Egy lépcsőfokkal feljebb!

Inlernet
2015.08.24.

Nehéz sikeresnek érezni magunkat, ha közben az arcunkra az van írva, hogy rettegünk a kudarctól. Ráadásul el is szomorítunk, ugyanis ezt mások is észre fogják venni rajtad. Persze, lehet, hogy éppen ma veszítetted el az állásodat, vagy a napokban kellett végleg bezárnod az üzleted, esetleg valaki épp az imént vette el a kedved az általad zseniálisnak gondolt ötletedtől és így azt érzed, teljes kudarc az életed. De ez nem így van!

Sok emberrel találkozunk és beszélgetünk az Inlernetnél® nap, mint nap és mindig megdöbbenünk azon, hogyha valamelyikük azt mondja nekünk: „Nekem sosem volt siker az életemben.”, vagy „Nekem nem voltak sajnos lehetőségeim.”, vagy „Nekem soha nincs szerencsém.”.

Ismerős bármelyik is? Ki vele, de csak őszintén!

Ezek a kijelentések, nem mások, mint kifogások. A kényelem kifogásai. Mert nagyon könnyű ezek mögé bújni és azt a képet beállítani rólunk, hogy jajj, én szegény, nekem senki sem segített, nehéz körülmények között nőttem fel, nem adódott semmilyen lehetőségem, a szerencse mindig elkerült, minden távol volt tőlünk, sosem volt rá időm, stb. Felejtsd el ezeket és tanulj meg végre őszintének lenni saját magaddal, mert majd meg fogod látni, úgy sokkal könnyebb lesz!

Van számodra egy jó hírünk! A sikereidhez vezető út első lépcsőjén állsz és most a kezedbe helyezzük a döntés lehetőségét!

Dönts most!

Őszinte leszel magaddal szemben és ezzel egy fokkal feljebb léphetsz a sikereid felé vezető lépcsőn, vagy továbbra is ámítod és sajnáltatod magadat és környezetedet és inkább visszalépsz az általad szürkének látott életedbe? Kizárólag rajtad múlik a döntés! Mit teszel?

Jó, ha tudod!

A kényelem a legnagyobb ellenséged, az, hogy nem vagy képes lerúgni magadról és maximum csak odáig jutsz el, hogy na, holnap reggel tényleg nekiállok végre és megteszem. Aztán elérkezik az álmos reggel és annyira jó még egy kicsit visszaszundizni, aztán olyan szépen süt a Nap, vagy éppen annyira esik, sőt havazik, ajjaj, de hideg van, aztaaa, mennyire sötét van még… , hogy végül nem történik semmi. Aztán gyors döntés, hogy majd kicsit később állsz neki inkább, mert „komoly” elhatározást hoztál az előző nap. De aztán később sem változik az időjárás, a kedved sem jön meg és végül megint elúszott egy napod, amely során kizárólag annyival tudsz többet felmutatni, hogy el tudod mesélni édesanyádnak a Szulejmán sorozat aktuális epizódját, amiről éppen lemaradt, mert már elaludt addigra. (Bár ez kizárt, hogy előforduljon egy vérbeli Szulejmán rajongóval…)

Gondolkodtál már rajta, hogy miért tesznek a legtöbben így és miért nem lépnek annak érdekében, hogy megvalósítsák álmaikat és inkább választják azt az utat, hogy tovább álmodoznak és keseregnek, sőt, a legtöbbször irigykednek is?

Természetesen tudjuk, hogy az első lépést megtenni mindig a legnehezebb és ez már így volt apró gyermekkorunkban is. De pont azokra a pillanatokra kell visszaemlékeznünk! Azokra a pillanatokra, amikor annyira, de annyira akartunk már felállni és megnézni, mi is van a kisasztal tetején. Annyira vágytuk, hogy végre elérjük a kilincset és szüleink legrosszabb rémálmait felidézve, ki tudjunk mászni a rácsos ágyból. De megtettük, mindegyiket. Az élet sem működik másképpen. Szándék, hit, akarat és kitartás nélkül ugyanis nem megy.

De neked, elvileg van egy álmod, igaz?

Akkor formálj belőle igazi célt! Ízlelgesd, érezd, tervezd meg, gondolj rá sokat és ezek által, egyre több segítséget fogsz kapni… saját magadtól! Aztán, ha végre megteszed az első lépést, tapasztalni fogod, hogy mennyi támogatóra fogsz lelni! Mennyi sorstársra, akik ugyanarra igyekeznek, vagy legalább az út egy szakaszát veled fogják bejárni. Ez is az élet rendje és ez is így működik. Van egy mondás: „Ha a tanítvány megérett rá, a tanító megjelenik.” Nagy igazság!

Nincs benne semmilyen mágia és semmilyen más hókuszpókusz, hanem egyszerűen csak annyi, hogy elindultál a cél felé vezető úton. Ez az út, pedig ugyanolyan, mint amikor kitalálod, majd megtervezed a nyaralásodat és a célponthoz vezető utat. Annak megtétele során is milliónyi impulzus, élmény fog érni és egy halom emberrel fogsz találkozni. Lesznek olyanok, akik segítenek, és persze lesznek itt is olyanok, akik majd gátolnak, pesszimisták és megpróbálnak visszahúzni, vagy eltéríteni róla.

De emlékezz egy kicsit a múlt hétvégére, amikor még tombolt a nyár! Azért, mert dugó volt a Balaton felé vezető autópályán és ezt hangoztatta megállás nélkül az összes rádiócsatorna is, még nem fordultál vissza, mert szemed előtt minden másodpercben a Balaton valamennyire még hűsítő hullámai, egy jó lángos, vagy sült hal és a csodás aranyhíd lebegett, ahogy a naplemente utolsó sugarainál a tóba süllyed. Az élet és a céljainkhoz vezető út is ugyanilyen egyszerűen működik. No persze, „akadályok”, „karambolok”, „stopposok”, „üzemanyaghiány”, „defekt”, stb. azon az úton is vár majd rád. De ezek legtöbbjére fel tudsz készülni.

Pont emiatt tréningeznek annyit az elit alakulatok katonái is. Annak érdekében, hogy a lehető legfelkészültebbek lehessenek. Ugyanis kizárólag csak abban az esetben fognak tudni helyesen dönteni és cselekedni, amikor egy váratlan helyzetben ez égetően szükségessé válik, és hirtelen improvizálniuk kell. A profi mindig felkészül. Még egy profi stoppos is! Éppen emiatt hallhatod Tőlünk annyiszor, hogy tanulj, képezd magad és pallérozd tudásodat az Inlernet® elérhető képzési anyagai, előadásai által. Megkapod belőlük azt a tudást, amely minden helyzetben a legjobb megoldást fogja kínálni számodra. És van mára még egy jó hírünk! Neked nem kell majd olyan váratlan helyzetekkel szembenézned és döntést hoznod, mint az elit katonáknak! Azért ennek örülsz, valld be! J

Az életünk rövid. Lehet persze relatív hosszú, vagy hosszabb annál, amit másoknak mér a sors, de azt fogod érezni az út végén, hogy elröppent, mégpedig villámsebesen. És egyet higgy el nekünk! A legrosszabb, ha abban a pillanatban fog beléd villanni, hogy miért nem tetted meg ezt, vagy azt, miért nem mondtad ki, ölelted meg, nézted meg, olvastad el, hívtad fel, csináltad meg, győzted le, vagy vetted meg, próbáltad ki, stb…  Abban a pillanatban, már csak a Világ legjobb filmjét kell végignézned, amely garantáltan az összes létező díjat és elismerést besöpörte és egyaránt izgalmas, változatos, humoros, kalandos, romantikus, bohém, szórakoztató és elgondolkodtató, sírásra késztet az öröm- és a bánat könnyeiből egyaránt és nem lesz hiányérzeted, amikor kiírják a végén, hogy The End.

Élj így, mert csak így érdemes! Harcolva az álmainkért és elérve céljainkat. Az élet túl rövid ahhoz, hogy bugyuta sorozatokra és bulvárújságokra, értéktelen celebek hazug történeteire és egy mókuskerékre pazarold. Ne fekete-fehér filmet nézz a mozidban, hanem színes, szélesvásznú és legalább 4D-s eposzt, amely által az utolsó pillanatban is mosolyogni fogsz.

Ezt kizárólag csak Te tudod elérni! Te vagy életed filmjének rendezője és rajtad múlik, hogy bukás, vagy kasszasiker lesz a végeredmény.

Azonban van egy dolog, amit még hoztunk neked mára:

Azt, hogy mi az az egyetlen egy dolog, amelyet a sikeres emberek sohasem tesznek. Nem aprózzuk el! Éppen ezért olyan példákat hoztunk neked, amelyek által láthatod, a célhoz vezető út mindenki számára ott áll és a sorompót nem más, csak te vagy képes felemelni róla, hogy nekiindulhass. És ha már nekiindultál, egyet fogadj meg! Soha ne add fel!

Van egy csodálatos idézet Winston Churchill-től: "A siker a kudarcból születik, abból, hogy nem veszítettük el a lelkesedésünket." Más szóval, a sikeres emberek soha nem adják fel csak amiatt, mert nem sikerült.

Churchill egy kiváló példája ennek a gondolkodásmódnak. Az Egyesült Királyság kétszeresen megválasztott, Nobel-díjas miniszterelnöke nem volt jó tanuló az iskolában, sőt, egy teljes évet bukott! És ha ez nem lenne elegendő, el is veszítette a választásokat és a bársonyszékét a Parlamentben. 62 éves korában lett miniszterelnök.

Még a legsikeresebb emberek is kudarcot vallanak időről időre, van, hogy drámai módon és van, aki többször is.

Michael Jordan-t, a kosárlabda legendás játékosát, egyszerűen kivágták a középiskolai kosárlabda csapatból. Híres mondása: "Karrierem során, több mint 9000 dobást hagytam ki, huszonhat alkalommal voltam biztos benne, hogy a játékot eldöntő győztes pontot megszerzem, de kihagytam. Életem során, újra és újra elbuktam és ez az oka, amiért sikeres lettem." Jordan sohasem vált volna sportlegendává, ha feladta volna csak azért, mert kihagyott jó néhány dobást, vagy rosszul ment neki a játék.

Még Steve Jobs-ot is – aki vitathatatlanul minden idők egyik legsikeresebb üzletembere volt –kirúgták az általa létrehozott Apple-től. Mégsem adta fel, Létrehozta a Nexust, majd  Pixar Filmstúdiót, majd néhány évvel később visszatért az Apple-höz, hogy egy addig elképzelhetetlen magasságokig törő sikerre vezesse és teljesen megreformálja a digitális kommunikáció világát.

Abraham Lincoln-t Amerika három legjelentősebb elnöke közé sorolják, mégis újra és újra elbukott. Katonai karrierje során, az önkéntesek kapitányuknak választották, de érdemei ellenére később a hadsereg elbocsátotta. Több üzleti vállalkozást is elindított, amelyek közül egy sem jutott sikerre és kétszer futott neki a szenátorválasztásnak, de minden alkalommal elbukott, amíg végül harmadszorra nyert, majd elnöknek is megválasztották és később újra is választották.

Stephen King szerint: „Nem számít, milyen területen dolgozol, vagy hol szenvedtél kudarcod. A lényeg, hogy hinned kell magadban és tovább próbálkozni.” Első regényét, a Carrie-t, 30 különböző kiadónak nyújtotta be és pontosan ennyiszer utasították el. Odáig jutott, hogy kidobja a kéziratot a szemétbe, de a felesége meggyőzte Őt, hogy próbálkozzon tovább és ma a Carrie a horror irodalom egyik klasszikusa. Szintén King mondta: „A folytatás egyetlen módja, ha folytatjuk. Ha akkor is azt mondod: meg tudom csinálni, amikor tudod, hogy nem igaz.”

Elvis Presley-t az első előadását követően elbocsátották a Grand Ole Opry-ból. Később bizonyára a falba verték ezért a döntésért a fejüket…

A Beatles-t első lemezkiadója elutasította, de sikereik ennek ellenére magukért beszélnek. 2004 végéig világszerte, több mint 1,3 milliárd lemezt adtak el, többet, mint bármely más együttes.

Steven Spielberg három alkalommal jelentkezett és mégsem nyert felvételt a filmművészeti iskolába. Végül 1965-ben felvételt nyert a Kaliforniai Egyetem rendezői szakára. Három évvel később mégis abbahagyta tanulmányait. 2001-ben azonban újra beiratkozott az egyetemre, s bár az órákat nem látogatta, dolgozatokat írt, gyakorlati munkákat adott le, konzultált professzoraival, s végül egy év alatt összegyűjtötte a megfelelő számú kreditet. Így 37 évvel beiratkozása után – már Oscar díjasként –, átvette rendezői diplomáját.

A lényeg tehát ez: Soha nem tudhatod, mikor fog bekövetkezni az áttörés. Soha nem tudhatod, hogy a következő beadványod, vagy pályázatod lesz-e a sikeres, vagy a következő szponzor jelölt fogja kimondani azt a szót, hogy: „Igen!”. „Ha hiszel magadban és abban, amit csinálsz, soha se add fel! Próbáld újra! Hibázz újra! Hibázz egyre kisebbet!” Ez egy kitűnő tanács, Samuel Beckett-től.

Tanulnunk kell a hibáinkból, mert sosem az a baj, ha tévedünk, hibázunk, hanem ha ezeket a hibákat nem ismerjük el, nem látjuk be és nem törekszünk arra, hogy általuk tanuljunk és egyre jobbak legyünk, egyre kisebb hibákat vétsünk, míg a végére sikerül tökéletesíteni ötletünket, tudásunkat, stb.

Mert Stephen King tökéletesen fogalmazta meg az ezzel kapcsolatos intelmeit:

„Aki nem tanul a múltból, azzal bűnhődik, hogy megismétli a régi tévedéseit.”

Az Inlernetnél®, minden egyes napon azon dolgozzunk, hogy érezd, mi bízunk benned, sőt bíztatunk. Hogy érezd, minden támogatást megkapsz ahhoz, hogy csak az utadra kelljen figyelned, hogy mielőbb el tudd sajátítani a kellő rendszerismereti tudást és gyakorlati ismereteidet is fejleszthesd.

Élj ezek a lehetőségekkel, hogy a lehető legtöbbet aknázhasd ki az Inlernet® számtalan lehetősége közül! Mi ott állunk az utadat övező ösvény szélén, hogy amikor szükséged van ránk, ott legyünk és megkaphasd a kellő minőségű támogatást.

A kérdés a lépcsőfokról, még mindig rád vár?

Dönts és lépj most!

Képzeld el!

Inlernet
2015.08.17.

Képzeld el azt a pillanatot, amikor egy 80 000 főt befogadó olimpiai stadion teljesen megtelt, és amikor a versenyző belép a küzdőtérre – hogy a 100 méteres síkfutóverseny döntőjén rajthoz álljon –felmorajlik a tömeg!

Képzeld el azt is, milyen fantasztikus és elképesztő érzés, amikor ennyi ember szurkol együtt és a kiáltásuk betölti az egész teret! Érezd át azt a pillanatot, amikor ezt a versenyző meglátja és körbefordulva integet a nézőközönségnek, a szurkolóinak és a rajongóinak egyaránt! Majd azt is, hogy lelke mélyén mi játszódhat le benne, amikor levetkőzik, ellenőrzi még utoljára a cipőjét – hogy jól fűzte-e be – és még elvégzi az utolsó bemelegítő mozdulatokat is! Próbáld meg átérezni azt a felfokozott izgalmi állapotot, amikor már a rajtvonalnál áll és egyenként mutatják be a nyolc vetélytársat, amit milliók néznek a televíziós közvetítések által és azt is, hogy micsoda feszültséget tart kordában, amikor a bíró „Felkészülni!” felszólítására, rajtpozícióba helyezkedik és leguggol a rajtgéphez, ujjait pontosan a rajtvonalra igazítja, szöges cipős lábát pedig a rajtgépnek feszíti! Érezd, hogy olyan, mint a kifeszített íj, amit a legvégső pontjáig húznak hátra és a nyílvessző csak arra vár, hogy az íjász a pontos célzást követően elengedje az ideget és minden energia a cél felé összpontosulva lője ki!

Próbáld meg átérezni, hogy abban a pillanatban megszűnik számára a teljes külvilág és minden egyes idegszála kizárólag csak arra az egyre fókuszál, ami a következő 10 másodpercben(!) fog történni! (A 100 méteres síkfutás világcsúcsa 9:58 és Usain Bolt jamaicai futó Berlinben állította fel 2009. augusztus 16-án. Ez több mint 36 km/h-s átlagsebességet jelent.) Egyetlen egy dolgot enged be ebbe a szigorú fókuszú világába, mégpedig a startpisztoly dörrenését, ami ezt a visszatartott elképesztő energiát majd végre szabadjára engedi. A pisztolylövés hangja az egyetlen, ami számít, és nem indulhat se előbb, se később, mert 10 másodpercnél, nem lehet hibázni.

Éld át, mi folyik le benne ezekben a pillanatokban! Miképpen emelkedik meg az adrenalin szintje, miközben a pulzusa, még csak az ilyenkor szokásos üzemi hőmérsékleten áll és a szíve is arra vár, hogy pillanatok alatt, tudja átpumpálni a legtöbb vért az agyba, az izmokba, a vérhálózatba és ezzel a lehető legjobb eredményhez legyen képes elősegíteni a sportolót!

Lásd, ahogy a bíró a „Vigyázz!” felkiáltással a levegőbe emeli a rajtpisztolyát, a versenyzők rajtpozícióba emelkednek és halld, ahogy a 80 000 fő elhallgat, síri csönd ereszkedik az egy pillanattal korábban még izzó hangulatú, őrjöngő lelátókra és minden szempár kizárólag arra a tíz élsportolóra mered, akik közül egy, kizárólag egyetlen egy, tíz másodperc múlva a világ legboldogabb embere lesz! Az újra őrjöngő stadion teljes közönsége fogja ünnepelni, egy olimpiai aranyéremmel és annak minden hozadékával lesz gazdagabb.

Szinte szellő sem rezzen, olyan csönd van és a sportoló minden idegszála csak a „triggerpontot” várja, amikor végre elindulhat, mint a rajtgépbe zárt versenyló.

És akkor eldörren a rajtpisztoly…

Most pedig állítsuk meg az időt egy pillanatra!

El tudod képzelni azt, hogy ebben a pillanatban az egyik versenyző nem indul el a rajtgépről és ott marad, majd szépen feláll, felöltözik és hazasétál, mintha mi sem történt volna? El tudod képzelni, hogy ezen a ponton feladja álmait, hogy elengedi a sok-sok esztendő kőkemény munkáját, áldozathozatalát, lemondását? Látod magad előtt azt a pillanatot, hogy nem indul el és csak egyszerűen végignézi, ahogy a többi kilenc befut a célba, pedig az év 365 napjából, 364-en keresztül ezzel a pillanattal és ezért a pillanatért kelt és feküdt, ezért edzett annyit, ezért szenvedett annyit hidegben, melegben, esőben, hóban, sárban és fagyban egyaránt? Hiszed, hogy nem akarja átélni azt a pillanatot, amelyről talán kissrác kora óta álmodozott rendszeresen, hogy nem érdekli a mestere, a családja, a hazája mit érez, amikor egy szívvel és lélekkel kívánja az ő számára mindenki a sikert?

Ugye, nem tudod elképzelni?!

De akkor Te, miért nem teszed ugyanezt? Miért állsz meg rendszeresen a rajtvonalnál és miért nem indulsz el a rajtpisztoly dörrenésére?

Nem fogalmaztad meg ilyen erősen a célodat? Nem ezzel kelsz és fekszel minden nap? Netán, nem végezted el a szükséges edzésmunkát és fektettél annyi energiát célod megvalósításába, mint ami ahhoz szükséges, hogy Te legyél saját életed Olimpiai bajnoka? Lusta vagy és inkább alszol még egy picit? Inkább annyi időt töltesz minden nap a televízió képernyője előtt, mint az átlag magyar, azaz 7,5 órát? Vagy Te már Facebook függő vagy és a neten lógsz egész nap, vagy egy számítógépes játékra pazarolod idődet? Arra vársz, hogy majd mások elvégzik helyetted a rád váró edzésmunkát és megoldják feladataidat? Arra vársz, hogy majd magától megemelkedik a fizetésed? Arra vársz, hogy majd odalép egy szép napon eléd a főnököd és közli, hogy annyira jó munkaerő vagy, hogy ezentúl, álomfizetést utal számodra?  Vagy mire vársz? A sült galambra? De ha hagyod, hogy más vadássza le, süsse meg, akkor arra is vigyázz, hogy el ne happolja előled éppen abban a pillanatban, amikor már pont beesne a szádba!

Hiába vannak jó ötleteid, ha nem lépsz, és nem állsz neki a megvalósításuknak. Ugyanis, tudod mi a jó ötlet ismérve? Az, hogyha nem valósítod meg, előbb-utóbb másnak is eszébe fog jutni és egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy már csak volt egy jó ötleted, de nem Te valósítottad meg, így a siker sem a Tiéd lett.

Válaszolj őszintén magadnak!

Miért nem teszed ugyanazt, mint az olimpikon? Miért nem akarsz nyerni, győztesnek lenni és azok szűk táborát erősíteni? Miért nem akarsz sikeres lenni? Miért nem teszel meg érte mindent? Miért csak kifogásokat keresel? Miért mindig más a hibás? A panaszra szánt időt, miért nem a megoldásra fordítod?

Neked nem 10 másodpercen belül kell bizonyítanod, nem kell akkora edzésmunkát belefektetned és pláne nem kell annyi évet szánnod rá, mint a síkfutónak! Egy olyan lehetőség van a birtokodban, amely rövid időn belül képes kategóriákkal változtatni az életeden és Te mégsem lépsz. Pedig egyszerű, nem kell terméket értékesíteni, komplex háttér áll rendelkezésedre és lehetőségek sokasága, hogy olyan mértékű keresetre tehess szert, amelyik a számodra a legmegfelelőbb. Nincs munkaidőd és nincs főnököd sem.

Bár lehet, hogy pont ez a baj! Az, hogy ahhoz szoktál hozzá, hogy megmondják, mit, mikor és hogyan cselekedjél. De a szabadságod meghagyása mellett az Inlernetnél® ezt a segítséget is megkapod, hiszen a letölthető anyagaink és a képzéseink mind-mind azt a célt szolgálják, hogy el tudd végezni a szükséges”edzésmunkát”, azaz megszerezhesd az elegendő tudást ahhoz, hogy kiemelkedő sikereket tudj elérni az Inlernet-Rendszerben©.

Nincs az a sportoló, aki kihagyhatja az alapokat, ha a csúcsra szeretne érni! NINCS ILYEN! És ezt vésd az eszedbe! Meg kell tanulnunk mindannyiunknak azokat az alapvető technikákat és elsajátítatni azt a minimális alapvető tudást, ami adja a kellő magabiztosságot és erőt a célhoz vezető úton.

A magabiztosság, ugyanis a tudáson, az elvégzett munkán és megszerzett, magunkba integrált ismereteken alapul. Ha ismered a Rendszer© csínját-bínját, akkor tudsz magabiztosan tárgyalni, akkor tudod a kifogásokat kezelni, akkor tudsz a legjobban és a leghatékonyabban segíteni az újaknak és csapatod tagjainak egyaránt. Hidd el, bőségesen megéri rászánnod ezt az időt és energiát és mindig lebegjen a szemed előtt, hogy a töredékét sem kell megtedd a saját sikereid érdekében, mint a példában említett olimpikonnak. A sikereink kulcsa saját kezünkben van, és ha elindulsz végre az úton, mindig fogsz sorstársakra és segítőkre is akadni, ahogy azt a sportolók is teszik.

És tudod miért jó még sikeresnek lenni? Mert a sikereiddel inspirálni tudsz másokat és úgy tudsz segíteni, hogy meg sem szólalsz. Mert a példamutatás a legnagyobb, a hangtalan tanítómester! Amikor azt teszed, mint amiről beszélsz, az megsokszorozza hitelességedet és erődet egyaránt. Azonnal fogod tapasztalni.

A győztesek azonban „látnak” is. Látnak minden egyes pillanatot, a célhoz vezető úton. Fejben már ezerszer lefutották a távot, ismernek minden egyes kanyart, huplit, körülményt, fájdalmat, stb. És abban a bizonyos pillanatban, csak élete már „leforgatott” filmje pereg le előtte és ő csak rutinból végzi a dolgát. Emlékezik minden egyes porcikája, izomrostja a siker érdekében minden áldott nap elvégzett munkára és így tud a lényegre, a legjobb rajtra koncentrálni.

Neked is ezt kell tenned! Látnod kell a célodat és olyan erősen érezni minden egyes pillanatát az odavezető útnak és végigjárni minél többször, mint ahogy az elején érezted, hogy mit élhet át a sportoló az olimpiai döntőt megelőző pillanatokban. Olvasd el újra és újra és utána ugyanígy képzeld el a Te döntődet és azt, ahogy majd azt követően fogsz élni, cselekedni! A vizualizációnak óriási szerepe van sikereink elérésében és fura, de meg fogjuk tapasztalni az adott pillanatban, hogy miután gondolati síkon már megoldottuk a feladatokat, így az életben is sikerülni fog.

Ne habozz tovább!

Az Inlernet-Rendszer© nyújtotta lehetőségek rád is várnak és a kérdés csak az, hogy továbbra is inkább televíziós sorozatokat, reality showkat nézegetsz minden áldott nap, vagy ugyanazt az időt arra fordítod, hogy valóra váltsd azokat a dolgokat, amelyek után, a televíziót nézve áhítozol? Döntsd el, csak nézni akarod ezeket, vagy személyesen át is élni és végre „saját sorozatod” főszereplőjévé válni?

Kívánjuk, hogy rövidesen Te legyél saját életed filmjének főszereplője és Te is rendezd meg, ne pedig az élet, ugyanis az nem mindig lesz Oscar díjas rendező… Végezetül pedig engedd meg, hogy egy igaz klasszikus idézetével zárjuk:

„Aki nyavalyog, de nem változtat, annak még nem fáj eléggé.”, mondta Dr Bubó. Márpedig ha Ő mondja, akkor nem lehet ellenvetés, hiszen minden okok nagy tudora!

Sok sikert kívánunk az Inlernetes sikerhez vezető utadon!

Az első lépés

Inlernet
2015.08.10.

Az elmúlt hónapokban feltűnt, mennyi embertől hallottuk, nem érzik jól magukat a munkahelyükön, így, gondoltuk utánanézünk, mik lehetnek ennek fő okai.

Persze, néhány dologra magunktól is rájöttünk, hiszen a mi életünkben is voltak olyan pillanatok, amikor éreztük, nem a helyes úton járunk és emiatt változtattunk is. Azonban a változás, a változtatás képessége nem egyformán van jelen életünkben. Nagy szerepet játszanak benne génjeink és az is, hogy miképpen szocializálódtunk, vagy milyen élethelyzetekbe sodródtunk. Sokan azonban ez utóbbira fogják azt, hogy miért nem változtatnak. Pedig az aktuális élethelyzet nem befolyásolja a hajlandóságot és a változtatás képességét, maximum azt, hogy ugyan tudjuk, hogy lépnünk kell, de azt is tudjuk, ehhez előbb meg kell teremtsük a biztonságos lépés feltételeit. Így egy stratégiát követve, kicsit lassabban ugyan, de mégis változtatunk. Ez is egy járható út, de sokan mégis megállnak rajta. Mi, az Inlernetnél® a radikális, de átgondolt, határozott lépésben hiszünk. Merni kell kilépni egy új területre, visszalépni a startvonalra és újra elindulni. Sohasem könnyű ez a lépés, de később mindig bebizonyosodik, igazán megéri, és hogy a régi mondás még ma is mennyire igaz: „Aki mer, az nyer.”

Sajnos nem találtunk információt arról, hogy hazánkban is készült-e hasonló közvélemény-kutatás, de az Egyesült Államokban az 1980-as évek óta folyamatosan készítenek felmérést a munkahelyi elégedetlenségek fő okairól. Nem kell hozzá különös képesség, hogy az okokat elolvasva azonnal rájöjjünk, valószínűleg a világ minden táján ugyanezek a pontok szerepelnének egy hasonló felmérés eredményeként.

A kutatás végeredménye szerint, az Egyesült Államokban, az elmúlt 30 évben gyakorlatilag semmit sem változtak a munkahelyi elégedetlenségek fő okai, és valószínűleg nap, mint nap hasonló problémákkal küzdünk az egész világon. A munkavállalók szerint, ugyanis öt fő ok áll a munkahelyi boldogtalanságunk hátterében.

Nem hiszem, hogy bárkinek is meglepetést fog okozni, hogy az első két fő indok között mi szerepel. Természetesen, mindjárt az első helyen nem más, mint az alacsony fizetés és a másodikon, a munkahely megtartásának biztonsága. Meglepő azonban, hogy ez utóbbi, csak a gazdasági világválság kirobbanása óta kapott hangsúlyosabb szerepet. Viszont a további három indok sem tartogat sok meglepetést.

A harmadik leggyakoribb problémaként a mélyebb emberi kapcsolatok hiányát emelték ki a válaszadók. Véleményük szerint, ez amiatt következik be, mert sok munkahelyen nagy a fluktuáció, nem töltenek el hosszabb időszakokat a kollégák egy cégnél és emiatt sokkal nehezebben alakulnak ki szorosabb barátságok. Ez pedig rányomja a bélyegét az átlagos hétköznapok hangulatára. És ez sokszor vezető függő! Akik azt hiszik bárki pótolható, „Nem érdekes, majd jön másik!” vélemény pártján állnak, vagy nem becsülik meg, nem tisztelik beosztottjaikat. Ezek pedig csak állandósítják az erodálódó folyamatot. Azonban hasonló ok a munkavállalói lojalitás hiánya is.

A negyedik leggyakoribb probléma, a munkájuk jellege. Ez sajnos szintén nem újdonság, hiszen nem is olyan régen derült ki egy másik felmérésből, hogy a munkavállalóknak mindössze csak 6 százaléka tud elhelyezkedni azon a munkahelyen és állásban, amelyről álmodozott. Ez azonban már hazai adat és eléggé elgondolkodtató…

Végül az ötödik leggyakoribb probléma, a munkatársak karrierista agresszivitása és ehhez kapcsolódó szemtelensége, intrikája, amelyet az egyre jobban terjedő túlzott versenyszellem és bizonyítási kényszer, no és a karrierizmus csak még jobban táplál. Ez ugye, szintén ismerős jelenség?

Igen, ez így mind „szép és jó”, de mit érünk ezekkel az eredményekkel, hiszen eddig is ismertük ezeket, legfeljebb nem elemeztük ki, de helyzetünk akkor sem lesz jobb általa.

Bízunk benne, egyet azért elérünk vele, hogy rájöjj, ha Te nem változtatsz, akkor minden marad a régiben, vagy egyszer hirtelen, majd az élet változtat még ezen a különben sem rózsás helyzeten is és egyáltalán nem garantált, hogy majd pozitív irányba fordítja sorsod hajójának kormánykerekét.

A munkavállalóknak kevesebb, mint az 50 százaléka elégedett csak a munkahelyével és olvashattad, hogy csupán 6 százalékuk az, aki ott és abban a munkakörben dolgozik, amelyre igazán vágyott.

Te mindennel elégedett vagy? Ha nem, akkor lépj! Senki sem fogja ezt helyetted megtenni. Annak, hogy rád mosolyogjon Fortuna sokkal kevesebb az esélye, mintha végre teszel valamit saját magadért és az által következik be a pozitív változás.

Használd ki az időd és fejleszd magad, tanulj, építs kapcsolatokat és ápold is őket! Tudjuk, sosincs rá időd, de kell, hogy megteremtsd, mert a változásnak ezek fontos elemei. Ha tanulsz, fejlődsz. Ha fejlődsz, nő a tudásod, ezzel együtt pedig az önbizalmad is, és amikor jön a lehetőség, tudni fogsz élni vele, ellentétben másokkal.

Ne mond azt nekünk, hogy neked nincsenek lehetőségeid! Vannak, és lesznek és főleg mindig is VOLTAK. Csak miután nem döntötted el mit szeretnél valójában, nem volt meg a pontos cél, és így nem voltál rájuk felkészülve, sőt, észre sem vetted, vagy nem mertél belevágni. Ne fogd másra! Amíg első körben nem magadban keresed a hibát, addig nem fogsz tudni előre lépni. Ne bűnbak akarj lenni, hanem lásd objektíven és őszintén magad, mert ez a kiindulópont ahhoz, hogy tudd, miben kell változtatnod annak érdekében, hogy céljaid megvalósítása felé előbbre tudj lépni!

Nem szereted a munkahelyed? Rossz a munkahelyi légkör? Kevés a fizetésed? Kihasználnak? Zsarnok a főnököd? Nem tartják be a munkáltatói szabályokat? Akkor változtass ezen!

Már Törzsvásárlónk vagy, így csak egy apró lépés választ el attól, hogy elindítsd a saját vállalkozásodat. Igen, halljuk…”Jajj, de ahhoz mennyi pénzre van szükségem!” Sokra, de nem az Inlernetnél®, ahol nincs regisztrációs és éves tagdíj, nincsenek rejtett költségek, stb. Csupán az általad befektetett energia és az az összeg, amelyet a két éves vásárlásaidra fordítasz. Azonban ez az összeg és az Inlernet-Rendszer© használata képes megteremteni számodra a hosszú távú anyagi biztonságot és emellett azt az el nem hanyagolható részt, amelyről pont ez az írásunk szól. Azt, hogy boldog és kiegyensúlyozott lehess a munkahelyeden! Hiszen a saját vállalkozásodat építed fel, saját magad főnöke vagy, magad szabod meg az időbeosztásodat, tűzöd ki a céljaidat, választod meg a munkatársaidat. Minden olyan elem a kezedben van, amelyért emberek milliói adnának szinte bármit. Akkor tényleg, mire vársz?

Keresd meg a hasonló problémával küszködőket és segíts nekik abban, hogy boldogok, kiegyensúlyozottak, ezáltal egészségesebbek lehessenek, és emellett megteremthessék Ők is azt az anyagi biztonságot, amelyről talán még álmodni sem mertek idáig! Legyél Te az, aki kisegíti Őket abból a bizonyos „gödörből”, amelybe életünk során mindannyian belelépünk párszor és ahol mindig jól jön egy segítő kéz, amely felénk nyúl! Tudod jól, az Inlernet® ráadásul busásan jutalmazza azt, ha jó mentor vagy és egyre több sikeres ember lesz a csapatodban. Amennyiben Te az vagy, ezt is sugárzod, segítesz nekik – főleg a legelső, még bizonytalan lépéseknél – akkor az igazi siker sem fog elmaradni. Mert mások örömét, boldogságát látni úgy, hogy ebben komoly szerepünk volt, na az az igazi boldogság.

Amennyiben megvan a kellő belső motivációd és elindulsz, meg fogod látni, hogy a sikerekkel, miképpen nő meg az önbizalmad, milyen mértékben fogsz megnyugodni, mennyivel jobban fogsz aludni, milyen jó érzés, hogy nem kell aggódnod már, hogy mi lesz a hó végén, megengedheted magadnak, hogy elutazz kipihenni a fáradtságokat, és azalatt sem a gondjaidon fogsz „pörögni”. Egyszerűen fogalmazva, a boldogság a legjobb ránctalanító.

Egy lépés, egyetlen egy! A LEGELSŐ! Tudjuk, hogy ez a legnehezebb, de ahogy a múlt heti blog bejegyzésünkben is írtuk, mi ott várunk a rajtvonalnál és minden támogatást megadunk ahhoz, hogy a változás gyors és eredményes legyen.

De odáig nincs gépkocsi, busz, vonat, repülő, űrrakéta és a hátán sem fog senki elcipelni! Ezt a legelső lépést NEKED, TELJESEN EGYEDÜL kell megtenned! Mert a világ legjobb edzője sem tehet semmit egy olyan versenyzővel, aki saját maga sem szeretne nyerni, nem elég motivált, nem készült fel lelkileg, nem „harap” a sikerre, és ne akarna megtenni érte mindent. Drukkereid, pedig ne félj, nagyon sokan lesznek! Irigyeid is, de azok már csak a célban és főleg azért, mert Ők még mindig nem merik megtenni azt a lépést, amit Te megtettél. A drukkerekkel foglalkozz, mert Ők adják azt a plusz üzemanyagot, amelyet akkor találsz majd a tankban, amikor már azt hiszed teljesen üres!

Látod, ezért is fontos kapcsolatokat építeni és ápolni is őket! Amennyiben ápolod kapcsolataidat, ez nem kihasználása senkinek, és majd Te is ugyanígy segíthetsz másoknak, mert a sikereidből mindig adj vissza, ez ilyen egyszerűen működik!

Sok sikert kívánunk az első lépéshez és azt is, hogy az Inlernet® által, javítsunk végre azon a 6 százalékos elégedettségi mutatón!

Mi ott várunk a rajtvonalnál és aztán a célban is!

A rajtvonalnál

Inlernet
2015.08.03.

Amennyiben ezt az írást olvasod, valószínűleg már a Törzsvásárlónk vagy. Ebben az esetben, már kitűnően kell ismerned a saját vásárlási szokásaidat. Ez az alap, azaz a rajtvonal, és ma innen indulunk.

Hoztál egy döntést, amikor az Inlernet-Rendszert© választottad és csatlakoztál Törzsvásárlói Közösségünkhöz. Eszerint, fontos szempontnak tartod, hogy vásárlásaid során elköltött összegeket minimalizálni tudd, sőt, ezek a vásárlásaidra fordított összegek által többletbevételre tehess szert. Helyesen döntöttél, amikor minket választottál. A legjobb csapat, már fél siker! Azonban ahhoz, hogy mindezt a lehető legnagyobb hatásfokkal tudd véghezvinni, javaslunk pár elemet, amelyeket ha megfogadsz, sikeresebben, s főleg gyorsabban tudsz végighaladni a célig vezető úton.

Az első lépésed mindig az legyen, hogy végighallgatod azt a személyt, akinek köszönhetően megismerted a Rendszert© és picit megismertetett annak működésével. Természetesen nem rendelkezik minden Törzsvásárló egyforma szintű és egyformán széleskörű tudással, éppen ezért írd össze az időközben benned felmerült kérdéseket! Melyek azok a sarokpontok, amelyek esetleg nem lennének tiszták számodra és kérd ebben segítségét. Az Inlernet®  azonban arra törekszik, hogy a lehető legnagyobb segítséget tudja nyújtani ügyfeleinek, így megteremtette annak a lehetőségét is, hogy akár egyedül is megtaláld a választ kérdéseidre.

Ugyanis, ehhez hozta létre az Inlernet® hivatalos honlapján – https://inlernet.com – a „Letöltések” menüpontot (https://inlernet.com/hu/content/letoltesek), amely alatt folyamatosan frissülő és szükség szerint bővülő információkat találsz.

Kezd azzal, hogy ráklikkelsz az oldalon erre a menüpontra és szépen sorban végigolvasod az ott összegyűjtött dokumentumokat. Tudjuk, nem fog rövid ideig tartani, azonban, ha valóban elhivatott vagy és valóban komoly sikereket szeretnél elérni az Inlernet-Rendszer© használata által, akkor kérünk, mégis tedd meg! Ugyanis, amikor a legújabb kávéfőződet vásároltad meg, el kellett olvasnod a mellékelt használati utasítást, hogy a végeredmény – azaz a kávé – valóban olyan ízletes legyen, mint amiért pont arra a készülékre esett a választásod.

Kezd az „Általános Szerződési Feltételek a Törzsvásárlók részére” című dokumentummal és annak mellékleteivel, ugyanis ez a mi enciklopédiánk, amiben minden egyes elemét megtalálod az Inlernet-Rendszer© működésének. Vállalatunk a transzparenciára törekszik és éppen ezért igyekeztünk a legközérthetőbb módon megfogalmazni a legapróbb részleteket is. Ennek érdekében hoztuk létre a Hot Line szolgáltatásunkat is, amely azt jelenti, hogy Skype-on, vagy a Hot-line telefonszámon, munkaidőben, bármikor nyugodtan hívhatod ügyfélszolgálatunkat, akik készségesen állnak rendelkezésedre. Ennek elérhetőségét – szintén a honlapon – az „Inlernet® Hotline, kapcsolat” menüpont alatt találod.

Az „Általános Szerződési Feltételek” megismerése után, már sokkal izgalmasabb olvasmányokat tölthetsz le, hiszen az alább olvasható anyagaink azt szolgálják, hogy a gyakorlatban is nagyobb ismeretekre tehess szert:

Az „Ajánlói beszélgetés” segítségével tudod elsajátítani, hogy miképpen add tovább másoknak az Inlernet® kínálta lehetőségeket. Lehetőséged van azonnal megrendelni a saját, hivatalos Inlernetes® névjegykártyádat is, hogy már egy letisztult, elegáns kártyát adhass át az üzleti megbeszéléseid során. Élj ezekkel a lehetőségekkel, hogy a legrövidebb idő alatt sajátíthasd el a sikeres munkádhoz a megfelelő szintű tudást!

Az Inlernet® honlapja, azonban még mást is tartogat számodra, hiszen onnan egyenesen is el tudod érni az Inlernet® Blog oldalát, ahol minden hétfőn újabbnál újabb, hasznos információkat olvashatsz, amelyek mindig egy picit más szemszögből mutatnak rá a Rendszer© működésére és a sikeres üzletépítés apró fortélyaira, illetve megtalálod a kedd esti Inlernet® Akadémia előadásaira történő regisztrációs felületet is.

Azonban, találsz az oldalon még mást is. Ez pedig a „Gépjárműreklám” (https://inlernet.com/hu/content/gepjarmureklam), amely hozzásegít ahhoz, hogy reklámozni tudd a saját üzletedet és autódat, igazán ízléses „céges” gépkocsivá tudd varázsolni, mindezt pedig ráadásul úgy, hogy nem keveset tudsz keresni általa! Ugyanis, ha reklámozod az Inlernetet® a saját gépkocsidon, akkor háromhavonta egy Matrica Bónusz-Jogot kapsz ajándékba és mire ide jutsz az olvasás során – és ha betartottad a sorrendet, amit javasoltunk – akkor már azt is tudod, hogy ennek milyen kiemelkedő értéke van! Élj ezzel a lehetőséggel is, válj láthatóvá, hogy azok az emberek is könnyebben rád találjanak, akik szintén nyitottak, azaz vágynak arra, hogy pozitív irányba fordítsák sorsuk hajójának kormánykerekét!

Körülbelül most értünk ahhoz a ponthoz, amikor azt javasoljuk, hogy indulj a rajtvonalhoz, mert megszerezted azt a kellő szintű tudást, amely szükséges ahhoz, hogy a rajtpisztoly eldördülését követően azonnal az élre törhess.

Ám a „bemelegítés” szakaszát Te sem hagyhatod ki a rajt előtt. Ez pedig a honlap két legfontosabb pontját takarja! A „Két év költése” és a „Termékpartnerek”, azaz a termékpartner kereső menüpont.

Véleményünk szerint, ezek a legfontosabb menüpontok, ugyanis az általad (családod által) két év alatt, vásárlásokra elköltött összegből, itt pontosan ki tudod számítani és meg tudod tekinteni, hogy ez az összeg mekkora jövedelmet képes generálni számodra az Inlernet-Rendszer© konzekvens használata által. (https://inlernet.com/hu/content/ket-ev-koltese) A legnagyobb problémád azzal lesz, amikor a végeredményt meglátod, hogy újra elolvasd az összeget és még segítséget is kérj hozzá, hogy valóban jól látod-e. Bizony tökéletes a látásod! Mert az Inlernet-Rendszer© ilyen komoly mértékben hálája meg Törzsvásárlóinak a hűségüket, hogy a vásárlásaikat, kizárólag az Inlernet® több ezer Termékpartnerénél végzik el.

Olvasd el a múlt heti blog bejegyzésünket (Jó matekos vagy?), hogy láthasd miért éri meg a pénzintézetek, kockázatos befektetések és a párnaciha helyett, ezeket az összegeket vásárlásokra fordítani és így, az összegek miképpen képesek valódi, kézzelfogható értéket teremteni számodra.

Nincs szükséged különleges képzettségekre, nem lesz főnököd és munkaidőd, azonban ha megfogadod az általunk javasoltakat, akkor a „Két év költése” kalkulátorában megjelenő végösszeg elköltésén kell majd csak a fejed törni, ez pedig – tudjuk, nem kell meggyőznünk róla –, hogy sokkal jobb cselekvés, mint azon törni fejünket, hogy miből fizessük ki a havi rezsinket, vagy egy váratlan kiadást, amely sajnos minden háztartást rendszeresen megtalál.

Már hívnak a rajtvonalhoz, de előtte még egy utolsó részt gyorsan át kell beszélnünk, ez pedig a taktika!

Azaz, a „Termékpartnerek” menüpont (https://inlernet.com/hu/content/partner-kategoriak) használata.

Most már ismered a Rendszer© működését, annak szabályait, a benne rejlő kimagasló lehetőségeket, pontosan kiszámoltad azt is, hogy mekkora összeget költesz el két esztendő alatt és azt is számszerűsítve láthattad, hogy milyen kézzelfogható eredményt képes mindez számodra generálni. DE! És most jön a lényeg! Hűséges Törzsvásárlóhoz méltón használnod kell a Rendszer© Termékpartnereit. Ebben segít neked az a menüpont, hogy rákeresel egy kulcsszóra, termékre, szolgáltatásra, településre és máris megmutatja neked, hogy hova mehetsz vásárolni.

Mielőtt elrajtolnál, fontos, hogy feltérképezd, a környezetedben milyen Termékpartnerek vannak. Van-e olyan, ahova eddig is jártál vásárolni, melyik terület az, ahol üzletet és szolgáltatót tudsz váltani ennek érdekében. Tankold tele üzemanyaggal gépjárművedet a Termékpartnerünknél és máris nem kis összeget költöttél el a Rendszeren© keresztül! Látogasd meg a pékséget, a hentest és a virágost is, vagy a süteményt is vedd meg a következő születésnapra a Termékpartnereink egyikénél! Nem nagyon tudsz olyan területet mondani, ahol nem találnál kereskedőt.

Természetesen előfordulhat, hogy van, akihez ragaszkodsz, vagy éppen nincs hasonló partnerünk a lakókörnyezetedben, azonban arra is van lehetőséged, hogy ezen Te magad változtass és ezáltal még magasabb jövedelemre tegyél szert. Azonban ez már egy másik történet és neked különben is elhangzott az utolsó hívásod a rajtvonalhoz.

Találkozunk a pályán, hiszen szurkolóként és edzőként, frissítőt átadó segédként ugyanúgy megtalálsz minket, mint bíróként, vagy kommentátorként, hogy mások is láthassák sikereidet, hogy végén együtt pihenhessük ki a célig tartó út fáradalmait és emlékezhessünk vissza Dél-Afrikában a The Palace of the Lost City luxus szállodakomplexumban a legszebb pillanatokra. Ja, hogy erről még nem is meséltünk? No, majd legközelebb ide is elkalauzolunk, addig egy kis ízelítő, hogy meglegyen a kellő motivációd a célig tartó táv alatt: https://www.youtube.com/watch?v=5buZaRRYAZE&feature=youtu.be

Legyél a legjobb és a célban a nyakadba akasztjuk egy repülőjegy formájában az aranyérmet is!

Felkészülni, vigyázz, RAJT!

Jó matekos vagy?

Inlernet
2015.07.27.

Amennyiben igen, akkor odafigyelsz a nem könnyen összegyűjtött keresetedre, és ha még félre is tudsz tenni, akkor természetes, hogy ehhez a legjobb konstrukciót próbálod megtalálni.

No de mi számít a legjobbnak és honnan tudod, hogy valóban az a legjobb?

A kérdés pedig igazán innen kezd érdekes és emellett egyre bonyolultabb is lenni. Ember legyen ugyanis a talpán, aki eligazodik a különböző pénzintézetek, befektetési- és egyéb-, különböző hozamokat kínáló lehetőségei között. Az átlagembernek nincs meg az ehhez szükséges háttértudása és lássuk be az ideje sem, hogy az összes ajánlatot végigbogarássza a legapróbb kisbetűs részeket is beleértve. Pedig, ha biztos szeretne lenni a dolgában és nyugodtan aludni a megspórolt pénze miatt, akkor jól teszi, ha igazán alapos, már az első lépésekkor is.

Természetes, hogy hiszünk a pénzintézet alkalmazottjának és megbízunk benne, amikor a tájékoztatást adja, csak éppen az nem bizonyító erejű és nem egyszer fordult már elő, hogy csak jóval később, a kondíciós listát végigbogarászva jöttünk rá, hogy igencsak rossz vásárt csináltunk.

Nézzünk erre egy példát (A példa, valós történet.):

Elhelyezed a pénzed egy akciós betétben, amelyekről tudható, hogy csak az első betéti periódus lejártáig érdemes az adott bankban tartani, mert a kamat utána drasztikusan csökken, így kellő előrelátással már akkor tisztázod, hogy a lejáratot követően, miképpen mentheted ki a pénzed. Te sem szeretsz bankba járni, várakozni, így internet-banking szolgáltatást is igényelsz. Kérdésedre az ügyintéző úgy válaszol, hogy az így végezhető átutalásnak nincs felső összeghatára. Ezt elhiszed - mert kinek jutna eszébe a zsúfolt bankfiókban a többtíz oldalas kondíciós listát elkérni és bogarászni, miközben a többi ügyfél a sarkában liheg. Majd a betét lejáratához közeledvén, nem kis meglepetésedre azt látod, hogy az internetes átutalás felső összeghatára 2,000.000 Ft/tétel, egy tétel átutalásának díja pedig 0,15 %, maximum 4000 Ft. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valaki, például az adott betétformára megjelölt maximális összeget, azaz 50 millió Ft-ot tenne be, akkor azt csak huszonöt részletben - és valószínűleg huszonöt nap alatt, bár erről nem szól a kondíciós lista - vehetné ki - persze mindannyiszor levonva a 4000 Ft-ot. Ha ezt levonjuk a betét hozamából, mindjárt nem is olyan vonzó ez a betét!

forrás: csakigazat.blog.hu

De nézzünk egy másik példát:

„A Magyar Nemzeti Bank, addig fűrészelte az alapkamatot, hogy lassan eltűnik és manapság 1,35 százaléknál áll. Mit jelent ez, ha van egymillió forintunk, amint bankbetétben, egy év lekötéssel szeretnénk elhelyezni? A Portfolio.hu levezette:

  • az átlagos egy éves forint lekötött betéti kamatok 1,15 százaléknál állnak
  • tehát, az egymilliós betétjére az ember 11 500 forintot kapna egy év után
  • de ebből a nyereségből még levonódik a kamatadó (15 százalék) és az eho (6 százalék): mínusz 2472 forint
  • az egész összegre pedig a 3 ezrelékes tranzakciós illeték, amikor átutaljuk a banknak: mínusz 3000 forint
  • szóval, marad 6000 forint nettó nyereség, 0,6 százalék nettó kamat, ennyit fial a milliónk. Ha úgy szebb, akkor havi 500 forintot, azaz napi 16 forintot…

Persze az állam itt is segít: a lakossági állampapírok között (diszkont kincstárjegy, kamatozó kincstárjegy, kincstári takarékjegy) sokkal jobb kamat mellett finanszírozhatjuk a magyar államot egyéves futamidővel.”

forrás: (Portfolio)

No igen, sokkal jobb kamat mellett… De mennyi is az a sokkal jobb kamat? És kinek is érni meg igazán? Az emberek többsége rendelkezik-e olyan hatalmas összegekkel, amelyekre évekig nincs szüksége, nem mozdítja, vagy olyan anyagi helyzetben él, hogy megelégszik az ilyen kis hozammal is?

Sajnos nem ez a jellemző. Az elmúlt hónapok sorozatos bróker és pénzintézeti botrányaiból pedig látszódik, hogy mennyire nem tisztességesen álltak ügyfeleikhez, milyen szintű volt a félre-, vagy nem megfelelő tájékoztatás, hiszen elég csak a devizahiteles elszámoló-levelekre tekinteni, amelyeken fekete-fehéren ott áll: „A bank által tisztességtelenül felszámított összeg.”. És sajnos ismerjük ennek ellenére, az elszámolások, kártalanítások keserű történeteit is.

Igen, de akkor mi a megoldás?

Fektessük ingatlanba a pénzünket, vagy nyúljunk ahhoz a módszerhez, amelyhez nagyszüleink is nyúltak, a nemesfémekhez? De nézzünk csak végig az ingatlanpiacon és emlékezzünk csak az arany árának egy-két évvel ezelőtti, egyik pillanatról a másikra történő hatalmas zuhanására.

Be kell, lássuk, hogy egyáltalán nem vagyunk könnyű helyzetben, ha meg szeretnénk óvni, sőt növelni szeretnénk megtakarításainkat. Természetes, hogy az emberek nagy része, nem szeretne súlyos kockázatokat vállalni, nem bízik a bizonytalan kimenetelű lehetőségekben és egyre kevésbé a pénzintézetekben, ellenben szeretne megtakarítást elérni és lehetőség szerint, ezeket az összegeket növelni.

Véleményünk, hogy ha biztonságos és hosszútávon is kiszámítható jövőt szeretnél megteremteni, akkor az Inlernet-Rendszer© használatával, ezt képes vagy megteremteni.

Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy az Inlernet-Rendszer© NEM megtakarítási forma, NEM befektetés és NEM végez pénzügyi tevékenységet!

A Törzsvásárlói Rendszerben© elhelyezett vásárlási utalvány foglalók felhasználásán, a Termékpartnerek által, a vásárlásokat követően biztosított visszatérítéseken, csapatunk vásárlási forgalmán, aktivitásunkon és Referensi munkánk sikerén alapul.

Azonban nyugodtan kijelenthetjük, az Inlernet® által javasolt két év költéseinek összegét, ha vásárlási foglalók formájában megelőlegezed, azt bármikor levásárolhatod és a visszatérítéseidet, a Rendszer© szabályai szerint, meg is fogod kapni. És ha ismered ennek működését, akkor azzal is tisztában kell legyél, hogy a folyamat végén a vásárlásaidnak milyen magas százaléka kerül vissza hozzád. És ilyet, sehol máshol nem találsz!

Mert mi, igenis értéket teremtünk a vásárlásaink során és igenis képesek vagyunk pénzt keresni az által, hogy változtatunk vásárlási szokásainkon és kizárólag az állandóan kedvezményeket biztosító Inlernet® Termékpartnereknél végezzük el a bevásárlásainkat. Ilyen mértékű szabadságot és ilyen, mélységeiben is átgondolt felépítést sem fogsz találni más rendszerben.

Nincs veszíteni valója sem a Törzsvásárlóinknak, sem pedig a Termékpartnereinknek, hiszen a Rendszer© használata ingyenes, nem terheli sem regisztrációs-, sem éves-, sem egyéb rejtett költség.

Nincsen tranzakciós illeték, nincs interchange fee se és számold csak végig, hogy ezek az aprónak tűnő forintok, amelyeket két évre vetítve összeadsz, milyen tetemes költségre is rúgnak! Célunk, hogy az ügyfeleink kölcsönös előnyök biztosítása által juthassanak előre és mindezt úgy tehessék meg, hogy ezek az alig észrevehető – de összességében nagyon magas  – rejtett költségek se terheljék Őket, hogy minél hamarabb és minél sikeresebbekké tudjanak válni, hiszen a vásárlás működteti Rendszerünket©, amely a nagyobb bevétel, több vásárlás, még nagyobb bevétel gondolatmenete alapján képes megvalósítani a perpetuum-mobile elvet, hiszen a megkeresett összegek egy részét a Rendszeren© belül tudjuk elkölteni. No de miért is szeretnénk mindezt máshol megtenni, ha itt kapunk visszatérítéseket, ezáltal nő csapatunk forgalma és a mi bevételeink is!?

Nem fogsz találni még egy olyan lehetőséget, amely nem kér tőled többet, mint hogy azt az összeget, amelyet két év során, úgy is elvásárolsz, az Inlernet-Rendszeren© keresztül tedd meg, és ha hozzáteszed a munkád és lelkesedésedet, akkor ezáltal kiemelkedő jövedelmekre tehetsz szert. Nincs főnök, nincs munkaidő beosztás és nem kér senki számon. Ez persze azt a felelősséget is jelenti, hogy kizárólag a Te kezedben van saját sikered kulcsa! Mennyi időt és energiát fordítasz erre, mennyit segítesz csapatod tagjainak, hogy Ők is sikeresekké tudjanak válni, milyen gyorsan tanítod meg Őket Inlernetesként® vásárolni és valóban mennyi vásárlásodat végzed a Rendszer© használatával. Mi biztosítjuk számodra mindehhez a professzionális hátteret, képzéseinkkel, rendezvényeink által pedig segítünk a tudás megszerzésében, hogy neked kizárólag csak arra keljen koncentrálni, hogy felépítsd azt a jövőt, amelyről már annyiszor álmodoztál és legfeljebb egy lottónyeremény által hitted, hogy képes leszel elérni.

De ez nem így van!

A lehetőség itt áll és csak rajtad múlik, hogy pár forint haszonért pénzintézethez fordulsz, bizonytalan, vagy nagyon kockázatos befektetési formát választasz, szerencsejátékban bízol, bevarrod a párna sarkába, elköltöd, vagy úgy költöd el, ahogy különben is tennéd és általa mégis képes vagy megteremteni nem csak magadnak, hanem családod számára is a hosszú távú anyagi biztonságot.

Válaszd ezt az utolsót és meg fogod látni, sokkal jobb azon törni a fejedet, hogy Termékpartnereinknél mire költsd el kiemelkedő jövedelmedet, mint azon, hogy miről mondj le a hó végén! Mi pedig támogatunk ezen az úton, hogy ráadásul az erre fordított energiáid feltöltésében is segíthessünk, és majd együtt utazhassunk jól megérdemelt pihenésünkre Dél-Afrikába, az egyik legcsodálatosabb luxus szállodakomplexumba.

Addig is jó vásárlást és sikeres csapatépítést kívánunk!

Az igazság pillanata

Inlernet
2015.07.20.

Az Inlernet® filozófiájának egyik alappillére, hogy a hazai kis- és középvállalkozásokat támogassa, napról-napra bővülő törzsvásárlói körének vásárlási forgalma által. Már egy ilyen, többszázezres létszámú törzsvásárlói közösség is milliárdos forgalmakat képes generálni ebben a szegmensben, ami pár éven belül, alapjaiban képes átrendezni a piaci erőviszonyokat.

Hihetetlennek találod ezt a kijelentést? Pedig nem az!

Talán, úgy véled, a multinacionális vállalatok lobbyereje és financiális háttere akkora erőt képvisel, amellyel szemben egy kiskereskedőnek esélye sincsen. Van is benne igazság, hiszen nagyobb volumenben tudja beszerzéseit intézni, így sokszor kedvezőbb árakat tud elérni. Azonban ennek van egy árnyoldala is, mert nem is olyan feltételrendszert állít a beszállítói felé, mint egy kiskereskedő, akinek esélye sincs 180, vagy még annál több napos késedelemmel fizetni a termékekért. Így viszont, hamarabb jut pénzéhez a beszállító, ami a likviditási problémáit nagyban javítja, sőt, egy komoly rendelési mennyiség esetén, meg is oldhatja. És nem beszéltünk még a polcpénzről, a határidőkről és a szigorú szerződési feltételekről sem. De számunkra nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy egy kiskereskedő is hatalmas erőt tud képviselni az Inlernet-Rendszer© használata révén. És ez, megkérdőjelezhetetlenül így van!

Gondold csak végig!

Amennyiben minden kiskereskedőnk ugyanazoktól a beszállítóktól rendelné áruit, akkor nagyobb kedvezményeket és könnyebb fizetési kondíciókat tudna elérni? Naná, hogy IGEN! Hiszen, összeadódnak a forgalmak és tulajdonképpen, egy olyan rendszer előnyeit élvezhetnék, mintha az egyik élelmiszerlánc franchise partnerei lennének! Sokkal kiszámíthatóbbak lennének a forgalmak, tervezhetőbbek a bevételek és motiválóbb a növekedés. Csak össze kell fogni és kihasználni a Rendszer© kínálta lehetőségeket! Olyan esély áll a Termékpartnereink rendelkezésére, amely alapjaiban képes megváltoztatni a kereskedő-beszállító viszonyt és egy mindkét fél számára, hosszú távú és gyümölcsöző együttműködés képét festi eléjük.

Csak ennyi?

Nem, dehogy! Ennél sokkal több, amit kínálunk, hiszen az Inlernet-Rendszer© használatával egy Termékpartnerünk nem csak valódi és hosszú távon hűséges Törzsvásárlókra tehet szert, nem csak forgalmát növelheti, hanem olyan kedvezményben részesítheti régi és új Törzsvásárlóit, amelyet különben egyszerűen nem tudna megtenni és ráadásul azokban az üzletekben lecsapódó forgalomból is képes részesedni! Ez az aprónak tűnő részlet, pedig hatalmas bevételeket képes számukra generálni, csak egyszer segíts nekik ebben, ülj le velük, vedd elő a plajbászt és a papírost és kicsit mélyüljetek el a számok birodalmában! Nem fog előfordulni olyan, hogy egy igazi kereskedő, aki bevétel centrikus, ne értené és érezné meg azonnal, hogy milyen esélyt kapott az élettől.

Idáig jól hangzik, ugye?

Pedig még csak most jön a java! Hiszen a beszerzéseit is lebonyolíthatja az Inlerneten® keresztül és kiadásai igencsak szép csökkenési mutatóval fognak rendelkezni, miközben a bevételei meredeken emelkednek majd felfelé. Számoljatok! Nézzétek át, honnan végzi a beszerzéseit és mennyiért, kínálj alternatívát számukra, legalább egy árajánlat bekérés erejéig, hiszen senki sem a pénze ellensége! Persze, mondhatod, hogy ez mind szép és jó, így elméletben, de az emberek akkor sem mennek vásárolni a kiskereskedőkhöz és kizárólag csak a multikat részesítik előnyben.

Ez azonban, NEM IGAZ!

És pont emiatt ragadtunk ma billentyűt és adtuk írásunk címének: „Az igazság pillanata”

Még egyszer ki kell emelnünk: A MULTIKRA VONATKOZÓ KIJELENTÉS, NEM FEDI A VALÓSÁGOT!

Az emberek igenis használják és szeretik a kis- és középvállalkozások üzleteit, amelyek sokkal emberközpontúbbak, ahol már ismernek bennünket, ahol sokkal jobban bízhatunk a minőségben. Miután, ez a „multi használat” elmélet gyökeret vert sokakban, így utánajártunk, hol is az igazság ezen a téren. Szerencsére nem kellett sokáig keresgélnünk, hogy rátaláljunk az egyik legnagyobb közvélemény-kutató reprezentatív felmérésének eredményére, amely pontosan ezt a témakört járta körül.

No de lépjünk kicsit vissza ehhez az időben és kezdjük a vásárlói szokások történetének legelején! A bevásárlóközpontok és hipermarketek hazai elterjedését megelőzően, Magyarország lakosai a kis üzletekben vásároltak élelmiszert, hiszen a rendszerváltozásig a Csemege közértlánc volt szinte az egyetlen nagyobb szereplője az élelmiszer piacnak.

A plázák hazai megjelenésekor a felnőtt lakosság 55 százaléka a kis boltokban vásárolt élelmiszert, 30 százaléka a nagyobb kínálatot biztosító nagy élelmiszer-áruházakba ment szívesebben, 15 százalék pedig inkább a többféle árufélét forgalmazó, lassan terjedő szupermarketeket látogatta. Az egyes településtípusok között, természetesen jelentős eltérések adódtak, hiszen a települések eltérő infrastrukturális fejlettsége – hány darab nagy élelmiszer-áruház, vagy esetleg szupermarket található a kisebb településeken –, ezt merőben befolyásolta.

A helyzet, a Plázák megjelenésével változott ugyan, de mégsem olyan arányban, ahogy a hiedelem tartja!

A felgyorsult világban az emberek többségének, sokkal fontosabb lett, hogy mindig legyen otthon elegendő ennivalója, mint hogy mindig frisset egyen, vagy főzzön. A válaszadók kétharmada nyilatkozta azt, hogy ritkábban vásárolnak élelmiszert, de akkor nagyobb mennyiséget tesznek a kosárba mindenből, hogy hosszú ideig elegendő legyen és csak fele ennyien állították azt, hogy mindig csak annyit vásárolnak, amennyi a következő pár napra elegendő. Meglepő eredmény, de nem a nők és az idősebbek szeretnek a biztonság kedvéért alaposan bespájzolni élelmiszerből – ez éppen a férfiak és a fiatalabbak körében jellemzőbb és a magasabb végzettségűek is az átlagosnál nagyobb arányban részesítik előnyben az alkalmankénti, nagyobb mennyiségű élelmiszer beszerzését.

Azonban a legmeglepőbb, hogy ennek ellenére sem a multiknál teszik ezt meg, hanem a kisebb üzletekben és a felmérés ráadásul még a vasárnapi boltbezárás előtt készült, ami szintén a kiskereskedőknek hagyott egy kiskaput a vasárnapi nyitva tartásra. Beismerjük, az eredmény az erős hiedelem miatt tényleg meglepő, azonban, ha higgadtan végiggondoljuk, teljesen logikus a végeredmény.

Hol is vásárolunk pékárut? Jellemzően a kisebb pékségekben és csak vészhelyzet esetén a multiknál, ahol mindenki tudja már jól, hogy milyen minőséget képviselnek ezek a termékek. A tejboltok forgalma is egy erős hanyatlás után, nagyon szépen visszaerősödött, ahogy az egészségtudatos táplálkozás szerepe egyre nagyobb jelentőséget kapott és egyre többen vásárolnak házi tejet, vajat, egyéb tejtermékeket. Ugyanez a helyzet a zöldség-gyümölcs boltokkal is. Nem a külföldről érkező, útközben, vagy raktárakban érlelt termékeket vásároljuk szívesebben, hanem a hazai, sokkal finomabb paradicsomot, epret, dinnyét, paprikát és még hosszan sorolhatnám, illetve előszeretettel látogatjuk a bio-termelői piacokat. Ugyanez a helyzet a hentesboltnál, ahol szeretjük nevén szólítani a hentest, hogy „Bélám, annak a karajnak, azt a szép darabját vágja már le nekem!”, s azt is tudjuk, hogy nincs átcímkézve a termék és nem is a felvágott végét rejti a zsírpapír. Ugye milyen más az illata egy hentesüzletnek, vagy a piacon a hentes standnak és ezzel szemben a multik húsáru pultjainak?

Használjuk a multikat, de inkább azokat a termékeket vásároljuk meg ott, amelyekből hosszú távra spájzolunk be, vagy nagyobb mennyiségre van szükségünk.

Ahogy a felmérés készítőit, úgy minket is meglepett, hogy a különböző termékek közül tisztító- és tisztálkodó szereket (*46%) vettek jóval gyakrabban csakis élelmiszer-áruházban, kávét és teát (*37% Vs 39%) pedig nagyjából ugyanannyian vettek nagyobb boltokban, mint kisebb üzletekben. A többi, a kérdőívben szerepelt termék közül, minden esetben, a kis üzletek előnye tapasztalható. Különösen a tej, a tejtermékek (*17%), a kenyér és péksütemények (*14%), zöldség-gyümölcs (*13%), édesség (*20%), égetet szesz (*9%), sör (*12%), üdítő italok (*24%) és a húsáruk (*26%) esetében egyaránt. *A zárójelben szereplő adatok jelzik az élelmiszer-áruházak forgalmát az adott termékekre vetítve.

És akkor, még nem is beszéltünk a szolgáltatások tömkelegéről, autógumi cserékről, utazási irodákról, papír-írószer boltokról, stb., stb..

Higgyünk jobban Termékpartnereikben és támogassuk Őket még jobban, mert akkor fognak tudni Ők is még nagyobb kedvezményt biztosítani számunkra! Teremtsünk valódi értéket Törzsvásárlókból és Termékpartnerekből álló közösségünk tagjainak, hogy egy könnyebb, boldogabb és sikeresebb életet élhessünk egymás szempontjait figyelembe véve és támogatva! Mert, együtt valóban sokkal könnyebb és sokkal sikeresebbek is leszünk! Szánjunk elegendő időt Termékpartnereinkre, megismertetve velük az Inlernet-Rendszer© kínálta lehetőségek széles tárházát. Számoljunk, kérdezzünk, majd számoljunk nekik újra, azaz, inkább számoltassuk Őket, hogy saját szemükkel láthassák, mit is érhetnek el és mindezt mennyi idő alatt válthatják valóra! Mert nem meggyőzni kell az embereket, hanem megmutatni, megláttatni velük a lényeget, azaz az egyedülálló, egyszerűen kivitelezhető lehetőséget, amely sikeréért, megéri azt a kevés energiát erre fordítani és tapasztalni fogod, az eredmény nem fog elmaradni.

Jó Inlernetes® vásárlást kívánunk a nyár legforróbb napjaiban is és ne feledd, az Inlernet® az a Közösség, amely Törzsvásárlójaként egy fürdőruhában, minden fizetőeszköz nélkül is képes vagy vásárolni! Itt az idő, hogy segíts ennek kiépítésében, hogy mielőbb, a parton ülve, vidáman és gondtalanul kortyolhasd a hűsítőd, vagy fogyaszthasd el a jól megérdemelt nyaraláskor kötelező lángosodat!

Okos vásárló, okos alkalmazásai

Inlernet
2015.07.13.

Múlt heti témánkban – „Okos vásárló, okos telefonnal” – már körüljártuk, miért fontos, hogy naprakészek legyünk a mobil- és digitális technológia legújabb fejlesztéseivel kapcsolatosan. Mai blog bejegyzésünkben, azonban nézzük meg részletesen, hogy melyek azok az alkalmazások és eszközök, amelyek a legnagyobb segítségünkre lehetnek Inlernetes® üzletünk felépítésénél!

Kezdjük a legelején!

Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy Magyarországon szinte mindenki használ már mobiltelefont, ugyanis a teljes lakosság 90%-a rendelkezik ilyen eszközzel. Azonban az okos telefont használók száma, annak ellenére is csak most éri el az 50%-ot, hogy mindhárom szolgáltató már kizárólag csak ilyen mobileszközökkel értékesíti előfizetéseit. Az okos telefont felhasználók aránya a korosztályt tekintve pedig erősen eldől a fiatal generáció irányába, ezzel is mutatva, hogy már Ők az igazi célcsoport – akik szinte ezekkel az eszközökkel nőnek fel – és sajnos azt is mutatja, hogy az idősebb generáció tagjai, nem hajlandóak kellő sebességgel lépést tartani ezzel a digitális trenddel. Pedig muszáj! Ma már az e-mailek 53%-át mobileszközökön nyitják meg honfitársaink és összességében heti 13 órát töltünk levelezéssel. A mobilkommunikáció elterjedésének sebessége pedig jóval nagyobb, mint a hagyományos interneté! Ez a jövő!

Írtuk már, aki nem lép, nem tanul, nem fejlődik, az egyszerűen lemarad, mert egyre újabb fejlesztések kerülnek piacra, azokhoz pedig szinte naponta érkeznek a frissítések. Itt az idő, hogy lépjünk, vegyük fel a mai világ kihívásaihoz a kesztyűt és ruházzunk be egy korszerű(!) és elég gyors okos telefonba, hiszen már az iPhonokhoz is könnyen és főleg igencsak kedvező árakon lehet hozzájutni!

No persze, mit sem érünk úgy a vadonatúj, éppen csak most kicsomagolt okos telefonunkkal, ha nem rendelkezünk hozzá mobilinternet előfizetéssel. Ugyanis ilyennel is lehet találkozni, nem is kevéssel. Mindig elámulunk azon, amikor olyan okostelefon felhasználóval hoz össze bennünket az élet, aki kizárólag csak telefonhívásra és SMS-ek küldésére használja ezeket a készülékeket. Persze, a szolgáltatók is úgy alakítják csomagajánlataikat, hogy már internet előfizetés nélküli csomag nem is létezik, de a régi előfizetők egy része, egyszerűen mégis elutasítja ezt. De miért? És ez itt a nagy kérdés.

„Nem akarom én, hogy még a telefonomra is érkezzenek az e-mailjeim. Én csak telefonálni használom a készüléket. Nincs Facebook regisztrációm és nem is lesz, mert elveim vannak, stb.” Persze lehetnek elveink és kifogásaink, csak éppen ez teljesen értelmetlen, ugyanis az Európai Unió szabályozási rendszerei miatt a szolgáltatóknak, mint például a Facebooknak, vagy a Google-nak is sokkal szigorúbb szabályokat kell betartaniuk ügyfeleikkel szemben, mint ezt az Egyesült Államokban teszik. Ezek a felületek és alkalmazások ma már olyan beállításokkal rendelkeznek, amelyek biztosítják adataink védelmét, láthatóságának beállításának lehetőségét.

Itt az idő megérteni, hogy a Facebook, egy kötelező felület egy üzletépítőnek, ugyanis hatalmas adatbázis platform, és amikor arról panaszkodsz, hogy telefonkönyvedben csak szüleid és párod telefonszámai találhatóak és nem tudsz kit felkeresni, akkor számodra egy valóságos kincsesbánya rejtőzik benne. Nem mellesleg pedig több Inlernetes® csoport létezik, akik megosztják egymással az információikat, megtalálod az Inlernet® hivatalos rajongói oldalát is, ahol napi szinten kapsz információkat és inspirációkat. Egy Facebook regisztráció nem azt jelenti, hogy mindenáron fel kell(!) töltened fényképeket, vagy élmény hegyeket megosztani magadról, és főleg nem azt jelenti, hogy éld ott az életedet és válj függővé, hanem azt, hogy kapcsolattartásod szintje megváltozik, gyorsabb lesz, reakciót is azonnal kapsz és hamarabb tudsz lépni, gyorsabban reagálni, előrejutni.

Az előnyöket nézd, ne a hátrányokat, mert ha bármelyik hadvezér is a hátrányokat nézte volna egy vár visszafoglalásakor, akkor most még mindig a török uralom alatt nyögnénk a rabigát…

A hátrányokat ismerd meg és kerüld el! Ennyi! A lehetőség csak rajtad múlik, elvégzed-e azokat a beállításokat, vagy már megint jönnek a kifogások és valljuk be, lusta vagy új ismereteket szerezni és megtanulni a használatukat. Ezek a közösségi felületek is folyamatosan fejlődnek és egyre több kényelmi funkciót tartalmaznak, hogy nemsokára már elegendő legyen egy felületet használnod. A Youtube-on pedig megszámlálhatatlan mennyiségű oktatóvideót találsz, a felületeket miképpen tudod használni, beállítani, illetve apróbb trükkökhöz, ismeretekhez.

Ilyenkor jön az a válasz, hogy: „Persze, de az adataimat elveszi és megfigyel minden szokásomat”. Igen, ez így van. De ez is csak akkor igaz, ha nem végzed el azokat a beállításokat, amelyek, mint már fentebb írtuk az Európai Unióban a rendelkezésedre állnak. Ezek az adatgyűjtések pedig az érdekünkben történnek és egyre jobban fejlődnek, sokkal pontosabbak lesznek. Hihetetlen energiát és pénzt ölnek ugyanis ezek a vállalatok az úgynevezett „Big Data” adatforgalomban található elemek felhasználására és ez mind azt a célt szolgálja, hogy egyre pontosabban ismerjék szokásaidat és ez által, egyre inkább csak olyan tartalmakat láss a felületeiden, amelyek valóban érdekesek számodra.

Ezért van az, hogy keresel egy piros cipőt és észreveszed, hogy azt követően egyre több ilyen hirdetést látsz az oldaladon. Egyre jobban megismernek ezek az algoritmusok alapján futtatott programok, amelyek tulajdonképpen ugyanazon az elven működnek, mint az újabb okostelefonok szövegbeviteli rendszerei, azaz, a szófordulataid alapján már előre írják neked azt, amire gondolsz, mert kiismerik szokásaidat. Amikor egy terméket keresel és egyre pontosabb találatokat kínál számodra, persze örülsz neki, hogy nem kell felesleges és számodra érdektelen bannereket, reklámokat nézegetned. De akkor mi is a bajod velük? Használd ki az előnyeit és kapcsold ki a hátrányait!

Rendben van. Rendelkezel már okostelefonnal, mert megértetted, hogy helyes használatával időt és energiát, nem mellékesen pedig pénzt takaríthatsz meg, hiszen nem szükséges kizárólag a saját adatmennyiségedet használnod, hanem bekapcsolhatod rajta a wifi elérést és onnantól kezdve ingyen lóghatsz a neten, vagy telefonálhatsz. Rengeteg alkalmazás, mint a Skype, Viber, Messenger, stb. segítségedre van ebben, nem mellékesen pedig, ha szeretnéd, láthatod is a másikat, ami lássuk be, sokkal személyesebb kommunikációt tesz lehetővé és azt is meg tudod oldani a Skype használatával, hogy konferenciahívásokat tartasz és egy időben beszélitek meg csapatod tagjaival az újabb információkat.

Az alkalmazások további széles tárháza áll rendelkezésedre a két platform óriás az iOS Apple Store-jában és az Android Google Play áruházában. Keresgélj benne! Mindenhol találsz tízezres nagyságrendben ingyenes alkalmazásokat, de a fizetős tartalmak is csak pár száz forintba kerülnek.

Azonban lehet bármilyen korszerű okos telefonod, vagy tableted és lehetnek hozzájuk szuper programjaid és applikációid is, ha egy valamire képtelen vagy. Mégpedig helyesen beosztani az idődet.

Rengeteg ember küszködik ezzel a problémával és képtelen a rendelkezésére álló időt sikeresen beosztani. Ezáltal azonban képtelen igazi sikereket elérni is. Érdemes megnézni egy-egy kimagasló cégvezető, tulajdonos, menedzser időbeosztását. Ne higgyük, hogy Ők annyira különlegesek, hogy nem szembesülnek hasonló problémákkal. Dehogynem, sőt, Ők szembesülnek csak igazán, de sikerült kezelniük, hiszen sok és ráadásul sokrétű feladatokat kell ellátniuk és megfelelő időmenedzsment nélkül elvesznének a teendőikben. Muszáj ugyanis, hogy összegezd feladataidat, ezeket különböző fontosságú csoportokba sorold, majd felállíts egy rangsort. Enélkül, nem fog sikerülni, akármennyire is lelkes és ügyes vagy. Ugyanis minél nagyobb csapatod lesz, annál bonyolultabbá válik koordinációjuk, és mint egy nagyvállalat vezetője, úgy kell gondolkodnod benne. És jobb, ha már az elején így teszel, és legalább vizualizálod is általa az elérni kívánt célt, közben pedig már megtanultad menet közben a hozzá alkalmas eszközök használatát is.

Időmenedzsment applikáció? Igen, ilyen is létezik. Persze, hogy töltsd le azonnal, hiszen sokaknál úszik el a nap és vesz kárba az idő, mert képtelenek rendszerezni feladataikat, menedzselni időbeosztásukat. Rengeteg remek program segít benne, hogy a leghatékonyabban tudd elvégezni a feladataidat. Nem mellékesen, ezeket a feladatokat meg tudod osztani csapatod tagjaival is és így sokkal gyorsabban és könnyebben tudjátok áttekinteni, ki hol tart, mivel nem boldogul, ki szorul segítségre, stb. Egy ilyen programban kommunikálni is tudtok egymással, kommentelni a feladatok mellé, ezzel is segíteni az információáramlást és a sikeres megvalósulást. Az egyik legjobb angol nyelvű program az Asana (www.asana.com) és ennek remek magyar megfelelője a JustDoo (www.justdoo.hu).

Ezek bármelyikének használatával sikerrel fogod venni a teendőid által támasztott napi akadályokat. Mindkét programnak van ingyenesen használható változata is, de ha egy évet kifizetsz a teljes szolgáltatásért, akkor három hónap ingyenes használatot kapsz és egy cég számára is csak 9000 Ft ennek éves díja, míg magánszemély esetében még kedvezőbb és szintén áll a három hónap ajándékszolgáltatás is. Hangsúlyozom azonban, hogy mindkettő ingyenesen is igénybe vehető és azok a szolgáltatáscsomagok is tökéletesek a pontos tervezéshez és végrehajtáshoz.

A legjobb eleme a már említett feladatmegosztás és a feladatokhoz köthető megjegyzések, kommentek lehetősége, tehát e-mailek erdejében elvesző információk helyett, egyetlen alkalmazás képes kezelni az összes faladatodat és az ahhoz köthető különböző személyektől származó eltérő információkat is. Meg fogod látni, hogy használata által kategóriákkal fog megugrani a hatékonyságod.

No de lépjünk tovább egy másik nagyon fontos ponthoz!

Nyílt prezentáció egy hotelban? Felejtsd már el, a 10 évvel ezelőtti poros MLM beidegződésedet! A mai kor sikeres üzletépítői már webinár termeket, online tréning- és meetingtermeket használnak. Ezek mindegyike különbözik néhány részletben, hogy a lehető legjobb szolgáltatást nyújthassa a felhasználóinak.

Valóban sikeres szeretnél lenni? Nem érsz rá találkozni leendő ügyfeleiddel, vagy netán vidéken laknak csapatod tagjai, vagy azok partnerei? Semmi gond, megállsz egy parkolóban az autópálya szélén, beülsz egy kávéházba, ülsz a hotelszobádban, vagy a nappalidban és egyszerűen csak felkapcsolódsz a világhálóra és belépsz az online előadóterembe. Meg tudsz osztani anyagokat, bemutatni prezentációkat, dokumentumokat. Ezeket előre át is küldheted a résztvevőknek, kérdéseket tudsz feltenni és kérdőívet is készíthetsz számukra.

Nem tetszik, mert nem látnak téged? Ez ma már szintén nem probléma, miután a webkamerát bekapcsolva, a prezentációd mellé a képet is közvetíteni fogja, sőt azt is megoldhatod, hogy minden résztvevőt láthass. Tudnak írásban és szóban is kérdezni és tudsz válaszolni is, fel tudod venni a prezentációidat és utána meg tudod osztani másokkal, elküldeni azoknak a csapattagjaidnak, akik nem voltak jelen, vagy éppen ők fogják továbbküldeni a leendő Törzsvásárlóiknak. Költség és főleg időmegtakarításban igazán hatékony, mert gondolj bele, mennyi időt és pénzt spórolsz meg azzal, hogy nem kell állandóan ide, s oda utaznod, megbeszélésről, megbeszélésre járnod.

Ezeknek a programoknak területén is van választási lehetőséged, de a legjobbak a GoToMeeting (www.gotowebinar.com), a Webex (www.webex.com), a vConferenceOnline (www.vconferenceonline.com). Általában mindegyiknél megtalálhatóak a meeting, a tréning és a számunkra fontosabb webinár termek is. Mindegyik funkciója picit más, hiszen maguk ezek az alkalmak is mást takarnak és ezekhez képest kerültek kifejlesztésre. Mindegyiknél található ingyenes próbaidőszak is, így érdemes élni ezekkel a lehetőségekkel, és megtalálni a számunkra legszimpatikusabb szolgáltatót, bár igazán nagy különbségeket nem fogsz találni közöttük. Egyetlen magyar nyelven elérhető alkalmazást találtunk, amely kéthetes ingyenes kipróbálás lehetőségét biztosít a felhasználóknak. Infotéka (www.webinariumok.hu).

A lényeg, hogy merd ezeket használni. Hiszen mindenkinek drága az ideje és sokkal hamarabb boldogulsz, ha ezt a tényt figyelembe veszed, és azt látják, már az első pillanattól az ő érdekeiket tekinted szem előtt, nem rabolod idejüket, hatékony és magabiztos vagy, és nem mellékesen naprakész, hiszen a kor legújabb vívmányait ismered és tudod is használni.

Az Inlernet® üzlete a másolódásról, annak gyorsaságáról és a pontos információátadásról, a csapat együttműködéséről is szól a vásárlások mellett. Legyél profi! Ez sokkal jobb választás, mint a műkedvelőé, mert az sosem hiteles és előbb, vagy utóbb a lelkesedését is elveszíti, de legalább is, ezt sokkal könnyebben teszi meg. A profira pedig az a jellemző, hogy a dolgát akkor is elvégzi, amikor nincs kedve hozzá, az eredménye pedig mindig megszületik a befektetett energiának!

Jó fejlődést és vásárlást kívánunk!

Okos vásárló, okos telefonnal

Inlernet
2015.07.07.

Az Inlernet® Napon már tartottunk előadást ebben a témakörben, „Te is okos vagy, vagy csak a telefonod?” címmel. Mindez már akkor is azért tettük, hogy megmutassuk partnereinknek, hogy a jövő merrefelé vezet.

Rengetegen használunk mobiltelefont. Pontosabban, Magyarország lakosságának 92%-a használ már mobil eszközt a kommunikációjához. Azonban az okostelefonok aránya is már meghaladta a 42%-ot és ez a szám hónapról hónapra emelkedik, ami azt jelenti, hogy az esztendő végére a mobilhasználók, több mint 50%-a, már okostelefonon fog kommunikálni.

De miért is fontos ez számunkra? Pontosan amiatt, amit az előadáson is mondtunk. „Aki nem halad, az lemarad!” Nem azt a világot éljük, amikor nyugodtan ülhetünk a kanapé kényelmében és nézhetjük a televízióban a kedvenc sorozatunkat, mert közben egyre nagyobb sebességgel száguld el mellettünk a Világ és főleg a lehetőségek. Ma már nem az a kérdés, hogy lesz-e okostelefonod, csupán csak az, hogy mikor? Észre kell venned, hogy ez egy ugyanolyan forradalom, mint amikor a számítógépek kezdtek el terjedni. Csak akkor a tempó még jóval lassabb volt. Emlékszel még az Osztrák határon átcsempészett Atari és Commodor 64 számítógépekre? Mekkora dolog volt, egy ilyen gazdájának lenni? Bár ez akkor még a jétékokon kívül keveseket izgatott fel, de akkor kezdődött az igazi digitális forradalom, csak még a „spájzban”… Aztán 2007. január 9-én az Apple egy „atombombát” hajított a mobilpiacra és felborult a mobilkommunikációs világrend. Mindenki egy iPhone-ra vágyott – az 500 dolláros ára ellenére is – és százak, ezrek voltak képesek napokat sátorozni az utcán, hogy övék lehessen a legelső készülékek egyike. És ez a „láz”, ez a márkafüggőség a mai napig tart, még akkor is, ha az Androidos készülékek piaca nagyobb mint az iOS programot futtató Apple termékeké.

Aztán pár esztendő csupán és 2010. január 27-én az iPad-del egy újabb bombát robbantott az  Apple. Az első hónapban egymillió darabot adtak el belőle, 2011. januárra pedig elérték a 15 milliós eladási számot. Nem mellesleg elkészítették az A/4-es borítékban is elférő MacBook Air-t, a Világ akkori legvékonyabb és legkönnyebb notebookját. És a piac újra felbolydult.

A tempó egyre gyorsabb lett, a fejlesztések is egyre gyorsabban születtek és ezzel tulajdonképpen mind mi, a fogyasztók jártunk jól, hiszen a vásárlókért folytatott versenyben, újabb és újabb startup vállalkozások születtek, amelyek mind a két rivális eszközeire – Apple vs. iOS – kezdték el fejleszteni azokat az applikációkat, amelyek mind-mind nagyban képesek megkönnyíteni életünket és munkánkat.

És itt következik a lényeg!

A gyártók pontosan tudják, a célcsoport a fiatalok generációja, akik egyre gyorsabban képesek életükbe integrálni ezeket az eszközöket és alkalmazásokat. Lássuk be, sokkal jobban és gyorsabban is használják őket. Teljesen különböznek a felhasználói szokások is. A fiatal generáció legkevésbé használja okostelefonját telefonálásra. Inkább a chat, a zeneletöltés és hallgatás, a fotó- és videókamera használata, az online rádió és televízió hallgatás, nézés és persze a filmletöltések, játékok, ebook, az utazások órái alatt és természetesen a közösségi oldalakon történő szörfölés.

Ma már nincs szükségünk külön GPS-re sem, hiszen ezernyi alkalmazás segít bennünket az eligazodásban, a pontos helymeghatározásban, a közekedési dugók kikerülésében. De említhetnék a közösségi személyfuvarozást, vagy a közösségi szállásközvetítést – bed skipping – is.

Látnunk kell, a világ átalakul és ahogy egy telefon sem úgy néz ki, mint nézett ki 20 évvel ezelőtt, úgy a híreket sem a televíziótól és az újságoktól, vagy a rádiótól várjuk, hiszen a közösségi oldalakon a userek, pillanatok alatt megosztják a híreket, képeket, sőt az eseményről készült videókat is. A hírgyártás, pedig csak lohol a felhasználók nyomában és próbál a második leggyorsabb felületnek megmaradni, de a háborút már elveszítette.

Ezért kell felébredni, tanulni, fejlődni és lépést tartani! Különben menthetetlenül lemaradsz!

Az Inlernet® időben felismerte, hogy a digitális-, és mobilforradalom milyen elsöprő erővel köszönt ránk és folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően megteremtette azt az online hátteret, ami által verhetetlen a saját piacán.

  • Mutass még egy olyan egyedi és kreatív honlapot, mint az Inlernet® új weboldala!
  • Mutass egy olyan oldalt, ahol minden egyes ügyfél teljesen egyedivé tudja varázsolni pár kattintással a nyitóoldalát és azzal tudja meghívni jövőbeli partnereit, üzlettársait!
  • Mutass egy olyan oldalt, ahol a menüpontok – csempék – egyedileg alakíthatóak, cserélhetőek, betölthetőek, összeilleszthetőek, vagy akár törölhetőek is, ahol egy egyedi látványvilág is a szemünk elé tárul.

Nem fogsz tudni mutatni. Most még nem! Később talán, de mi továbbra sem álunk meg a fejlesztésekben, hogy a legjobbat nyújthassuk számodra. Éppen emiatt készült el a mobil applikáció is és a következő szoftverfrissítéskor már elérhetővé válik annak újabb generációja, amikor már közvetlenül az Inlernet® számládról tudsz vásárolni! Legyél tisztában vele és légy büszke rá, hogy ebben a pillanatban nem találsz ilyen eszközt a piacon! Egy olyan eszköz, ami költségkímélő a felhasználóinak, ahol nincsen a Termékpartnereknek jutalékkötelezettsége, mint egy POS terminál használatakor. Olyan előnyöket tudsz felsorolni egy-egy tárgyalás során, amelyek rövid idő alatt képesek sikereid kapujába röpíteni. Csak használnod kell őket és élned ezekkel a lehetőségekkel!

Ezért mondjuk, legyél te is okos és a telefonod is! Könnyítsd meg az életedet és a munkádat! Nem azt mondjuk, hogy legyél Facebook függő, mint annyian, akik lehet leszoktak a televízióban a sorozatok nézéséről – végre –, azonban helyette a Facebook közösségi oldalán élik életüket. A közösségi oldalak használata szintén fontos és elengedhetetlen, de kizárólag mértékkel. Mint tudjuk az életben, ez sok minden mással is így van. Azonban olyan applikációkat találhatsz munkád megkönnyítése érdekében, amelyek ráadásul térítés nélkül tölthetsz le és használhatsz. Ma már sok fiatal a mobiltelefonjáról tartja előadását, felhőben tárolja adatait és a prezentációit is. Nem cipel magával notebookot, már a tablet korszaka is leáldozóban van, hanem egy phablet, vagy nagyobb kijelzős smartphone lapul a zsebében és az egyben az irodája is.

A lényeg, hogy merd ezeket használni. Hiszen mindenkinek drága az ideje és sokkal hamarabb boldogulsz, ha ezt a tényt figyelembe veszed és azt látják, már az első pillanattól az  ő érdekeiket tekinted szem előtt, nem rabolod idejüket, hatékony és magabiztos vagy és nem mellékesen naprakész, hiszen a kor legújabb vívmányait ismered és tudod is használni. Ez az üzlet a másolódásról, annak gyorsaságáról és a pontos információátadásról, a csapat együttműködéséről is szól a vásárlások mellett. Legyél profi! Ez mindig jobb választás, mint a műkedvelő, mert az sosem hiteles és előbb, vagy utóbb a lelkesedését is elveszíti, de legalább is, ezt sokkal könnyebben teszi meg. A profira pedig az a jellemző, hogy a dolgát akkor is elvégzi, amikor nincs kedve hozzá.

Fektess be most energiát, hogy egy éven belül elérd azt, amiről idáig csak álmodoztál! Nem viccelünk, csak rajtad múlik, mikor indulsz  el, mennyit tanulsz és mennyi energiát fektetsz be, sikereid érdekében és mikor szeretnél „szüretelni”. Ezek a saját döntéseid, mi pedig támogatunk az úton, bármilyen tervet is állíts fel az indulás pillanatában.

Csak, hogy lásd merre halad a digitális mobil lét és érezd, hogy miért mondjuk, hogy ébredj fel, tanulj és tarts lépést. Íme, egy adat, még 5 évvel ezelőttről:

2010 októberében 1125 vonalkód leolvasását és a kapott adatok elemzését végezték el egy kutatás során, továbbá 1086 okostelefont használó vásárlót kérdeztek meg vásárlásaik során szerzett tapasztalataikról, felhasználói szokásaikról.

A legfontosabb eredmények:

  • a vásárlók 50 %-a állította azt, hogy pontos termékképre és leírásra van szüksége ahhoz, hogy megbízzon egy adott termékben
  • a vásárlók 34 %-a nem vásárolta meg a terméket, ha nem pontos információt kapott az alkalmazástól a termékre vonatkozóan
  • a vásárlók 37 %-a nem fogja többször használni az alkalmazást, ha az nem adott vissza információt, vagy nem megbízható információt adott vissza

A szolgáltatók által fejlesztett, telefonra letölthető alkalmazások akkoriban – csupán 5, azaz öt évvel ezelőtt! – csupán 9 %-ban adtak vissza korrekt termékképet és termékleírást, 75 %-ban egyáltalán nem tudtak információt adni. Azonban mára ez az adatsor merőben más képet mutat, mert a kereskedők felismerték a trendeket, gyorsan váltottak, mert belátták, az okostelefonok által, ott az üzletben azonnali válaszokat tudunk kapni egy-egy adott termékről, villámgyorsan tudjuk összehasonlítani a konkurencia áraival a keresett terméket, sőt, erre specializálódott applikációknak köszönhetően, azonnal leellenőrizhetjük a vásárlói visszajelzéseket is. Mindezt pedig nem csak a termékről, hanem az adott kereskedőről is.

Így, és ilyen gyorsan változik és fejlődik a modern digitális világ. Mi az Inlernetnél®, szeretjük a kihívásokat és szeretjük megtalálni a legjobb megoldást mind Törzsvásárlóink, mind Termékpartnereink számára egyaránt.

Légy okos és válts sebességet a valóságban és a digitális világban is!

Egy születésnap margójára

Inlernet
2015.07.03.

Két év, 24 hónap, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy 730 nap. Azonban folytatni is tudjuk a sort, hogy 17 520 óra, illetve mondhatjuk azt is, hogy 1 051 200 perc. Tovább már nem számolnánk, mert az egymillió feletti szám is bőségesen elegendő ahhoz, hogy még jobban érzékeltessük, mennyi idő is telt el és mennyi minden történt az Inlernet® Worldwide AG megszületése és elindulása óta.

Két év. Körülbelül ennyi idő telik el, míg egy gyermek is elindul, mikor már az első szavakat is elkezdi használni. Egy szülő számára ez az egyik legizgalmasabb időszak és ebben hasonlít egy cég születéséhez és első lépéseihez is. Ilyenkor sokkal nagyobb figyelem irányul rájuk, sokkal többen és többet foglalkoznak vele, próbálják megjövendölni, milyen életútja lesz az új jövevénynek.

Egy vállalkozás életében is ez az egyik legszebb, kihívásokkal teli hónapok és napok sora, hiszen nagyban határozza meg a cég jövőjét, ez alatt az időszak alatt alapozzuk meg üzletünk stabil alapját, fektetjük le az irányvonalakat és vezetünk be új, és még újabb innovációkat. Ez az Inlernetnél sem történt másképp.

Vállalatunk tulajdonosainak és vezetőinek egyik elsődleges célja az volt, hogy segítő kezet nyújtson egy korábban bajba került cég – a ScienNet – ügyfeleinek és az iparág sikertörténetének zászlóját újra felemelje valaki és tovább vigye a sikerhez vezető úton. Így az Inlernet® felvásárolta a cég szerződéses kapcsolatait (Törzsvásárlók, Termékpartnerek szerződéseit) és annak teljes know-how-ját. Nem volt egyszerű időszak, de a régi Törzsvásárlók így esélyt kaptak, hogy le tudják vásárolni a rendszerben lévő vásárlási utalvány foglalóikat, akár újra dolgozhassanak és sikeresek legyenek az Inlernet-Rendszernek© köszönhetően.

Az Inlernet® Wordwide AG azonban egy teljesen más cég!

Tele innovációval, kreativitással, hiszen a két esztendőt azzal töltötte, hogy az egykori rendszert továbbfejlessze, a kor legújabb kihívásainak, elvárásainak és technikai megoldásainak is megfeleltesse. Ötven lényeges pontban javította fel a szisztémát és ezzel megvalósította azt az egyedi törzsvásárlói rendszert, amely saját területének piacvezetőjévé emelte. Nincs jelenleg olyan vállalkozás a piacon, amelyik ilyen előnyöket és lehetőségeket kínálna ügyfeleinek, bármelyik oldalt – Termékpartner, Törzsvásárló – is képviseljék. A 730 nap mindegyike azzal telt, hogy a lehető legjobb rendszert fejlesszük ki partnereink számára, hogy a jövőben mindenki nyugodtan, biztonságos jövőképpel legyen képes felépíteni a saját üzletét és megteremteni a mindannyiunk által kitűzött célt, a maximális és hosszú távú anyagi biztonságot.

Az út minden egyes szakasza nem volt éppen könnyű, de feladatunkat, azaz a célt, hogy a piacon fellelhető legjobb választás lehetőségét kínáljuk a hozzánk csatlakozóknak, sohasem veszítettük szem elől. Elsődleges számunkra, hogy a régmúltban valamilyen cégben, vállalkozásban csalódott embereknek bebizonyítsuk, igenis van új a Nap alatt, létezik még bizalom, tisztességes üzleti lehetőség és olyan vállalkozás, amely valóban másodperc alapon és maradéktalanul teljesít ügyfelei felé.

Egyet megígérhetünk, a jövőben is mindig ez a cél fog bennünket vezérelni, mert ugyanazt valljuk, mint az elhíresült reklámszlogen mondta: „Mert nekünk bizonyíték kell, nem pedig ígéret!” Azt hisszük, ennél pontosabban mi sem tudnánk megfogalmazni üzleti filozófiánk lényegét.

A legnagyobb öröm számunkra, amikor az Inlernet Napokon látjuk a színpadra mosolyogva és büszkén fellépő Törzsvásárlóinkat, hogy átvehessék munkájuk megérdemelt elismeréseit. Mert az Inlernetnél® minden befektetett energia hatványozottan térül meg, minden siker busásan jutalmazza tulajdonosát, minden egyes személynek nyújtott tájékoztatás és segítség komoly eredményhez vezet. Itt a kemény munkának a jutalma is kézzel fogható, hiszen olyan luxusutazásokon vehetnek részt az arra minősültek, amelyek a legtöbb ember számára, valóban csak álmok maradnak. Mert szükségesnek tartjuk, hogy támogassuk, motiváljuk minden egyes ügyfelünket, hogy a saját szemükkel fedezhessék fel a világ szépségeit, rejtett titkait, ismerjenek meg más kultúrákat és tanuljanak belőlük, hogy ezek által feltöltődve vezethessék saját csapatuk tagjait is, személyes sikereik felé. Az Inlernet® ugyanis az a vállalat, ahol az álmok igenis valóra válthatóak és kizárólag csak rajtunk múlik saját sikerünk. Csak tervezd meg, mit szeretnél elérni és a támogatást – a célhoz vezető úton – megkapod tőlünk! Természetesen, ehhez várjuk javaslataidat is, hiszen ez a Rendszer© a közösség erejére, a közösségi élményre és a közös innovációra épül, ahol az eredmények szüretelésénél is együtt örülünk egymás sikereinek. Mi már két évvel ezelőtt felismertük azt, hogy együtt, összefogással minden könnyebb, hamarabb elérhető és a siker íze is édesebb, ha másokkal megoszthatjuk azt.

Rengeteg plusz lehetőséget biztosítunk sikeres munkádhoz. Iroda támogatás, autóreklám, amelyért nem mellékesen plusz bónuszjogok is járnak, bárki számára letölthető anyagok, kisfilmek, prezentációk és természetesen rendszeres képzések.

Még többet szeretnél elérni? Ez sem jelenthet gondot, hiszen a Termékpartneri Referens státusz valóban jóval többet jelent. Részesülhetsz a Termékpartnereknél lebonyolított vásárlások forgalmából is. Ez aztán az igazi passzív jövedelem! Nincs más dolgunk, mint összekötni a feleket, azaz a Törzsvásárlókat, akik különben is vásárolnak nap, mint nap és a Termékpartnereket, akik pedig rendszeresen nyújtanak kedvezményeket, csak ennek eredményessége messze nem hozza azt az eredményt, amit az Inlernet-Rendszer© használatával együtt tudnak elérni. Ez az igazi Törzsvásárlói Közösség, amely a kölcsönös előnyökre épül, és mindezt úgy teszi, hogy az ügyfeleinek nincsenek anyagi kötelezettségei, belépési díja, stb.

Döntsd el! Sikeres és független akarsz-e lenni, aki maga osztja be idejét és az eredményt is maga aratja le, azaz rövid időn belül képes megteremteni a hosszú távú anyagi biztonságát? Vagy olyan, aki alacsony havi fixért, jutalom és sokszor megbecsülés nélkül dolgozik, aki az utasítások és vezetők árgus szeme, irányítása és folyamatos elvárások mellett, illetve állandó nyomás alatt jár be a munkahelyére? Ennek a választásnak a lehetősége is rád vár. Mi egyben tudunk segíteni. Végigmenni veled azon az úton, amelyik az első ajánlatra vonatkozik és sikerre vinni célod. Mert mi a sikerre esküdtünk fel és arra, hogy minél több emberrel osszuk meg ezt az egyedülálló lehetőséget, hogy egyre több mosolygós arcot láthassunk az utcákon, hogy a gondoktól mély barázdák kisimuljanak és a stressz már csak rossz emlék maradjon, amely azonban mindig figyelmeztet bennünket arra, ha rossz úton járunk.

Az Inlernet® elindult a harmadik születésnapjához vezető úton és rengeteg újdonságot tartogat számodra ebben az évben is. Húztunk egy vastag vonalat és még jobban beizzítjuk a rakétákat. Aktivizáljuk Termékpartnereinket, közös akciók, egyedi kedvezmények, új és rendszeres képzések, vezetői meet-upok, új, egyedi honlap, továbbfejlesztett applikáció vannak többek között a tarsolyunkban, hogy minél többen élhessék át a siker ízét, érezzék meg, hogy mennyivel boldogabb az a pillanat, amikor már nem csak a saját sikered lebeg szemed előtt és látod valóra válni, hanem csapatod egyre több tagjánál is.

Köszönjük minden partnerünknek, hogy mellettünk álltak a két esztendő során és kívánjuk, hogy így együtt, már egy sokkal magasabb karrierszinten ünnepelhessük az Inlernet® harmadik születésnapját!

A keményen dolgozó kisember meséje

Inlernet
2015.06.23.

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy keményen dolgozó kisember. Jánosnak hívták és az ország fővárosától nem messze élt egy kis településen. Ugyan városnak hívták a települést, de azért mindenki tudta jól, hogy mégis csak egy nagy falu az, ahol mindenki ismer mindenkit, ugyanis ez egy igazi városban nem fordulna elő. Persze itt is voltak gyüttmentek – ahogy arrafelé hívták őket -, de lassan azokat is megismerte és befogadta az egész település.

János boldogan éldegélt feleségével és két gyermekével, s bár nem hogy kettő, de még egy kis bors ökröcskéjük sem volt, annyira nem volt sok pénzük. Azért a ház udvarában csak állt egy régi Opel Corsa, amely már vagy 15 éve rendesen szolgálta gazdáját, így Jánosunknak, egyéb gondja is nagyobb volt annál, mint hogy mit csinálna, ha még lenne két kis ökre is. Mondogatta is rendre: „Az Opel, az sose kop el.” De aztán néhanapján mégis csak elkopott benne ez-az, így Jánosunk homloka felett ilyenkor azért fekete fellegek gomolyogtak a váratlan kiadásoktól.

Persze János is szívesen ült volna a falu Döbrögijének hófehér zenevagonjába – ahogy Ő hívta a fehér 7-es BMW-t, mert állandóan nyitott ablakoknál bömböltette belőle az új trafikos a Kis Grófó muzsikáját -, de akkorát azért még ő sem tudott álmodni.

János keményen dolgozott nap, mint nap, hogy családjának meglegyen a betevő falatja és bár próbált megélni abból az összegből, amely egy politikus szerint elegendő a megélhetésre, csak hát János is gondolta néha, hogy azért a harmincszorosa – amennyit politikusunk keres havonta – mégis csak elegendőbb lenne az ő számára is.

János azonban nem aggódott a világ gondjain és hogy mit okoskodnak ott fenn az urak, hiszen ők mégis csak tanult emberek lennének elvileg és inkább végezte tisztességgel a dolgát. János azt sem igen érzékelte, hogy a hétvége pihenőnap lenne és ráadásul a túlóráit sem igazán fizették ki számára, de egyetértettek az asszonnyal abban, hogy örüljenek, hogy van munkájuk, van fedél a fejük felett és ennivaló is kerül az asztalra. Amíg békesség, boldogság és egészség van, addig pedig nagy baj nem is lehet. Szóval, szépen éldegéltek és hála a banknak és a szocpolnak, még kis házikót is sikerült hitelre venniük, hogy tisztességgel elférjenek a gyerekek is, ha már nagyobbacskák lesznek.

Így teltek az évek, cseperedtek a gyerekek, Jánosék pedig már odáig jutottak, hogy talán majd jövőre eljuthatnak végre a Balatonhoz is, hogy végre életében először nyaralhasson a család egy kicsit.

Azonban hirtelen beütött a ménykű és a csendes életük, egy pillanat alatt borult fel. Jánoséknak is felszalad a törlesztőrészlete a válságnak, és a „korrekt” bankoknak köszönhetően. A várva várt forintosítással és elszámolással kapcsolatos értesítőből is csak az derült ki, hogy nem hogy nem csökkent 30-35%-al a törlesztő részletük, hanem több van hátra a tartozásból, mint amit felvettek a kezdetekkor, hiszen idáig, éveken át, kizárólag csak a kamatokat fizették tisztességgel. Ahogy mondani szokták, a baj pedig nem jár egyedül és elbocsátások kezdődtek az asszony munkahelyén is és ráadásul még a tisztességes járandóságot sem fizették ki az alkalmazottaknak, így fel is út, le is út mehetett mindenki a dógára, mert a tulajdonos szépen becsődöltette a cégét, hogy ne kelljen kifizetnie a dolgozóit.

Az asszonyt megviselte nagyon a dolog, szívére vette a helyzetet és János hiába vigasztalta, hogy nem ő dolgozott rosszul, hanem a tulajdonos volt tisztességtelen, de ez csak nem vigasztalta meg a párját. Próbáltak munkát is találni, de még közmunka sem akadt a környéken. Szó szerint belebetegedett és a kis családi áldás, hogy „addig jó, amíg egészség van”, egy pillanat alatt odalett. Csak jöttek a váratlan kiadások és Jánosék kis megtakarítása – amelyet a balatoni nyaralásra gyűjtögettek –, gyorsan átvándorolt az orvosok köpenyzsebébe.

Hej, nekikeseredett János, hogy miért veri őt így a Jóisten, amikor egész életükben tisztességesen és keményen dolgoztak mindketten. Míg az asszonyt a kórházban ápolták János ellátta gyermekeit, majd lassan ő is nyugovóra tért és megpróbált elaludni, de nem sikerült neki. Csak forgolódott a dunyhája alatt, de csak nem jött álom a szemére. Hiányzott neki is és a gyerekeknek is az asszony kiesett  keresete. A kiadások meg csak nőttek. Hát hogy lesz ebből kilábalás? Addig forgolódott szegény János és számolta a szoba sarkait, meg a bárányokat, míg végre a fáradtságtól kimerülten mély álomba nem szenderült. És lássatok csudát, álmodni kezdett…

János egy hatalmas hajón találta magát, amelyik a végtelen óceánon szelte a habokat, egy ismeretlen földrész felé, amelyet még sohasem látott. De hát hogy is láthatott volna, amikor még ekkora hajót sem gondolta, hogy lehetséges megépíteni. Ahogy a hajó beérkezett a kikötőbe és átbújt az óriási híd alatt, János felfigyelt egy furcsa, vitorlákat formázó épületre és valahogy ismerősnek is tűnt neki. Mormogott egyet a bajusza alatt, mert tudta, ezt az épületet már látta a tévében, de akkor sem jött rá, hogy melyik sorozatban, vagy filmben lehetett benne. Törte, törte a fejét, de aztán újra mély álomba szenderült.

Mikor újra megjelentek az álomképek, János már egy hatalmas, végeláthatatlan mezőn állt, ahol egy kenguru ugrált éppen és elmosolyodott, mert már tudta, Krokodil Dundee hazájában jár éppen és az Operaház lehetett akkor az az épület, a kikötő mellett. De valami furát vett észre. A kengurunak más erszénye volt, olyan, mint egy bevásárlókosár és azzal ugrált a mezőn. No még ilyen furát sosem láttam, gondolta és közelebb lépett, hogy jobban megszemlélje ezt a fura szerzetet, de a legnagyobb meglepetés akkor érte, mert a kenguru villámsebesen odaugrott hozzá és a fülébe súgott valamit. János elmosolyodott és szinte azonnal, mély álomba is szenderült megint. Napok óta nem aludt ilyen mélyen és nyugodtan.

Reggel, amikor felébredt, gyorsan körültekintett, hogy hol van, de aztán nyugodtan konstatálta, hogy a saját jó meleg ágyában ébredt és nem került valami idegen országba. Azonban a kenguru és amit mondott, nem hagyta nyugodni és míg a gyerekek az iskolába mentek, leült a gyerek leharcolt számítógépe elé és addig keresgélt, míg rá nem akadt a kengurura, akiről így megtudta, hogy igazából InlerGuru a neve. Csak nézett nagyot János, hogy a valóságban is létezik ilyen szerzet, aztán csak falta a betűket a weboldalon. Nem volt diplomás ember, de a könyveket bújni és a számok birodalmában elmerülni mindig is szeretett. Végigolvasott mindent, majd újra és újra nekiállt, hogy biztos megértsen minden apró részletet, majd a videókat is végignézte és egyszer csak azon kapta magát, hogy mosolyog. Most jött rá, hogy dehogy is hagyta Őt magára a Jóisten, sőt mutatott neki egy lehetőséget.

János felvillanyozódott az olvasottaktól és tervekkel, no és lelkesedéssel teli rohant feleségéhez. Szerencsére az asszonynál csak az ijedtség volt a nagy, de az orvos azért mondta: „Jobb félni, mint megijedni János!", így meg is ígérte, hogy még jobban fog rá vigyázni ezentúl. Már hazafelé elmesélte az asszonynak, hogy mit álmodott és aztán magyarázkodhatott is rendesen neki, mert felesége megkérdezte tőle, hogy „János, mit ittál Te az éjjel, hogy így csillog a szemed és csak úgy folyik belőled a szó, míg az elmúlt harminc évben a töredékét sem hallottam tőled?”

János azonban csak mosolygott és csillogó szemekkel mesélte el újra álmát az InlerGuruval. Jánosunk már fel is építette a haditervet és elhatározta, hogy egy életük, egy haláluk, ha ez a Guru, már ilyen lehetőséget mutatott nekik, akkor azzal csak élniük kellene és fognak is.

János az Inlernet® regisztrációt követően gyorsan plajbászt és irkalapot kerített, majd az asszony folyamatos figyelme mellett felvázolta nagy tervét. „No, idefigyelj rózsám!”, kezdte. Nem maradt másunk, mint a fizetésem és a kiadásaink, így ha azt szeretnénk, hogy megmaradjon a fejünk felett a tető és ne a csillagos ég alatt hajtsuk álomra fejünket, és a gyermekeink pedig tanultabbak lehessenek, mint mi, akkor itt az idő a változtatásra.

Most is vásárolunk, csak össze-vissza, ahová éppen betérünk, vagy ahol megszoktuk, a nagy bevásárlásoknál meg mentünk a multikhoz vasárnaponként, már amíg lehetett. Idáig is elköltöttük ugyanazt a havi összeget, csak éppen egy fillért sem kaptunk vissza belőle. Azonban ha az Inlernet® Termékpartnereinél vásárolunk, akkor visszatérítésben részesülünk és a 10%-os visszatérítés a későbbiekben 66%-os engedményt fog jelenteni! Látta ám az asszony csudálkozását, így folytatta tovább. Mától, kizárólag csak Inlernet® Termékpartnereknél fogunk vásárolni és ezzel hosszú távon komoly bevételekre fogunk szert tenni. Azonban elfelejtjük a multikat, mert egyrészről kicsi százalékot biztosítanak a Törzsvásárlóknak, másrészről támogassuk inkább a környék vállalkozóit, mert azoknak sem könnyű az életük. Átnézték a termékpartner-keresőben, hogy hány Partner is található a közelükben, majd tovább számolt János. Nekünk azonban gyorsan is szükségünk van plusz bevételre, így amíg nem találunk neked munkát, van egy ötletem. Van az Inlernetnek® most egy akciója, hogy bármelyik Törzsvásárlója aktivizálhat egy inaktív Termékpartnert és ha ez sikerül, akkor 2500 Forintot írnak jóvá az Inlernet® számláján. Ez már az asszonynak is tetszett, hiszen idejéből kitelt, hogy meglátogassa a Partnereket és felvegye velük a kapcsolatot. Az első hónapban 20 Termékpartnert sikerült aktivizálniuk, így 50 000 forinttal máris növekedett a bevételük. Örültek is mint Marci Hevesen, no de közben tovább okoskodtak. Ha a Termékpartner már aktív, akkor vigyünk oda forgalmat is, hiszen a bevételeik után is jár nekünk jutalék és jobb a sűrű fillér, mint a ritka forint, így elkezdték végiggondolni, hogy mely rokonnak, ismerősnek, vagy barátnak szóljanak a Guru lehetőségéről. János kevés szabadidejében tárgyalt a lehetséges Törzsvásárlókkal, míg felesége továbbra is járta a kereskedőket és növelte a családi kassza bevételét. A második hónapra már kis törzsvásárlói csapatuk is lett, sőt már volt vásárlójuk egy-egy szomszéd településről is. János nagy lelkesedésében nem vett észre egy apró, ám jelentős dolgot, hogy a vásárlási forgalom után, nem csak a Termékpartnerek esetében jár neki jutalék, hanem a Törzsvásárlói után is, úgyhogy a hó végén kellemes meglepetés érte a családot, mert a vásárlóik forgalma már megmutatkozott a bevételeiken.

Persze, voltak közöttük olyanok, akik kényelmesek voltak és megelégedtek egy-két százalék kedvezménnyel és ragaszkodtak a multikhoz, de Jánosék határozottak voltak és miután a jó példa jár mindig elöl, így lassacskán azok is megértették, hogyha komolyabb bevételre szeretnének szert tenni, akkor a kis- és középvállalkozásoknál kell elvégezniük a bevásárlásaikat, hiszen azok legtöbbször tíz, sőt akár húszszorosát is kínálják visszatérítésben a Törzsvásárlóknak, ami pedig óriási különbség a bevétel nagyságára és annak eléréséhez vezető időtartamot tekintve.

Jánosék, egyre jobban megismerték és megtanulták a Rendszer© működését és azt is tudták, hosszú távon, akkor fogják tudni jól működtetni ezt, ha a saját csapatuknak is maradéktalanul átadják a megszerzett információt és tudást és megmutatják nekik a sikerhez vezető utat. Persze rájöttek arra is, hogy mindenkinek az a legjobb, ha a forgalmat ahhoz a kereskedőhöz viszik, amelyiknél a legjobban szeretnek vásárolni, így az asszony megint nekieredt és megszólította a helyi kereskedőket, hogy csatlakozzanak a Rendszerhez© és növeljék, illetve stabilizálják így a forgalmukat, amelyik, ezáltal egy kiszámíthatóságot is jelent számukra.

Három hónap múlva Jánosék élete újabb fordulatot vett. Már komoly karrierszintet is elértek az Inlernet-Rendszerben©, így a karrierjutalékok még jobban megnövelték bevételeiket, így már teljesen feladták azt az elképzelésüket, hogy egy hosszú távon bizonytalan, alulfizetett és meg nem becsült munkavállalóként éljék életüket és az asszony már csak az Inlernettel® foglalkozott. Remek kapcsolatteremtő képességének hála felpörögtek az új és régi Termékpartnerek, egyedi akciókkal szólították meg Törzsvásárlóikat, így a még nagyobb kedvezmények, még nagyobb bevételeket jelentettek mindkét fél számára. János pedig egyre jobban érezte, hogy a szabadidejét inkább a családjára fordítaná, mint a főnökének vagyonát növelje. Így, miután már minden hónapban komolyabb bevételre is szert tettek, kitűzte célul, hogy az lesz a karácsonyi ajándéka, hogy saját vállalkozást alapít. Ugyanis, ha a munka mellett képes volt ennyit keresni az Inlernet-Rendszerben©, akkor még többre lenne képes, ha ugyanezt teljes munkaidőben végezné és arra sem lenne többé gondja, hogy ki van szolgáltatva a vezetők kénye-kedvének, nem fizetik ki a túlóráit és főleg nem azon idegesíti magát, hogy miből tudja előteremteni a család havi megélhetésének szükségleteit.

János boldogan és hálásan gondolt vissza álmára az InlerGuruval és megköszönte a Jóistennek is, hogy kapott egy új lehetőséget és könnycsepp jelent meg szeme sarkába, ha arra gondolt, hogy csak 50-100 000 Forint bevételt szerettek volna előteremteni, hogy rendbe jöjjön az életük és ezzel szemben milyen eredményeket értek el, milyen rövid idő alatt.

János pár éven belül végtörlesztette hitelét. Kis régi Corsa-ját ugyan nem adta el, mert mindig kitartott mellette és arra is emlékeztette mindig, hogy honnan is indult, de azért vásárolt egy újat és kicsit nagyobbat, hogy még a kutyájukat is magukkal vihessék, ha már nem csak a Balatonhoz, hanem a tengerpartra is indultak nyaralni. János és felesége boldog volt, hiszen nem csak a saját, hanem más hasonló helyzetben lévő család életén is tudtak segíteni és számukra ez volt a legfontosabb. Illetve még egy!

Az, hogy gyermekeiknek a legjobb tanulási lehetőségeket biztosíthassák, hogy ha már ők nem is beszéltek nyelveket, de a gyermekeik a világ bármely pontján ugyanúgy megállhassák a helyüket, mint itthon. Jánosunk sosem felejtette el, honnan indult és mennyi energiát fektettek feleségével saját vállalkozásuk felépítésébe, de azt is tudta pontosan, hogy ugyanezt egy hagyományos vállalkozásból, komoly kezdőtőke hiányában, biza sohasem tehette volna meg.

János és családja így éltek boldogan, mert tudták, bármi is történjen, az, amit felépítettek, a gyermekeiknek, sőt az unokáiknak is biztosítja majd a nyugodt és kiegyensúlyozott életet. És hálával gondoltak InlerGurura, aki megsúgta azon az éjszakán Jánosnak, hogy a tudatos vásárlás, a szorgalom és a kitartás, a tisztességes magatartással párosulva, mindig meghozza az eredményét.

Ezeket a cikkeket olvastad már?