítették Törzsvásárlóink és Termékpartnereink munkáját, sikereit és sokkal több és szélesebb körű lehetőséget biztosítottak számukra, mint bárki más a piaci szereplők közül.

Nem fogadhatunk el kevesebbet, mint, hogy a legjobbak és a legnagyobbak legyünk és, hogy az Inlernet®Törzsvásárlói és Termékpartnerei, egymást segítve tudjanak egy sokkal sikeresebb, biztonságosabb és egy anyagilag is független jövőképet nem csak felvázolni maguk elé, hanem mindezt meg is valósítani.

Természetesen ez nem egyszerű feladat, de minden egyes nap azon fáradozunk, hogy a szavainkat tettekké formáljuk és mielőbb pozitívan érzékelhető változás jelentkezzen az Inlernet® Családjának körében.

Vállalatunknál az elmúlt évben, több mint háromszáz olyan fejlesztés indult el – és még több fog elindulni a jövőben –, amelyek folyamatosan segítik hozzá Partnereinket, hogy a lehető legtöbbet profitálhassanak ebből a zseniálisan egyszerű Rendszerből.

Igen, zseniális és igen, egyszerű is!

Hiszen ki hallott már olyat, hogy egy olyan saját vállalkozást tud elindítani, amelyben nincs eladandó termék és mégis folyamatosan vásárolnak az emberek és nem mellesleg ebből komoly bevétele is származik a vállalkozásának?

Nem igazán hallottál ilyenről, ugye? Pedig az Inlernet-Rendszer©, pont ettől zseniális, hogy nem kell mást tennie a Törzsvásárlóinknak, mint a szokásos napi vásárlásaikat az Inlernet® Termékpartnereinél elvégezni. Ez a zsenialitás kulcsa. Egy jól működő zárat, azonban olajozni is szükséges és ezt az „olajat”, a Rendszerünkben a Termékpartnereink állandó kedvezményei biztosítják.

Nem kell keresgélned, hogy hol, mikor, melyik cégnél van éppen akció, hanem csak megnézed az Inlernet®honlapján a “Termékpartnerek” menüpont alatt, hogy a keresett terméket melyik Termékpartnerünk kínálja a legnagyobb engedménnyel, vagy az irányítószámod alapján kikeresed, hogy melyik van hozzád a legközelebb. Online utalvánnyal történő vásárlásod esetén, pár kattintással már az ÁSZF szerinti kedvezmény összege is a Jutalékszámládra került.

Mindegy, hogy élelmiszer, drogéria, üzemanyag, műszaki cikkek, számítástechnika, lábbelik, ruházat, könyv, utazás, fodrász-kozmetikus, vagy szórakozás, amire költeni szeretnél, az Inlernet® több mint 56 000 elfogadóhelyén biztos, hogy megtalálod a keresett termékeket.

Mit mondasz? Hogy, ma már vasárnap nem tudsz vásárolni? Ki mondta ezt? Hiszen online Termékpartnereinknél az év 365 napjának minden egyes percében elérhetőek a termékek és ezzel együtt természetesen a kedvezmények is. Nálunk nincs szünnap!

Ugye milyen egyszerű és zseniális? Megmondtuk előre.

Ingyenesen regisztrálhatsz a Rendszerbe és azonnal rendelkezésedre áll a törzsvásárlói kártyád, a saját Webirodád, minden kiegészítő funkcióval és információval együtt. Itt találsz meg minden anyagot, amelyeket természetesen le is tudsz tölteni, hogy hozzásegíthessünk, hogy minél előbb megismerhesd az Inlernet® által kínált többi, egyedülálló lehetőséget is. Hiszen amit most bemutattunk neked, csak a kezdet!

Gyere el egy Inlernet® Napra – következő időpont: 2015. október 24. szombat, Lurdy Ház Konferenciaközpont-, találkozz velünk személyesen is és ismerd meg a Rendszer teljes spektruma által kínált lehetőségeinket, hogy egy új és minden szempontból sikeresebb életet építhess fel.

Várunk szeretettel és addig is jó vásárlást kínálunk!

Miért?

Inlernet
2015.10.05.

Úgy érzed tökéletes az életed, anyagi biztonságban élsz, megfelelő az egészségi állapotod, elegendő megtakarításokkal rendelkezel nyugdíjas éveidre, és már rég valóra váltottad az összes álmodat? Akkor, ne is kezdj bele az olvasásba! Sok szeretettel gratulálunk és további nyugodt, boldog életet kívánunk!

Azonban ha a felsoroltaknak valamelyike hiányzik még a teljességhez, vagy tudatában vagy annak, hogy a jövőben előfordulhatnak olyan beláthatatlan események, amelyek befolyásolhatják ezt a tökéletes biztonságot és nyugalmat, akkor bátran olvass tovább!

Egy kutatás arra a megállapításra jutott, hogy életünk során átlagosan három alkalommal szükséges visszasétálnunk a startvonalhoz és kell újrakezdenünk életünket. Szinte minden alkalommal, valami olyan esemény következményeként, amelyet nem láthattunk előre, vagy nem voltunk hajlandók figyelembe venni. Lehet ez munkahely elvesztése (elbocsátás, vagy a cég felszámolása miatt), betegség, katasztrófa, családtag halálesete, politikai döntések, vagy a saját korábbi rossz döntésünk következménye, stb.

Annak ellenére, hogy ezeknek jelentőségével, valahol mélyen, gondolataink hátsó szegletében tisztában vagyunk, mégis nagyon kevesen készülnek fel ezekre a be nem látható eseményekre és utólag már hiába bánjuk ezt.

Soha még nem volt olyan gazdag a Világ lakossága, mint 2014-ben, csak azzal az apró szépséghibával, hogy a felhalmozott vagyon, igencsak szélsőségesen egyenlőtlenül oszlik meg. Az Allianz biztosító társaság 53 országra kiterjedő „Global Wealth Report” című felmérése szerint a magánháztartások bruttó pénzügyi vagyona a tavalyi évben 7,4 százalékkal, 136 ezer milliárd euróra emelkedett. „Ez akkora összeg, amelyből háromszor is ki lehetne fizetni a világ összes országának államadósságát!” - mondta Oliver Bäte, az Allianz vezérigazgatója, de rögvest azt is hozzátette, hogy a vagyon továbbra is mennyire rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg: „Az 53 vizsgált országban, a lakosság szegényebb felére, átlagban csupán az összvagyon 5 százaléka jut.”

Tudjuk jól, nálunk sem rózsásabb a helyzet, de akkor mégis mitévők legyünk?

Mindannyian törekszünk arra, hogy aktív éveink alatt a lehető legnagyobb vagyont tudjuk felhalmozni, amely, függetlenít bennünket, de legalább is megkönnyíti egy váratlan helyzet „túlélését”, vagy legalább egy kis időt nyerhetünk általa, hogy megoldást találjunk a problémára. Azonban az elmúlt hónapok és évek bizonyították, hogy a bankokba és a brókercégekbe vetett hit hiábavaló volt és más területen is, még egy olyan évszázados múltú, legendásan megingathatatlan bizalommal bíró nagyvállalat, mint a VW is becsapta, nem a fél-, hanem a teljes Világot. De közben már alakul az újabb hasonló botrány is, a Samsung háza táján, ugyanis vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a vállalatóriás az áramfogyasztási adatokkal „variált” szintén egy szoftver segítségével, miközben egy család áramfogyasztásának 10 %-át teszi a ki a televízió áramfelvétele… Ezek pedig egyenesen vezetnek oda, hogy az emberek elveszítik bizalmunkat – amelyet köztudott, hogy milyen nehéz visszanyerni –, megtakarításaikat nem merik befektetni, azonban a sublótban tartva még rohamosabban veszítenek értékükből, mint a bankok gyalázatos kamatai által.

Pedig, „A háztartások hitelállománya szezonálisan igazítva 30,2, a kiigazítatlan adatok szerint pedig 43,6 milliárd forinttal csökkent ebben az évben. A mérséklődés egyrészt a devizahitelek 45,4 milliárd forintos csökkenéséből, másrészt a forinthitelek 1,8 milliárd forintos növekedéséből ered.”, közölte a Magyar Nemzeti Bank. A 2010-es csúcshoz képest, ez azt jelenti, hogy a magyar háztartások közel 20 százalékkal csökkentették adósságterheiket. Ennek eredményeként az adósságráta – az adósságállomány a GDP százalékában kifejezve – közel 14 százalékponttal, 28,9 százalékra csökkent.

Mindez azt jelenti a megtakarítások esetében, hogy: „A háztartások megtakarításai, vagyis betétállománya a tranzakciókból eredően szezonálisan igazítva 44,3 milliárd forinttal, míg szezonális igazítás nélkül 80,9 milliárd forinttal nőtt. A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forintbetétek esetében 28,2 milliárd forintos, míg a devizabetétek esetében 52,7 milliárd forintos nettó betételhelyezés történt.”

Ez pedig megmutatja azt, amit hangsúlyozni szoktunk, amikor azt az ellenérvet hangoztatja valaki, hogy az embereknek nincs pénze. Van. Egy rétegnek elképzelhetetlenül sok, egy részüknek rémisztően kevés, de az egyre jobban nyíló olló ellenére is van egy masszív középréteg, aki minden erőfeszítésével próbálja szinten tartani anyagi helyzetét és családja ilyen irányú stabilitását, még olyan áron is, hogy tudja, szinte semmit sem fog növekedni az évekre lekötött megtakarítása.

Megoldásokat, lehetőségeket keresnek folyamatosan. Ugyanúgy, mint a nyugdíjasok, vagy a hamarosan nyugdíjba vonulók tábora. Hiszen az a korosztály, aki már nyugdíjas, vagy a negyvenes éveit tapossa, még egy másik rendszerben szocializálódott. Egy olyan rendszerben, ahol az aktív éveket követő nyugdíjas időszakban számíthatott az állami nyugdíj-ellátórendszerre, amely elegendő összeget biztosított a megélhetéshez. Ezzel szemben, manapság már azzal szembesül, hogy ha minimálbérre van bejelentve, vagy kényszervállalkozóként keres hasonló összeget – jó esetben a munkáltatója be is jelentette, illetve meg is fizette a járulékokat –, akkor kb. havi 50 000 forint nyugdíjösszeg folyósítására számíthat. Lássuk be, ez csak annak a politikusnak elegendő, amelyik azt a kijelentést tette, hogy ma meg lehet élni 47 000 forintból…

A hazánkban jellemző alacsonyabb életszínvonalból adódóan, a nyugdíjas korúak fogyasztási színvonala is elmarad az európai átlagtól. Kultúrára és szórakozásra például mindössze 5134 forint jut havonta, ruházatra és lábbelire még ennyi se, mindössze 1769 forint, a legkevesebb pedig étteremre és szálláshelyre, 1424 forint. A rosszabb egészségi állapotból adódóan ugyanakkor a magyarok többet költenek egészségükre, főként a gyógyszerekre: 7657 forintot havonta.

Azonban nő a nyugdíjban eltöltött idő. „A magyar férfiak átlagosan 14,5, a nők 18,4 évet töltenek nyugdíjban – ez mindkét nem esetében 1,5 évvel több, mint 10 évvel korábban. Ez azt is jelenti, hogy még nagyobb megtakarításokkal kell rendelkezzünk aktív éveink végéig, ugyanis az is köztudott, hogy a tovább foglalkoztatás nagyon nehéz és a nyugdíjas korúak bevételeinek csak 12 százaléka származik munkából, vagyis a legtöbb nyugdíjas nem vállal, vagy nem tud munkát vállalni.

A legtöbb 65 év feletti lakos szinte kizárólag az állami nyugdíjra bízza magát és bevételeinek több mint 86 százalékát az állam által kifizetett nyugdíjjáradék teszi ki. A teljes lakosságnak is mindössze csak 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással.”

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár számítása.

Egyszerűen felelőtlenség figyelmen kívül hagyni ezeket az adatokat és nem lépni jövőnk stabilitása érdekében, ugyanis látható, az állami ellátórendszer nem fogja biztosítani azt a többletforrást, amely ahhoz lenne szükséges, hogy megfelelő és méltó életszínvonalat és egészségügyi ellátást kaphassunk.

Lépnünk kell és még időben!

Ez legalább annyira vonatkozik fiataljainkra is, akiknek nem szabad, hogy az legyen a célja, hogy tanulmányaikat követően – vagy akár már közben –, egy jobb élet reményében azonnal külföldre távozzanak, hanem itthon kell olyan lehetőséget mutatnunk számukra, amely képes minden elképzelésükre megoldást javasolni. Az Inlernetnek® pedig van ilyen. Ez a Tökéletes Csomag! És rövidesen egy újabb fejlesztést is csatolunk hozzá, amely kimondottan ezeknek a fiataloknak jelent megoldást.

Kész megoldást kell adnunk a kezükbe, hogy ne úgy induljanak az élet útján, hogy azonnal összenyomja őket a Diákhitel súlya és ettől már azonnal elveszítik azt a szabadságukat, amelyet pedig pont az Európai Unió biztosítana. Jelen pillanatban, egy államilag finanszírozott hallgató 17-18 ezres törlesztő részlettel és 9-10 éves futamidővel számolhat, egy részösztöndíjas hallgatónak ez már 26 ezres törlesztő részletbe és 17 évbe, egy költségtérítésesnek, pedig havi 30 ezer forintos teherbe, és 20 évig tartó visszafizetésbe kerül! Nem! Ez nem egy valódi lehetőség a fiataloknak!

Az ő kezükbe van a jövőnk, az ő lendületük képes fokozni a gazdasági növekedést, hozni az új ötleteket és bevételeik emelkedésével támaszt nyújtani szüleik számára is. Ezt gúzsba kötve, nehéz lenne elvárni.

Látnod kell, hogy az Inlernet® Tökéletes Csomag mekkora lehetőséget jelent minden korosztály számára!

  • Látnod kell, hogy diákként, már a tanulmányaik alatt megteremthetik a stabil, hosszú távú anyagi biztonságukat, elegendő tőkét az önálló életre, lakhatásra, vagy saját vállalkozásuk elindítására, ötleteik megvalósítására.
  • Felnőttként kezébe adja a kulcsát annak, hogy megfelelő tartalékot halmozzanak fel, mire elérik aktív éveik végét. Elegendőt ahhoz, hogy utána valóban élvezhessék a munka megérdemelt gyümölcsét, támogathassák szüleiket, gyermekeiket és bármilyen színvonalú egészségügyi szolgáltatást is élvezhessenek a várólisták figyelembe vétele nélkül és úgy élhessenek, ahogy mindig is szerettek volna.
  • Nyugdíjasként pedig igazán a nyugalomé, az aktív pihenésé, utazásoké lehessen a főszerep, miközben nem kell gyermekeik, vagy unokáik segítségére várni, mert akár ők is lehetnek azok, akik ki tudják szeretteiket segíteni, ugyanakkor pedig a lehető legjobb egészségügyi ellátást igényelhetik, mert nem szabnak ennek gátat anyagi lehetőségeik.

A Tökéletes Csomag nevében, nem véletlenül szerepel a TÖKÉLETES jelző!

Egy komplex csomag, amely minden korosztálynak megoldást kínál, minden egyes eleme (Inlernet® Prepaid MasterCard, Stratégia, Tökéletes Csoport, Szabályzat, Képzések) a siker egy-egy biztosítéka, amelynek továbbajánlása által gyorsan és biztonságosan haladhatunk céljaink megvalósítása felé.

Nem befektetés, azonban munkánk által sokkal nagyobb eredményeket képes biztosítani, mint bármilyen cég, vállalat, vagy személy ajánlata. Nincs kockázata, hiszen a vásárlási foglalók belátható időn belül levásárlásra kerülnek és így, ha nem ajánlja tovább valaki a Tökéletes Csomagot, az Inlernet-Rendszer© használatának köszönhetően, akkor is komoly bevételekre tehet szert.

Ajánld tovább, mutasd meg, vagy töltsd le az Inlernet® Videótárból a Tökéletes Csomagról szóló előadásokat, amelyek mind-mind más szempontból mutatják be Neked annak előnyeit, és legyél részese annak a kiemelkedő Csapatnak és folyamatnak, ami által megszámlálhatatlan ember jövőképét leszel képes kristály tisztává alakítani és őket boldoggá, nyugodttá tenni!

Légy a Tökéletes Csoport tagja és segíts másoknak is, hogy megismerhessék a stabil és hosszú távú anyagi biztonság és nyugodt élethez vezető kapu kulcsát!

Tökéletes Erőleves Inlernet® Módra

Inlernet
2015.09.28.

Egy hónappal ezelőtt, vendégünk volt Gordon Ramsey a 11! Michelin-csillagos séf, aki meghívásunkra részt vett az Inlernet® konyhájában folyó alkotói folyamatnak és szakértelmének segítségével közösen, megalkottuk azt az „Inlernet® Tökéletes Erőlevest”, amely azonnal elnyerte az összes kritikus legnagyobb elismerését.

Különleges, egyedi és első osztályú alapanyagok, alapos figyelemmel válogatott összetevők, egyszerű, de ennek ellenére nagy figyelmet igénylő elkészítési mód, tökéletes tálalás, pazar íz világ, elégedett vevők. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy az „Inlernet® Tökéletes Erőleves” azonnal a Világ legnagyobb séfjeinek, kritikusainak és étteremkalauzainak érdeklődési fókuszába került és a legnagyobb elismeréseket gyűjtötte be.

Elképesztő sikerének híre gyorsan szárnyra kelt, így megosztjuk veled is azt a receptet, amely forradalmasította a konyhaművészetet és minden egyes személy – aki megízlelte –, azonnal érezhette benne a siker egyedi és különlegesen áradó, nem tolakodó, de mégis markánsan megjelenő ízvilágát. Már az első kanálnál is azonnal érezhető, hogy motivációval tölt fel és hatása által kimeríthetetlen energiákat kapsz, nem beszélve arról a nagyszerű lehetőségről, hogy beemelve bármelyik étterem étlapjába, vonzza a látogatókat, elképzelhetetlen mértékben növeli meg a bevételt és ezzel stabil jövőképet és anyagi biztonságot jelent az étterem tulajdonosoknak, elégedettséget a betérő vendégeknek.

Az Inlernet® szétrobbantotta a konyhaművészet kereteit és ezzel az erőlevessel is bebizonyította, hogy képes olyan egészséges és egyszerűségében is tökéletes ételt alkotni, amely mindannyiunk megelégedését szolgálja, miközben táplálja lelkünket és testünket egyaránt.

Próbáld ki Te is a receptet és meg fogod tapasztalni, hogy ez az a Tökéletes Erőleves, amely képes megváltoztatni életedet!

Hozzávalók:

  • 1 db Ingyenes Inlernet® regisztráció

  • 1 db Tökéletes Csomag

  • 1 db Inlernet® PreSéf MasterCard

  • néhány lap Inlernet® Online Vásárlási Utalvány

  • csipetnyi tanulás

  • kiskanálnyi Inlernet® - Séf - Akadémia előadás

  • 12 dkg Inlernet® Nap - Séftalálkozó

  • válogatott Tökéletes Csoport

  • ízlés szerinti célok kitűzése

  • 10 tasak motiváció a fűszerezéshez

  • 12 kilogramm elkötelezettség és kitartás

  • 1 felnyitott telefonregiszter

  • ízfokozók: Internet elérhetőség, számítógép vagy mobiltelefon, toll, jegyzetfüzet

Elkészítése:

Hallgass egy Instruktorra, aki bevezet Téged az Inlernet® Világába és segít elindulni a konyhaművészet nem is olyan rögös útján! Figyelj oda, hogy mit mond és figyeld meg azt is, hogy mit és miképpen cselekszik, mert nemsokára, már saját magad kell boldogulnod és vezetned a saját konyhád!

Segítségével, regisztráljátok be magadat a séfjelöltek közé, majd jegyezd meg az Inlernet® azonosítószámodat! Ezt követően nyomtasd ki vásárlói kártyádat, hogy élhess az Inlernet-Rendszer© adta lehetőségekkel is! A saját azonosítószámodat jegyezd meg jól és a kártyádat is mindig tartsd magadnál, mert kizárólag ezzel nyersz bebocsátást az Inlernet konyhájába!

Most már, mint kukta követheted az Instruktor-séf utasításait. Jól figyelj rá, hiszen Ő a mentorod, aki segít abban, hogy minél gyorsabban mélyülhess el a konyhaművészetben és kihasználhasd annak előnyeit, amit az Inlernet® konyhájának technikai- és rendszerelemei biztosítanak számodra!

Mielőtt belépnél a konyhába, azonban javasoljuk, hogy nézz be kedd esténként az online Séf Akadémiánkra és a havi rendszerességgel megtartott Inlernet Séftalálkozónkra, ahol személyesen is megismerheted a többi Inlernet® séfet és a magas szintű képzéseknek köszönhetően, elindulhatsz a Michelin-csillagok felé vezető karrierlépcsőn.

Ne feledd, ez egy válogatott VIP Tökéletes Séf Csoport, akinek tagjává válni kitüntetés és dicsőség!

Miután felvetted a kukta sapkádat és a kötényedet, irány a Konyha. Itt az ideje, hogy nekikezdj a Tökéletes Erőleves elkészítésének.

Először is válogasd össze a legjobb alapanyagokat! Kezd a webirodával és ismerkedj meg a funkcióival, hogy mire megérezik a legfontosabb összetevő, addigra helyesen és gyorsan ismerhesd már annak használatát. Az előkészület befejezéseként, az Instruktor-séf segítségével számítsd ki, mennyi alapanyagot fogsz két év alatt vásárolni, majd a végösszeg hat százalékából vásárolj Inlernet® Online Vásárlási Utalványt és mi biztosítjuk számodra, hogy mindig a lehető legjobb és legbiztonságosabb alapanyagot kapd majd, a lehető legjobb áron.

A következő lépés, hogy az Instruktor-séf irányítása és felügyelete mellett helyezd el az előzőleg említett hat százalékból megvásárolt Tökéletes Csomagodat, amely tartalmazza a séfdiplomádat, a konyhai eszközöket, a Tökéletes Erőleves egyedi receptjét, minden szükséges segítséget és támogatást, az egyedi Inlernet® PreSéf MasterCard-odat, hogy a lehető legtöbb helyen és a legnagyobb kedvezményekkel vásárolhasd meg az összetevőket. Kövesd figyelmesen a Tökéletes Erőleves elkészítésének receptjét, szabályait és lépésről, lépésre haladj, hogy kifogástalan végeredményt kaphass!

Percek alatt el fog készülni Tökéletes Erőlevesed, és amikor közben megízleled, azonnal tapasztalni fogod az eredményt, amely újabb motivációt ad számodra ahhoz, hogy tovább alkoss az Inlernet® konyhájában. Lassan kész is az erőleves, azonban hiányzik még belőle pár elmaradhatatlan alapanyag.

Először is szükséged lesz kuktákra, mert az erőlevesed bemutatása után olyan mértékben ugrik majd meg éttermed forgalma, hogy heti szinten lesz szükséged egy-egy új kukta felvételére és betanítására. Ők mind segíteni fognak abban, hogy forgalmad akkora legyen, hogy újabb és újabb éttermeket is kell, hogy megnyiss, ahol a képzési folyamatot követően Ők lehetnek majd az új séfek.

Gyorsan fogsz előre haladni, ezért is fontos, hogy hallgass az Instruktor-séfed tanácsaira, látogasd a Séf Akadémiai és a havi Séftalálkozó előadásait.

Végezetül rendeld meg az egyedi Inlernet® PreSéf MasterCard-odat, hogy kiemelkedő munkád gyümölcsét is leszüretelhesd és a pihenés édes hetei alatt, ne legyen gondod semmi másra, mint arra, hogy erőt gyűjts az újabb célod, újabb éttermek felállítására és újabb kukták betanítására és egy húzással rendezhesd minden vásárlásodat.

Az Inlernet® Tökéletes Erőlevesed el is készült. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

May the – mental – force be with you, azaz a – mentális- erő legyen veled!

Inlernet
2015.09.21.

Sokszor gondolkodtunk már azon és sokszor beszéltünk is róla, hogy mi szükséges a sikerhez?

A tehetség, a lehetőség, a kitartás, a hit, hogy van-e valaki, aki segít? A tanulás, egy jó mentor, vagy tanár, a jó időzítés, az hogy a jó helyen vagyunk-e? A kapcsolatok, szorgalom, hatodik érzék, nyitottság, stressz tűrés, vezetői képességek, intelligencia, vágy, megfogalmazott célok, vagy valami más?

Mi lehet az az egy, vagy melyek kombinációja, amely a legjobban segít nekünk, hogy elérjük azt, amit igazán szeretnénk?

Vágyai azért legtöbbünknek vannak, céljai már kevesebbeknek, de mégis, miért fordul elő olyan is, hogy valaki a cél előtt adja fel, pedig már látható is a célvonal, miközben van, aki pedig erején felül teljesítve, sokkal gyengébb képességekkel megáldva is túlteljesít bárkit?

Nem egyszerű kérdés. És ugyanezt megkérdezhetjük az üzleti -, és a magánéletben is, nem csak a sportban.

Elmesélünk nektek egy történetet, hátha egy teljesen más, egy kőkemény világban, nap, mint nap keményen küzdő embereken keresztül Te is jobban megtalálod és meglátod azt a pontot, amelyre neked is szükséged lehet, hogy az Inlernet-Rendszerben© még gyorsabb karriert futhass be. Ne feledd, jó helyen vagy, a jó időben és az eszköz is a kezedben egy Tökéletes Csomag által! Most már kizárólag csak rajtad múlik a mikor. Mi ott leszünk a rajtnál, útközben is és a célnál is, hogy kellőképpen ünnepelhessünk. Ránk minden körülmény között számíthatsz, de az utat magadnak kell bejárnod, mi csak utat mutatni, felkészíteni és közben támogatni tudunk.

Ezért osztjuk meg veled most ezt a történetet:

Szikrázó tavaszi napsütés, türkizkék óceán, amelynek hullámai messze kiszaladnak a süppedős homokkal borított partszakaszra. Szemet gyönyörködtető látvány a San Diego-i öbölben, de nem azoknak a férfiaknak, akik narancssárga mentőmellényben, bakancsban és katonai gyakorlóban már hosszú órák óta fekszenek az öböl köztudottan jéghideg, cápákat sem nélkülöző vízében és reszketve küzdenek a hipotermiával, miközben a mellettük lévőkkel szorosan összekapaszkodva próbálnak egymás testének hőjéből erőt meríteni.

Egyszer csak egyikőjük megbontja a sort, a végkimerüléstől és a hipotermiától reszketve feltápászkodik és lassan, kínkeservesen vánszorogva elindul a fakereten lógó csillogó réz hajóharang felé, majd azt megkongatva jelzi, hogy feladta a megpróbáltatásokat és ezzel együtt az álmait is…

De Te, ugye nem akarod ezt tenni!?

Emlékszel még arra, amikor testnevelés órán hosszú perceken keresztül kellett lógni a bordásfalon? Arra is emlékszel, hogy ki bírta az osztályból a legtovább? És a lényegre is emlékszel még, hogy legtöbbször nem is az, aki a legerősebb volt, hanem az, aki a legkitartóbb!?

Mitől van ez?

Sokszor feltették már ezt a kérdést az Amerikai Egyesül Államok speciális alakulatainak pszichológusai is a kiválasztások folyamán. A 72 éves Terry Moy – aki már közel 50 éve vesz rész instruktorként a Navy Seals jelöltjeinek kiválasztásában a Coronado-ban található Naval Special Warfare bázis területén – azt mondta, „A mai napig nem vagyok képes előre megmondani, hogy melyik jelölt lesz tagja a kétezerből! annak az 5%-nak(!), aki képes lesz végigcsinálni az úgynevezett Pokol Hetet.” Azt az öt és fél nap folyamatos, kőkemény, fizikai, szellemi és érzelmi megterhelést, amely alatt a jelölteknek megszakítás nélkül, nagy nyomás alatt kell teljesíteniük és bizonyítani rátermettségüket, mindezt napi maximum négy óra alvás mellett. Véleménye szerint ezt azért nem lehet megmondani, mert ez az, ami bennünk játszódik le. Ez az, amire mi magyarok azt szoktuk mondani, hogy a szívünk visz tovább.

„Ha mindezt előre lehetne tudni, nagyon sok pénzt és időt spórolhatnánk vele, de évtizedes kutatásokkal, előzetes pszichológiai tesztekkel sem sikerült még megjósolni a megfelelő személyeket. Nem lehet egy ujjal rájuk mutatni, vagy a pulzusukra tapintva megmondani; Te vagy az a kiválasztott!”, mondta Douglas C. Johnson a San Diego-ban található Naval Health Research Center Warfighter Performance Laboratóriumának pszichológusa.

Ezért ők az elit, azon kevesek, akik képesek a hipotermián, a napi 2-4 órás alváson, a totális fizikai kimerültségen úrrá lenni és végig arra a célra koncentrálni, amiért vállalták ezt a megpróbáltatást és azt, hogy a Navy Seals tagjaivá válhassanak.

Ugyanez tapasztalható az olimpikonoknál, a CrossFit atlétáknál, az ultra sportolóknál egyaránt. De elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy maratoni táv lefutása, vagy a Balaton átúszása is mekkora részben áll a fizikai felkészültségből és mennyiben a mentális erőnlétünkből? Hiszen egy állóképességi sportoló, vagy egy hegymászó tudja megmondani a legjobban, hogy mennyire így van ez.

Ugyanis a test mindig hamarabb fárad el, mint a szellem és csak rajtunk, a döntésünkön múlik, hogy megállunk és feladjuk, vagy továbbmegyünk. És ez a döntés különbözteti meg a bajnokokat a többi embertől. Az, hogy még akkor is találnak „üzemanyagot” a tankban, amikor az már mindenki szerint üres. Mert persze hivatkozhatunk arra, hogy jobb adottságaik vannak, szerencsésebbek, de valahol belül pontosan tudjuk, hogy mindezekkel semmire sem mennének szorgalom és főleg kitartás nélkül. Hiszen a profikat pont az különbözteti meg az amatőröktől, hogy akkor is elvégzik a feladatukat, amikor nincsen hozzá kedvük.

Egy döntés.

Ezen múlik. Csupán egyetlen egy döntésen. Azonban, ezt a döntést, tettek is követik. A tetteket pedig apró célok megfogalmazása, majd azok elérése. Szépen, fokozatosan, ami alatt a feladataink észrevétlenül válnak szokássá és ezzel segítik elő céljaink megvalósítását.

Hány és hány sportoló tudna mesélni a belső magányról a medencékben keringés monotóniája, a kerékpáron töltött órák, az evező csapásszámai közben, vagy a lábunk mögött hagyott kilométerek során. Hogy mi jár ilyenkor a fejében egy sportolónak, mi inspirálja, hajtja, űzi tovább lépésről lépésre? Ez a titok. De mindenkinek más a titka és azt magának kell megfejtenie! Mert meg lehet fejteni, van helyes megoldás. Egy mondás szerint „Sosem szabad aggódni, mert minden zárhoz készítenek kulcsot”, azaz létezik válasz a problémáidra, maximum az nem valószínű, hogy azt a Google keresőjében találod meg.

Amennyiben veszed a fáradtságot hozzá, hogy megleld, ha elég elhivatott és kitartó vagy, sikerülni fog. Julius Robert von Mayer német sebész már 1840-ben megmondta, „Az energia nem vész el, csak átalakul.”(bár e tézist igazságtalanul James Prescott Joule-hoz társítjuk). Ez pedig átvitt értelemben is működik, hiszen az az energia, amit céljaid elérésébe befektetsz, mindig megtérül, csak hinned kell önmagadban, kitartanod és addig menni az úton, amíg sikerülni fog.

Nehéz az elindulás? Persze, hogy nehéz, de a lényeg, akkor is az, hogy elindulj, mert ha nem teszed, akkor, biztos a kudarc. Ahogy Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke is pontosan megfogalmazta, „Amennyiben úgy döntesz, hogy futásban versenyzel valakivel, esélyed van rá, hogy veszítesz, de ha abbahagyod a futást, akkor biztosan.”

Ennyire egyszerű! Ha nem állsz oda a startvonalhoz és nem indulsz el, sohase csodálkozz, hogy nem fogsz elérni a célig! De ugyanaz lesz az eredménye akkor is, ha közben meggondolod magad, elbizonytalanodsz, megállsz pihenni, vagy feladod.

Tedd meg végre! Ne csak álmodozz, alakítsd végre az álmaidat célokká és tedd meg az első, a legnehezebb lépést, mert utána egyre és egyre könnyebb lesz, és majd meglátod mekkora örömöt fog okozni, amikor eléred! Azonban tévedsz, ha azt hiszed a cél elérése lesz az ajándékod. Nem az lesz, hanem maga az út, amelyet megtettél odáig. Sohasem arról mesélsz a legtöbbet, hogy ott álltál a „csúcson”, hanem arról, ahogy megvalósítottad, mert ez az igazi ajándék. A cél elérése, az csak egy állapot!

Testünk 65%-a víz, a többi pedig hozzáállás. A víznek hatalmas ereje van, és a hozzáállásod dönti el, hogy erőnek erejével zubog-e alá, vagy pazarlóan elszivárog a repedéseken keresztül.

Nézd meg! Minden év januárjában dugig vannak a fitnesz- és az edzőtermek, zsúfoltak a futópályák és az uszodák. De nézd meg a termeket, pályákat, medencéket februárban, amikor már visszaállt minden a szokásos kerékvágásba és az újévi fogadalmak lelkes nekiiramodása után hamar lemorzsolódnak a kevésbé elkötelezettek és kitartóak és a fogadalmi listájukon halkan átírják a dátumot egy évvel későbbre.

A legnagyobb hiba, hogy sokan ész nélkül ugranak bele a változtatásba és az első alkalmak utáni irtózatos izomláz pihenésre kényszeríti őket és mire rendbe jönnek a mikro sérülések, már tovaszállt a lelkesedés, elmarad az eredmény, viszont jön a túledzettségből adódó kiégés, majd a motiváció hiánya.

Ennek érdekében kínálunk neked egy komplex Tökéletes Csomagot, stratégiával, szabályzattal és folyamatos képzéseket tartunk belőle, letölthető dokumentumokat, videókat kínálunk, hogy mielőtt elindulsz, a lehető legjobban tudj felkészülni, hogy a várt siker se maradjon el, sőt, éppen, hogy az elképzeléseidet is múlja felül.

A mentális erőnlét genetikai adottság, de ugyanakkor fejleszthető is. Az elméd ugyanolyan, mint az izom. Amennyiben képes vagy többet edzeni, úgy lesz képes a figyelmedet jobban összpontosítani és egyre kevésbé hagyja majd, hogy a feladatra koncentrálás közben elkalandozzanak a gondolataid. A kezdőknek ez egy nagyon nehéz és fárasztó folyamat, de gyakorlással egyre jobb és jobb lesz. Csak tarts ki és soha ne add fel!

A Navy Seals szlogenje is ez: „Egyetlen könnyű nap volt, a tegnap.”

Tudod, olyan ez, mintha egy hatalmas hegyi gorillával, egy King Konggal kellene birkóznod. Hidd el, nem akkor adnád fel a küzdelmet, amikor elfáradtál, hanem csak akkor, amikor a gorilla fáradt el! És ezt sohase feledd! A gondolataid által gyorsabban kiütheted és padlóra küldheted magad, mint bármelyik bivalyerős ellenséged tenné. Ezek a gondolatok azonban csak másodlagosak. Az elsődleges a megfelelő figyelem és a tudatosság. Ezek úgy segítenek a koncentrálásban, mint egy spamszűrő a fejedben. Megszűrik a káros, negatív gondolatokat és érzéseket és képessé tesznek, hogy kizárólag a cél lebeghessen a szemed előtt.

A helyes légzés, a meditáció, a célok vizualizálása, a pozitív gondolatok és a mikro célok együtt tesznek azért, hogy szellemi és érzelmi szinten is fejlesszék a „harcosokat” és egy sokkal jobb „küzdővé” tegyék.

Tedd azt, amit egy elit harcos, aki az elméjét is képzi! Hosszú órákat összpontosítva és edzve a szellemét, hogy amikor eljön az ideje, hogy elvégezze feladatát, már pontosan tudja, hogyan kell kikapcsolni a más irányú gondolatait. Már automatikusan kapcsol be a borotvaéles figyelem, ahol nincsenek olyan gondolatok, vagy kétségek, amelyek bizonytalanságot okoznának számára, különösen azokban a legkritikusabb pillanatokban, amikor élet, vagy halál múlhat egy-egy döntésén, cselekedetén.

Milyen szerencsénk van, hogy nekünk, az Inlernet® Törzsvásárlóinak, nem kell tevékenységünk során, ilyen döntéseket hozni, azonban munkánk által ugyanúgy lehetünk emberek sokaságának segítségére és lehetünk problémáik megmentői, mutathatunk kiutat a szorult helyzetekből.

Jó múltkor azt mondta nekünk valaki az egyik Inlernet® Napot követően, hogy rendben, de a háborúban rengeteg lövés és robbanás van, ami eltereli a figyelmet és összezavar. Látod – a válaszunk -, pont ez a lényeg! Nem az, hogy mekkora a zűrzavar, hány lövés dördül, hanem az, hogy ki és honnan lő. Ha látod a problémát, akkor látod a megoldást is. Amennyiben képes vagy fókuszálni és nem törsz össze, kitisztul a szemed előtt a kép, és mint egy távcsőben, csak a lényeget fogod látni, arra fogsz figyelni. Átvitt értelemben, a céljaidat, mint egy jó mesterlövésznek neked is a célkeresztbe kell befogni és rajta tartani addig, amíg meg nem húzod gondolataid elsütő billentyűjét.

A Pentagon már hosszú évekkel ezelőtt felismerte a mentális erő fejlesztésének kiemelkedő jelentőségét és a Navy Seals-nél, a többi speciális alakulatnál és a Tengerészgyalogságnál is kísérletekbe kezdett ezzel kapcsolatban, majd két évvel ezelőtt bevezették a Total Force Fitness, széles spektrumú programját, amely nyolc területet fog össze: pszichológiai, szociális, lelki, környezeti, viselkedésbeli, orvosi, fizikai és táplálkozásbeli. A kísérleti tréningek mind azt bizonyították, hogy a mentális képesség és erő fejleszthető és ezáltal belátták, hogy változtatni kell a katonák kiképzésén, hogy a stressz szintjük csökkentésével, mentális erejük növelésével és a nagy nyomás alatti folyamatos borotvaéles fókuszukkal, a zavaros, gyorsan változó körülmények között is tiszta és jó döntések születhessenek, ezzel is megóvva mások életét és az elkerülendő sérüléseket.

A helyes meditáció képes csökkenteni a pulzust, a vérnyomást és erősíteni az agy neurológiai idegpályáit, fejleszteni az információk áramlását. A Navy Seals-nél végzett kutatások arra engednek következtetni, hogy a szellemi tréning képes változásokat előidézni az agy, a fiziológia és a viselkedés szintjein is. Ez pedig elég szép kihívás ahhoz, hogy a további kutatások eredményei által a jövőben már tudatosan tanulhassuk meg, miképpen lehetünk sikeresebbek, kitartóbbak.

Mit tanácsolunk?

  • Tíz perc meditáció reggelente és fél óra este olyan zenék hallgatása mellett, amelyek segítenek számodra az ellazulásban. Ilyenek például Miles Davis, Joe Satriani, Mozart, Chopin, vagy számos meditációs zene. Próbáld ki és rövid időn belül tapasztalni fogod áldásos hatásait, hogy nyugodtabb vagy, jobban tudsz a feladataidra koncentrálni és gyorsabban is tanulsz.
  • Álmodj bátran, fogalmazd meg belőle a célodat, határozz meg mikro-célokat, azaz mérföldköveket és ne habozz megtenni végre az első lépést!
  • Vizualizáld a célt, de fókuszálj az útra és tarts ki minden áron!
  • Meditálj, relaxálj minden nap, edzd a testedet és a szellemedet egyaránt és figyelj a táplálkozásodra!
  • Hagyd el életedből a felesleges, időrabló tevékenységeket és használd az időmenedzsment előadáson tanultakat!

Meg fogsz lepődni, hogy mire is vagy képes. Azon pedig még jobban, hogy mire vagy képes a Tökéletes Csomaggal együtt!

Ahogy a legelején is említettük, a jó időben, a jó helyen vagy, a legjobb eszközzel a kezedben. Az, hogy mikor indulsz el az úton és meddig érsz el rajta, csak rajtad múlik. De egy felől nyugodt lehetsz, ez a Csomag, minden egyes tulajdonosának kizárólag előnyöket biztosít és így, az egész stratégiájával együtt, egy olyan termék van a kezedben, amely egyedülálló és piacvezető. Így nyugodtan légy rá büszke, adjon elegendő önbizalmat és bártan ajánld tovább, mert ez az a Tökéletes Csomag, amely valóban képes megváltoztatni mindannyiunk életét és nem mellesleg mindezt, hosszú távon képes biztosítani.

Azzal búcsúzunk, amivel kezdtük, a Jedi lovagok általunk picit átalakított üdvözletével:

May the mental force be with you.

Azaz, a mentális erő legyen veled!

A sikeres haditerv titka

Inlernet
2015.09.14.

Ne áltassuk magunkat! Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor elveszítjük a fókuszt, nem találjuk a célhoz vezető utat, vagy magát a célt sem. Egyszercsak elillan a motivációnk, valahogy semmi sem sikerül, vagy egyszerűen csak – akármennyire is nehezen valljuk be magunknak – egy lustább időszak köszöntött ránk.

Nem egyszerű ezekből az időszakokból, vagy helyzetekből kitörni. Ugyanis egy-egy pillanatra előbukkan belőlünk a lelkesedés, jön egy jó ötlet, látjuk is magunkat a szituációban, de közben valahogy mégsem történik meg az áttörés… No, de mi lehet ennek az oka és főképpen, mi a megoldás?

Terveink, céljaink továbbra is álmok maradnak, amennyiben nem rendelkezünk egy jó kis „haditervvel”. Továbbra is csak ott fognak porosodni a kívánságlistánk élén, de kipipálásra már nem kerülnek. Ugyanis az emberek nagy része még csak-csak eljut addig, hogy képes megfogalmazni a változtatás szükségességét, sokuk segítséggel pedig addig is, hogy belátják a probléma igazi forrását. Azonban a következő és a legfontosabb lépést, már csak nagyon kevesen teszik meg közülük. Márpedig ahhoz, hogy előbbre lépjünk és a jelenlegi életszínvonalunkon és életkörülményeinket pozitív irányba változtassunk, egy működőképes „haditervre” van szükségünk! Sőt! Még ennél is fontosabb, hogy végre is hajtsuk azt!

Gondoljunk csak bele, mit ért volna Napóleon a zseniális stratégiai érzékével, hadtudományi tanulmányaival és vezetői karizmatikus képességeivel, ha 1805. december 2-án, ott az austerlitzi csatamezőn csak éppen a támadásra jelet adó kürtöket nem fújatja meg…

Antoine de Saint-Exupery, a népszerű „Kis herceg” francia írója is megmondta: "A cél terv nélkül, nem több puszta kívánságnál." és tökéletesen igaza volt, mert ez a kettő alapvetően szükséges ahhoz, hogy azzal is tisztába lehessünk, hogy mit kell cselekednünk.

Azért olvasod Te is ezt az írást, mert már felismerted annak fontosságát, hogy változtatnod szükséges és remélhetőleg tisztán látod azt is, hogy milyen okok késztetnek erre. És ezzel egy óriási lépést tettél álmaid megvalósítása felé. Ugyanis az első és talán a legfontosabb ezen az úton, az őszinteség, hogy merd saját magadnak is beismerni, hogy mi nem működik jól az életedben, milyen tényezők befolyásolnak az előrelépésben és, hogy megérlelődött benned az a szándék, hogy kitörj ebből a helyzetből és változtass rajta.

Az Inlernet lassan egy hónappal ezelőtt bemutatta azt a termékét, amely megadja Neked a teljes támogatást ehhez és mindezt úgy, hogy csak a Te haladási sebességedtől függjön, hogy mikor szakítod át a célszalagot.

Ezt a terméket hívjuk Tökéletes Csomagnak!

Nem véletlenül adtuk neki ezt a nevet. Ugyanis minden olyan támogatást is megkapsz hozzá, amely elősegíti azt, hogy egyszerűen, bárki által megvalósíthatóan érhesd el a hosszú távú anyagi biztonság megteremtését. Komplett stratégiát dolgoztunk ki a folyamatokhoz és képzéseinken ezek megtanítására helyezzük a legnagyobb hangsúlyt.

Előfordulhat, hogy még bizonytalan vagy az első lépés megtételében, éppen ezért felállítottunk neked egy hat pontos indulási tervet, amely segítségedre lehet a döntésben:

1. Vedd elő a nagyítót!

Tekints úgy a Tökéletes Csomagra, mint egy versenyképes termékre! Vedd számba mindazt, ami megkülönböztet minket a konkurens termékektől! Lásd, hogy ezt a stratégiát, jelenleg – az Inlerneten® kívül - egy rendszer sem képes megvalósítani és általa elérni azt, hogy az összes Törzsvásárló, egymás munkáját erősítve és hatványozva tudjon előrelépni! Nézd meg a Tökéletes Csomag eredményeit és végezz egy gyors számítást, hogy mennyi idő alatt, milyen minőségű változást képes elérni életedben és ismerőseid életében! Nem fogsz találni ehhez hasonlót.

2. Határozd meg céljaidat!

Ha nem tudod pontosan, hogy hová szeretnél eljutni, hogyan várhatod el, hogy el is érj oda? Sokan megelégednek olyan általános célkitűzésekkel, mint az előléptetés, magasabb fizetés, vagy a szakmai fejlődés. Ezek a célok viszont túl tágan értelmezhetőek, és ha nem teszed mellé a konkrétumokat is, könnyen a vágyálom szintjén maradhatnak. Ne elégedj meg a magasabb fizetéssel, mert édeskevés lehet abban a pillanatban, ha megszűnik a munkahelyed! Éppen ezért találtuk ki a Tökéletes Csomagot, hogy általa egy valós biztonsági hálót vonhass magad és családod köré. Ez a tökéletes és egyszerű megoldás mindehhez.

3. Ismerd meg a Tökéletes Csomag erősségeit!

Tekints a versenytársakra ajándékként! Nekik köszönhetjük, hogy termékünk és a hozzá kapcsolódó stratégia kiugrik a tömegből és kristálytisztán mutatja, hogy miben egyedülálló, miért tökéletes ez a csomag. Amennyiben ismered a Tökéletes Csomag részleteit, azonnal kapsz egy óriási adag önbizalmat is mellé, ugyanis nyugodt lehetsz benne, hogy a piac legjobb termékét állítottuk össze Törzsvásárlóink számára. Egyszerű, gyors, rugalmas, támogató, biztonságos, eredményes, könnyen nyomon követhető, egyszerűen másolható.

4. Tűzz ki mérhető célokat!

A célok tükrözik, mit és milyen tempóval szeretnél elérni. A célok és azok elérése fogja garantálni számodra, hogy a jó irányba haladsz és vágyaid gyorsan és hatékonyan tudod elérni. Tekints rájuk úgy, mint a kilométereket jelző táblákra a céljaink eléréséhez vezető úton! Ezekhez fogod tudni mérni hatékonyságodat, segít a továbblépésben, a korrigálásban, az eredményességedben.

5. Ne várj a kezdéssel!

A legjellemzőbb hiba a halogatás. Ilyenkor a legmegfelelőbb pillanatra várunk ahhoz, hogy elinduljunk, olyan pedig nincs. Szakértők szerint, ennek oka az ismeretlentől való félelem és az önbizalom hiánya. Be kell, hogy lásd, nincs jobb pillanat a jelennél! A tervek elkészítése, az ötlet hegyek megszületése, az azokból készült listák írása és a hosszú órákig tartó megbeszélések semmit sem érnek, ha nem ülteted át a gyakorlatba és látsz munkához most azonnal! Hajlamosak vagyunk azt mondani, majd reggel, majd délután, majd este, majd a hét, a hónap, az év elején. Nem! Tessék felkelni a kényelmes fotelből és átlépni a magad állította korlátaidat, de az is elég, ha csak kinyitod rajta a kiskaput és elindulsz a felé a cél felé, amelyet pedig már évek óta dédelgetsz magadban! Itt az alkalom, hogy tegyél is érte és aztán örömmel gondolhass majd vissza arra a pillanatra, amikor megtetted ezt a bizonyos első lépést.

6. Ünnepeld meg a sikereidet!

Ne várj arra, hogy majd valaki más megjutalmaz, megköszöni, gratulál, esetleg világgá kürtöli, milyen eredményes vagy! Értékeld a magad által elért eredményeket, jutalmazd meg magad a mérföldköveknél, mert megérdemled! Tedd meg és sokkal jobban fogod érezni a siker ízét, nő az önbecsülésed és hatalmas motivációt is ad, a következő szakasz megtételéhez! Ne másoktól várd az eredményt, a gratulációt, az elismerést, teremtsd meg magadnak mindegyiket és a többi jönni fog magától! Fontos, hogy megértsd, ez a Te életed és ne másnak akarj sikeres lenni, ne másnak akarj bizonyítani, megfelelni, kizárólag saját magadnak. Nem vagyunk egyformák, nem egyforma sebességgel haladunk, de mindannyian képesek vagyunk elérni céljainkat és lásd be azt is, ha eddig képes voltál bármilyen eredmény nélkül várni és csücsülni a startvonalon, akkor most adj magadnak annyi időt, hogy elérd az első lépcsőfokot! Aztán egyre jobban és gyorsabban fogsz már felfelé haladni a lépcsősoron.

Tudod miért érdemes venni egy hatalmas levegőt, átlépni a korlátot és elindulni? Mert egy más világba fogsz csöppenni. Nem fogsz magadra ismerni, amikor elkezdenek jönni az eredmények, felszabadulsz, a magad ura lehetsz, segíteni tudsz már a Téged követőknek és a célban kiélvezheted – mert már időd is lesz rá –, annak pillanatát, amelyre annyira és oly régóta vágytál.

A régi mondás szerint: "Ha tovább folytatjuk azt, amit eddig tettünk, ne csodálkozzunk rajta, ha ott fogunk tartani, ahol jelenleg is tartunk." Fogadd meg ezt a régi bölcs mondást és tedd meg az első lépést! Mi a terméket, azaz a Tökéletes Csomagot és a „haditervet” is a kezedbe adtuk hozzá. Neked egyetlen dolgot kell csak tenned… ELINDULNI!

A célban pedig Mi leszünk az elsők, akik boldogan ünnepelve fogunk köszönteni!

Jó döntést, nagy levegővételt és erőt kívánunk az első lépés megtételéhez! Meg fogsz lepődni, milyen könnyen ment!

Miért az Inlernet!

Inlernet
2015.09.07.

Állsz, és azon gondolkodsz, merre tovább. Már szembesültél vele, hogy a hazai szociális háló nem fog megvédeni, és ha időben nem gondoskodsz nyugdíjas éveidről, akkor komoly bajba kerülhetsz és búcsút inthetsz azoknak az idilli pillanatoknak, amelyekről álmodoztál, hogy majd átéled öreg napjaidban, mint ahogy a tőlünk nyugatabbra élő nyugdíjasok meg is teszik.

Rájöttél már arra is, hogy egy hagyományos munkahelyen nincs biztonságban a jövőd, mert elég egy új törvény, egy átszervezés, egy akvizíció, vagy csak egy új vezető és láthatóan egy-egy piaci szegmens azonnal tönkremegy, és ez magával vonzza a tömeges elbocsátásokat is.

Tapasztalod a várólisták hosszúságát, a súlyos orvos- és nővérhiányt, illetve az egészségügyi intézményekben tapasztalható katasztrofális állapotokat.

Bőrödön érzed, hogy miképpen fizeted meg Te a banki-, a telekommunikációs- és egyéb különadókat, mennyi a hiteled havi törlesztő részlete, mennyit veszít reálértékéből megtakarításod és hány ember veszítette el még ezt is a becstelen pénzügyi szektor szereplői miatt.

Elérkeztél arra a pontra, amikor már teljesen tudatában vagy, hogy megoldást kell találnod, mert a megtakarításaid elolvadnak, a pénzügyi szektorba fektetett bizalom a múlté, a kor előrehaladtával az egészségünk sajnos nem javul és a döntéshozók elképzelései szerint alakuló szabályzók lehetetlenné teszik a hosszú távú tervezést és a stabil jövőkép kialakítását.

Hidd el, végre egy jó ponthoz érkeztél!

Mert helyes irányba fordítani hajónk kormánykerekét csak abban az esetben tudjuk, ha először belátjuk, hajónk nem jó irányba halad, majd higgadtan felmérjük helyzetünket, alapos elemzést követően újratervezünk, majd gyorsan és hatékonyan cselekszünk.

Ezek, így együtt szükségesek ahhoz, hogy bármilyen krízishelyzetből kilábalhassunk és ráadásul mindezt a lehető leggyorsabban, legbiztonságosabban és a várható legkisebb veszteség nélkül.

Az Inlernet® küldetése pontosan ez, hogy segítsen abban, hogy hajójuk kormányát az emberek a megfelelő irányba fordíthassák, és végül gondtalanul élvezzék a nyugodt vizű kikötő védelmét. Segítséget nyújtani embertársainknak a legnagyobb erények egyike, és mai, zavaros világunkban, csak egy kicsit is kidugva fejünket a saját problémáink közül könnyen érzékelhetjük, hogy mekkora igény is van erre.

Segítsünk másoknak!

Hiszen az Inlernet-Rendszer© egy olyan lehetőséget kínál bárkinek, - aki nyitott a Rendszer© megismerésére és használatára - amely, pontosan tudjuk milyen mértékben képes megváltoztatni életünket és anyagi biztonságunkat. A pénz valóban nem boldogít, de egy hosszú távú anyagi biztonság óriási terheket képes levenni vállunkról, megóv a váratlan kiadásoktól való félelemtől és kihívásoktól, lehetővé teszi, hogy másképpen is segíthessünk a rászorulóknak és természetesen arra is módunk nyílik, hogy végre valóra válthassuk régi álmainkat, vágyainkat, vagy még jobban támogassuk szüleinket, gyermekeinket.

Ezek azok a dolgok, amelyekért igazán érdemes élni és az Inlernet® most megalkotott Tökéletes Csomagja, mindenki számára lehetővé teszi, hogy egyszerű és belátható időn belüli módját válassza a fent felsorolt kihívásokra adandó válaszokra. A Tökéletes Csomag, amely nevében is hordozza kiemelkedő jelentőségét, ugyanis valóban biztosítja számodra azt a lehetőséget, amely két éven belül, alapjaiban képes megváltoztatni életedet. Azonban arra is képes, hogyha elkötelezett, kitartó, lelkes és szorgalmas vagy, akkor ennek az időtartamnak töredéke alatt is olyan eredményeket tudj felmutatni, hogy többé nem fog kérdéseket felvetni benned, hogy miért fontos, hogy energiáid nagy részét az Inlernet-Rendszerre© és a Tökéletes Csomag, illetve – ne feledjük! – az Inlernet® prepaid, dombornyomott MasterCard forgalmazására fordítsd.

Élj a lehetőséggel! Töltsd le most azonnal az Inlernet® Videótárból a múlt hét kedd esti Inlernet® Akadémia előadását, hallgasd meg és lépj még ma! Minél előbb lépsz a Tökéletes Csomag által felkínált útra, annál előbb érsz el ahhoz a ponthoz, amikor emberek sokaságának tudsz segíteni a hasonló céljaik elérésében.

A Tökéletes Csomag egyszerű és tökéletes megoldást kínál arra, hogy a lehető legkisebb anyagi ráfordítással és az ezt követő vásárlásaid által miképpen tudsz biztonságos lépéseket tenni hosszú távú céljaid felé. Már csak ez az egy, az Inlernet® prepaid, dombornyomott MasterCard-dal kiegészítve is komoly eredményeket jelent számodra, de ha betartod és követed a Tökéletes Csomagban megfogalmazott stratégiát, akkor rövid időn belül komoly bevételre is szert tehetsz. Minden egyes Tökéletes Csomag értékesítése ugyanis egy hatalmas előrelépés a komoly anyagi bázisod megteremtéséhez.

Ne feledd, amit a múlt heti blogunkban írtunk (Becsöngettek!):

„A Tökéletes Csomag titka az egyszerűségében rejlik.

Ugyanis nem kell mást tenned, mint a két év vásárlásaira fordított összegét kiszámítanod és ennek csak 6 %-át arra fordítani, hogy megvásárold belőle az Inlernet® egyedi Online-utalványát, amely biztonságos, bármikor és bármeddig felhasználható, azaz levásárolható.

Ezzel az egyszerű lépéssel, azaz, hogy 372 000 Forintért megvásároltad az Inlernet® Online-utalvány foglalót, lehetővé tetted, hogy a jövőbeli vásárlásaidból, két éven belül 66%-ot tudsz megtakarítani! Ezzel pedig lehetővé tetted azt is, hogy amellett, hogy értékén őrizted meg az Inlernet® Online-utalványra fordított pénzedet, még nyereséget is termelt neked a vásárlások során történő megtakarításaid által. És ez csak a kezdet!”

Nem megmondtuk?!

A titok az egyszerűség, a közérthető és könnyen másolható tartalom, illetve a gyors és kiemelkedő eredmény. Ennyi! Tapasztalni fogod, hogy milyen elképesztő sebességgel fogsz előre haladni és mindezt úgy, hogy nincs veszíteni valód, félnivalód, hiszen egy olyan összegről beszélünk, amelyet így is, úgy is a vásárlásaidra fordítanál, tehát nem veszíthetsz rajta, csak és kizárólag NYERHETSZ!

Ez pedig, csak megér annyit, hogy leülj, végighallgasd az előadást, elolvasd a blogot, átgondold és elindulj a Tökéletes Csomag útján! Jó, ha tudatosítod magadban:

NEM VESZÍTHETSZ, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG NYERHETSZ ÁLTALA!

  • EGY rendszer létezik, amely adottságainak köszönhetően képes erre a stratégiára.
  • EGY rendszer létezik, amelyik rendelkezik ilyen, vagy hasonló ajánlattal.
  • EGY rendszer létezik, amelyikben az összes Törzsvásárló összefogása által egy ilyen gyors és eredményes folyamat zajlik le.
  • EGY rendszer létezik, amely képes arra, hogy az összes ügyfél ilyen mértékben foghasson össze és sokszorozhassa meg teljesítményét, ezzel pedig az eredményeit.

Ez a Tökéletes válasz a fent említett problémákra.

Ez az a válasz, amely emberek sokaságának képes valós, gyors, egyszerű és eredményes válaszokat biztosítani. És ez az a válasz, amely bebizonyítja számodra, amennyiben követed a stratégiájában meghatározott folyamatokat, akkor két éven belül alapjaiban változtatja meg az életedet.

Mert Mi az Inlernetnél®, mind azon fáradozunk, hogy a szlogenünk betartsa, amit ígértünk és valóban „Teremtsen értéket vásárlásaival!"

Vegyél még ma egy Tökéletes Csomagot, helyezd el és ajánld tovább és azonnal tapasztalni fogod a számládon, hogy miről beszéltünk és miért mondtuk azt, hogy EZ A TÖKÉLETES CSOMAG és ez képes megváltoztatni életedet.

Ne feledd, a sikerhez vezető úton neked kell elindulnod, mindenki más csak segíthet rajta, de ahhoz el kell, hogy indulj! Minden más már az út mentén vár rád, hogy mielőbb a segítségedre lehessen.

Jó utat és egy kiapadhatatlan Inlernet® MasterCard-dal történő vásárlást kívánunk!

Becsöngettek!

Inlernet
2015.08.31.

Bár még tart a hőség, de a mai napon vitathatatlanul véget ér a meteorológiai nyár és a gyerkőcök is felkaphatják hátukra a dugig bepakolt iskolatáskáikat, mert legtöbbjük bánatára elkezdődik az iskola. Reggel nyolc órakor becsöngetnek és akár tetszik, akár nem, elindul az újabb tanév.

Ez azonban azt is jelenti, hogy az új évszakkal, az ősszel elérkezett a változás ideje is, hiszen lassan lenyűgöző színekbe öltözik a természet és ez a gyerekeknél is egy pozitív változást eredményez, hiszen mindenki egy évfolyammal feljebb lép és már magasabb szinten folytatja tanulmányait.

Mi sem teszünk másképpen.

A változás minket is elért. A szombati Inlernet-Napon „becsöngettünk” és az új „tanévben” a TÖKÉLETES CSOMAGRA fókuszálunk. Mi is megújultunk, azonban aki részt vett a rendezvényen, vagy az Inlernet YouTube csatornáján élőben követte a nap eseményeit, tapasztalhatta azt is, hogy nem egy osztállyal léptünk előbbre, hanem egy igazi dimenzióváltást jelent életünkben a Tökéletes Csomag megalkotása.

Ezzel, egy olyan lehetőséget hozott létre az Inlernet, amely alapjaiban változtatja meg jövőnket. Egy olyan lehetőséget, amelyre más, a piacon tevékenykedő cég rendszere nem alkalmas és a régmúltban nálunk sem lett volna megvalósítható. Elérkeztünk ahhoz a kapuhoz, amelyen átlépve sokkal gyorsabban és főleg könnyebben építhetjük fel vállalkozásunkat és érhetjük el céljainkat.

Az ötlet pedig – ahogy ez a legnagyobb találmányoknál és ötleteknél lenni szokott – nagyon egyszerű, azonban az Inlernet-Rendszer felépítése lehetővé tette ennek megalkotását és ezzel megint egy olyan lépést tett, amellyel, fényévekkel előzte meg versenytársait. Ilyen lehetőség ugyanis máshol nem áll rendelkezésedre, azok a rendszerek nem képesek az újonnan felépített stratégiánknak a megvalósítására.

Hála az elmúlt két év folyamatos fejlesztéseinek, mára elértük azt, hogy megalkothattuk azt a stratégiát, amellyel bármelyik Törzsvásárlónk könnyedén és gyorsan haladhat előre az Inlernet karrierlépcsőjén, hogy mielőbb megvalósíthassa azt a hosszú távú anyagi biztonságot, amelyért ezt az üzletet választotta.

A képlet egyszerű.

Az elmúlt hónapok brókerbotrányainak és a banki szféra ügyfeleiket kizsákmányoló üzletpolitikájának köszönhetően emberek tömegei kerültek olyan helyzetbe, hogy kérdőjelek tömkelege merült fel bennük, hiszen alapjaiban ingott meg az a bizalmi rendszer, amely a pénzintézetek irányába korábban fennállt. Hiszen, nyugodtan vittük megtakarításainkat a bankokba, a brókercégekhez, de természetesen mindezt annak érdekében, hogy nehezen megkeresett pénzünk nyereséget fialjon, ne pedig kevesebbet kapjunk vissza, mint amennyit náluk elhelyeztünk, lekötöttünk, vagy a brókerbotrányok esetében, előfordulhasson olyan, hogy vissza sem kapjuk.

Bízunk benne, hogy Törzsvásárlóink nem érintettek ezekben a felháborító botrányokban, de nincsenek hiú ábrándjaink afelől, hogy a hitelintézetek jogtalanul felszámított összegeivel kapcsolatosan ne lenne sokunknak szomorú tapasztalata.

Éppen ezért is fontos, hogy az Inlernet egy olyan vállalatot és azon belül egy olyan vállalkozást épít, amely képes garanciákat nyújtani Törzsvásárlóinak arra, hogy a jövőbeli vásárlásaik foglalóit minden esetben fel fogják tudni használni. Nincs kockázat, de van egy olyan üzleti ajánlat, amely biztonságos és egyszerű módon képes komoly eredményeket elérni és valódi értéket teremteni.

Mindannyian szembesülünk azzal a problémával, hogy aktív munkavállalói életszakaszunk során képesek vagyunk-e bevételeink alapján egy olyan megtakarítást felhalmozni, amely megoldást jelent majd arra az időszakra, amikor már nyugdíjba vonulunk és nyugodtan szeretnénk élvezni ezeket az éveket, még úgy is, hogy azt is képesek voltunk belekalkulálni, hogy mi történik majd abban az esetben, ha valamilyen váratlan, negatív esemény befolyásolná sorsunkat és ezzel veszélyeztetné megtakarításainkat.

Nem egyszerű ez a feladat, hiszen sokak egyáltalán nem rendelkeznek komolyabb összegű megtakarításokkal és ez egyenesen vezet oda, hogy a jelenlegi életminőségük, komoly visszaesést fog szenvedni, és amennyiben nem találnak aktív éveik alatt olyan megoldást, amellyel ezt a komoly különbséget ki tudják egyenlíteni, akkor a tőlünk nyugatabbra élő nyugdíjasokra jellemző, valóban nyugodt, aktív pihenéssel teli élet csak álom marad.

És ez a Tökéletes Csomag kulcsa.

Az Inlernet küldetése ugyanis, hogy elősegítse az embereket abban, hogy megvalósíthassák a hosszú távú anyagi biztonságukat és mindezt úgy, hogy semmilyen váratlan esemény se tudja megingatni anyagi hátterüket.

A legfontosabb lépés, hogy segítsünk ismerőseinknek abban, hogy egyszer nézzenek szembe jelenlegi és várható jövőbeli helyzetükkel, lehetőségeikkel, és adjuk meg az esélyét annak, hogy saját maguk szembesüljenek vele és jöjjenek rá, hogy valamit tenniük kell, mert a biztonságos szociális háló, már a múlté, és ha nem lépnek most, akkor egyre távolabb kerülnek a megoldás megvalósításának lehetőségétől.

A Tökéletes Csomag titka az egyszerűségében rejlik.

Ugyanis nem kell mást tenned, mint a két év vásárlásaira fordított összegét kiszámítanod és ennek csak 6 %-át arra fordítani, hogy lefoglalózd belőle az Inlernet egyedi Online-utalványát, amely biztonságos, bármikor és bármeddig felhasználható, azaz levásárolható.

Ezzel az egyszerű lépéssel, azaz, hogy 372 000 Forintért megvásároltad az Inlernet Online-utalvány foglalóját, lehetővé tetted, hogy a jövőbeli vásárlásaidból, két éven belül akár 66%-ot tudsz megtakarítani! Ezzel pedig lehetővé tetted, hogy amellett, hogy értékén őrizted meg az Inlernet Online-utalvány foglalózásra fordított pénzedet, még nyereséget is termelt neked a vásárlások során történő megtakarításaid által. És ez csak a kezdet!

Igen, ennyire egyszerű.

Mert a legnagyszerűbb dolgok, legtöbbször a legegyszerűbbek. Csak észre kell vennünk az apró összefüggések között és lehántani róluk a felesleget, hogy mindenki számára könnyen átlátható, érthető és főleg, a gyakorlatban is alkalmazható lehessen, mindez pedig úgy, hogy a bizalom még erősebbé válhasson, a visszatérítések gyorsan érkezzenek számláinkra ezzel is elősegítve a bizalom erősödését.

A Tökéletes Csomag az Inlernet új terméke, amelyhez mostantól még az Inlernet Prepaid MasterCard is társul, amely kiemelkedő előnyöket tartogat tulajdonosainak. Biztonságos, feltölthető, paypass funkcióval, fényképpel, törzsvásárlói azonosítóval, QR kóddal, chippel és mágnescsíkkal is rendelkezik, így egyben törzsvásárlói kártyánkként is képes funkcionálni. Költségei, magasan verik a bankok által kibocsátott kártyák illetékdíjait, nem mellesleg, pedig egy valóban egyedi, Inlernet arculatú kártyával rendelkezhet a tulajdonosa.

Itt az idő, a változás ideje! Ezért csöngettünk ma be mi is!

Most van itt a pillanat, hogy igazi lendületet vegyünk és karácsonyra komoly eredményeket és sikeres Törzsvásárlók sokaságát helyezhessük jelképesen az Inlernet karácsonyfája alá. Ez a lehetőség egyedi! Úgy tudsz elindulni üzleted felépítésében, hogy mostantól a Tökéletes Csomagnak köszönhetően, a teljes Inlernet közösség is támogatja végig a folyamatot, azaz számodra csak és kizárólag az egyik „lábat” kell felépíteni, mert a közösség ereje, mindenkit támogat, így mostantól 50% energiával vagy képes elérni ugyanazt a célt. A Tökéletes Csomag ráadásul igazságos, mert azt támogatja, aki fordít is energiát a Rendszer építésére és így megvalósul az a Perpetuum Mobile, amely a fizikában ugyan nem, de az Inlernet-Rendszerben életképes és automatikusan képes növelni a vásárlási forgalmakat is.

Szinte hihetetlen ugye? PEDIG NEM AZ!

Tarts velünk Te is holnap este az Inlernet Akadémián és újra meghallgathatod a Tökéletes Csomag és a hozzá kapcsolódó stratégia és eladási beszélgetéssel kapcsolatos előadást!

Nem hagyhatod ki ezt az estét, mert MOST VAN ITT AZ IDŐ, hogy lépj, és sokkal egyszerűbben érhesd el az áhított célt! Amennyiben elindulsz most a Tökéletes Csomaggal és követed a stratégiát, karácsonyra garantáltan nem lesz gondod azzal, hogy mi kerüljön a fa alá, maximum csak azzal, hogy hogy fog minden aláférni!

Ne feledd! Holnap 19:00 Inlernet Akadémia!

Regisztrációs link az Akadémia Hírlevelében, vagy az Inlernet Hungary Facebook oldalán is megtalálható. Várunk szeretettel, hogy együtt indulhassunk el azon az úton, amely karácsonyra megváltoztatja mindannyiunk életét!

Tökéletes Csomag, a tökéletes életért!

Ezeket a cikkeket olvastad már?