Nyolc év és két hónap…

Inlernet

Sok, vagy kevés? Attól függ, honnan nézzük. Emberöltőnek kevés, de ha kényszerű szünetet kell tartanunk, akkor nagyon sok. Minden egyes napja hónapoknak tűnik és kínszenvedés várni a napok múlását. Nekünk pedig mégis ezt kellett tenni.

Persze nem önszántunkból tettük. Hiszen ki lenne az az őrült, aki az egyre jobban szárnyaló és mindenki megelégedésére prosperáló cégében hirtelen tövig tapos a fékbe, még a kéziféket is behúzza és aztán ki sem engedi…

Azt a pillanatot sohasem lehet és nem is fogjuk elfelejteni. Persze, ma már tudjuk picit másképp nézni, de csak mostantól, amikor végre felszállt az oly rég óta várt „fehér füst“. A nyolc év és két hónap alatt, csak a fájdalom, a keserűség és a csalódás járt át bennünket, amikor arra a napra gondoltunk. No és aztán arra is, hogy hány Törzsvásárlónk és Termékpartnerünk, milyen gyorsan fordult el tőlünk. Pedig saját magukon tapasztalhatták, hogy a cég és a Rendszer© is tökéletesen működött, mindenki megkapta ami járt neki és nem mellékesen mindezt időben is kapta meg. Sokan örülnének ma is egy ilyen cégnek, hiszen hány, de hány körbetartozás miatt tönkrement vállalkozást és vállalkozót ismerünk.

Fájt az elfordulás. De erőt adott, hogy pontosan tudtuk, nem hibáztunk, hogy egyszer mindennek vége lesz, mert ennek a rémálomnak vége kell lennie és az a nap az igazság piros betűs napja lesz. Nyolc éven és két hónapon keresztül küzdöttünk a cég és a saját igazunkért, Törzsvásárlóink és Termékpartnereink jogos követeléseiért. 

És megérte. Ugyanúgy mint az élet bármely területén. Ahogy mi is tanítjuk, hogy sohasem szabad feladni, hogy a végletekig kell küzdeni az igazunkért és igen, néha nehéz elhinni, hogy az igazság végül majd győzedelmeskedik, de az igazsággal a tarsolyunkban, ez nem történhet másképp.

Amikor megkaptuk az értesítést arról, hogy lezárták az ügyet és vége, IGEN VÉGE, hogy nem követtünk el semmilyen jogszabálysértést, vagy bűncselekményt, akkor a mi szemünk is megtelt könnyel. De nem is lehet ezen csodálkozni. Hiszen egy ilyen bélyeggel élni ennyi éven át, nem könnyű. És jól tudtuk akkor is, a nagy hír a nyolc évvel és két hónappal ezelőtti lesz, míg az, hogy ártatlanul hurcoltak meg céget és egy igaz embert, az már egy apróbetüs cikket sem ér. Hiszen a botrány az érdekes mindig, hogy valami rossz történt. Az, hogy mindez nem is történt meg, az, hogy egzisztenciák, emberek, cégek mentek ezáltal tönkre, annak, hogy most nagyon sokan örömükben zokognak, már nincs hírértéke.

De ne csodálkozzunk! Ilyen a Média világa, ahol jó hír nem hír, csak a negatív és nem a valódi értékeket teremtőkről szólnak a hírek. „Vérszagra gyűl az éji vad…“, ahogy Arany János írta a Walesi bárdok című költeményében. A lényeg azonban, hogy túl vagyunk rajta. Hogy minden egykori Törzsvásárlónk és Termékpartnerünk láthatja és hallhatja, ahogy ma, úgy régen is értük dolgoztunk.

De a legfontosabb az, hogy volt egy valóban maroknyi csapat, aki a vérzivataros időkben is kitartott mellettünk. Akik akkor is ott voltak velünk, amikor két tucatnyira zsugorodtunk. Mellettünk álltak és hittek bennünk és minden nehézség ellenére elkezdték újjáépíteni a romokból ezt a nagyszerű céget. Hogy bebizonyíthassák és bebizonyíthassuk újra, igenis lehetséges a vásárlásaink által meggazdagodni, és azért mert valaki nincs a kellő információ birtokában, mert nem érti a Rendszer© működését, nem érdekli, vagy nem hisz benne, vagy éppen irigyen szemléli, attól még igenis működik.

Mi már nem akarunk többet harcolni! Nem akarjuk magyarázni azt, ami tény. Csak szeretnénk végigmenni az egykor megkezdett úton, hogy ne csak hazánkban kínáljon egyedülálló lehetőséget az Inlernet-Rendszer© és ne csak itthon legyen képes megoldást kínálni sok-sok ember számára!

Tudjuk jól, Magyarországon ma rengeteg olyan ember él, akinek havi ötvenezer forint többletjövedelem radikálisan képes megváltoztatni az életét. Akkor mennyire tudná megváltoztatni százezer forint? Ráadásul hetente? És mi történne, ha ez az összeg, még egy nullával magasabb lenne!? Mert igenis lehetséges! Élő bizonyítékaink vannak rá! Azok számára, akik anno is hittek benne és akiknek nem ingott meg egy pillanatra sem a bizalma, azok számára most érkezik el az igazi karácsony, amikor a számlájukra jóváíródik az az összeg, amiért kőkeményen megdolgoztak és amire nyolc év és két hónapja várnak.

Itt az idő Barátaink! 

Elvonultak a sötét fellegek és újra ránk sütött a Nap!

Itt az idő felkeresni a régi Törzsvásárlókat, Termékpartnereket és felkészíteni őket arra, ami előttünk áll! Tudtad, hogy 2 200 000 darab JOG vár arra, hogy felpörgesse a Rendszert©? Tudod mit jelent ez? Tudod hány ember fog azonnal jövedelmek garmadájához jutni az elkövetkező hetekben? Tudod, hány embernek, hány millió forint értékben keletkezett és keletkezik olyan jövedelme, amelyet kizárólag az Inlernet® Termékpartnereinél tud levásárolni? 

Itt az idő!

Ez egy közösségi üzlet, ahol mindannyian teszünk a közös sikereinkért. Így fontos, hogy te is felelősséggel tekints rá és segíts más Törzsvásárlóknak és Termékpartnereknek felfrissíteni emlékeiket, hogy eljussanak hozzájuk az új információk és új fejlesztéseink. Hiszen a munka a nyolc és fél év alatt sem állt meg és az Inlernet®, amely felemelte a ScienNet porba hullott zászlaját, nem csak megpróbálta életben tartani a Rendszert©, hanem továbbfejlesztette azt, így ma már egy 50, azaz ötven pontban továbbfejlesztett korszerű, a mai kornak tökéletesen megfelelő Rendszert© üzemeltet partnerei megelégedésére.

Szerezd most vissza te is az aktív törzsvásárlói státuszodat 2018 március 1-ig és hívd fel ugyanerre a figyelmét a csapatodban lévő többi Törzsvásárlónak is! Különben az újraindulás hírétől fellelkesült Törzsvásárlók kérhetik a régi ajánló aláírása nélkül a team módosítást és így az általuk hozott forgalom, másnál fog jelentkezni! Ezzel kapcsolatos információkat itt találod: (egyszerűsített Team módosítás ÁSZF 4.3., 4.4.). Az azonos esélyek jogán az Inlernet® 2018 március 1-ig nem végez team módosítást az ÁSZF szabályai szerint, így minden esélye megvan mindenkinek az elkövetkezendő hónapban az ÁSZF 1. számú mellékletében szereplő aktív státusz megszerzésére és így a régi csoportjának a megtartására!

Ez a mi érvünk és évünk!

Kicsit olyan, mint amikor lehullt a vasfüggöny és lehetőségünk lett az igazán határtalan utazásra és nem kellett háromévente ötven dollárból mindezt megoldanunk.

Az Inlernet® mára a korszerűsége és egyedisége mellett a valóban határtalan üzletépítés lehetőségét kínálja minden egyes Törzsvásárlójának. Bármelyik országban elindíthatod mára nemzetközi lehetőségeket kínáló vállalkozásodat és csak rajtad múlik, hogy kitűzött céljaidat, hol és kivel szeretnéd megvalósítani és mikorra kívánod elérni. 

De egy biztos!

Ahogy a régmúltban, ahogy a nyolc és fél év alatt, úgy a jövőben is számíthatsz ránk, hogy ott leszünk veled ezen az úton és maximálisan támogatunk abban, hogy egy sikeresebb és nyugodtabb jövőt teremthess meg magad és családod számára!

https://inlernet.blogstar.hu/./pages/inlernet/contents/blog/47848/pics/15172452256263871_800x600.png
Heti motiváció,Inlernet Worldwide
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?