MIÉRT AZ INLERNET!

Inlernet
2016.06.13.

Állsz, és azon gondolkodsz, merre tovább. Már szembesültél vele, hogy a hazai szociális háló nem fog megvédeni, és ha időben nem gondoskodsz nyugdíjas éveidről, akkor komoly bajba kerülhetsz és búcsút inthetsz azoknak az idilli pillanatoknak, amelyekről álmodoztál, hogy majd átéled öreg napjaidban, mint ahogy a tőlünk nyugatabbra élő nyugdíjasok meg is teszik.

Rájöttél már arra is, hogy egy hagyományos munkahelyen nincs biztonságban a jövőd, mert elég egy új törvény, egy átszervezés, egy akvizíció, vagy csak egy új vezető és láthatóan egy-egy piaci szegmens azonnal tönkremegy, és ez magával vonzza a tömeges elbocsátásokat is.

Tapasztalod a várólisták hosszúságát, a súlyos orvos- és nővérhiányt, illetve az egészségügyi intézményekben tapasztalható katasztrofális állapotokat.

Bőrödön érzed, hogy miképpen fizeted meg Te a banki-, a telekommunikációs- és egyéb különadókat, mennyi a hiteled havi törlesztő részlete, mennyit veszít reálértékéből megtakarításod és hány ember veszítette el még ezt is a becstelen pénzügyi szektor szereplői miatt.

Elérkeztél arra a pontra, amikor már teljesen tudatában vagy, hogy megoldást kell találnod, mert a megtakarításaid elolvadnak, a pénzügyi szektorba fektetett bizalom a múlté, a kor előrehaladtával az egészségünk sajnos nem javul és a döntéshozók elképzelései szerint alakuló szabályzók lehetetlenné teszik a hosszú távú tervezést és a stabil jövőkép kialakítását.

Hidd el, végre egy jó ponthoz érkeztél!

Mert helyes irányba fordítani hajónk kormánykerekét csak abban az esetben tudjuk, ha először belátjuk, hajónk nem jó irányba halad, majd higgadtan felmérjük helyzetünket, alapos elemzést követően újratervezünk, majd gyorsan és hatékonyan cselekszünk.

Ezek, így együtt szükségesek ahhoz, hogy bármilyen krízishelyzetből kilábalhassunk és ráadásul mindezt a lehető leggyorsabban, legbiztonságosabban és a várható legkisebb veszteség nélkül.

Az Inlernet® küldetése pontosan ez, hogy segítsen abban, hogy hajójuk kormányát az emberek a megfelelő irányba fordíthassák, és végül gondtalanul élvezzék a nyugodt vizű kikötő védelmét. Segítséget nyújtani embertársainknak a legnagyobb erények egyike, és mai, zavaros világunkban, csak egy kicsit is kidugva fejünket a saját problémáink közül könnyen érzékelhetjük, hogy mekkora igény is van erre.

Segítsünk másoknak!

Hiszen az Inlernet-Rendszer© egy olyan lehetőséget kínál bárkinek, - aki nyitott a Rendszer©megismerésére és használatára - amely, pontosan tudjuk milyen mértékben képes megváltoztatni életünket és anyagi biztonságunkat. A pénz valóban nem boldogít, de egy hosszú távú anyagi biztonság óriási terheket képes levenni vállunkról, megóv a váratlan kiadásoktól való félelemtől és kihívásoktól, lehetővé teszi, hogy másképpen is segíthessünk a rászorulóknak és természetesen arra is módunk nyílik, hogy végre valóra válthassuk régi álmainkat, vágyainkat, vagy még jobban támogassuk szüleinket, gyermekeinket.

Ezek azok a dolgok, amelyekért igazán érdemes élni és az Inlernet® megalkotott Tökéletes Csomagja, mindenki számára lehetővé teszi, hogy egyszerű és belátható időn belüli módját válassza a fent felsorolt kihívásokra adandó válaszokra. A Tökéletes Csomag, amely nevében is hordozza kiemelkedő jelentőségét, ugyanis valóban biztosítja számodra azt a lehetőséget, amely két éven belül, alapjaiban képes megváltoztatni életedet. Azonban arra is képes, hogyha elkötelezett, kitartó, lelkes és szorgalmas vagy, akkor ennek az időtartamnak töredéke alatt is olyan eredményeket tudj felmutatni, hogy többé nem fog kérdéseket felvetni benned, hogy miért fontos, hogy energiáid nagy részét az Inlernet-Rendszerre© és a Tökéletes Csomagra fordítsd.

Élj a lehetőséggel! Töltsd le most azonnal az Inlernet® Videótárból a múlt hét kedd esti Inlernet® Akadémia előadását, hallgasd meg és lépj még ma! Minél előbb lépsz a Tökéletes Csomag által felkínált útra, annál előbb érsz el ahhoz a ponthoz, amikor emberek sokaságának tudsz segíteni a hasonló céljaik elérésében.

A Tökéletes Csomag egyszerű és tökéletes megoldást kínál arra, hogy a lehető legkisebb anyagi ráfordítással és az ezt követő vásárlásaid által miképpen tudsz biztonságos lépéseket tenni hosszú távú céljaid felé. Már csak ez az egy is komoly eredményeket jelent számodra, de ha betartod és követed a Tökéletes Programban megfogalmazott stratégiát, akkor rövid időn belül komoly bevételre is szert tehetsz. Minden egyes Tökéletes Csomag értékesítése ugyanis egy hatalmas előrelépés a komoly anyagi bázisod megteremtéséhez.

A Tökéletes Program titka is az egyszerűségében rejlik!

Ugyanis nem kell mást tenned, mint a két év vásárlásaira fordított összegét kiszámítanod és ennek csak 6 %-át arra fordítani, hogy megvásárold belőle az Inlernet® egyedi Online-utalványát, amely biztonságos, bármikor és bármeddig felhasználható, azaz levásárolható.

Ezzel az egyszerű lépéssel, azaz, hogy 372 000 Forintért megvásároltad az Inlernet® Online-utalvány foglalót, lehetővé tetted, hogy a jövőbeli vásárlásaidból, két éven belül 66%-ot tudsz megtakarítani! Ezzel pedig lehetővé tetted azt is, hogy amellett, hogy értékén őrizted meg az Inlernet® Online-utalványra fordított pénzedet, még nyereséget is termelt neked a vásárlások során történő megtakarításaid által. És ez csak a kezdet!”

Nem megmondtuk?!

A titok az egyszerűség, a közérthető és könnyen másolható tartalom, illetve a gyors és kiemelkedő eredmény. Ennyi! Tapasztalni fogod, hogy milyen elképesztő sebességgel fogsz előre haladni és mindezt úgy, hogy nincs veszíteni valód, félnivalód, hiszen egy olyan összegről beszélünk, amelyet így is, úgy is a vásárlásaidra fordítanál, tehát nem veszíthetsz rajta, csak és kizárólag NYERHETSZ!

Ez pedig, csak megér annyit, hogy leülj, végighallgasd az előadást, elolvasd a blogot, átgondold és elindulj a Tökéletes Csomag útján! Jó, ha tudatosítod magadban:

NEM VESZÍTHETSZ, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG NYERHETSZ ÁLTALA!

  • EGY rendszer létezik, amely adottságainak köszönhetően képes erre a stratégiára.
  • EGY rendszer létezik, amelyik rendelkezik ilyen, vagy hasonló ajánlattal.
  • EGY rendszer létezik, amelyikben az összes Törzsvásárló összefogása által egy ilyen gyors és eredményes folyamat zajlik le.
  • EGY rendszer létezik, amely képes arra, hogy az összes ügyfél ilyen mértékben foghasson össze és sokszorozhassa meg teljesítményét, ezzel pedig az eredményeit.

Ez a Tökéletes válasz a fent említett problémákra.

Ez az a válasz, amely emberek sokaságának képes valós, gyors, egyszerű és eredményes válaszokat biztosítani. És ez az a válasz, amely bebizonyítja számodra, amennyiben követed a stratégiájában meghatározott folyamatokat, akkor két éven belül alapjaiban változtatja meg az életedet.

Mert Mi az Inlernetnél®, mind azon fáradozunk, hogy a szlogenünk betartsa, amit ígértünk és valóban „Teremtsen értéket vásárlásaival!"

Vegyél még ma egy Tökéletes Csomagot, helyezd el és ajánld tovább és azonnal tapasztalni fogod a számládon, hogy miről beszéltünk és miért mondtuk azt, hogy EZ A TÖKÉLETES CSOMAG és ez képes megváltoztatni életedet.

Ne feledd, a sikerhez vezető úton neked kell elindulnod, mindenki más csak segíthet rajta, de ahhoz el kell, hogy indulj! Minden más már az út mentén vár rád, hogy mielőbb a segítségedre lehessen.

Jó utat és egy kiapadhatatlan Inlernetes® vásárlást kívánunk!

Gondolatok a pazarlásról

Inlernet
2016.05.16.

Sokszor találkozunk hasonló mondatokkal: „Sajnos nincs pénzem.” „Áhh, nincs megtakarításom.” „Huuh, nagyon magas a rezsim.” „Annyi mindenre kell pénzt kiadnom.“ Ilyenkor mindig elgondolkodunk picit, ugyanis a felmérések, a kutatások és a statisztikák, valahogy egy sokkal árnyaltabb képet mutatnak.

Nem tudom, gondolkodsz-e néha azon, hogy számodra melyik a fontosabb, az életszínvonal, vagy az életminőség? Az első - ami csupán egy statisztikai adat - megmutatja, hogy mekkora jövedelemmel és megszerzett tulajdonnal rendelkezel. Ezekkel az adatokkal megszámlálhatatlan felmérést készítettek már az évtizedek során és egy pontban mindig megegyeztek, hogy egy bizonyos szint (elegendő élelmiszer, megfelelő lakhatási környezet, szabadidőre fordítható források) elérése után, a megkérdezettek boldogságérzete egyáltalán nem nő, akármekkora összeggel növelik is a későbbiekben anyagi javaikat. Ez egy bizonyított tény.

Életünk egyszer véget fog érni. Kinek előbb, kinek később, és ez a tudat meghatározza életünk egyéb területeit is, hiszen energiáink is végesek (fizikailag és pszichésen is), csak éppen különböző módon használjuk fel. Van, aki nyelveket tanul, van, aki beiratkozik egy rajztanfolyamra, vagy zongorázni tanul felnőtt fejjel, bélyeget gyűjt, kiolvas egy fél könyvtárat, netán jogi végzettséget szerez őszhalántékkal, mint az LGT zenekar egyik frontembere Dr. Somló Tamás. És vannak, akik inkább hiteleket vesznek fel, hogy a gyárból épp most kigördülő legújabb típusú autót vásárolják meg, vagy még nagyobb, még szebb házra, nyaralóra, vagy szélesebb képátlójú 3D-s, Smart televízióra vágynak. Vannak, akik elutazzák az általuk megkeresett összegeket, hogy minél több szegletét megismerhessék a világnak és vannak, akik ennél sokkal többet költenek utazásra, de csak egy napágyon fekszenek a zsúfolt tengerparti strandon. Különbözőek vagyunk és ez így is van jól. Felelősen gondolkodó, felnőtt emberként magunk döntünk arról, hogy mik a céljaink és energiánkat mire használjuk fel. 

Persze, ez a téma messzire visz, hiszen az energiáink felhasználása nem csak fizikai és pszichés lehet, hanem ugyanúgy vonatkozik a már megszerzett javaink felhasználására, hiszen amennyire különbözőek vagyunk, annyira különbözőnek kellene lennie fogyasztási szokásainknak is… azonban, ez még sincs így. Egy megállapítás azonban itt is közös, az anyagi helyzetünkre való fókuszálásról is mi döntünk, hogy mennyi energiát fordítunk megszerzésére, megőrzésére, növelésére, vagy felhasználására. A lényeg, mindig a „rajtunk áll“ kifejezés!

Fogyasztási szokásainkban már sokkal több hasonlóságot találhatunk, pláne mióta az úgynevezett fogyasztói társadalom „gyermekeiként“ éljük napjainkat. És itt következik a lényeg, amiért ma tollat (azaz billentyűt) ragadtunk! Ez pedig nem más, mint a PAZARLÁS.

Tisztában vagy vele, hogy az emberek ugyan panaszkodnak, de közben, milyen elképesztő pazarlást végeznek életük szinte minden egyes napján? Milyen komoly összegek folynak ki kezük közül, miközben a panasz ugyanúgy árad belőlük, mint ahogy a nehezen megkeresett jövedelmüket élik fel? Ezért lenne fontos, saját életünkben is alkalmazni a tudatos életvezetést!

Megfigyelted már, hogy Magyarországon a közbeszédben milyen arányban van jelen a pénzről, a vagyonról, a gazdagságról, a vagyon felhalmozásáról szóló kommunikáció és mennyivel kevesebben beszélünk az életminőségről, az azt meghatározó egyéb elemekről? Amennyiben számodra is feltűnt már az elképesztő mértékű különbség, akkor pontosan láthatod a súlyos torzulást, amely egyik oka, hogy sajnos rengeteg ember él ezekkel a fogalmakkal kapcsolatban komoly aránytévesztésben.

Természetesen nem arról beszélek, amikor egy nagyon nehéz anyagi helyzetbe került család tagjairól beszélünk, akik energiájának legnagyobb részét a létfenntartásukra fordítják, azonban az Ő boldogságukat sem az életszínvonaluk, hanem az életminőségük fogja meghatározni.

Sok mindenre kell odafigyelnünk. Fizikai és mentális egészségünkre, céljainkra, anyagi biztonságunkra, jövőnk tervezésére, stb. és abban a pillanatban, ha csak egy területre fordítjuk energiáinkat és elhanyagoljuk a többit, azok sérülnek, ugyanúgy, mint személyiségünk is és ez aztán az igazi pazarlás.

No de térjünk vissza a „nincs pénzem“ és a pazarlás ellentmondásaira!

Egy hazai bank által elvégzett felmérésben a „Ha jobban odafigyelne a havi költéseire, mekkora összeget tudna megtakarítani?” kérdésre, minden hatodik hazai válaszadó azt mondta, hogy akár havi 10 000 forint felett is félre tudna tenni. A megkérdezettek mintegy tizede pedig úgy vélte, hogy akár havi 30 000 forintot, azaz három év alatt több, mint 1 millió forintot is megspórolhatna. A hazai lakosság 3 százaléka szerint pedig kis odafigyeléssel, havi 50 ezer forint feletti összeg megtakarítása sem lenne lehetetlen.

Pazarlásra lennénk hangolva?

Úgy tűnik igen és sokkoló szám jönne ki, ha vesszük a fáradtságot és egyszer leülünk kiszámítani azt az összeget, amelyet szó szerint az ablakon dobunk ki.

Az ésszerűtlen költések között általában dobogós helyen szerepelnek a fölöslegesen megvett, majd kidobott élelmiszerek, a különböző késedelmi pótlékokból és büntetésekből (hitelkártya, parkolás, közlekedési bírságok, stb.) havonta összegyűlő összegek, illetve az átgondolatlanul, a reklámok, vagy az akciók hatására megvásárolt szükségtelen árucikkek. Ugyancsak súlyos ezreket találhatunk a rosszul kiválasztott, vagy már régóta nem módosított televízió-, internet-, és mobiltelefonos csomagok mögé bújva és ugyanúgy az energiafelhasználásainkban.

Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg képződik, mégis sokan nem jutnak megfelelő mennyiségű élelmiszerhez és vannak gyerekek, akik jó esetben, egyszer esznek naponta. Egy átlagos magyar állampolgár évente 40 kg, egy átlagos család pedig évi 100 kg ételt dob ki!

Ez személyenként, évente, átlagosan 40 000 forint pazarlást jelent és bár a magyarok 42 %-a ezt szégyelli, mégis rendszeresen hajítja a kukába az ételt. 

Ma már létezik a Magyar Élelemiszerbank, amely 2015-ben az 1,8 millió tonnából, 2600 tonna élelmiszert mentett meg, és osztott szét rászorulóknak. Kevés…

De találhatunk még sok mást is:

  • A magas fűtési költségek ellenére a magyar családok 79 százaléka nem szigetelt, vagy nem megfelelően szigetelt ingatlanban él. Az otthonoknak mindössze 21 százaléka szigetelt teljes körűen, azaz a falakon és a tetőtérben is. Ezzel az eredménnyel Magyarország a tíz fajlagosan legtöbbet fogyasztó EU tagország között található. Egy bécsi lakás energiafogyasztása például fele egy budapestiének! 
  • A magyar fázós nép, ugyanis a családok 56,4 százalékának otthonában 21-24 fok van, tizedük pedig még 25 fok fölé is feltekeri a termosztátot - állapították meg. Csupán a felmérésben részt vevők 33 százalékánál van a szakértők szerint ideálisnak tekintett 20 fok, ami az egészség mellett a pénztárcára is kedvező hatást gyakorol. Csupán 1 Celsius-fokos fel-, vagy letekerés 5-6 százalékos költségváltozást eredményez! 
  • Amikor teljesen kikapcsolod az elektromos berendezéseket (ez az off mód, vagyis amikor a piros fény sem ég), évente kb. 8%-át spórolhatod meg a teljes éves villamosenergia-fogyasztásodnak.
  • Egy átlagos villanykörtéhez képest az alacsony fogyasztású kompakt- izzók akár 80%-kal kevesebb energiát fogyaszthatnak. Egy ilyen égő valamivel többe kerül ugyan, de sokkal tartósabb. Ha a lakásban csak három 100 W-os izzólámpát cserélsz ki, három alacsony fogyasztású, 20 W-os kompakt- izzóra, 7%-kal csökkentheted az évi összfogyasztásodat.
  • Amikor víznyomás-szabályozó készülékeket (perlátort) szerelsz fel a mosdó csapjára és a zuhanyrózsára, 30-50%-kal csökkentheted vízfogyasztásodat, sőt, a víz felmelegítéséhez elhasznált energián is spórolhatsz, így pedig nem csak a víz-, hanem a csatornadíjad számláján is kisebb összeg fog szerepelni.
  • Egy gépi mosás 90°C-on kb. dupla annyi energiát fogyaszt, mint 60°C-on. Amennyiben alacsonyabb hőfokon tisztítod ruháidat, ugyanazt az eredményt érheted el.
  • Ha csak akkor használod a mosogatógépet, amikor megtelik edényekkel, akkor akár a gépi mosogatáshoz használt energiamennyiség egynegyedét is megspórolhatod.
  • Egy A+ osztályba tartozó új hűtőgép, mosógép, mosogatógép, televízió,  vagy konyhában használt eszköznél a fele az energiafelhasználás, mint egy régi esetében.
  • A villanybojler a legtöbbet fogyasztó háztartási eszköz, ezért megéri kicserélni egy gázüzemű bojlerre. Nemcsak praktikusabb, de így az energiamennyiség több mint felét is megspórolhatod.
  • Nyáron, ha csak egy órával kevesebbet használod a légkondicionáló berendezést, 4%-kal csökken a villamosenergia-felhasználásod. 
  • Amikor ésszerűen használod az autód légkondicionálóját – például nem túl alacsony hőmérsékletet állítasz be és kikapcsolod a berendezést mielőtt kiszállsz az autóból, a többletfogyasztást 20%-ról 7%-ra csökkentheted.
  • Amikor autópályán utazol, a 130 km/órás sebesség helyett, elég 110 km/órával menned ahhoz, hogy az üzemanyag 35%-át megspórolhasd anélkül, hogy ténylegesen időt veszítenél.
  • Amennyiben elkerülöd a hirtelen fékezéseket és gyorsulásokat, és a lassításoknak elejét véve megpróbálod kiszámítani a közlekedés dinamikáját, akár 10%-kal is csökkentheted az üzemanyag-fogyasztást, ez pedig komoly megtakarítást jelent éves szinten.
  • Amennyiben rendszeresen megbizonyosodsz arról, hogy a gumik nyomása megfelelő (amit a gyártó minden egyes modell esetében feltüntet), kb. 3%-kal csökkentheted az üzemanyag-fogyasztásodat.

Elképesztő végeredmény születik, ha mindezt összeadjuk és akkor még nem számoltuk hozzá a fentebb említett bírságokat, késedelmi pótlékokat, a reklámok miatt megvásárolt, de teljesen felesleges eszközöket, ruhákat és még bizonyára rengeteg olyan „apróság“ lelhető fel kiadásaink között, amelyek emelhetik a végeredmény összegét.

Végezetül egy gyors matek:

Dohányos vagy és naponta elszívsz egy doboz cigarettát.

1 doboz: 950 Ft/ nap = 29 450 Ft/hó

Egy évben 365 doboz cigarettát szívsz el, így ez  346 750 Ft-ba kerül.
10 év alatt elszívsz 10x365, azaz 3650 doboz cigarettát.
Ez pedig összesen 3 467 500 forintodba kerül!

Amennyiben ugyanezt a saját és családod egészségedre költenéd - egy 1 kg kiwi 538 Ft, akkor 346 750 : 538 = 644,5 kg.

Azaz egy év alatt 644,5 kg kiwit vehetnél a cigaretta helyett.

Az összeg, azonban Inlernet® utalvány foglalóra fordítva 28,89 Jog, azaz, majdnem egy Tökéletes Csomag ára…

Ugye nem kell leírnunk, hogy mi a cigaretta eredménye és mi a Tökéletes Csomagé? És most kizárólag csak a cigaretta árával számoltunk, de hol van még a többi megtakarítás, amely a pazarlás megállításából származhat.

Miután nem egyelő arányúak költéseink, így az ily módon elérhető megtakarításaink sem. Az Inlernet® azonban pont ezek miatt hozott létre több fajta Tökéletes Csomagot (31 Jog, Diák Csomag, Ajánlói Csomag, Termékpartneri Csomag, 1-1 Jogos Csomag, 3 Törzsvásárló közös Csomagja) és az április végén bemutatott új Tökéletes Program 3 Jogát a Tökéletes Csapat jogfájában elhelyezve.

Gondolkozz, ülj le, számolj és utána konvertáld át Inlernetes® eredményre és gyorsan át fogod látni, hol folyik el a pénzed és azt megfogva mennyivel komolyabb eredményeket tudsz elérni az Inlernet® által, és ezt követően az életszínvonalad és az életminőséged is milyen mértékben és tempóban fog javulni!

Jó számolást kívánunk!

Aranyat érő tanácsok az Inlernet® hatékony használatához

Miért?

Inlernet
2015.10.05.

Úgy érzed tökéletes az életed, anyagi biztonságban élsz, megfelelő az egészségi állapotod, elegendő megtakarításokkal rendelkezel nyugdíjas éveidre, és már rég valóra váltottad az összes álmodat? Akkor, ne is kezdj bele az olvasásba! Sok szeretettel gratulálunk és további nyugodt, boldog életet kívánunk!

Azonban ha a felsoroltaknak valamelyike hiányzik még a teljességhez, vagy tudatában vagy annak, hogy a jövőben előfordulhatnak olyan beláthatatlan események, amelyek befolyásolhatják ezt a tökéletes biztonságot és nyugalmat, akkor bátran olvass tovább!

Egy kutatás arra a megállapításra jutott, hogy életünk során átlagosan három alkalommal szükséges visszasétálnunk a startvonalhoz és kell újrakezdenünk életünket. Szinte minden alkalommal, valami olyan esemény következményeként, amelyet nem láthattunk előre, vagy nem voltunk hajlandók figyelembe venni. Lehet ez munkahely elvesztése (elbocsátás, vagy a cég felszámolása miatt), betegség, katasztrófa, családtag halálesete, politikai döntések, vagy a saját korábbi rossz döntésünk következménye, stb.

Annak ellenére, hogy ezeknek jelentőségével, valahol mélyen, gondolataink hátsó szegletében tisztában vagyunk, mégis nagyon kevesen készülnek fel ezekre a be nem látható eseményekre és utólag már hiába bánjuk ezt.

Soha még nem volt olyan gazdag a Világ lakossága, mint 2014-ben, csak azzal az apró szépséghibával, hogy a felhalmozott vagyon, igencsak szélsőségesen egyenlőtlenül oszlik meg. Az Allianz biztosító társaság 53 országra kiterjedő „Global Wealth Report” című felmérése szerint a magánháztartások bruttó pénzügyi vagyona a tavalyi évben 7,4 százalékkal, 136 ezer milliárd euróra emelkedett. „Ez akkora összeg, amelyből háromszor is ki lehetne fizetni a világ összes országának államadósságát!” - mondta Oliver Bäte, az Allianz vezérigazgatója, de rögvest azt is hozzátette, hogy a vagyon továbbra is mennyire rendkívül egyenlőtlenül oszlik meg: „Az 53 vizsgált országban, a lakosság szegényebb felére, átlagban csupán az összvagyon 5 százaléka jut.”

Tudjuk jól, nálunk sem rózsásabb a helyzet, de akkor mégis mitévők legyünk?

Mindannyian törekszünk arra, hogy aktív éveink alatt a lehető legnagyobb vagyont tudjuk felhalmozni, amely, függetlenít bennünket, de legalább is megkönnyíti egy váratlan helyzet „túlélését”, vagy legalább egy kis időt nyerhetünk általa, hogy megoldást találjunk a problémára. Azonban az elmúlt hónapok és évek bizonyították, hogy a bankokba és a brókercégekbe vetett hit hiábavaló volt és más területen is, még egy olyan évszázados múltú, legendásan megingathatatlan bizalommal bíró nagyvállalat, mint a VW is becsapta, nem a fél-, hanem a teljes Világot. De közben már alakul az újabb hasonló botrány is, a Samsung háza táján, ugyanis vizsgálatok azt mutatták ki, hogy a vállalatóriás az áramfogyasztási adatokkal „variált” szintén egy szoftver segítségével, miközben egy család áramfogyasztásának 10 %-át teszi a ki a televízió áramfelvétele… Ezek pedig egyenesen vezetnek oda, hogy az emberek elveszítik bizalmunkat – amelyet köztudott, hogy milyen nehéz visszanyerni –, megtakarításaikat nem merik befektetni, azonban a sublótban tartva még rohamosabban veszítenek értékükből, mint a bankok gyalázatos kamatai által.

Pedig, „A háztartások hitelállománya szezonálisan igazítva 30,2, a kiigazítatlan adatok szerint pedig 43,6 milliárd forinttal csökkent ebben az évben. A mérséklődés egyrészt a devizahitelek 45,4 milliárd forintos csökkenéséből, másrészt a forinthitelek 1,8 milliárd forintos növekedéséből ered.”, közölte a Magyar Nemzeti Bank. A 2010-es csúcshoz képest, ez azt jelenti, hogy a magyar háztartások közel 20 százalékkal csökkentették adósságterheiket. Ennek eredményeként az adósságráta – az adósságállomány a GDP százalékában kifejezve – közel 14 százalékponttal, 28,9 százalékra csökkent.

Mindez azt jelenti a megtakarítások esetében, hogy: „A háztartások megtakarításai, vagyis betétállománya a tranzakciókból eredően szezonálisan igazítva 44,3 milliárd forinttal, míg szezonális igazítás nélkül 80,9 milliárd forinttal nőtt. A szezonálisan nem igazított adatok szerint a forintbetétek esetében 28,2 milliárd forintos, míg a devizabetétek esetében 52,7 milliárd forintos nettó betételhelyezés történt.”

Ez pedig megmutatja azt, amit hangsúlyozni szoktunk, amikor azt az ellenérvet hangoztatja valaki, hogy az embereknek nincs pénze. Van. Egy rétegnek elképzelhetetlenül sok, egy részüknek rémisztően kevés, de az egyre jobban nyíló olló ellenére is van egy masszív középréteg, aki minden erőfeszítésével próbálja szinten tartani anyagi helyzetét és családja ilyen irányú stabilitását, még olyan áron is, hogy tudja, szinte semmit sem fog növekedni az évekre lekötött megtakarítása.

Megoldásokat, lehetőségeket keresnek folyamatosan. Ugyanúgy, mint a nyugdíjasok, vagy a hamarosan nyugdíjba vonulók tábora. Hiszen az a korosztály, aki már nyugdíjas, vagy a negyvenes éveit tapossa, még egy másik rendszerben szocializálódott. Egy olyan rendszerben, ahol az aktív éveket követő nyugdíjas időszakban számíthatott az állami nyugdíj-ellátórendszerre, amely elegendő összeget biztosított a megélhetéshez. Ezzel szemben, manapság már azzal szembesül, hogy ha minimálbérre van bejelentve, vagy kényszervállalkozóként keres hasonló összeget – jó esetben a munkáltatója be is jelentette, illetve meg is fizette a járulékokat –, akkor kb. havi 50 000 forint nyugdíjösszeg folyósítására számíthat. Lássuk be, ez csak annak a politikusnak elegendő, amelyik azt a kijelentést tette, hogy ma meg lehet élni 47 000 forintból…

A hazánkban jellemző alacsonyabb életszínvonalból adódóan, a nyugdíjas korúak fogyasztási színvonala is elmarad az európai átlagtól. Kultúrára és szórakozásra például mindössze 5134 forint jut havonta, ruházatra és lábbelire még ennyi se, mindössze 1769 forint, a legkevesebb pedig étteremre és szálláshelyre, 1424 forint. A rosszabb egészségi állapotból adódóan ugyanakkor a magyarok többet költenek egészségükre, főként a gyógyszerekre: 7657 forintot havonta.

Azonban nő a nyugdíjban eltöltött idő. „A magyar férfiak átlagosan 14,5, a nők 18,4 évet töltenek nyugdíjban – ez mindkét nem esetében 1,5 évvel több, mint 10 évvel korábban. Ez azt is jelenti, hogy még nagyobb megtakarításokkal kell rendelkezzünk aktív éveink végéig, ugyanis az is köztudott, hogy a tovább foglalkoztatás nagyon nehéz és a nyugdíjas korúak bevételeinek csak 12 százaléka származik munkából, vagyis a legtöbb nyugdíjas nem vállal, vagy nem tud munkát vállalni.

A legtöbb 65 év feletti lakos szinte kizárólag az állami nyugdíjra bízza magát és bevételeinek több mint 86 százalékát az állam által kifizetett nyugdíjjáradék teszi ki. A teljes lakosságnak is mindössze csak 3 százaléka rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással.”

Az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár számítása.

Egyszerűen felelőtlenség figyelmen kívül hagyni ezeket az adatokat és nem lépni jövőnk stabilitása érdekében, ugyanis látható, az állami ellátórendszer nem fogja biztosítani azt a többletforrást, amely ahhoz lenne szükséges, hogy megfelelő és méltó életszínvonalat és egészségügyi ellátást kaphassunk.

Lépnünk kell és még időben!

Ez legalább annyira vonatkozik fiataljainkra is, akiknek nem szabad, hogy az legyen a célja, hogy tanulmányaikat követően – vagy akár már közben –, egy jobb élet reményében azonnal külföldre távozzanak, hanem itthon kell olyan lehetőséget mutatnunk számukra, amely képes minden elképzelésükre megoldást javasolni. Az Inlernetnek® pedig van ilyen. Ez a Tökéletes Csomag! És rövidesen egy újabb fejlesztést is csatolunk hozzá, amely kimondottan ezeknek a fiataloknak jelent megoldást.

Kész megoldást kell adnunk a kezükbe, hogy ne úgy induljanak az élet útján, hogy azonnal összenyomja őket a Diákhitel súlya és ettől már azonnal elveszítik azt a szabadságukat, amelyet pedig pont az Európai Unió biztosítana. Jelen pillanatban, egy államilag finanszírozott hallgató 17-18 ezres törlesztő részlettel és 9-10 éves futamidővel számolhat, egy részösztöndíjas hallgatónak ez már 26 ezres törlesztő részletbe és 17 évbe, egy költségtérítésesnek, pedig havi 30 ezer forintos teherbe, és 20 évig tartó visszafizetésbe kerül! Nem! Ez nem egy valódi lehetőség a fiataloknak!

Az ő kezükbe van a jövőnk, az ő lendületük képes fokozni a gazdasági növekedést, hozni az új ötleteket és bevételeik emelkedésével támaszt nyújtani szüleik számára is. Ezt gúzsba kötve, nehéz lenne elvárni.

Látnod kell, hogy az Inlernet® Tökéletes Csomag mekkora lehetőséget jelent minden korosztály számára!

  • Látnod kell, hogy diákként, már a tanulmányaik alatt megteremthetik a stabil, hosszú távú anyagi biztonságukat, elegendő tőkét az önálló életre, lakhatásra, vagy saját vállalkozásuk elindítására, ötleteik megvalósítására.
  • Felnőttként kezébe adja a kulcsát annak, hogy megfelelő tartalékot halmozzanak fel, mire elérik aktív éveik végét. Elegendőt ahhoz, hogy utána valóban élvezhessék a munka megérdemelt gyümölcsét, támogathassák szüleiket, gyermekeiket és bármilyen színvonalú egészségügyi szolgáltatást is élvezhessenek a várólisták figyelembe vétele nélkül és úgy élhessenek, ahogy mindig is szerettek volna.
  • Nyugdíjasként pedig igazán a nyugalomé, az aktív pihenésé, utazásoké lehessen a főszerep, miközben nem kell gyermekeik, vagy unokáik segítségére várni, mert akár ők is lehetnek azok, akik ki tudják szeretteiket segíteni, ugyanakkor pedig a lehető legjobb egészségügyi ellátást igényelhetik, mert nem szabnak ennek gátat anyagi lehetőségeik.

A Tökéletes Csomag nevében, nem véletlenül szerepel a TÖKÉLETES jelző!

Egy komplex csomag, amely minden korosztálynak megoldást kínál, minden egyes eleme (Inlernet® Prepaid MasterCard, Stratégia, Tökéletes Csoport, Szabályzat, Képzések) a siker egy-egy biztosítéka, amelynek továbbajánlása által gyorsan és biztonságosan haladhatunk céljaink megvalósítása felé.

Nem befektetés, azonban munkánk által sokkal nagyobb eredményeket képes biztosítani, mint bármilyen cég, vállalat, vagy személy ajánlata. Nincs kockázata, hiszen a vásárlási foglalók belátható időn belül levásárlásra kerülnek és így, ha nem ajánlja tovább valaki a Tökéletes Csomagot, az Inlernet-Rendszer© használatának köszönhetően, akkor is komoly bevételekre tehet szert.

Ajánld tovább, mutasd meg, vagy töltsd le az Inlernet® Videótárból a Tökéletes Csomagról szóló előadásokat, amelyek mind-mind más szempontból mutatják be Neked annak előnyeit, és legyél részese annak a kiemelkedő Csapatnak és folyamatnak, ami által megszámlálhatatlan ember jövőképét leszel képes kristály tisztává alakítani és őket boldoggá, nyugodttá tenni!

Légy a Tökéletes Csoport tagja és segíts másoknak is, hogy megismerhessék a stabil és hosszú távú anyagi biztonság és nyugodt élethez vezető kapu kulcsát!

Tökéletes Erőleves Inlernet® Módra

Inlernet
2015.09.28.

Egy hónappal ezelőtt, vendégünk volt Gordon Ramsey a 11! Michelin-csillagos séf, aki meghívásunkra részt vett az Inlernet® konyhájában folyó alkotói folyamatnak és szakértelmének segítségével közösen, megalkottuk azt az „Inlernet® Tökéletes Erőlevest”, amely azonnal elnyerte az összes kritikus legnagyobb elismerését.

Különleges, egyedi és első osztályú alapanyagok, alapos figyelemmel válogatott összetevők, egyszerű, de ennek ellenére nagy figyelmet igénylő elkészítési mód, tökéletes tálalás, pazar íz világ, elégedett vevők. Ez mind hozzájárult ahhoz, hogy az „Inlernet® Tökéletes Erőleves” azonnal a Világ legnagyobb séfjeinek, kritikusainak és étteremkalauzainak érdeklődési fókuszába került és a legnagyobb elismeréseket gyűjtötte be.

Elképesztő sikerének híre gyorsan szárnyra kelt, így megosztjuk veled is azt a receptet, amely forradalmasította a konyhaművészetet és minden egyes személy – aki megízlelte –, azonnal érezhette benne a siker egyedi és különlegesen áradó, nem tolakodó, de mégis markánsan megjelenő ízvilágát. Már az első kanálnál is azonnal érezhető, hogy motivációval tölt fel és hatása által kimeríthetetlen energiákat kapsz, nem beszélve arról a nagyszerű lehetőségről, hogy beemelve bármelyik étterem étlapjába, vonzza a látogatókat, elképzelhetetlen mértékben növeli meg a bevételt és ezzel stabil jövőképet és anyagi biztonságot jelent az étterem tulajdonosoknak, elégedettséget a betérő vendégeknek.

Az Inlernet® szétrobbantotta a konyhaművészet kereteit és ezzel az erőlevessel is bebizonyította, hogy képes olyan egészséges és egyszerűségében is tökéletes ételt alkotni, amely mindannyiunk megelégedését szolgálja, miközben táplálja lelkünket és testünket egyaránt.

Próbáld ki Te is a receptet és meg fogod tapasztalni, hogy ez az a Tökéletes Erőleves, amely képes megváltoztatni életedet!

Hozzávalók:

  • 1 db Ingyenes Inlernet® regisztráció

  • 1 db Tökéletes Csomag

  • 1 db Inlernet® PreSéf MasterCard

  • néhány lap Inlernet® Online Vásárlási Utalvány

  • csipetnyi tanulás

  • kiskanálnyi Inlernet® - Séf - Akadémia előadás

  • 12 dkg Inlernet® Nap - Séftalálkozó

  • válogatott Tökéletes Csoport

  • ízlés szerinti célok kitűzése

  • 10 tasak motiváció a fűszerezéshez

  • 12 kilogramm elkötelezettség és kitartás

  • 1 felnyitott telefonregiszter

  • ízfokozók: Internet elérhetőség, számítógép vagy mobiltelefon, toll, jegyzetfüzet

Elkészítése:

Hallgass egy Instruktorra, aki bevezet Téged az Inlernet® Világába és segít elindulni a konyhaművészet nem is olyan rögös útján! Figyelj oda, hogy mit mond és figyeld meg azt is, hogy mit és miképpen cselekszik, mert nemsokára, már saját magad kell boldogulnod és vezetned a saját konyhád!

Segítségével, regisztráljátok be magadat a séfjelöltek közé, majd jegyezd meg az Inlernet® azonosítószámodat! Ezt követően nyomtasd ki vásárlói kártyádat, hogy élhess az Inlernet-Rendszer© adta lehetőségekkel is! A saját azonosítószámodat jegyezd meg jól és a kártyádat is mindig tartsd magadnál, mert kizárólag ezzel nyersz bebocsátást az Inlernet konyhájába!

Most már, mint kukta követheted az Instruktor-séf utasításait. Jól figyelj rá, hiszen Ő a mentorod, aki segít abban, hogy minél gyorsabban mélyülhess el a konyhaművészetben és kihasználhasd annak előnyeit, amit az Inlernet® konyhájának technikai- és rendszerelemei biztosítanak számodra!

Mielőtt belépnél a konyhába, azonban javasoljuk, hogy nézz be kedd esténként az online Séf Akadémiánkra és a havi rendszerességgel megtartott Inlernet Séftalálkozónkra, ahol személyesen is megismerheted a többi Inlernet® séfet és a magas szintű képzéseknek köszönhetően, elindulhatsz a Michelin-csillagok felé vezető karrierlépcsőn.

Ne feledd, ez egy válogatott VIP Tökéletes Séf Csoport, akinek tagjává válni kitüntetés és dicsőség!

Miután felvetted a kukta sapkádat és a kötényedet, irány a Konyha. Itt az ideje, hogy nekikezdj a Tökéletes Erőleves elkészítésének.

Először is válogasd össze a legjobb alapanyagokat! Kezd a webirodával és ismerkedj meg a funkcióival, hogy mire megérezik a legfontosabb összetevő, addigra helyesen és gyorsan ismerhesd már annak használatát. Az előkészület befejezéseként, az Instruktor-séf segítségével számítsd ki, mennyi alapanyagot fogsz két év alatt vásárolni, majd a végösszeg hat százalékából vásárolj Inlernet® Online Vásárlási Utalványt és mi biztosítjuk számodra, hogy mindig a lehető legjobb és legbiztonságosabb alapanyagot kapd majd, a lehető legjobb áron.

A következő lépés, hogy az Instruktor-séf irányítása és felügyelete mellett helyezd el az előzőleg említett hat százalékból megvásárolt Tökéletes Csomagodat, amely tartalmazza a séfdiplomádat, a konyhai eszközöket, a Tökéletes Erőleves egyedi receptjét, minden szükséges segítséget és támogatást, az egyedi Inlernet® PreSéf MasterCard-odat, hogy a lehető legtöbb helyen és a legnagyobb kedvezményekkel vásárolhasd meg az összetevőket. Kövesd figyelmesen a Tökéletes Erőleves elkészítésének receptjét, szabályait és lépésről, lépésre haladj, hogy kifogástalan végeredményt kaphass!

Percek alatt el fog készülni Tökéletes Erőlevesed, és amikor közben megízleled, azonnal tapasztalni fogod az eredményt, amely újabb motivációt ad számodra ahhoz, hogy tovább alkoss az Inlernet® konyhájában. Lassan kész is az erőleves, azonban hiányzik még belőle pár elmaradhatatlan alapanyag.

Először is szükséged lesz kuktákra, mert az erőlevesed bemutatása után olyan mértékben ugrik majd meg éttermed forgalma, hogy heti szinten lesz szükséged egy-egy új kukta felvételére és betanítására. Ők mind segíteni fognak abban, hogy forgalmad akkora legyen, hogy újabb és újabb éttermeket is kell, hogy megnyiss, ahol a képzési folyamatot követően Ők lehetnek majd az új séfek.

Gyorsan fogsz előre haladni, ezért is fontos, hogy hallgass az Instruktor-séfed tanácsaira, látogasd a Séf Akadémiai és a havi Séftalálkozó előadásait.

Végezetül rendeld meg az egyedi Inlernet® PreSéf MasterCard-odat, hogy kiemelkedő munkád gyümölcsét is leszüretelhesd és a pihenés édes hetei alatt, ne legyen gondod semmi másra, mint arra, hogy erőt gyűjts az újabb célod, újabb éttermek felállítására és újabb kukták betanítására és egy húzással rendezhesd minden vásárlásodat.

Az Inlernet® Tökéletes Erőlevesed el is készült. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

May the – mental – force be with you, azaz a – mentális- erő legyen veled!

Inlernet
2015.09.21.

Sokszor gondolkodtunk már azon és sokszor beszéltünk is róla, hogy mi szükséges a sikerhez?

A tehetség, a lehetőség, a kitartás, a hit, hogy van-e valaki, aki segít? A tanulás, egy jó mentor, vagy tanár, a jó időzítés, az hogy a jó helyen vagyunk-e? A kapcsolatok, szorgalom, hatodik érzék, nyitottság, stressz tűrés, vezetői képességek, intelligencia, vágy, megfogalmazott célok, vagy valami más?

Mi lehet az az egy, vagy melyek kombinációja, amely a legjobban segít nekünk, hogy elérjük azt, amit igazán szeretnénk?

Vágyai azért legtöbbünknek vannak, céljai már kevesebbeknek, de mégis, miért fordul elő olyan is, hogy valaki a cél előtt adja fel, pedig már látható is a célvonal, miközben van, aki pedig erején felül teljesítve, sokkal gyengébb képességekkel megáldva is túlteljesít bárkit?

Nem egyszerű kérdés. És ugyanezt megkérdezhetjük az üzleti -, és a magánéletben is, nem csak a sportban.

Elmesélünk nektek egy történetet, hátha egy teljesen más, egy kőkemény világban, nap, mint nap keményen küzdő embereken keresztül Te is jobban megtalálod és meglátod azt a pontot, amelyre neked is szükséged lehet, hogy az Inlernet-Rendszerben© még gyorsabb karriert futhass be. Ne feledd, jó helyen vagy, a jó időben és az eszköz is a kezedben egy Tökéletes Csomag által! Most már kizárólag csak rajtad múlik a mikor. Mi ott leszünk a rajtnál, útközben is és a célnál is, hogy kellőképpen ünnepelhessünk. Ránk minden körülmény között számíthatsz, de az utat magadnak kell bejárnod, mi csak utat mutatni, felkészíteni és közben támogatni tudunk.

Ezért osztjuk meg veled most ezt a történetet:

Szikrázó tavaszi napsütés, türkizkék óceán, amelynek hullámai messze kiszaladnak a süppedős homokkal borított partszakaszra. Szemet gyönyörködtető látvány a San Diego-i öbölben, de nem azoknak a férfiaknak, akik narancssárga mentőmellényben, bakancsban és katonai gyakorlóban már hosszú órák óta fekszenek az öböl köztudottan jéghideg, cápákat sem nélkülöző vízében és reszketve küzdenek a hipotermiával, miközben a mellettük lévőkkel szorosan összekapaszkodva próbálnak egymás testének hőjéből erőt meríteni.

Egyszer csak egyikőjük megbontja a sort, a végkimerüléstől és a hipotermiától reszketve feltápászkodik és lassan, kínkeservesen vánszorogva elindul a fakereten lógó csillogó réz hajóharang felé, majd azt megkongatva jelzi, hogy feladta a megpróbáltatásokat és ezzel együtt az álmait is…

De Te, ugye nem akarod ezt tenni!?

Emlékszel még arra, amikor testnevelés órán hosszú perceken keresztül kellett lógni a bordásfalon? Arra is emlékszel, hogy ki bírta az osztályból a legtovább? És a lényegre is emlékszel még, hogy legtöbbször nem is az, aki a legerősebb volt, hanem az, aki a legkitartóbb!?

Mitől van ez?

Sokszor feltették már ezt a kérdést az Amerikai Egyesül Államok speciális alakulatainak pszichológusai is a kiválasztások folyamán. A 72 éves Terry Moy – aki már közel 50 éve vesz rész instruktorként a Navy Seals jelöltjeinek kiválasztásában a Coronado-ban található Naval Special Warfare bázis területén – azt mondta, „A mai napig nem vagyok képes előre megmondani, hogy melyik jelölt lesz tagja a kétezerből! annak az 5%-nak(!), aki képes lesz végigcsinálni az úgynevezett Pokol Hetet.” Azt az öt és fél nap folyamatos, kőkemény, fizikai, szellemi és érzelmi megterhelést, amely alatt a jelölteknek megszakítás nélkül, nagy nyomás alatt kell teljesíteniük és bizonyítani rátermettségüket, mindezt napi maximum négy óra alvás mellett. Véleménye szerint ezt azért nem lehet megmondani, mert ez az, ami bennünk játszódik le. Ez az, amire mi magyarok azt szoktuk mondani, hogy a szívünk visz tovább.

„Ha mindezt előre lehetne tudni, nagyon sok pénzt és időt spórolhatnánk vele, de évtizedes kutatásokkal, előzetes pszichológiai tesztekkel sem sikerült még megjósolni a megfelelő személyeket. Nem lehet egy ujjal rájuk mutatni, vagy a pulzusukra tapintva megmondani; Te vagy az a kiválasztott!”, mondta Douglas C. Johnson a San Diego-ban található Naval Health Research Center Warfighter Performance Laboratóriumának pszichológusa.

Ezért ők az elit, azon kevesek, akik képesek a hipotermián, a napi 2-4 órás alváson, a totális fizikai kimerültségen úrrá lenni és végig arra a célra koncentrálni, amiért vállalták ezt a megpróbáltatást és azt, hogy a Navy Seals tagjaivá válhassanak.

Ugyanez tapasztalható az olimpikonoknál, a CrossFit atlétáknál, az ultra sportolóknál egyaránt. De elég, ha csak arra gondolunk, hogy egy maratoni táv lefutása, vagy a Balaton átúszása is mekkora részben áll a fizikai felkészültségből és mennyiben a mentális erőnlétünkből? Hiszen egy állóképességi sportoló, vagy egy hegymászó tudja megmondani a legjobban, hogy mennyire így van ez.

Ugyanis a test mindig hamarabb fárad el, mint a szellem és csak rajtunk, a döntésünkön múlik, hogy megállunk és feladjuk, vagy továbbmegyünk. És ez a döntés különbözteti meg a bajnokokat a többi embertől. Az, hogy még akkor is találnak „üzemanyagot” a tankban, amikor az már mindenki szerint üres. Mert persze hivatkozhatunk arra, hogy jobb adottságaik vannak, szerencsésebbek, de valahol belül pontosan tudjuk, hogy mindezekkel semmire sem mennének szorgalom és főleg kitartás nélkül. Hiszen a profikat pont az különbözteti meg az amatőröktől, hogy akkor is elvégzik a feladatukat, amikor nincsen hozzá kedvük.

Egy döntés.

Ezen múlik. Csupán egyetlen egy döntésen. Azonban, ezt a döntést, tettek is követik. A tetteket pedig apró célok megfogalmazása, majd azok elérése. Szépen, fokozatosan, ami alatt a feladataink észrevétlenül válnak szokássá és ezzel segítik elő céljaink megvalósítását.

Hány és hány sportoló tudna mesélni a belső magányról a medencékben keringés monotóniája, a kerékpáron töltött órák, az evező csapásszámai közben, vagy a lábunk mögött hagyott kilométerek során. Hogy mi jár ilyenkor a fejében egy sportolónak, mi inspirálja, hajtja, űzi tovább lépésről lépésre? Ez a titok. De mindenkinek más a titka és azt magának kell megfejtenie! Mert meg lehet fejteni, van helyes megoldás. Egy mondás szerint „Sosem szabad aggódni, mert minden zárhoz készítenek kulcsot”, azaz létezik válasz a problémáidra, maximum az nem valószínű, hogy azt a Google keresőjében találod meg.

Amennyiben veszed a fáradtságot hozzá, hogy megleld, ha elég elhivatott és kitartó vagy, sikerülni fog. Julius Robert von Mayer német sebész már 1840-ben megmondta, „Az energia nem vész el, csak átalakul.”(bár e tézist igazságtalanul James Prescott Joule-hoz társítjuk). Ez pedig átvitt értelemben is működik, hiszen az az energia, amit céljaid elérésébe befektetsz, mindig megtérül, csak hinned kell önmagadban, kitartanod és addig menni az úton, amíg sikerülni fog.

Nehéz az elindulás? Persze, hogy nehéz, de a lényeg, akkor is az, hogy elindulj, mert ha nem teszed, akkor, biztos a kudarc. Ahogy Barack Obama az Amerikai Egyesült Államok 44. elnöke is pontosan megfogalmazta, „Amennyiben úgy döntesz, hogy futásban versenyzel valakivel, esélyed van rá, hogy veszítesz, de ha abbahagyod a futást, akkor biztosan.”

Ennyire egyszerű! Ha nem állsz oda a startvonalhoz és nem indulsz el, sohase csodálkozz, hogy nem fogsz elérni a célig! De ugyanaz lesz az eredménye akkor is, ha közben meggondolod magad, elbizonytalanodsz, megállsz pihenni, vagy feladod.

Tedd meg végre! Ne csak álmodozz, alakítsd végre az álmaidat célokká és tedd meg az első, a legnehezebb lépést, mert utána egyre és egyre könnyebb lesz, és majd meglátod mekkora örömöt fog okozni, amikor eléred! Azonban tévedsz, ha azt hiszed a cél elérése lesz az ajándékod. Nem az lesz, hanem maga az út, amelyet megtettél odáig. Sohasem arról mesélsz a legtöbbet, hogy ott álltál a „csúcson”, hanem arról, ahogy megvalósítottad, mert ez az igazi ajándék. A cél elérése, az csak egy állapot!

Testünk 65%-a víz, a többi pedig hozzáállás. A víznek hatalmas ereje van, és a hozzáállásod dönti el, hogy erőnek erejével zubog-e alá, vagy pazarlóan elszivárog a repedéseken keresztül.

Nézd meg! Minden év januárjában dugig vannak a fitnesz- és az edzőtermek, zsúfoltak a futópályák és az uszodák. De nézd meg a termeket, pályákat, medencéket februárban, amikor már visszaállt minden a szokásos kerékvágásba és az újévi fogadalmak lelkes nekiiramodása után hamar lemorzsolódnak a kevésbé elkötelezettek és kitartóak és a fogadalmi listájukon halkan átírják a dátumot egy évvel későbbre.

A legnagyobb hiba, hogy sokan ész nélkül ugranak bele a változtatásba és az első alkalmak utáni irtózatos izomláz pihenésre kényszeríti őket és mire rendbe jönnek a mikro sérülések, már tovaszállt a lelkesedés, elmarad az eredmény, viszont jön a túledzettségből adódó kiégés, majd a motiváció hiánya.

Ennek érdekében kínálunk neked egy komplex Tökéletes Csomagot, stratégiával, szabályzattal és folyamatos képzéseket tartunk belőle, letölthető dokumentumokat, videókat kínálunk, hogy mielőtt elindulsz, a lehető legjobban tudj felkészülni, hogy a várt siker se maradjon el, sőt, éppen, hogy az elképzeléseidet is múlja felül.

A mentális erőnlét genetikai adottság, de ugyanakkor fejleszthető is. Az elméd ugyanolyan, mint az izom. Amennyiben képes vagy többet edzeni, úgy lesz képes a figyelmedet jobban összpontosítani és egyre kevésbé hagyja majd, hogy a feladatra koncentrálás közben elkalandozzanak a gondolataid. A kezdőknek ez egy nagyon nehéz és fárasztó folyamat, de gyakorlással egyre jobb és jobb lesz. Csak tarts ki és soha ne add fel!

A Navy Seals szlogenje is ez: „Egyetlen könnyű nap volt, a tegnap.”

Tudod, olyan ez, mintha egy hatalmas hegyi gorillával, egy King Konggal kellene birkóznod. Hidd el, nem akkor adnád fel a küzdelmet, amikor elfáradtál, hanem csak akkor, amikor a gorilla fáradt el! És ezt sohase feledd! A gondolataid által gyorsabban kiütheted és padlóra küldheted magad, mint bármelyik bivalyerős ellenséged tenné. Ezek a gondolatok azonban csak másodlagosak. Az elsődleges a megfelelő figyelem és a tudatosság. Ezek úgy segítenek a koncentrálásban, mint egy spamszűrő a fejedben. Megszűrik a káros, negatív gondolatokat és érzéseket és képessé tesznek, hogy kizárólag a cél lebeghessen a szemed előtt.

A helyes légzés, a meditáció, a célok vizualizálása, a pozitív gondolatok és a mikro célok együtt tesznek azért, hogy szellemi és érzelmi szinten is fejlesszék a „harcosokat” és egy sokkal jobb „küzdővé” tegyék.

Tedd azt, amit egy elit harcos, aki az elméjét is képzi! Hosszú órákat összpontosítva és edzve a szellemét, hogy amikor eljön az ideje, hogy elvégezze feladatát, már pontosan tudja, hogyan kell kikapcsolni a más irányú gondolatait. Már automatikusan kapcsol be a borotvaéles figyelem, ahol nincsenek olyan gondolatok, vagy kétségek, amelyek bizonytalanságot okoznának számára, különösen azokban a legkritikusabb pillanatokban, amikor élet, vagy halál múlhat egy-egy döntésén, cselekedetén.

Milyen szerencsénk van, hogy nekünk, az Inlernet® Törzsvásárlóinak, nem kell tevékenységünk során, ilyen döntéseket hozni, azonban munkánk által ugyanúgy lehetünk emberek sokaságának segítségére és lehetünk problémáik megmentői, mutathatunk kiutat a szorult helyzetekből.

Jó múltkor azt mondta nekünk valaki az egyik Inlernet® Napot követően, hogy rendben, de a háborúban rengeteg lövés és robbanás van, ami eltereli a figyelmet és összezavar. Látod – a válaszunk -, pont ez a lényeg! Nem az, hogy mekkora a zűrzavar, hány lövés dördül, hanem az, hogy ki és honnan lő. Ha látod a problémát, akkor látod a megoldást is. Amennyiben képes vagy fókuszálni és nem törsz össze, kitisztul a szemed előtt a kép, és mint egy távcsőben, csak a lényeget fogod látni, arra fogsz figyelni. Átvitt értelemben, a céljaidat, mint egy jó mesterlövésznek neked is a célkeresztbe kell befogni és rajta tartani addig, amíg meg nem húzod gondolataid elsütő billentyűjét.

A Pentagon már hosszú évekkel ezelőtt felismerte a mentális erő fejlesztésének kiemelkedő jelentőségét és a Navy Seals-nél, a többi speciális alakulatnál és a Tengerészgyalogságnál is kísérletekbe kezdett ezzel kapcsolatban, majd két évvel ezelőtt bevezették a Total Force Fitness, széles spektrumú programját, amely nyolc területet fog össze: pszichológiai, szociális, lelki, környezeti, viselkedésbeli, orvosi, fizikai és táplálkozásbeli. A kísérleti tréningek mind azt bizonyították, hogy a mentális képesség és erő fejleszthető és ezáltal belátták, hogy változtatni kell a katonák kiképzésén, hogy a stressz szintjük csökkentésével, mentális erejük növelésével és a nagy nyomás alatti folyamatos borotvaéles fókuszukkal, a zavaros, gyorsan változó körülmények között is tiszta és jó döntések születhessenek, ezzel is megóvva mások életét és az elkerülendő sérüléseket.

A helyes meditáció képes csökkenteni a pulzust, a vérnyomást és erősíteni az agy neurológiai idegpályáit, fejleszteni az információk áramlását. A Navy Seals-nél végzett kutatások arra engednek következtetni, hogy a szellemi tréning képes változásokat előidézni az agy, a fiziológia és a viselkedés szintjein is. Ez pedig elég szép kihívás ahhoz, hogy a további kutatások eredményei által a jövőben már tudatosan tanulhassuk meg, miképpen lehetünk sikeresebbek, kitartóbbak.

Mit tanácsolunk?

  • Tíz perc meditáció reggelente és fél óra este olyan zenék hallgatása mellett, amelyek segítenek számodra az ellazulásban. Ilyenek például Miles Davis, Joe Satriani, Mozart, Chopin, vagy számos meditációs zene. Próbáld ki és rövid időn belül tapasztalni fogod áldásos hatásait, hogy nyugodtabb vagy, jobban tudsz a feladataidra koncentrálni és gyorsabban is tanulsz.
  • Álmodj bátran, fogalmazd meg belőle a célodat, határozz meg mikro-célokat, azaz mérföldköveket és ne habozz megtenni végre az első lépést!
  • Vizualizáld a célt, de fókuszálj az útra és tarts ki minden áron!
  • Meditálj, relaxálj minden nap, edzd a testedet és a szellemedet egyaránt és figyelj a táplálkozásodra!
  • Hagyd el életedből a felesleges, időrabló tevékenységeket és használd az időmenedzsment előadáson tanultakat!

Meg fogsz lepődni, hogy mire is vagy képes. Azon pedig még jobban, hogy mire vagy képes a Tökéletes Csomaggal együtt!

Ahogy a legelején is említettük, a jó időben, a jó helyen vagy, a legjobb eszközzel a kezedben. Az, hogy mikor indulsz el az úton és meddig érsz el rajta, csak rajtad múlik. De egy felől nyugodt lehetsz, ez a Csomag, minden egyes tulajdonosának kizárólag előnyöket biztosít és így, az egész stratégiájával együtt, egy olyan termék van a kezedben, amely egyedülálló és piacvezető. Így nyugodtan légy rá büszke, adjon elegendő önbizalmat és bártan ajánld tovább, mert ez az a Tökéletes Csomag, amely valóban képes megváltoztatni mindannyiunk életét és nem mellesleg mindezt, hosszú távon képes biztosítani.

Azzal búcsúzunk, amivel kezdtük, a Jedi lovagok általunk picit átalakított üdvözletével:

May the mental force be with you.

Azaz, a mentális erő legyen veled!

A sikeres haditerv titka

Inlernet
2015.09.14.

Ne áltassuk magunkat! Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor elveszítjük a fókuszt, nem találjuk a célhoz vezető utat, vagy magát a célt sem. Egyszercsak elillan a motivációnk, valahogy semmi sem sikerül, vagy egyszerűen csak – akármennyire is nehezen valljuk be magunknak – egy lustább időszak köszöntött ránk.

Nem egyszerű ezekből az időszakokból, vagy helyzetekből kitörni. Ugyanis egy-egy pillanatra előbukkan belőlünk a lelkesedés, jön egy jó ötlet, látjuk is magunkat a szituációban, de közben valahogy mégsem történik meg az áttörés… No, de mi lehet ennek az oka és főképpen, mi a megoldás?

Terveink, céljaink továbbra is álmok maradnak, amennyiben nem rendelkezünk egy jó kis „haditervvel”. Továbbra is csak ott fognak porosodni a kívánságlistánk élén, de kipipálásra már nem kerülnek. Ugyanis az emberek nagy része még csak-csak eljut addig, hogy képes megfogalmazni a változtatás szükségességét, sokuk segítséggel pedig addig is, hogy belátják a probléma igazi forrását. Azonban a következő és a legfontosabb lépést, már csak nagyon kevesen teszik meg közülük. Márpedig ahhoz, hogy előbbre lépjünk és a jelenlegi életszínvonalunkon és életkörülményeinket pozitív irányba változtassunk, egy működőképes „haditervre” van szükségünk! Sőt! Még ennél is fontosabb, hogy végre is hajtsuk azt!

Gondoljunk csak bele, mit ért volna Napóleon a zseniális stratégiai érzékével, hadtudományi tanulmányaival és vezetői karizmatikus képességeivel, ha 1805. december 2-án, ott az austerlitzi csatamezőn csak éppen a támadásra jelet adó kürtöket nem fújatja meg…

Antoine de Saint-Exupery, a népszerű „Kis herceg” francia írója is megmondta: "A cél terv nélkül, nem több puszta kívánságnál." és tökéletesen igaza volt, mert ez a kettő alapvetően szükséges ahhoz, hogy azzal is tisztába lehessünk, hogy mit kell cselekednünk.

Azért olvasod Te is ezt az írást, mert már felismerted annak fontosságát, hogy változtatnod szükséges és remélhetőleg tisztán látod azt is, hogy milyen okok késztetnek erre. És ezzel egy óriási lépést tettél álmaid megvalósítása felé. Ugyanis az első és talán a legfontosabb ezen az úton, az őszinteség, hogy merd saját magadnak is beismerni, hogy mi nem működik jól az életedben, milyen tényezők befolyásolnak az előrelépésben és, hogy megérlelődött benned az a szándék, hogy kitörj ebből a helyzetből és változtass rajta.

Az Inlernet lassan egy hónappal ezelőtt bemutatta azt a termékét, amely megadja Neked a teljes támogatást ehhez és mindezt úgy, hogy csak a Te haladási sebességedtől függjön, hogy mikor szakítod át a célszalagot.

Ezt a terméket hívjuk Tökéletes Csomagnak!

Nem véletlenül adtuk neki ezt a nevet. Ugyanis minden olyan támogatást is megkapsz hozzá, amely elősegíti azt, hogy egyszerűen, bárki által megvalósíthatóan érhesd el a hosszú távú anyagi biztonság megteremtését. Komplett stratégiát dolgoztunk ki a folyamatokhoz és képzéseinken ezek megtanítására helyezzük a legnagyobb hangsúlyt.

Előfordulhat, hogy még bizonytalan vagy az első lépés megtételében, éppen ezért felállítottunk neked egy hat pontos indulási tervet, amely segítségedre lehet a döntésben:

1. Vedd elő a nagyítót!

Tekints úgy a Tökéletes Csomagra, mint egy versenyképes termékre! Vedd számba mindazt, ami megkülönböztet minket a konkurens termékektől! Lásd, hogy ezt a stratégiát, jelenleg – az Inlerneten® kívül - egy rendszer sem képes megvalósítani és általa elérni azt, hogy az összes Törzsvásárló, egymás munkáját erősítve és hatványozva tudjon előrelépni! Nézd meg a Tökéletes Csomag eredményeit és végezz egy gyors számítást, hogy mennyi idő alatt, milyen minőségű változást képes elérni életedben és ismerőseid életében! Nem fogsz találni ehhez hasonlót.

2. Határozd meg céljaidat!

Ha nem tudod pontosan, hogy hová szeretnél eljutni, hogyan várhatod el, hogy el is érj oda? Sokan megelégednek olyan általános célkitűzésekkel, mint az előléptetés, magasabb fizetés, vagy a szakmai fejlődés. Ezek a célok viszont túl tágan értelmezhetőek, és ha nem teszed mellé a konkrétumokat is, könnyen a vágyálom szintjén maradhatnak. Ne elégedj meg a magasabb fizetéssel, mert édeskevés lehet abban a pillanatban, ha megszűnik a munkahelyed! Éppen ezért találtuk ki a Tökéletes Csomagot, hogy általa egy valós biztonsági hálót vonhass magad és családod köré. Ez a tökéletes és egyszerű megoldás mindehhez.

3. Ismerd meg a Tökéletes Csomag erősségeit!

Tekints a versenytársakra ajándékként! Nekik köszönhetjük, hogy termékünk és a hozzá kapcsolódó stratégia kiugrik a tömegből és kristálytisztán mutatja, hogy miben egyedülálló, miért tökéletes ez a csomag. Amennyiben ismered a Tökéletes Csomag részleteit, azonnal kapsz egy óriási adag önbizalmat is mellé, ugyanis nyugodt lehetsz benne, hogy a piac legjobb termékét állítottuk össze Törzsvásárlóink számára. Egyszerű, gyors, rugalmas, támogató, biztonságos, eredményes, könnyen nyomon követhető, egyszerűen másolható.

4. Tűzz ki mérhető célokat!

A célok tükrözik, mit és milyen tempóval szeretnél elérni. A célok és azok elérése fogja garantálni számodra, hogy a jó irányba haladsz és vágyaid gyorsan és hatékonyan tudod elérni. Tekints rájuk úgy, mint a kilométereket jelző táblákra a céljaink eléréséhez vezető úton! Ezekhez fogod tudni mérni hatékonyságodat, segít a továbblépésben, a korrigálásban, az eredményességedben.

5. Ne várj a kezdéssel!

A legjellemzőbb hiba a halogatás. Ilyenkor a legmegfelelőbb pillanatra várunk ahhoz, hogy elinduljunk, olyan pedig nincs. Szakértők szerint, ennek oka az ismeretlentől való félelem és az önbizalom hiánya. Be kell, hogy lásd, nincs jobb pillanat a jelennél! A tervek elkészítése, az ötlet hegyek megszületése, az azokból készült listák írása és a hosszú órákig tartó megbeszélések semmit sem érnek, ha nem ülteted át a gyakorlatba és látsz munkához most azonnal! Hajlamosak vagyunk azt mondani, majd reggel, majd délután, majd este, majd a hét, a hónap, az év elején. Nem! Tessék felkelni a kényelmes fotelből és átlépni a magad állította korlátaidat, de az is elég, ha csak kinyitod rajta a kiskaput és elindulsz a felé a cél felé, amelyet pedig már évek óta dédelgetsz magadban! Itt az alkalom, hogy tegyél is érte és aztán örömmel gondolhass majd vissza arra a pillanatra, amikor megtetted ezt a bizonyos első lépést.

6. Ünnepeld meg a sikereidet!

Ne várj arra, hogy majd valaki más megjutalmaz, megköszöni, gratulál, esetleg világgá kürtöli, milyen eredményes vagy! Értékeld a magad által elért eredményeket, jutalmazd meg magad a mérföldköveknél, mert megérdemled! Tedd meg és sokkal jobban fogod érezni a siker ízét, nő az önbecsülésed és hatalmas motivációt is ad, a következő szakasz megtételéhez! Ne másoktól várd az eredményt, a gratulációt, az elismerést, teremtsd meg magadnak mindegyiket és a többi jönni fog magától! Fontos, hogy megértsd, ez a Te életed és ne másnak akarj sikeres lenni, ne másnak akarj bizonyítani, megfelelni, kizárólag saját magadnak. Nem vagyunk egyformák, nem egyforma sebességgel haladunk, de mindannyian képesek vagyunk elérni céljainkat és lásd be azt is, ha eddig képes voltál bármilyen eredmény nélkül várni és csücsülni a startvonalon, akkor most adj magadnak annyi időt, hogy elérd az első lépcsőfokot! Aztán egyre jobban és gyorsabban fogsz már felfelé haladni a lépcsősoron.

Tudod miért érdemes venni egy hatalmas levegőt, átlépni a korlátot és elindulni? Mert egy más világba fogsz csöppenni. Nem fogsz magadra ismerni, amikor elkezdenek jönni az eredmények, felszabadulsz, a magad ura lehetsz, segíteni tudsz már a Téged követőknek és a célban kiélvezheted – mert már időd is lesz rá –, annak pillanatát, amelyre annyira és oly régóta vágytál.

A régi mondás szerint: "Ha tovább folytatjuk azt, amit eddig tettünk, ne csodálkozzunk rajta, ha ott fogunk tartani, ahol jelenleg is tartunk." Fogadd meg ezt a régi bölcs mondást és tedd meg az első lépést! Mi a terméket, azaz a Tökéletes Csomagot és a „haditervet” is a kezedbe adtuk hozzá. Neked egyetlen dolgot kell csak tenned… ELINDULNI!

A célban pedig Mi leszünk az elsők, akik boldogan ünnepelve fogunk köszönteni!

Jó döntést, nagy levegővételt és erőt kívánunk az első lépés megtételéhez! Meg fogsz lepődni, milyen könnyen ment!

TÖKÉLETES CSOMAG

Inlernet
2015.09.10.

Mert egyszerűen TÖKÉLETES!
Álmaid csomagja amire vártál, melyet nem a postás hoz, de sikert és anyagi biztonságot nyújt számodra.

Használd a prezentációt és küld tovább másoknak is!

Miért az Inlernet!

Inlernet
2015.09.07.

Állsz, és azon gondolkodsz, merre tovább. Már szembesültél vele, hogy a hazai szociális háló nem fog megvédeni, és ha időben nem gondoskodsz nyugdíjas éveidről, akkor komoly bajba kerülhetsz és búcsút inthetsz azoknak az idilli pillanatoknak, amelyekről álmodoztál, hogy majd átéled öreg napjaidban, mint ahogy a tőlünk nyugatabbra élő nyugdíjasok meg is teszik.

Rájöttél már arra is, hogy egy hagyományos munkahelyen nincs biztonságban a jövőd, mert elég egy új törvény, egy átszervezés, egy akvizíció, vagy csak egy új vezető és láthatóan egy-egy piaci szegmens azonnal tönkremegy, és ez magával vonzza a tömeges elbocsátásokat is.

Tapasztalod a várólisták hosszúságát, a súlyos orvos- és nővérhiányt, illetve az egészségügyi intézményekben tapasztalható katasztrofális állapotokat.

Bőrödön érzed, hogy miképpen fizeted meg Te a banki-, a telekommunikációs- és egyéb különadókat, mennyi a hiteled havi törlesztő részlete, mennyit veszít reálértékéből megtakarításod és hány ember veszítette el még ezt is a becstelen pénzügyi szektor szereplői miatt.

Elérkeztél arra a pontra, amikor már teljesen tudatában vagy, hogy megoldást kell találnod, mert a megtakarításaid elolvadnak, a pénzügyi szektorba fektetett bizalom a múlté, a kor előrehaladtával az egészségünk sajnos nem javul és a döntéshozók elképzelései szerint alakuló szabályzók lehetetlenné teszik a hosszú távú tervezést és a stabil jövőkép kialakítását.

Hidd el, végre egy jó ponthoz érkeztél!

Mert helyes irányba fordítani hajónk kormánykerekét csak abban az esetben tudjuk, ha először belátjuk, hajónk nem jó irányba halad, majd higgadtan felmérjük helyzetünket, alapos elemzést követően újratervezünk, majd gyorsan és hatékonyan cselekszünk.

Ezek, így együtt szükségesek ahhoz, hogy bármilyen krízishelyzetből kilábalhassunk és ráadásul mindezt a lehető leggyorsabban, legbiztonságosabban és a várható legkisebb veszteség nélkül.

Az Inlernet® küldetése pontosan ez, hogy segítsen abban, hogy hajójuk kormányát az emberek a megfelelő irányba fordíthassák, és végül gondtalanul élvezzék a nyugodt vizű kikötő védelmét. Segítséget nyújtani embertársainknak a legnagyobb erények egyike, és mai, zavaros világunkban, csak egy kicsit is kidugva fejünket a saját problémáink közül könnyen érzékelhetjük, hogy mekkora igény is van erre.

Segítsünk másoknak!

Hiszen az Inlernet-Rendszer© egy olyan lehetőséget kínál bárkinek, - aki nyitott a Rendszer© megismerésére és használatára - amely, pontosan tudjuk milyen mértékben képes megváltoztatni életünket és anyagi biztonságunkat. A pénz valóban nem boldogít, de egy hosszú távú anyagi biztonság óriási terheket képes levenni vállunkról, megóv a váratlan kiadásoktól való félelemtől és kihívásoktól, lehetővé teszi, hogy másképpen is segíthessünk a rászorulóknak és természetesen arra is módunk nyílik, hogy végre valóra válthassuk régi álmainkat, vágyainkat, vagy még jobban támogassuk szüleinket, gyermekeinket.

Ezek azok a dolgok, amelyekért igazán érdemes élni és az Inlernet® most megalkotott Tökéletes Csomagja, mindenki számára lehetővé teszi, hogy egyszerű és belátható időn belüli módját válassza a fent felsorolt kihívásokra adandó válaszokra. A Tökéletes Csomag, amely nevében is hordozza kiemelkedő jelentőségét, ugyanis valóban biztosítja számodra azt a lehetőséget, amely két éven belül, alapjaiban képes megváltoztatni életedet. Azonban arra is képes, hogyha elkötelezett, kitartó, lelkes és szorgalmas vagy, akkor ennek az időtartamnak töredéke alatt is olyan eredményeket tudj felmutatni, hogy többé nem fog kérdéseket felvetni benned, hogy miért fontos, hogy energiáid nagy részét az Inlernet-Rendszerre© és a Tökéletes Csomag, illetve – ne feledjük! – az Inlernet® prepaid, dombornyomott MasterCard forgalmazására fordítsd.

Élj a lehetőséggel! Töltsd le most azonnal az Inlernet® Videótárból a múlt hét kedd esti Inlernet® Akadémia előadását, hallgasd meg és lépj még ma! Minél előbb lépsz a Tökéletes Csomag által felkínált útra, annál előbb érsz el ahhoz a ponthoz, amikor emberek sokaságának tudsz segíteni a hasonló céljaik elérésében.

A Tökéletes Csomag egyszerű és tökéletes megoldást kínál arra, hogy a lehető legkisebb anyagi ráfordítással és az ezt követő vásárlásaid által miképpen tudsz biztonságos lépéseket tenni hosszú távú céljaid felé. Már csak ez az egy, az Inlernet® prepaid, dombornyomott MasterCard-dal kiegészítve is komoly eredményeket jelent számodra, de ha betartod és követed a Tökéletes Csomagban megfogalmazott stratégiát, akkor rövid időn belül komoly bevételre is szert tehetsz. Minden egyes Tökéletes Csomag értékesítése ugyanis egy hatalmas előrelépés a komoly anyagi bázisod megteremtéséhez.

Ne feledd, amit a múlt heti blogunkban írtunk (Becsöngettek!):

„A Tökéletes Csomag titka az egyszerűségében rejlik.

Ugyanis nem kell mást tenned, mint a két év vásárlásaira fordított összegét kiszámítanod és ennek csak 6 %-át arra fordítani, hogy megvásárold belőle az Inlernet® egyedi Online-utalványát, amely biztonságos, bármikor és bármeddig felhasználható, azaz levásárolható.

Ezzel az egyszerű lépéssel, azaz, hogy 372 000 Forintért megvásároltad az Inlernet® Online-utalvány foglalót, lehetővé tetted, hogy a jövőbeli vásárlásaidból, két éven belül 66%-ot tudsz megtakarítani! Ezzel pedig lehetővé tetted azt is, hogy amellett, hogy értékén őrizted meg az Inlernet® Online-utalványra fordított pénzedet, még nyereséget is termelt neked a vásárlások során történő megtakarításaid által. És ez csak a kezdet!”

Nem megmondtuk?!

A titok az egyszerűség, a közérthető és könnyen másolható tartalom, illetve a gyors és kiemelkedő eredmény. Ennyi! Tapasztalni fogod, hogy milyen elképesztő sebességgel fogsz előre haladni és mindezt úgy, hogy nincs veszíteni valód, félnivalód, hiszen egy olyan összegről beszélünk, amelyet így is, úgy is a vásárlásaidra fordítanál, tehát nem veszíthetsz rajta, csak és kizárólag NYERHETSZ!

Ez pedig, csak megér annyit, hogy leülj, végighallgasd az előadást, elolvasd a blogot, átgondold és elindulj a Tökéletes Csomag útján! Jó, ha tudatosítod magadban:

NEM VESZÍTHETSZ, CSAK ÉS KIZÁRÓLAG NYERHETSZ ÁLTALA!

  • EGY rendszer létezik, amely adottságainak köszönhetően képes erre a stratégiára.
  • EGY rendszer létezik, amelyik rendelkezik ilyen, vagy hasonló ajánlattal.
  • EGY rendszer létezik, amelyikben az összes Törzsvásárló összefogása által egy ilyen gyors és eredményes folyamat zajlik le.
  • EGY rendszer létezik, amely képes arra, hogy az összes ügyfél ilyen mértékben foghasson össze és sokszorozhassa meg teljesítményét, ezzel pedig az eredményeit.

Ez a Tökéletes válasz a fent említett problémákra.

Ez az a válasz, amely emberek sokaságának képes valós, gyors, egyszerű és eredményes válaszokat biztosítani. És ez az a válasz, amely bebizonyítja számodra, amennyiben követed a stratégiájában meghatározott folyamatokat, akkor két éven belül alapjaiban változtatja meg az életedet.

Mert Mi az Inlernetnél®, mind azon fáradozunk, hogy a szlogenünk betartsa, amit ígértünk és valóban „Teremtsen értéket vásárlásaival!"

Vegyél még ma egy Tökéletes Csomagot, helyezd el és ajánld tovább és azonnal tapasztalni fogod a számládon, hogy miről beszéltünk és miért mondtuk azt, hogy EZ A TÖKÉLETES CSOMAG és ez képes megváltoztatni életedet.

Ne feledd, a sikerhez vezető úton neked kell elindulnod, mindenki más csak segíthet rajta, de ahhoz el kell, hogy indulj! Minden más már az út mentén vár rád, hogy mielőbb a segítségedre lehessen.

Jó utat és egy kiapadhatatlan Inlernet® MasterCard-dal történő vásárlást kívánunk!

Becsöngettek!

Inlernet
2015.08.31.

Bár még tart a hőség, de a mai napon vitathatatlanul véget ér a meteorológiai nyár és a gyerkőcök is felkaphatják hátukra a dugig bepakolt iskolatáskáikat, mert legtöbbjük bánatára elkezdődik az iskola. Reggel nyolc órakor becsöngetnek és akár tetszik, akár nem, elindul az újabb tanév.

Ez azonban azt is jelenti, hogy az új évszakkal, az ősszel elérkezett a változás ideje is, hiszen lassan lenyűgöző színekbe öltözik a természet és ez a gyerekeknél is egy pozitív változást eredményez, hiszen mindenki egy évfolyammal feljebb lép és már magasabb szinten folytatja tanulmányait.

Mi sem teszünk másképpen.

A változás minket is elért. A szombati Inlernet-Napon „becsöngettünk” és az új „tanévben” a TÖKÉLETES CSOMAGRA fókuszálunk. Mi is megújultunk, azonban aki részt vett a rendezvényen, vagy az Inlernet YouTube csatornáján élőben követte a nap eseményeit, tapasztalhatta azt is, hogy nem egy osztállyal léptünk előbbre, hanem egy igazi dimenzióváltást jelent életünkben a Tökéletes Csomag megalkotása.

Ezzel, egy olyan lehetőséget hozott létre az Inlernet, amely alapjaiban változtatja meg jövőnket. Egy olyan lehetőséget, amelyre más, a piacon tevékenykedő cég rendszere nem alkalmas és a régmúltban nálunk sem lett volna megvalósítható. Elérkeztünk ahhoz a kapuhoz, amelyen átlépve sokkal gyorsabban és főleg könnyebben építhetjük fel vállalkozásunkat és érhetjük el céljainkat.

Az ötlet pedig – ahogy ez a legnagyobb találmányoknál és ötleteknél lenni szokott – nagyon egyszerű, azonban az Inlernet-Rendszer felépítése lehetővé tette ennek megalkotását és ezzel megint egy olyan lépést tett, amellyel, fényévekkel előzte meg versenytársait. Ilyen lehetőség ugyanis máshol nem áll rendelkezésedre, azok a rendszerek nem képesek az újonnan felépített stratégiánknak a megvalósítására.

Hála az elmúlt két év folyamatos fejlesztéseinek, mára elértük azt, hogy megalkothattuk azt a stratégiát, amellyel bármelyik Törzsvásárlónk könnyedén és gyorsan haladhat előre az Inlernet karrierlépcsőjén, hogy mielőbb megvalósíthassa azt a hosszú távú anyagi biztonságot, amelyért ezt az üzletet választotta.

A képlet egyszerű.

Az elmúlt hónapok brókerbotrányainak és a banki szféra ügyfeleiket kizsákmányoló üzletpolitikájának köszönhetően emberek tömegei kerültek olyan helyzetbe, hogy kérdőjelek tömkelege merült fel bennük, hiszen alapjaiban ingott meg az a bizalmi rendszer, amely a pénzintézetek irányába korábban fennállt. Hiszen, nyugodtan vittük megtakarításainkat a bankokba, a brókercégekhez, de természetesen mindezt annak érdekében, hogy nehezen megkeresett pénzünk nyereséget fialjon, ne pedig kevesebbet kapjunk vissza, mint amennyit náluk elhelyeztünk, lekötöttünk, vagy a brókerbotrányok esetében, előfordulhasson olyan, hogy vissza sem kapjuk.

Bízunk benne, hogy Törzsvásárlóink nem érintettek ezekben a felháborító botrányokban, de nincsenek hiú ábrándjaink afelől, hogy a hitelintézetek jogtalanul felszámított összegeivel kapcsolatosan ne lenne sokunknak szomorú tapasztalata.

Éppen ezért is fontos, hogy az Inlernet egy olyan vállalatot és azon belül egy olyan vállalkozást épít, amely képes garanciákat nyújtani Törzsvásárlóinak arra, hogy a jövőbeli vásárlásaik foglalóit minden esetben fel fogják tudni használni. Nincs kockázat, de van egy olyan üzleti ajánlat, amely biztonságos és egyszerű módon képes komoly eredményeket elérni és valódi értéket teremteni.

Mindannyian szembesülünk azzal a problémával, hogy aktív munkavállalói életszakaszunk során képesek vagyunk-e bevételeink alapján egy olyan megtakarítást felhalmozni, amely megoldást jelent majd arra az időszakra, amikor már nyugdíjba vonulunk és nyugodtan szeretnénk élvezni ezeket az éveket, még úgy is, hogy azt is képesek voltunk belekalkulálni, hogy mi történik majd abban az esetben, ha valamilyen váratlan, negatív esemény befolyásolná sorsunkat és ezzel veszélyeztetné megtakarításainkat.

Nem egyszerű ez a feladat, hiszen sokak egyáltalán nem rendelkeznek komolyabb összegű megtakarításokkal és ez egyenesen vezet oda, hogy a jelenlegi életminőségük, komoly visszaesést fog szenvedni, és amennyiben nem találnak aktív éveik alatt olyan megoldást, amellyel ezt a komoly különbséget ki tudják egyenlíteni, akkor a tőlünk nyugatabbra élő nyugdíjasokra jellemző, valóban nyugodt, aktív pihenéssel teli élet csak álom marad.

És ez a Tökéletes Csomag kulcsa.

Az Inlernet küldetése ugyanis, hogy elősegítse az embereket abban, hogy megvalósíthassák a hosszú távú anyagi biztonságukat és mindezt úgy, hogy semmilyen váratlan esemény se tudja megingatni anyagi hátterüket.

A legfontosabb lépés, hogy segítsünk ismerőseinknek abban, hogy egyszer nézzenek szembe jelenlegi és várható jövőbeli helyzetükkel, lehetőségeikkel, és adjuk meg az esélyét annak, hogy saját maguk szembesüljenek vele és jöjjenek rá, hogy valamit tenniük kell, mert a biztonságos szociális háló, már a múlté, és ha nem lépnek most, akkor egyre távolabb kerülnek a megoldás megvalósításának lehetőségétől.

A Tökéletes Csomag titka az egyszerűségében rejlik.

Ugyanis nem kell mást tenned, mint a két év vásárlásaira fordított összegét kiszámítanod és ennek csak 6 %-át arra fordítani, hogy lefoglalózd belőle az Inlernet egyedi Online-utalványát, amely biztonságos, bármikor és bármeddig felhasználható, azaz levásárolható.

Ezzel az egyszerű lépéssel, azaz, hogy 372 000 Forintért megvásároltad az Inlernet Online-utalvány foglalóját, lehetővé tetted, hogy a jövőbeli vásárlásaidból, két éven belül akár 66%-ot tudsz megtakarítani! Ezzel pedig lehetővé tetted, hogy amellett, hogy értékén őrizted meg az Inlernet Online-utalvány foglalózásra fordított pénzedet, még nyereséget is termelt neked a vásárlások során történő megtakarításaid által. És ez csak a kezdet!

Igen, ennyire egyszerű.

Mert a legnagyszerűbb dolgok, legtöbbször a legegyszerűbbek. Csak észre kell vennünk az apró összefüggések között és lehántani róluk a felesleget, hogy mindenki számára könnyen átlátható, érthető és főleg, a gyakorlatban is alkalmazható lehessen, mindez pedig úgy, hogy a bizalom még erősebbé válhasson, a visszatérítések gyorsan érkezzenek számláinkra ezzel is elősegítve a bizalom erősödését.

A Tökéletes Csomag az Inlernet új terméke, amelyhez mostantól még az Inlernet Prepaid MasterCard is társul, amely kiemelkedő előnyöket tartogat tulajdonosainak. Biztonságos, feltölthető, paypass funkcióval, fényképpel, törzsvásárlói azonosítóval, QR kóddal, chippel és mágnescsíkkal is rendelkezik, így egyben törzsvásárlói kártyánkként is képes funkcionálni. Költségei, magasan verik a bankok által kibocsátott kártyák illetékdíjait, nem mellesleg, pedig egy valóban egyedi, Inlernet arculatú kártyával rendelkezhet a tulajdonosa.

Itt az idő, a változás ideje! Ezért csöngettünk ma be mi is!

Most van itt a pillanat, hogy igazi lendületet vegyünk és karácsonyra komoly eredményeket és sikeres Törzsvásárlók sokaságát helyezhessük jelképesen az Inlernet karácsonyfája alá. Ez a lehetőség egyedi! Úgy tudsz elindulni üzleted felépítésében, hogy mostantól a Tökéletes Csomagnak köszönhetően, a teljes Inlernet közösség is támogatja végig a folyamatot, azaz számodra csak és kizárólag az egyik „lábat” kell felépíteni, mert a közösség ereje, mindenkit támogat, így mostantól 50% energiával vagy képes elérni ugyanazt a célt. A Tökéletes Csomag ráadásul igazságos, mert azt támogatja, aki fordít is energiát a Rendszer építésére és így megvalósul az a Perpetuum Mobile, amely a fizikában ugyan nem, de az Inlernet-Rendszerben életképes és automatikusan képes növelni a vásárlási forgalmakat is.

Szinte hihetetlen ugye? PEDIG NEM AZ!

Tarts velünk Te is holnap este az Inlernet Akadémián és újra meghallgathatod a Tökéletes Csomag és a hozzá kapcsolódó stratégia és eladási beszélgetéssel kapcsolatos előadást!

Nem hagyhatod ki ezt az estét, mert MOST VAN ITT AZ IDŐ, hogy lépj, és sokkal egyszerűbben érhesd el az áhított célt! Amennyiben elindulsz most a Tökéletes Csomaggal és követed a stratégiát, karácsonyra garantáltan nem lesz gondod azzal, hogy mi kerüljön a fa alá, maximum csak azzal, hogy hogy fog minden aláférni!

Ne feledd! Holnap 19:00 Inlernet Akadémia!

Regisztrációs link az Akadémia Hírlevelében, vagy az Inlernet Hungary Facebook oldalán is megtalálható. Várunk szeretettel, hogy együtt indulhassunk el azon az úton, amely karácsonyra megváltoztatja mindannyiunk életét!

Tökéletes Csomag, a tökéletes életért!

Ezeket a cikkeket olvastad már?