Legyél te a főnök!

Inlernet

Régi és igaz mondás: „Az emberek munkehelyeket választanak, de a főnökeik miatt hagyják ott őket.“

Megszámlálhatatlan mennyiségű rossz főnök létezik a világon és hiába léteznek ma már különféle vezetői képzések, mert jellemzően a rossz főnököknek az a kiemelkedő sajátossága van, hogy azt gondolják magukról, hogy ők a tökéletes vezetők és mindig másokban kell keresni a hibát.

Szerencsére vannak jó vezetők is, akik képesek olyan hangulatot teremteni a munkahelyeken, amely által sok apró hibáról, vagy hátrányról is képes vagy megfeledkezni, vagy tudomáson kívül hagyni, mert megbecsülik munkádat, mert jó hangulatot teremtenek, mert emberszámba vesznek, mert nem csak a saját-, vagy a cég érdekeit, karrier-előremenetelüket nézik, hanem azt is, hogy feladatuk a beosztottjaikért is kiállni, értük felelősséggel tartozni.

A rossz vezető azonban másképpen gondolkodik.

Persze lehet, hogy ő is jól indul, csak aztán elkapja a „gépszíj“, azaz megrészegíti a hatalom, mint már annyi embert a világtörténelem során, elfelejti honnan jött, karrierista ösztönei felszínre törnek, szinte rabszolgának tekinti és lenézi az alkalmazottait, illetve még egy fontos momentum is jellemzi őket, hogy elrugaszkodnak a valóságtól.

Sok olyan munkahelyet ismerünk, ahol a vezető beül az irodájába és mintha egy elefántcsottoronyba húzódna vissza, nem érzékeli a napi problémákat, hangulatot és lassan nem, hogy nem is érdekli, hanem egyenesen menekül azelől, hogy szembenézzen ezekkel.

Azért mert neki magas a fizetése, szolgálati autót kap, fizetik az üzemanyagköltségét és a mobiltelefonját, megveszik a notebookját és jutalmat is kap minden évben, azok a dolgok, amelyek anno őt is érintették, amelyek neki is „fájtak“, már a távoli homályba vesznek, hiszen őt már nem érintik ezek. És ha őt nem ériitik, akkor ilyenek már nincsenek is.

Közben persze próbál megfelelni a tulajdonosoknak és a hibákért, minden vezetői szintről egyre lejjebb rugdosnak, mert hát a vezető nem követ el hibát, az ő pozíciójának biztonságban kell lennie és a „pórnép“ mehet a levesbe…

Ismerős ez ugye?

Hiszen mindannyiunknak volt már rossz vezetője, aki pokollá tette az alkalmazottai életét és a cég sem jutott sokkal előbbre. Aztán hirtelen felismerték ezt a tulajdonosok is és leváltották, de bocsánatot kérni a nehéz időszakokért, nem tartozik a megszokott menetrendbe és sokszor kezdődik minden előről.

Miért vagy mégis alkalmazott, ha ilyen vezetőid vannak és nem érzed jól magad?

Miért nem váltasz, hiszen pontosan látod a vezetői hibákat, érzed saját bőrödön és csak annyit kellene tenned, hogy veszel egy nagy levegőt és azt mondod: Idáig mások álmait építettem, de mostantól már a sajátomat fogom!

Az Inlernet® pedig tárt karokkal vár, hogy végre megvalósítsd magad, végre te legyél a főnök, te oszd be az idődet és te élvezd a befektetett energiáid minden eredményét is.

Nem olyan bonyolult, csak merned kell felelősséget vállani magadért és döntéseidért. De mit nyerhetsz ez által?

Nagyon sokat!

  • Saját, független vállalkozást egy tőkeerős cégben, amely már bizonyította, hogy minden befektetett energiát busásan jutalmaz.
  • Munkád arányában kifizetett juttatásokat és bónuszokat.
  • Eredményeid elismeréseképpen egzotikus luxusutazásokat, hogy legyen hol kipihenhesd fáradalmaidat.
  • Azt a lehetőséget és tudatot, hogy csak rajtad múlik, hány emberrel osztod meg tudásodat és segítesz nekik, hogy ők is szabadok lehessenek, megvalósíthassák álmaikat és az anyagi biztonságukat is megteremthessék.
  • A világ bármely pontjáról végezheted a munkádat.
  • Nemzetközi üzletet építhetsz.
  • És végre fejfájás nélkül vásárolhatsz, hiszen, ha az Inlernet-Rendszeren® keresztül teszed, akkor nem csak visszatérítéseket kapsz vásárlásaidat követően, hanem keresni is tudsz mindezzel.

Ki hallott már ilyet? Pénzt keresni azzal, hogy elmegyek vásárolni és költöm a pénzem?

Hihetetlen ugye?

Pedig tényleg így van és kizárólag csak rajtad múlik, hogy a jelenlegi fizetésedet havonta, vagy hetente szeretnéd megduplázni.

Nem egy ördöglakat, de ha meghozod a döntést, ha képes vagy megismerni és megtanulni a Rendszer® működésének szabályait, ha kész vagy fejlődni és vezetővé válni és benned van a szándék, hogy ne csak magad, hanem mások céljait is képes legyél látni és segíteni csapatod tagjainak, hogy ők is elérhessék mindezt, akkor Te az a vezető leszel, aki az esztendő végére totálisan fogja megváltoztatni életét.

Gondold csak végig! Hány éve dolgozol és próbálsz takarékoskodni és hogy haladsz vele? Most pedig gondolj bele abba, hogy ugyanezzel az energiával, az Inlernetnél® már hol tartanál, mennyit keresnél, mennyit tudtál volna megtakarítani és hány ember életét lettél volna képes megváltoztatni!?

Az Inlernet® felismerte, hogy a hazai oktatási rendszerből hiányzik egy létfontosságú dolog: az oktatási rendszerünk nem készít fel minket a való világra, csak arra, hogy alkalmazottak legyünk.

Az önerejükből meggazdagodott emberek azonban kevésbé félnek pénzük elvesztésétől, hiszen tudják jól, hogy képesek újra vagyont szerezni. Azoknak, akik más úton-módon jutottak a vagyonuk birtokába, viszont két választási lehetőségük maradt, mégpedig ugyanaz a kettő, amely vékonypénzű honfitársaik előtt is áll - azaz, vagy megszerzik a pénzügyi képzettséget, vagy egy rátermett és megbízható szakember kezébe adják a pénzüket, de annak is komoly ára van.

Mi mindig úgy gondoltuk és ma is úgy véljük, hogy amit a kemény munkánk által megszereztünk, az nálunk is van a legjobb helyen, hiszen nincs az a pénzintézet, amely jobb konstrukciót képes biztosítani, mint az Inlernet® amely bár nem pénzintézet és nem is végez pénzügyi tevékenységet, de a Rendszeren® keresztül bonyolított vásárlásaik által, mégis komoly bevételt képes generálni ügyfeleinek.

Az egyik leggyakrabban előforduló probléma, hogy a cégek túlzó ígéretekkel kecsegtetnek álláshirdetéseikben. Az ígérgetés aztán gyakran folytatódik az állásinterjún is, hogy magukhoz csalogassák a munkavállalókat. Például a maximálisan elérhető bért kommunikálják, de azt már nem, hogy mik a feltételei, amelyeket szinte lehetetlen elérni. Ugye ez is ismerős?

De mi lehet az, ami fontosabb a dolgozóknak, mint a pénz?

Jó hangulatban, jó csapatban dolgozni. Kutatások szerint ugyanis egy munkahely legjelentősebb megtartó ereje a jó munkahelyi légkör. Sokkal jelentősebb, mint a pénz. A megkérdezettek 67 százaléka szerint ez a legfontosabb. Ha ez adott, még jobb feltételekért sem váltanak munkahelyet az emberek.

Sajnos sok helyen - ahol magas a fluktuáció -, a vezetők még nem jöttek rá a saját felelősségükre. A nagyon magas fluktuációért ugyanis szinte minden esetben a felsővezetők, a döntéshozói szint a felelős.

A fizetést és a juttatásokat a válaszadók 34 százaléka tartja a legfontosabbnak. Szinte ugyanennyi (33 százalék) azok aránya is, akik szerint az erkölcsi elismerés, míg 31 százalékuk szerint az emberi bánásmód a legfontosabb.

Ezek a szempontok számítanak és ezeket az Inlernetnél® mind megtalálod azzal a markáns különbséggel, hogy az elvégzett munkát illető kiemelkedő jövedelem is megillet mindenkit! Innentől pedig már csak rajtad áll, hogy milyen vezetővé válsz, milyen hangulatot teremtesz csapatodban, mennyire támogatod őket a céljaikhoz vezető úton, hogy kart-karöltve juthassatok el a karrierszintek csúcsára.

Ne várj tovább!

Legyen ez az év a te éved, amikor kitörsz a mókuskerékből és a jövőben már a saját céljaid elérésének érdekében teszel minden erőfeszítést!

Meg fogod látni, az eredmény nem fog elmaradni és sokkal hamarabb érkezik majd, mint azt álmaidban remélted!

https://inlernet.blogstar.hu/./pages/inlernet/contents/blog/51693/pics/15245174987030377_800x600.jpg
Heti motiváció,Inlernet Worldwide
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Ezeket a cikkeket olvastad már?