Inspirálódj olyantól, aki nem csak beszél róla II.

Inlernet
2018.01.09.

Mindenki számára nyitott az út az anyagi sikerek felé, csak kevesen tudnak róla, vagy hiszik el, hogy ők is ezekhez az emberekhez tartoznak. De mi lehet ennek az oka? Az, hogy kilátástalannak ítélik meg helyzetüket? Lehetséges. Csak jusson ilyenkor eszedbe Bogdán László mit volt képes 11 év alatt, mint polgármester véghezvinni és Cserdi települése, ma ott tart, hogy évi több mint 100 tonna élelmiszert ajándékoz a rászorulóknak, már egyetlen Európai Uniós segélycsomag sem érkezik hozzájuk, kettesről, 4,7-es átlagra nőtt a tanulmányi eredmény, van már felsőoktatási hallgató fiataljuk is, felére csökkent a közmunkások száma, van elegendő munka a településen és az ország egyik legmagasabb bűnelkövetési mutatóval rendelkező településén ma maximum 4-5 bűncselekmény történik és azok is jellemzően „tyúkperek“ és terveik szerint, jövőre már saját gyáruk lesz amivel a sajt maguk által megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből készítenek tradícionális cigány élelmiszereket, amelyek dizájnos csomagolásban kerülnek majd az áruházak polcaira. Ha valakik kilátástalanságból indultak, akkor ők aztán igazán. Ehhez képest te ugye nem szeretnél panaszkodni, hogy milyen szerény sorsod van, hiszen neked nem kellett ilyen hátrányból, ilyen megkülönböztetéssel és bélyeggel indulnod.

Ezért mondjuk mindig, tanulj és inspirálódj olyanoktól, akik nem csak beszélnek a sikerről, hanem el is érték azt.

Ilyen személy Mark Zuckerberg, a Facebook 33 éves alapítója 74,2 milliárd dollárra becsült vagyont mondhat a magáénak, ezzel az ötödik helyre lépett előre a tavalyi hatodikról és mindezt 2004 óta!

Ő ezt vallja:

„A legnagyobb kockázat az, ha nem vállalsz semmilyen kockázatot. Egy gyorsan változó világban az egyetlen stratégia, ami biztosan sikertelen az, ha soha nem kockáztatsz.“

És egy másik hasznos jótanácsa: „Akkor lehet igazán előrehaladni, ha az egyszerű feladatokkal kezdjük.“

Grant Cardone huszonegy évesen, nyakig adósságban úszva, csőd közeli helyzetben fejezte be főiskolai tanulmányait, ám mire betöltötte a harmincadik életévét, dollármilliomos lett. Mindehhez kilenc évre volt szüksége, no és so-sok tanulásra.

Jelen pillanatban ő a New York Times legtöbb eladással rendelkező szerzője, nemzetközi előadó, üzleti fejlesztő, a Világ legsikeresebb trénere a közösségi média egyéniség és csúcsértékesítés területén. 

Az ő kódexe így hangzik:

  1. Kövesd a pénzt! A lényeg, hogy mindig törekedj arra, hogy lépésekben emeld a bevételed! Érezz rá az aktuális trendre, és mindig keresd a lehetőségeket az egyre magasabb keresetre!

  1. Ne légy magamutogató! A munkához való hozzáállásodról és ne a megjelenésedről ismerjenek! Luxuskiadásokra csak akkor szabad költened, ha már több, egymástól független forrásból és folyamatosan áramlik a bevételed. Grant akkor vette az első komolyabb karóráját, miután milliomossá vált és egészen addig az autója is csak egy öreg Toyota volt.

  1. Nincs értelme önmagáért megtakarítani. A megtakarításnak csak akkor van értelme, ha befekteted. Kezd el egy vésztartalék megtakarításával és azt biztonságos és hozzáférhetetlen számlákon kösd le és kizárólag csak vészhelyzet esetén szabad hozzányúlnod. Ez arra fog kényszeríteni, hogy új bevételi forrás után nézz.

  1. Kerüld azt a hitelt, amelyből csak valamilyen terméket, vagy szolgáltatást vásárolsz magadnak, ugyanis annak segítségével nem tudsz pénzt keresni. Grant csak egyszer vett fel hitelt egy autóra, ám a jármű segítségével több bevételhez jutott. A gazdag emberek azért vesznek fel hitelt, hogy növeljék a befektetéseiket, és fokozzák a pénzáramlást. A szegények pedig azért vesznek fel hiteleket, hogy többet költhessenek annál, mint amit megengedhetnek maguknak és ezzel még gazdagabbá tegyék a gazdagokat.

  1. Kezeld úgy a pénzed, mint egy féltékeny szeretőt. Sokan vágynak pénzügyi függetlenségre, de csak azoknak jön össze, akik ezt a célt minden más elé helyezik. Hanyagold el a pénzt, és a pénz is hanyagolni fog téged, előbb-utóbb pedig elhagy valakiért, akinek fontosabb lesz.

  1. A pénz nem alszik. A pénz nem ismeri az órát, az időbeosztást, a hétvégék, és a szabadság fogalmát, úgyhogy neked is el kell felejtened őket! Grant 26 évesen a kiskereskedelemben dolgozott, és bár a bolt este hétkor bezárt, ő a legtöbbször még este tizenegykor is árusított. Nem az számít, hogy te legyél a legokosabb munkavállaló, hanem az, hogy te dolgozz a legtöbbet és a legeredményesebben.

  1. A szegénységnek nincs semmi értelme. Mondhatnak bármit, de törölj ki minden gondolatot a fejedből, ami azt sugallja, hogy szegénynek lenni, teljesen rendben van!

  1. Keress magadnak egy milliomos mentort! A legtöbben szegény, vagy középosztálybeli családokban növünk fel, ezért kötődünk ezeknek a csoportoknak a határaihoz, szellemiségéhez. Grant milliomosokat, és a pályájukat tanulmányozta, hogy változtasson saját életén. Megtalálni a saját mentort, könnyebb, mint hinnéd, ugyanis a gazdag emberek általában nagylelkűen osztják meg másokkal a tudásukat.

  1. Vedd rá a pénzed a kemény munkára. A gazdaggá válás Szent Grálja a befektetés. Ha jól csinálod, egy idő után sokkal többet keresel a befektetéseidből, mint a munkáddal. Ám amíg nincs többletbevételed, nem tudsz befektetni, holott a befektetés az egyetlen oka az összes többi lépésnek.

  1. Ha egymilliót akarsz keresni, tízmilliót célozz meg! „Az egyetlen komoly hibám az volt, hogy eleinte nem tudtam elég nagyban gondolkodni. Pedig a pénzkeresetnek nincsenek határai, csak emberek gondolkodásának vannak.”

„Kövesd ezt a tíz lépést, és meggazdagodsz, csak kerüld el messzire azokat az embereket, akik azt gondolják, hogy a pénzügyi terveid csak álmok, vagy a kapzsiság vezérel! Kerüld a sémákat, légy tisztességes, soha ne add fel és sikerrel jársz és mindig segíts másoknak is elérni a céljaikat!”

Eltelt egy esztendő.

Inlernet
2018.01.01.

Elhallgattak végre a petárdák és a tüzijátékok rakétái és mostanra már a szilveszteri mulatságok alatt a fejünkbe szállt pezsgő mámora is a homályba vész.

Talán éppen ott ülsz a Bécsi Filharmonikusok Újévi koncertjét nézve a televízió előtt, vagy még álmos tekintettel pislantasz ki a jó meleg dunyha alól, esetleg már a konyhában sürögsz-forogsz, hogy a kötelező lencse leves és malacsült időben a család asztalára kerülhessen.

Bármit is csinálsz ezen a napon, egyet ne felejts el!

Holnaptól újra indul a verkli és ez a nap áll csak előtted arra, hogy vegyél egy mély lélegzetet, tegyél egy nagy tükröt az íróasztalodra, leülj elé és végiggondold, hogy az út amin jársz, biztosan helyes-e? Biztos ezen az úton szeretnél-e továbbmenni, vagy belátod, hogy tévúton, gidres-gödrös úton, számodra túl nagysebességű Forma 1-es pályán haladsz?

Persze, ha kapásból rávágod, hogy életedben minden tökéletes, semmire, senkire és főleg semmilyen változásra, változtatatásra nincs szükséged, akkor kérünk, ne olvasd tovább e sorokat, illetve csak a következőt! 

Ebben az esetben ugyanis elgondolkodnék a helyedben azon, hogy a legsikeresebb emberek, mégis miért vetnek számot magukkal minden év végén, vizsgálják meg jó irányba haladnak-e és megfelelően választották-e meg az út minőségéhez és a körülményekhez a sebességüket? Talán nem ok nélkül teszik mindezt…

Ez a nap tökéletes arra, hogy egy picit félrevonulj és belenézz abba a bizonyos tükörbe. Ezrek és ezrek panaszkodnak a jobb jólét hiányáról, azonban miután sohasem elég őszinték magukkal szemben ahhoz, hogy beismerjék miben és mekkorákat hibáztak/hibáznak, így mindig egyetlen fegyver marad csak a kezükben, mégpedig a mások és a körülményeik hibáztatása. Ez azonban gyenge fegyver és maximum csak vaktölténnyel tudnak puffogtatni vele, amely sohasem fogja átszakítani a céltábla kellős közepét.

Legalább egyszer egy évben, a négy fal között, egyedül merd és tudd beismerni magadnak, hogy mit tettél, vagy épp nem tettél meg! Ha eljutsz idáig, máris óriási előrelépést tettél álmaid valóraváltásának érdekében. 

Sokak, mindig a csodára várnak, arra, hogy majd más megoldja a problémáikat, majd más kiáll értük, majd más kikaparja a forró gesztenyét és persze, ha ez nem történik meg, megint mi más is maradhatna számukra, mint a már fentebb is említett panaszáradat?

Felejtsd ezt el és légy a saját magad hőse! Mentsd meg magad, hogy aztán szuperhőssé válhass és már másoknak is tudj segíteni! Persze másoknak mindig annyira jó tanácsokat tudunk adni, csak éppen saját magunk nem tartjuk be ezeket, miközben vérig sértődünk és lehülyézzük azokat, akik nem fogadják meg. Ha annyira okosak vagyunk ezekben a helyzetekben, talán itt lenne az ideje, hogy jómagunk is megfogadjuk saját jótanácsainkat! 

Amennyiben elérkeztél idáig, akkor külön üdvözlünk és lépjünk egy lépcsővel feljebb!

Már tudod, mi és hol a hiba. Álljunk neki és javítsuk ki! Azaz fogalmazd meg, mit is szeretnél és írd le!

Tudjuk ezt gyűlölöd, de megpróbáljuk újra megmutatni neked, hogy miért mondjuk újra és újra ezt! Ugyanis a Forbes szerint a felnőttek körülbelül 3 százalékának vannak csak papírra vetett, egyértelmű céljai, amelyeken nap, mint nap dolgoznak. Karrierjük végén pedig pont ez a 3 százalék az, aki több pénzt keres, mint a többi 97 százalék összesen! Na ezért mondjuk neked is, hogy írd le! Mert szeretnénk, ha te is a kívételes 3 százalék közé tartoznál!

Ha megteszed ezzel ugyanis felelősséget is vállalsz céljaidért és mindig ott lesz, hogy emlékeztessen merre is tartasz és így az irányt is könnyebb lesz tartanod!

Ugye nem gondolod azt, hogy Hosszú Katinka a riói Olimpiát megelőzően úgy vetette magát minden hajnalban a medence hűvös vizébe, hogy fogalma sem volt arról, hogy mi a célja, mit, mikor és hol szeretne elérni? Nem megy enélkül, hiszen egyszerűen elmozdul a fókusz és miután nem ismeri a pontos irányt, így össze-vissza fog kavarogni. Használj „lézeres célmegjelölőt“! Igen, olyat, mint a hadseregben használnak, amely nyílegyenesen és tűpontosan jelöli ki neked a célt és oda is talál! Neked ehhez még dollármilliókat sem kell kifizess, csak fogalmazd meg minél részletesebben és aztán jöhetnek a részletek kibontásai, azaz mikor, hova szeretnénk előrejutni. Ez már abban fog segíteni nekünk, hogy mérni tudjuk hol tartunk. Előrébb, vagy éppenséggel lemaradásunk van és jobban bele kell húzzunk.

Hidd el, ha csak ezeket megfogalmazod a mai napon miután belepillantottál a tükörbe, egy sokkal eredményesebb új esztendő áll előtted! Érdemes kihasználnod a mai napot, hogy aztán az év is olyan eredménnyel záruljon, amilyent valahol legbelül nagyon szeretnél!

Boldog, eredményes új esztendőt kívánunk!

Advent első vasárnapján

Inlernet
2017.12.03.

Még sötét van, amikor autóba ülünk, hogy elinduljunk a megbeszélt találkozó helyszíne felé. Hárman, három irányból. Körülbelül fél óra míg odaérünk és ahogy a mínusz kilenc fokban a jó meleg, fűtött autó szélvédőjén keresztül nézzük a megfagyott tájat az is szembetűnik, hogy szombat reggelhez képest, mennyivel nagyobb forgalom van a szokásosnál. Hirtelen nem is gondolunk bele, hogy miért, hiszen nálunk az Inlernetnél®, azért mert hétvége van, még nem áll meg az élet. Persze, egy idő után csak furcsa lesz a kora reggeli nagy forgalom, hiszen amikor ráeszmélünk, hogy a hétvége első napja van - amikor iskola sincs -, akkor azért már kérdő szemmel nézzük a mellettünk elsuhanó kocsikat. 

Majdnem egyszerre gördülünk be az étterem parkolójába és ahogy belépünk a helyiségbe meghökkenünk, hogy mekkora tömeg van és alig találunk a megbeszélésünkhöz egy asztalt a leghátsó sarokban. Úgy néz ki túl naívak voltunk, hogy azt képzeltük, december első szombatján, simán találunk egy csendes zugot, ahol átbeszélhetjük az előttünk álló célokat és azokhoz kapcsolódó feladatokat. Értetlenül nézünk körül, majd egymásra és mindannyiunk tekintetében ugyanaz a kérdés látszik: Mit keres szombat, kora reggel ennyi ember az utakon, az éttermekben?

Persze nem a kérdés megválaszolása tölti ki minden percünket, így bele is vetjük magunkat a feladatok megoldásába, de aztán újra eltereli valami szokatlan a figyelmünket. Harminc perc múlva, mint egy varázsütésre, ugyanis kiürül az étterem és magunkra maradunk a kicsit hűvös, de így már csendes sarokban. „Ezek meg hova tűntek?“, kérdezi egyikőnk, de választ nem tudunk rá adni, így dolgozunk tovább. Ám ez a nap, nem olyan, mint a többi és körülbelül egy óra múlva, a láthatatlan varázsló újra suhint egyet a varázspálcájával és megint egy másodperc alatt lesz zsúfolásig tele a vendéglő.

Na álljunk meg most már egy szóra! Mi történik ma itt kérem szépen?

Összenézünk és az álmosság tekintete mögül, hirtelen egyszerre sugárzik át mindannyiunkból a válasz. Holnap Advent első vasárnapja és beidult a verkli. Azaz megindult a bécsi karácsonyi vásárba és Parndorfba tartó roham, no és a vásárlási láz is úgy terjed, mint az influenzavírus. A hullámokban érkezők pedig azt jelentik, hogy kik ébredtek korábban, hiszen messzebbi cél felé indultak és kik azok, akik „csak“ a karácsonyi vásárlást tervezik mára. A rendelésekből is látszik, hogy most nem a Bécsi-szelet a sláger, hanem az omlett, a ham and eggs és a pirítós alatt görnyed a konyha népe.

És ekkor megálltunk egy picit a tervezéssel…

Megint eltelt egy év az életünben és sokat léptünk előre, de egyvalami még mindig nem úgy mozdult meg mint szeretnénk, mint gondoljuk, mint fontos lenne. Ez pedig nem más, mint a karácsonyi vásárlási roham és forgalom egy részének az Inlernetbe® történő irányítása.

Mi lehet ennek az akadálya? Hiszen pontosan tudjuk, hogy ilyenkor mindenki feltépi a párnacihát, hogy elővegye az oda rejtett spórolt pénzt, előkerül a matrac és a ruhák alól, vagy az egyik könyvbe rejtett összeg is, megnyílnak a tárcák és a bankkártyák és a legtöbb ember sokszor cél nélkül indul neki a karácsonyi fényárba öltöztetett üzletek lerablásának és ilyenkor bár folyamatosan panaszkodunk, hogy milyen drága minden, de sokkal kevésbé vagyunk árérzékenyek és gond nélkül vásárolunk meg olyan dolgokat is, amelykre igazából senkinek, semmi szüksége, viszont letudtuk a karácsonyi ajándékozási elvárások terheit. Persze örülünk a kedvezményeknek, de inkább vagyunk termékorientáltak.

De mit is tudunk mi, azaz az Inlernet®?

 Először is, több ezer Termékpartnerrel rendelkezünk, az igények minden szegmensét lefedve a szolgáltatásoktól a kereskedelemig. Ráadásul, nem csak egyetlen napon, héten, vagy időszakban biztosítunk előnyöket, azaz ezeken keresztül visszatérítéseket Törzsvásárlóink számára, hanem az év minden egyes, azaz 365 napján is. Sőt! 365 napon keresztül, napi 24 órában, hiszen az online shoppok sohasem zárják be kapuikat vásárlóik előtt, így megnövelve a vásárlásra fordítható időnket.

Tehát?

Nem kell vadásznunk a kedvezményekre, hanem minden alkalommal, egyforma és kiszámítható mértékű visszatérítésekkel számolhatunk, azaz az Inlernet-Rendszernek© köszönhetően nem csak, hogy több pénz lesz a pénztárcánkban, de kategóriákkal nagyobb is lesz ez a summa, hiszen ki tudna mutatni más olyan lehetőséget a fogyasztói piacon, ahol a vásárlásainknak, akár 66%-át is visszakaphatjuk!?

Ez egy olyan lehetőség, amely alapjaiban tudja megváltoztatni emberek sokaságának életét. Ekkora mértékű, de ennél kisebb visszatérítést is ki utasítana vissza? Nem beszélve arról, hogy azoknak az embereknek, akik minimálbérből, vagy az alatti kereseteikből élnek, mit jelent akárcsak pár száz forint plusz bevétel is a családi kasszába. Olyan lehetőségeket szalasztunk így el, olyan embereknek nem nyújtunk segítő kezet, akik pedig nap mint nap néznek szembe az élet igen kemény kihívásaival. Pedig ott van minden egyes Törzsvásárlónk kezében a megoldás kulcsa! Csak tovább kell adnia és nem mellékesen, még pénzbe sem kerül!

Az Inlernet® egyszerű, közérthető, pontosan és haladéktalanul utalja a jogos összegeket partnereinek, de mindig hangsúlyozzuk, vásárlásra - akármennyire is furcsa - de meg kell tanítani az embereket! Hiszen, ha előnyökre szeretne szert tenni, ha nagyobb bevételt kíván elérni, azt, hogy sokkal többet költhessen a családi kasszából, akkor neki is tenni kell ezért. Persze, mint tudjuk ez nem sok. Nem kell hegyeket elhordani, nem kell túlórákat vállalni és nem is kell három műszakban dolgozni! Csupán a vásárlási szokásainkon kell változtatnunk, sőt még az is lehet, hogy azon sem szükséges, hiszen a megszokott kereskedő is Termékpartnerünk. De ebben az esetben is, ha nem jelezzük számára, hogy Inlernet® Törzsvásárlók vagyunk, akkor miképpen kaphatnánk meg a visszatérítéseinket? 

No akkor számoljunk egy kicsit, hogy milyen forgalmat veszítünk el, azaz ennek milyen pici szeletével élünk Karácsonykor, miközben csak rajtunk múlik, hogy egy hónap alatt, hány karrierszinttel lépünk feljebb, mennyivel nagyobb összeg landol a hó végén a számlánkon és ezt követően hova megyünk kipihenni az egy hónap „fáradalmait“!

„2017-ben, átlagosan 6 embert tervezünk ajándékozni, a költségkeret pedig 14%-kal több mint tavaly, várhatóan 35 ezer forint körül alakul majd.“

„Gyermekes családoknál a szülők fele már Mikuláskor 2 ezer forint felett költ összességében, ami karácsonyra 5-10 ezer (42 százalék), és sok esetben még 10 ezer forintnál is magasabbra (43 százalék) nőhet. Az ünnepekre készülve átlagosan 7550 forint értékben kerül gyermekeknek szánt ajándék a kosárba, ami 5 százalékkal magasabb, mint az elmúlt évben és a top termékek a társas- és kreatív játékok, valamint a babák. Ebben az időszakban ezen a piacon az éves eladások 60 százaléka realizálódik, így a teljes piaci forgalom elérheti a 31 milliárd forintot is!“

„Decemberben a kiskereskedelem forgalma 3-4 százalékkal is meghaladhatja idén az egy évvel ezelőtti 10000 milliárd forintot, így a kereskedelem teljes idei forgalma a tavalyi 9600 milliárd forint után csúcsot dönt és 2017-ben átlépi a 10 ezer milliárd forintot és 10 300 milliárd forint körül lesz.“ (Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára).

Ez volt a hagyományos kereskedelem, de nézzük meg, hogy miképpen várható az online keresedelem 2017-es karácsonyi forgalma:

„Az egész éves online kiskereskedelmi forgalom 31%-a, azaz majdnem harmada a karácsonyi időszakra esik.A karácsonyi forgalomnövekedés mögött elsősorban a magasabb vásárlási érték áll, mivel ha a vásárlások számát nézzük, akkor a karácsonyi időszak érdekes módon nem emelkedett ki a többi, kéthavi periódushoz képest, hanem azokhoz hasonlóan a vásárlások körülbelül egyhatodát bonyolították le ilyenkor.“

„2016-ban 427 milliárd forintos forgalmat bonyolítottak le a magyar webshopok, ami a teljes hazai kiskereskedelmi forgalom több mint 5%-a. Az online szektor dinamikus bővülése nem meglepő, hiszen egyre többen és egyre nagyobb kosárértékben vásárolnak az Interneten. A korábbi évek adatai alapján ez 142 milliárd forintos karácsonyi forgalmat jelent majd ebben az évben!“

„A tavalyi évben mind a vásárlások száma, mind az értéke szerint 2016 utolsó két hónapjában termelődött a teljes hazai online e-kiskereskedelmi forgalom 31%-a, ami két évvel korábban még csupán csak a megrendelések számának 19, a megrendelések értékének pedig 21%-át adta.“

„Az ünnep közeledtével sokkal nyitottabbak vagyunk az online vásárlásra és az internetezők 85%-a sorban állás helyett, már inkább online rendelné az ajándékokat. A webáruházakban hagyományosan nagyobb összeget, az idei szezonban átlagosan 8600 forintot hagynak a vásárlók. A bolti eladásban 8 százalékos bővülésre számítanak, mely 6500 forintos átlagköltést jelent.“

Van még valami, amiről azért érdemes szót ejtenünk:

„Az előző év azonos időszakához képest 30,9 százalékkal több, 12 368 új személyautót helyeztek forgalomba novemberben, az év első tizenegy hónapjában 21,4 százalékos volt a növekedés 2016 január-novemberhez képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.“

Ezekből az adatokból tökéletesen látható az évről évre folyamatosan emelkedő vásárlásokra fordított összeg, az online kereskedelem dinamikus növekedése, a magára talált az autópiac és az is, hogy mit kell tennünk.

Mi a teendőnk:

Törzsvásárlóinkat sokkal jobban megtanítani okosan vásárolni, illetve Termékpartneri referenseinknek egyre több Termékpartneri szerződést kötni az online kereskedőkkel, illetve leellenőrizni, hogy a jelenlegi Termékpartnereink közül, hány indított az évek során webshopot és erre is megkötni a szerződést!

Ugyanis a vásárlók számára az internetes vásárlás egyik nagy előnye, hogy pénzt és időt lehet vele megtakarítani. A karácsonynak a vásárlások számára és azok értékére gyakorolt hatása arra enged következtetni, hogy az online rendszeresen vásárlók köréből kerülnek ki a karácsonyi megrendelők, akik élve az előbb említett előnyökkel, az ajándékvásárlás nagy részét online oldják meg. Nem véletlen tehát, hogy az e-kereskedők novemberhez közeledve egyre inkább a karácsonyi rohamra készülnek. Sokak számára ez az időszak jelenti a felzárkózás és adott esetben az életben maradás lehetőségét is. Főleg a kisebb és fiatalabb webáruházaknál érvényesül a karácsonyi nagybevásárlások jótékony hatása, azaz pont az Inlernet® Termékpartnereinél!

Még nem késtél le mindenről, hiszen a legtöbben az utolsó napokra halasztják az igazi ajándékvadászatot, tehát gyerünk, itt az ideje felébreszteni Csipkerózsika álmukból a csapatainkban található Törzsvásárlókat, hiszen minden egyes elköltött forint komoly eredményeket generálhat közösségünk életére! 

Jó ébresztgetést, okos vásárlásra tanítást és még jobb karácsonyi vásárlást kívánunk!

Inspirálódj olyantól, aki nem csak beszél arról...

Inlernet
2017.08.28.

Inspirációra mindenkinek szüksége van, ugyanúgy, mint a fejlődésre és a tanulásra. A kérdés csak az, hogy ezt miképpen tegyük, honnan, vagy kitől, kiktől tanuljunk?

Gondoljuk, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akik fals információkba futnak bele egy-egy újságban, magazinban és akkor az online található anyagokról még nem is beszéltünk.

Az Internet kinyitotta számunkra a világot, elérhetővé téve milliónyi tudásanyagot, de ennek a fajta szabadságnak megvan az az árnyoldala is, hogy elképesztő mennyiségű téves, vagy ami még rosszabb, dilettáns írás található a különböző oldalakon. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a kommunikációs csatornák efféle kiszélesedése miatt, megnőtt azoknak a sarlatánoknak a létszáma is, akik kihasználják az inspirációval, motivációval, célok elérésével kapcsolatosan megnőtt igényeket és magukat ilyen-olyan specialistának (expertnek), gurunak, szakértőnek, mesternek, szakembernek, sikertrénernek, lifecoachnak nevezve húzzák le a segítséget kereső és a sikerre vágyó embereket. Ráadásul a különböző képzéseikért vagyonokat kérnek el ügyfeleiktől.

Nem is az összeg lenne a legnagyobb probléma, ha fel tudnák mutatni azokat az eredményeket, amelyekről beszélnek. Ennek megállapítására, legtöbbször az is elég, ha csak a cipőikre, óráikra, autóikra, vagy magára a honlapjaikra nézel és azonnal meg kell szólalnia a vészjelzőnek, hogy ÁLLJ! Ha ő akar engem sikeressé tenni, akkor ő miért nem néz ki annak? Persze, mindenre lehet magyarázatot adni, hogy pl. Michael Gyarmathy, a párizsi Folies Bergére egykori világhírű és egyben milliomos igazgatója, jelmez- és díszlettervezője milyen kijárt, rongyosra hordott cipőt viselt, de a kivételek mint tudjuk csak erősítik a szabályt és róla szó szerint az egész világ tudta, hogy milyen kvalitású művész és igazgató.

Ennél azonban még fontosabb, hogy a rendezvényen ülő száz, ezer, több ezer emberből, később hány tudja megvalósítani célját és ha nem, akkor van-e aki foglalkozik vele, hogy hol ment félre a történet? Mert olvashatunk, hallgathatunk bármit, ha ezeket követően az igazi cselekvés rendre elmarad.

Természetesen mi is rengeteg anyagot olvasunk, hogy egy-egy igazi kincset megoszthassunk veled és ne arra menjen el az időd, hogy olyan „tanításokra“ fordítod, amelyeknek legjobb helye egy iratmegsemmisítőben lenne.

A meggazdagodásról, különösen a milliomossá válásról szóló témák hazánkban még mindig tabunak számítanak, rengetegen azonnal elutasítják az erről szóló tanításokat és a mindannyiunkat egyre jobban körülölelő korrupció miatt pláne azt érzik az emberek, hogy tisztán ez nem sikerülhet. Pedig nem kellene, hogy így legyen, ugyanis a meggazdagodás útja nincs sorompóval lezárva senki előtt, arra egyedül csak saját magunk vagyunk képesek akadályokat építeni.

Ma megpróbáljuk neked bemutatni, a legnagyobbak miképpen gondolkodnak a siker felé vezető útról:

A 61 éves Bill Gates, a Microsoft szoftveróriás társalapítója, aki 86 milliárd dolláros vagyonával ebben az esztendőben is a világ leggazdagabb embere úgy fogalmazott:

„Nem a te hibád, ha szegénynek születsz, de az már igen, ha szegényen halsz meg.”

Warren Buffet aki saját erejéből lett milliárdos befektető és a második a listán így fogalmazott:

“Nem az a fontos, hogy mennyi mindent tudsz, hanem az, hogy pontosan tisztában legyél azzal, hogy mi az, amit nem tudsz. Semmi baj nincs azokkal a befektetőkkel, akik semmit nem tudnak. Azokkal van baj, akik azt gondolják magukról tévesen, hogy tudnak valamit.”

Jeff Bezos az Amazon internetes óriáscég 53 éves alapítója és elnök-vezérigazgatója, aki a harmadik helyen áll ezen a listán és akinek vagyona 61 százalékkal nőtt egy év alatt, sikereivel kapcsolatban így szólt:

„Mindig helyezd előtérbe az ügyfeledet, még akkor is, ha ez látszólag jövedelemcsökkentő döntéssel jár! Hosszú távon ugyanis ez a nyertes stratégia.“

Azonban az egyik - az Inlernet® számára - legérdekesebb történet Amancio Ortega, az Inditex textilipari vállalat és a Zara divatárumárka 80 éves alapítójáról szól, aki a negyedik helyen áll 71,3 milliárdos vagyonával.

Ortega ugyanis pont azt tette és teszi a mai napig is, amit az Inlernet® is vall és amitől a legjobb Inlernet® üzletet tudod te is felépíteni. Olvasd el figyelmesen történetét!

Amancio Ortega egy vasúti munkás fiaként Spanyolországban egy ingeket áruló üzletben kapta első állását, mint kifutófiú. Sohasem látott egyetemet és az iskolából kikerülve azonnal ebben az ingszaküzletben kezdett el dolgozni. Az itt eltöltöttévek alatt félretett pénzéből 1975-ben La Coruna-ban megnyitotta első, igen kicsi boltját Zara néven. (Először Zorba néven szeretett volna boltot nyitni, ám mivel ez az elnevezés már márkaoltalmi védelem alatt állt, így egy hirtelen jött ötlettel módosított rajta és kitalálta a Zara elnevezést.) Egy teljesen új név, ami ugyan nem takart semmilyen mélyebb tartalmat, mégis elég tömör és egyedi volt ahhoz, hogy berobbanjon a piacra és az elmúlt 31 évben aztán lépésről-lépésre nyissa meg az újabb és újabb Zara üzleteket. Országról országra, kontinensről kontinensre haladt előre, míg végül felépült a mai Zara-birodalom, amely még ma is folytatja expanzív politikáját. Világszerte 62 országban működő, mintegy 2700 Zara üzlet lefedi a ruházati piacok legjavát és az ügyfelek kiszolgálásához 40.000-nél is több dolgozót foglalkoztatnak, amelyeknek 90 százaléka nő és a dolgozói létszámévről évre 20 százalékos növekedési arányt mutat.

Irányítási szempontból Ortega létrehozott egy Inditex nevezetű céget, amely képes az összes bolt összehangolt irányítására és így a dolgozók abszolút felügyeletére is. Egy spanyol újság szerint Ortegának egyedülálló keresőösztöne van a ruházati piacon és példanélküli irányítási képességével a spanyol ruhaárut így az egész világon képes teríteni.

Milliárdos vagyoni háttere ellenére az üzletember mégis a háttérben marad. Üzletfilozófiája szerint ugyanis:

„A főnök maradjon háttérben, támogassa a dolgozókat a mindennapokban oly módon is, hogy ne tűnjön ki közülük túlzottan.“

Ortega ennek értelmében semmilyen különleges öltönyt, vagy megkülönböztető értékű ruházatot nem hord. Azt viseli, amit a dolgozói, azaz munkaruhát. Ezen felül pedig mindig ugyanazt ebédeli, amit az alkalmazottak a cég konyháján esznek és ő is mindig az étkezdében fogyasztja el azt. Folyamatosan érezteti a dolgozókkal, hogy ő nem több, hogy ő is ugyanazt eszi, ugyanúgy dolgozik, ugyanúgy telik minden napja mint az összes alkalmazottjának. Módszere pedig bizonyítottan bevált, nem beszélve arról, hogy miután állandóan beosztottjai között van, nem is szakad el a valóságtól, első kézből tapasztal dolgokat, kap információkat és vesz észre javítandó feladatokat!

Sajátságos vezetési stílusa megkönnyíti a dolgozókkal való állandó kontaktus kiépítését, így állandóan felügyelheti a cég gyenge és erős pontjait. Ahogyan a spanyol sajtó beszámolt róla:

"Spanyolország leggazdagabb embere úgy öltözködik mint egy beosztott és kísérők nélkül járja a gyáregységeket.“

Ez az egyedülálló stílus megmutatkozik a termelési-, a logisztikai-, a terjesztési- és az árusítási vállalati stratégiákban is. Miközben a versenytársak azon szorgoskodnak, miként lehetne kiszervezni az egyes termelési egységeket, a Zara egyre nagyobb hangsúlyt fektet a jelenleg is több mint 50 százalékos saját produktivitásra. Mindeközben pedig Ortega példamutatásával a legkisebb időintervallumot igénylő közvetlen kontaktust tartják fent a dolgozó-dolgozó, a dolgozó-főnök, a főnök-felsővetezetés, valamint a dolgozók és a felsővezetés kapcsolatában. Ezzel napról napra növekedik a termelékenységi hatékonyság és ez teremti meg a létező legjobb- és leghatékonyabb vállalati kommunikációt is.

Termelőegységeiben a szervezeti irányítást az is nagyban segíti, hogy a mennyiségi termelés lehetőségével szemben a minőségi produktivitást választották, így a külső partnereknek történő gyártási folyamatok kiszervezése és a tömegtermelés helyett, saját dolgozóikkal, sajátos design-, raktározási- és piacpozícionálási technikák és logisztikai módszerek kidolgozására törekednek. Ennek érdekében kizárólag saját alkalmazottaik szaktudására, képességeire és készségeire építenek, amelyben a közvetlen vezetési stílus óriási segítséget nyújt valamennyi szervezeti egységük számára. Nem beszélve arról, hogy ez mekkora motivációt és kitörési-, előrelépési- és fejlődési lehetőséget biztosít az alkalmazottak számára.

Ha pedig ezek után még mindig kételkednél abban, hogy ez a sajátos vezetési- és irányítási stílus igazán sikeres lenne, vagy bárminemű hátrányt okozhat, jó ha tudod, hogy Amancio Ortega 11 évvel ezelőtt az amerikai Forbes Magazin besorolása szerint még „csak“ a világ 23. leggazdagabb üzletembere volt és vagyona körülbelül 12,1 milliárd Euróra rúgott. Ehhez képest ma a sajátságosan felépített, hihetetlenül közvetlen, kommunikáció-alapú birodalmának köszönhetően áll 71,3 milliárdos vagyonával a negyedik helyen a világ leggazdagabbak listáján. Ezek a számok pedig biztosan nem tévedhetnek.

Forrás: Forbes, HR-portál

"Teremtsen ÉRTÉKET vásárlásaival!"

Inlernet
2017.08.21.

Ez bizony az Inlernet® Első számú szlogenje. S hogy miért? Mert fontos az Érték. Főleg ebben a „mai magyar világunkban”.

Mit is jelent az a szó, hogy „érték”?

Az értelmező kéziszótár szerint:

„Valaminek az a tulajdonsága, amely a társadalom és az egyén számára való fontosságát fejezi ki.”

Vagyis azt, ami miatt az az illető dolog hasznos, vagy ami miatt azt az illető dolgot megszerezni, illetve megtartani érdemes.

Vajon érték-e „mai magyar” társadalmunkban a vásárlás? Ebben a rohanó-szaladó fogyasztói társadalomban vajon értéket teremtesz-e Te, Kedves Vásárló azzal, hogy elköltöd a pénzed különböző termékekre, szolgáltatásokra?

A gyanúm, az erős gyanúm az, hogy nem. Vagy csak nagyon ritkán és csak nagyon kevéssé. Mivel a jelenlegi fogyasztói társadalom nem az igazi értékekre épít, hanem a pénzköltésre. Teljesen mindegy, hogy azt mire és hogyan költöd el. A lényeg, hogy vásárolj, vásárolj, vásárolj!

Teljesen mindegy, hogy az agyonreklámozott, szép csomagolásba zárt modern mérgeket, melyeket már csecsemőinkre is rákenünk, csak mert a neves multinacionális cég úgy kommunikálja termékeit, hogy „azt a babák érzékeny bőrére fejlesztettük ki és használatuk klinikailag bizonyítottan lágy, gyengéd és biztonságos.”

Kár, hogy ha a hatóanyag-keresőben utánanézel, akkor bizony kőolajszármazékot találsz az összetevők között.

Az is kár, hogy ez a kft. valójában egy gyógyszergyártó vállalat. S mikor egy gyógyszergyártó vállalat „klinikailag bizonyítja”, hogy termékei biztonságosak, akkor az számomra a legkevésbé sem hiteles.

Az is kár, hogy néhány hónapja, mikor egy, a Karib-tengeren ringatózó hajón voltam képződni, az egyik szigeten kirándulva idegenvezető-sofőrünk egy konténerekkel teli terület mellett elhaladva közölte velünk: „ez itt a … cégnek a kőolajraktára.” „Tényleg?” – mondtam – „Milyen jó, hogy ez a cég „babaápoló” termékeket is gyárt! Kőolajjal!

De ez persze nem számít. „Mai magyar” fogyasztói társadalmunknak nem. A lényeg, hogy megveheted jó drágán az ismert névvel ellátott mérgekkel teli flakont. A kisbabádnak.

S ez csak egyetlen példa a számtalan közül.

Hol itt az érték? Sehol. Hol itt a tudatosság? Sehol.

S hol van akkor az érték? Pontosan ott, ahol a tudatosság. Igen. Pontosan ott. Az, aki tudatosan vásárol, törekszik arra, hogy a Jót, Jó helyen és Jó áron vásárolja meg. Még akkor is, ha az kicsit kényelmetlenebb, mint a multinál a „mindent egy helyen”.

S megéri? Te mit gondolsz?

- Megéri gyermekednek és saját magadnak olyan termékeket vásárolni, melyek mentesek a méreganyagoktól?

- Megéri olyan szolgáltatást igénybe venni, melyet hiteles és valóban hozzáértő szakember nyújt, s ami valóban segítség Számodra?

- Megéri egy olyan rendszerrel kapcsolatban állni, amely összegyűjti számodra a megbízható, jó minőségű, biztonságos termékeket árusító üzleteket?

- Megéri egy olyan közösségnek a része lenni, ahol figyelnek arra, hogy olyan szakemberek szolgáltatásai között válogathass, akik nem csak a jó PR-juknak köszönhetően tűnnek jónak, hanem valóban hozzáértők is?

Tudtad, hogy azok, akik valóban hozzáértők és hitelesek

- azok közül sokan már nem hirdetnek az interneten, mert nincs szükségük a „sok idiótára”, akik a netről zaklatják őket?

- azok azért sem hirdetnek a neten hagyományos formában, mert mivel jók, hírük szájról-szájra terjed? S mi van akkor, ha Te pont nem találkozol olyannal, aki ismeri őt?

- azoknak nem a többszázezres csilli-villi jól felturbózott és feltupírozott honlapra fordítják energiáikat, hanem arra, hogy csendben végezzék a dolgukat?

- igazán tudatos vásárlókat és klienseket akarnak kiszolgálni?

S hogy hogy jön ehhez az Inlernet®? Úgy, hogy az Inlernet® rendszere nem más, mint egyfajta tudatosság-szűrő.

Az Inlernet® a tömegeknek való. S hogy miért?

Mert az Inlernet®-hez kell

- egy kis intelligencia

- tudatosság vagy legalábbis erős hajlandóság a tudatosságra

- szem, amivel látsz és szív, amivel érzel

- a lendület mellé kitartás és céltudatosság

- a lelkesedés mellé a realitások talaján való mozgás

- hajlandóság a fejlődésre s arra, hogy újat tanulj

Az Inlernetben képtelen érvényesülni az a törzsvásárló és az a termékpartner, aki a fenti értékekkel nem rendelkezik.

Hogy miért? Mert ő a kifogásait fogja keresni és megtalálni.

Az azonban, aki a fenti értékekkel rendelkezik,

- az képes és hajlandó lesz megtanulni a rendszer működését lépésről lépésre a saját tempójában.

- az meglátja és/ vagy érzi a rendszerben rejlő lehetőségeket. A sajátját és másokét is.

- képes és hajlandó tenni azért, hogy egy jól működő, értékekkel teli közösség aktív részese legyen

- nem riad vissza önmaga fejlesztésétől

Mi, itt az Inlernetben személyes felelősségünknek tekintjük, hogy

- úgy építsük ezt a közösséget, hogy hiteles, képzett, emberi értékekkel teli, jó minőségű termékeket és szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat találj meg a honlapunkon található keresőben.

- olyan törzsvásárlói kört építsünk ki, akik igazán Jót, igazán Jó helyen és Igazán jó áron szeretnének vásárolni.

Mi a „Jó ár”?

Ezt fontos tisztázni. A „Jó ár”, nem a legolcsóbb, hiszen jó minőséget több költséggel jár előállítani és leszolgáltatni, mint a gagyit. A „Jó ár” az, ami jó a vállalkozónak és jó a vásárlónak.

Itt, az Inlernetben a Jó ár garantált, hiszen a vásárlásaid után olyan visszatérítést kapsz, melyet máshol, a rendszeren kívül vásárolva nem kapsz meg.

Azoknak azonban, akik igazán tudatosak sokszor az árnál is fontosabb, hogy tiszta, jó minőségű árut és szolgáltatást vásároljanak meg olyan helyen, ahová jó betérni, mert ott Emberek dolgoznak, akik szeretik a munkájukat és a terméket és/ vagy szolgáltatást, melyet értékesítenek, azaz mellyel értéket teremtenek.

Az Inlernet® célja, egy olyan emberbaráti célokat szolgáló vásárlói és vállalkozói közösség létrehozása, mely tagjai egymással aktívan együttműködve valódi értéket teremtenek szolgáltatásaikkal, termékeikkel és azok megvásárlásával.

Hétköznapi életünkre lefordítva: Célunk az, hogy elérjük, ha Te, Kedves Vásárló bármilyen terméket és/ vagy szolgáltatást keresel, akkor a Google helyett az Inlernet® keresőjét használod, mert tudod, hogy ott egészen biztosan biztonságos, jó minőségű terméket, szolgáltatást vásárolhatsz igazán hozzáértő és hiteles szakértőktől.

S hogy mi kell ehhez?

- Munka, mellyel értéket teremthetünk

- Együttműködés és összetartás, hogy mindezt felépítsük együtt

Mi már elkezdtük. Meg is csináljuk. Hogy veled-e vagy nélküled, azt Te döntöd el. Szeretnéd, hogy

- az Inlernet® vállalkozói, szolgáltatói köre a Te igényeidnek is megfelelően bővüljön tovább?

- olyan összetartó, együtt gondolkozó, igényes, tudatos vásárlói kört alakítsunk ki, akikkel jó egy helyen vásárolni?

- képesek legyünk igazán értéket teremteni vásárlásainkkal?

- hogy a Jót, Jó helyen, Jó áron tudjuk megvásárolni?

Akkor gyere és építkezzünk együtt!

Ez is ennyire egyszerű!

                         Lusker Heni HU449375

                                      TVK
                     Tudatos Vásárlási Konzulens

Ne csak vágyj a sikerre, hanem válj is azzá!

Inlernet
2017.08.14.

Először is fontos deffiniálnunk, hogy mit jelent a siker, vagy kit tarthatunk igazán sikeresnek!

Általában azt tartjuk sikeresnek, akinek a munkája a hobbija, így nem tekinti azt kötelező feladatnak, illetve megteremtette már a tökéletes egyensúlyt a munkája és a magánélete között. Tehát elégedett, megvalósította önmagát és képes úgy egyensúlyozni a család, barátok, munka háromszögében, hogy egyik sem sérül. 

Ennek ellenére a mai világban ez az egyensúly már messze nem elegendő ahhoz, hogy egy kiemelkedő teljesítményt elismerjenek. Szükséges hozzá a kiemelkedő anyagi egzisztencia, a belátható előremenetel-, a fejlődés és a fenntarthatóság lehetősége is. Lássuk be, elég sok mindennek kell összejönnie ehhez. De a lényeg akkor sem ez. Mert lehetsz a társadalmi elvárások szerint sikeres személy, ha belül mégsem érzed magad annak, azaz, ha ugyan meg van mindened, de a boldogság mégsem tartozik ezek közé.

Pedig már 45 évvel ezelőtt is megfogalmazták:

„Ma talán az egyik legfontosabb kihívásunk, hogy megtanuljunk új módokon gondolkodni.” (Bateson, G: Steps to an Ecology of Mind, 1972)

És ez az igazi siker titka és az válik azzá, aki elsődlegesen saját magán kezd el "dolgozni". Ugyanis az, aki nem fejlődik folyamatosan, hanem csak csücsül az egyszer elért sikerének babérjain, egyszer csak azt fogja észrevenni, hogy még jó, hogy ráült, mert így legalább tud mit tenni a krumplifőzelékébe, mert a babérjain kívül már semmi mása sem maradt.

A vezetők a legtöbb hibát ott követik el a sikerhez vezető úton, hogy nem tanulnak, nem fejlődnek, nem nyitottak a világra, ami így elszáguld mellettük és azt hiszik az egyszer elért siker nem csak egy csata győzelmét hozta, hanem a háborúét is. Ezért mutatják azt az európai felmérések, hogy a családi vállalkozások közel kétharmada megy tönkre - függetlenül a vállalkozás nagyságától - az első vezetői generációváltást követően. Csak, hogy pontsan értsd! Hiába építesz fel egy hatalmas, milliárdos céget, a gyermekeid tönkreteszik és mindent elveszítenek, legalább is 66% esélyed van rá.

https://www.vg.hu/kkv/tomegesen-mehetnek-tonkre-csaladi-vallalkozasok-468986/

Nem fejlődnek, nem tanulnak, nem figyelnek az egyre gyorsabban változó tényezőkre és főleg nem nevelik ki a jövő kihívásaira is válaszokat adni képes vezetői generációt, még a saját családjukból sem. Pedig ez nem megy egyik pillanatról a másikra és komoly energiát kell fektessünk ennek megvalósításába.

Ugyanúgy, mint az Inlernetnél®. Ha nem építesz erős és összetartó, együttműködésre képes csapatot, nem neveled ki a csapatok vezetőit, akkor maximum csak rövid távú sikereid lesznek, hiába nyújta a Rendszer© a legtöbb lehetőséget számodra. Azonban, ha odafigyelsz erre az elejétől, ha szánsz időt a vezetőid kiválasztására és azok kinevelésére, egy valóban hosszú távú és passzív jövedelmere tehetsz szert.

A kérdés csak az, hogy mi a célod? Rövid időn belül sokat keresni, vagy az elért szintet hosszú távon is megtartani, sőt fejleszteni? Persze nem fog egyszerűen menni és érnek majd kudarcok is ezen az úton, de kit nem? A harmadik kérdés éppen ezért az, hogy tanulsz-e majd ezekből, vagy sem?

Christy Mathewson pontosan fogalmazta meg ezt:

"A győzelemből csak keveset tanulhatsz. A vereségből viszont mindent." 

Tanulj a hibáidból, a kudarcaidból, hiszen ettől lesznek hasznos tapasztalataid, amelyeket csapatvezetőidnek átadva, ők már könnyebb utat járhatnak be, azaz gyorsabban juthatnak előre, ezzel együtt pedig emelhetnek téged még magasabb karrierszintre.

Sikeres vezető az lesz, aki igazán elkötelezett csapatot tudhat maga mellett, aki felismeri, hogy nem elég az, hogy milyen karrierszintű vezető, hanem teljes lényében is vezetővé szeretne válni. Kizárólag az olyan vezető épít majd igazán kiemelkedő üzletet, aki hitelességéből fakadóan maga is tükrözi a cég megbízhatóságát. Így elérheti azt, hogy kortól függetlenül csatlakozzanak hozzá örömmel az új Törzsvásárlók és teljesen mindegy, hogy ez hány éven belül történik majd meg. Ennek azonban alapfeltétele a vezető gondolkodásmódja, etikus üzleti viselkedése és cselekedetei.

Amennyiben a 21. században is úgy szeretnél üzletet építeni, hogy eredményeid hosszú távon is kiszámíthatóak legyenek, akkor neked és az általad kinevelt vezetőidnek is paradigmaváltásra van szükségük.

Mit kíván tőlünk a jövő, hogy továbbra is sikeresek legyünk az új világban? Egy mai vezető akkor lehet valóban sikeres, ha komolyan veszi a világ kihívásait és globálisan kezd el gondolkodni. Az olyan problémák, mint a fiatalok elvándorlása, a munkanélküliség, a szegények és gazdagok közötti szakadék növekedése és a társadalmi egyenlőtlenségek súlyosbodása, az  összeomló nyugdíjrendszer mindannyiunkat érintenek. Ezek a problémák olyan megoldásokat kívánnak, amelyekhez korábban nem tapasztalt együttműködésre van szükség és amelyekre az Inlernet® tökéletes megoldáscsomagokat kínál. Ne feledd el, ma már határokon átnyúlóan gondolkozhatsz, építheted üzletedet és semmi és senki sem szab határt előtted! Vedd észre a környezetedben élők problémáit, válaszd ki az Inlernet® kínálta lehetőségek közül a számukra legmegfelelőbbet és segítsd őket az első lépéseik megtételében, segítsd hozzá őket első sikereik elérésében!

A sikeres vezetők gondolkodásmódjának része, hogy nagyobb teret adnak csapatvezetőiknek és a tényeken túl, mindenkivel, minden pillanatban a kapcsolataikból táplálkoznak. Nem az a legfontosabb, hogy akivel együtt dolgoznak milyen karrierszinten van, hanem a kapcsolat és a kapcsolódási pont minősége számít.

Ha vezetőként képes vagy túllépni saját egódon és valódi kapcsolatod van másokkal, akkor olyan emberek szemén keresztül is képes leszel területekre, problémákra rátekinteni, amely nézőpontokhoz eddig nem is juthattál hozzá. Lehetőséged nyílik, hogy a nyitottságon keresztül más módokon is rátekinthess a valóságra.

A nyitottság, mint kifejezés, meglehetősen elcsépeltnek tűnik, de most új és más jelentőséget nyer, mert a nyitottsággal együtt jár az újfajta rugalmasság, amely által képes leszel arra, hogy ebben az egyre gyorsabban változó korban is növelni tudd az emberek, sőt, a generációk közötti együttműködést. Ugyanis ez a tökéletes együttműködés szükséges ahhoz, hogy a különböző csapatok Törzsvásárlói a saját belső motivációjuk alapján ki tudják használni tehetségüket és ki tudják hozni magukból a maximumot.

Ezt az üzleti stílust, "kultúrát" a csapat legmagasabb karrierszintű vezetőjének viselkedése határozza meg, hozza létre. Éppen ezért van a legnagyobb szükség arra, hogy elsőként a saját gondolkodásodon és hozzáállásodon változtass.

Peter Hawkins nagyon pontosan fogalmazta meg ezt: "A kultúra megeszi a stratégiát." Tehát ha egy vezető valóban meg akarja valósítani stratégiáját, azt csak a megfelelő üzleti kultúrában, környezetben képes véghezvinni és ez részéről egy komoly, személyes szerepvállalást is kíván. Ezen a ponton szükségszerű, hogy önmagunkba nézzünk és önmagunkat helyezzük egy nagyító alá.

Egy igazán jó és később kiemelkedően sikeres vezető éppen ezért magán kezdi az építkezést és csak ezt követően építi fel csapatát. A gondolkodási mód változtatásának része az is, hogy csapatodra úgy tekintesz, mint egy nagyobb rendszer része, amelyben minden egyes Törzsvásárló mindennel és mindenkivel függő viszonyban áll és mindenkire és mindenre hatást gyakorol. Annak ellenére, hogy a csoportok önálló, független egységek, de mégis a legszorosabb egységet képviselik. Tehát a csapat belső felépülésén túl, a hangsúly a csapat kapcsolataira kerül.

Hogyan teremthető meg egy ennyire jól kapcsolódó és együttműködő csapat? Először is kell egy közös küldetéstudat, amely hatást gyakorol a csapattagokra és valódi értelmét érzik feladatuknak. Sokszor fordul elő ugyanis, hogy a csapatok nincsenek összhangban, mert igazából nem találták meg tevékenységük valódi értelmét. Ezért is szükséges ezt megkeresni!

Ez a küldetéstudat lesz az, ami képes odavonzani, majd megtartja a fiatal generációkat is. Az Y generáció számára ugyanis már nem számít a hierarchia, a pozíció, a régi, becsontosodott működések, elvek. Ennek a generációnak teljesen más motivációra van szüksége, aminek egyik jelentős eleme a vezetői jelenlét. Ha a vezetők nem változnak az előbb leírt új szellemiség szerint, akkor hosszú távon semmi sem lesz elég a legfiatalabb  tehetséges üzletépítők megtartására.

Vezetőnek lenni nem feladat, hanem elkötelezettség. A vezetővé válásba bele kell tanulni, szeretni azt és onnantól fogva az emberekkel való foglalkozás és törődés nem csak egy feladat lesz, hanem egy igazi örömforrás. A 21. század vezetője tehát az, aki észreveszi, hogy a régi vezetői stílusok és gondolkodásmódok megszűntek, aki keresi és felismeri, majd elsajátítja az újakat és eszerint kezdi el vezetni vállalkozását. Olyan vezető, aki meglátja azt, hogy a rövid távú problémamegoldás helyett a hosszú távú értékteremtés ad értelmet munkájának. A teremtés eszköze pedig a küldetéstudattal rendelkező, elkötelezett, magas teljesítményű csapat. Ennek pedig legjobb hátterét biztosítja az Inlernet®, hiszen kortól, nemtől, képzettségtől és egzisztenciális szinttől függetlenül biztosítja bárki számára a hosszú távú üzletének felépítését és anyagi biztonságát. Minden más pedig már a Törzsvásárlón, csapatán és azon múlik, hogy képes-e a mai kor elvárásainak megfelelő vezetővé válni, amely úton minden segítséget megkap az Inlernet® képzésein.

Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra. Türelem, elkötelezettség és szorgalom szükséges hozzá, hogy megteremtsd magadban mindezt. Nem nyerhetsz háborút akármilyen jó is a felszerelésed, ha legbelül nem készülsz fel a csatákra. Fel kell fedezd önmagadat, látnod magad a nagy egész részeként, illetve annak tökéletes vezetőjeként!

Akkor jutunk a csúcsra, ha egyre több olyan vezetőnk lesz, akik számára fontos az etikusság, a hosszú távú fenntarthatóság és a felelősségvállalás a csapataikért, a Törzsvásárlókért és ha képesek arra is figyelni, hogy a szemek csillogjanak körülöttük. Ez a jele ugyanis az igazi elkötelezettségnek.

Persze, hiába csillognak azok a szemek, ha elsőként nem a sajátod csillog a legjobban és ha pont te nem vagy eléggé elkötelezett, hiszen a lelkesedésnek ez a tüze fogja lángra lobbantani a többit. 

Hordozd te ezt a lángot, lobbantsd fel másokban is és válj te a legnagyobb vezetőnkké!

Az Inlernet®, mint Rendszer

Inlernet
2017.08.07.

Ez a „Rendszer” szó! Sokan hideglelést kapnak tőle. Ezt tapasztalom.

Érthető, hiszen náluk a szó összeforr az elnyomással, korlátozással. Mert volt ugye „az Átkos”. Az is egy „rendszer” volt. A „mai magyar” is egy „rendszer”, ahol „nehéz megélni”. Sőt! Az adórendszer is egy „rendszer”, mitől a legtöbb ember fél és hideglelést kap. Megértem. Az érzés jogos. Sajnos.

Fontos azonban tisztázni mit is jelent pontosan a „rendszer” szó. A wikiszótár szerint:

„Egy célt megvalósító rendezett egység, amely egymással ésszerűen együttműködő részekből áll.”

Esetünkben nevezhetnénk akár közösségnek is. Az Inlernet® rendszere egy olyan közösség, mely tudatos vásárlókból és vállalkozásokból áll.

Hogy mi a célja?

- összehozni a fizetőképes keresletet a kínálattal

- olyan kínálatot alkotni az Inlernet® rendszerén belül, ahol a jóhoz, jó helyen,
  jó áron lehet hozzájutni

- tudatos vásárlásra ösztönözni és tanítani az embereket

- a mai ész nélküli fogyasztói társadalom átformálása, egy olyan tudatos
  vásárlói közösséggé, aki pontosan tudja, hogy a pénzét mikor, miért és mire
  költi

- a magyar kis- és középvállalkozások erősítése támogatása és ezzel hosszú
  távon a magyar gazdaság fellendítése

- az Inlernet® Alapítványon keresztül egy élhetőbb, egészségesebb, megújuló
  erőforrásokat felhasználó Földbolygó megteremtése

Hány és hány embertől hallom azt, hogy „Úr Isten! Alig vettem valamit és 10.000-et fizettem!”

Vajon mire megy el a pénzed? Figyelsz rá? Tudatos vagy rá? Ha a fenti felkiáltás Neked is megfogalmazódik a fejedben időnként, akkor a válasz sajnos az, hogy nem.

„Sok kicsi sokra megy.” Szokták mondani. A sok nagy pedig még többre. Ha a kiadásainkról van szó, akkor a sok kicsi elfolyó összeg bizony egy naggyá áll össze.

Az Inlernet® rendszere abban segít, hogy tudatosabbá válj a kiadásaidra. Segít abban, hogy tudatosan, előre megtervezve vásárolj, mert akkor kevesebbet költesz.

Miért is? Azért, mert ha tudatosan átgondolod, mire van szükséged és azt melyik termékpartnernél fogod megvásárolni, akkor egyre kevesebb felesleges dolgot fogsz megvásárolni. Így ezért is több pénz marad a zsebedben. Plusz a visszatérítéseket is megkapod.

A tudatosságnak azonban ára van. Bizony. Felelősséget kell vállalnod a saját költekezéseidért, pénzügyeidért és döntéseidért. Ez nem könnyű. Eleinte legalábbis. Gyakorlással azonban egyre könnyebbé és a végén teljesen természetessé válik.

Ha nem vagy a saját pénzed ellensége, akkor az Inlernet® pont Neked való.

Sokan azt mondják: „Olyan macerás!” „Túl bonyolult!” Ők azok, akik még csak nem is hajlanak a tudatosságra.

Ez ugyanolyan, mint az önfejlesztés. Mikor elkezdtem, megrémültem: „Akkor most mindig minden gondolatomat figyelnem kell!?” Rémisztő volt. Már csak azért is, mert ahogy elkezdtem magam figyelni, ráláttam arra, hogy mennyi szemét van a fejemben, melyek gondolatok formájában jelennek meg.

Ugyanez van vásárláskor. Mikor hazamész egy nagybevásárlás után a S.-ból vagy a T.-ból – mert ott ugye kényelmesen, egy helyen megkapsz mindent – akkor légy őszinte önmagadhoz és úgy nézd át mindazt, amit vettél. Vajon mennyi „szemetet” vásároltál össze, amit valójában nélkülözni is tudnál?

Nem akarlak elkeseríteni, de sokat. Csak nem veszed észre, mert nem vagy tudatos. Nagyon kevesen vásárolnak tudatosan.

Mik azok a termékek, amiket nem is akartál megvenni, de megvetted, mert ráírták, hogy akciós? Vagy azt, amit azért vettél meg, mert átrendezték az üzletet és Te lisztet akarsz venni, de most valami más van a helyén és végül is, miért ne vennéd meg azt a „valami mást”, ha már ott vagy?

Hányszor fordult már elő Veled az, hogy bementél egyvalamiért, és a végén a teli szatyorral a kezedben rádöbbentél, hogy pont azt az egyvalamit nem vetted meg?

Hányszor vásároltál totálisan felesleges dolgokat csak azért, mert épp éhes voltál, mikor vásároltál?

Mit gondolsz? Ez tudatos vásárlás? Szerinted mennyi pénzed folyik el így hétről hétre, hónapról hónapra?

Sok. Túl sok. Pedig olyan egyszerű tudatosan vásárolni, csak oda kell figyelni. Ez is önfejlesztés. Tanulás.

Eleinte majd’ megőrültem a saját magamat lehúzó gondolataimtól. Mert észrevettem őket. Rádöbbentem, hogy a gondolataim 90%-ával bántom önmagamat. Rémisztő volt.

Arra gondoltam, nem lesz erőm csinálni. Aztán döntöttem: „jobb életet akarok!” Így elkezdtem figyelni, aztán megváltoztatni a gondolkodásomat. Mostanra önmagam megfigyelése a hobbimmá vált. Most már jó társasága vagyok önmagamnak és szeretem a gondolataimat. Szórakoztatnak, mert izgalmasak. Mosolyogva járok az utcán, mert jól érzem magam a saját társaságomban.

A tudatos vásárlás is ilyen. Eleinte nagyon meg kell tervezni, odafigyelni és ez lehet, hogy fárasztó. De minél többet gyakorolod, hétről hétre, hónapról hónapra, annál könnyebbé és még szórakoztatóvá is válik.

Miért jobb a multinál vásárolni? Ja! Mert kényelmes! „Mindent egy helyen!” – mondja a szlogen. Csak épp nincsenek benne igazán emberi kapcsolatok. Jártál már úgy az I.-ban, hogy segítségre volt szükséged és közel s távol egy eladót sem láttál abban a hatalmas üzletben? Szerintem igen.

Ha a helyi kereskedőnél vásárolsz, nagyobb eséllyel tudod megszólítani. Kár, hogy leszoktunk a beszélgetésről! Pedig sokkal nagyobb élmény lenne a vásárlás is, ha közben elbeszélgetnénk a pult mögött álló tulajdonossal vagy eladóval, akit ismerünk. Ismerjük bizony, mivel rendszeresen oda járunk vásárolni és törzsvásárlók vagyunk, akit megbecsülnek olyannyira, hogy minden vásárlásunkkor kedvezményesen vásárolhatunk.

Ez a legfőbb cél. Egy tudatos, emberi, közvetlen, összetartó vásárlói közösség kiépítése.

Ja! Hogy ez egy folyamat, és ki kell építeni? Igen. Ez így van. Eleinte nem kényelmes. De van egy rossz hírem. Ha hosszú távon kényelmesen akarsz élni, vásárolni stb., akkor eleinte bizony vállalni kell némi kényelmetlenséget.

Most már kényelmes, hogy mosolyogva járok az utcán. De ezt annak köszönhetem, hogy vállaltam azt a kezdeti kényelmetlenséget, hogy újra kellett tanulnom gondolkozni.

S hogy megérte-e? Igen. A legteljesebb mértékben.

                                    Lusker Henriett
                                            TVK
                            Tudatos Vásárlási Konzulens

Miért Az Inlernet®?

Inlernet
2017.07.31.

Miért pont Az Inlernet®? Magam is keresem a választ egy ideje, hiszen annyi rendszerhez benéztem már. Mindegyik jó.

Ugyanakkor mindegyikben találtam olyat, ami ellenérzést szült bennem.

Az első lelkesedés és lendület azt mondatta velem: „Igen! Ez az!” Talán Te is találkoztál már ezzel az érzéssel. Aztán mikor jobban belenéztem, kiderült, hogy mégsem.

Elkövettem azt a hibát, hogy lelkesedésemben elkezdtem kommunikálni, hogy „Megtaláltam!” Aztán mégsem. A környezetem már kikészült ettől: „Heni már megint kitalált valamit!”

Sokak szemében itt tartok, akik régebb óta ismernek.

Aztán jött az Inlernet®. R. Zs. az újév első napjaiban toppant be az életembe. Az „Inlernettel® foglalkozik” – mondták róla a közös ismerősök. „Ez érdekel!” – éreztem ekkor, bár azt sem tudtam, mi az. Ez nálam nem nagy ügy. Engem minden érdekel. Ettől is kivan már a környezetem. Legalábbis egy nagy része.

Mikor Zs. először elmondta a részleteket, volt egy pont, mikor azt éreztem: „Elég! Ez túl sok!” Túl sok a jóból. Mondhatnám. És tényleg. Túl sok lett. A rengeteg információnak csak egy részét sikerült felfognom, de éreztem, hogy ez más, mint az eddigiek.

Eltelt néhány hét, és rájöttem, hogy ezt keresem már jó ideje. Egy rendszert, amibe „minden és mindenki” belefér. Igen. „Minden és mindenki”, aki megfelelően tudatos és hiteles. Rájöttem, hogy az Inlernet® az alapja mindennek, amit el akarok érni.

Az Inlernet® mindaz, amire a környezetem egy része azt mondta és mondja: „Vágyálmokat kergetsz!” Ezek nem vágyálmok. Célok, melyek megvalósíthatók. Az Inlernettel® az. Végre.

Mindig közösséget akartam szervezni. Tudatosat. Rendszert. Hozzáértés híján azonban el sem tudtam kezdeni. Ugyanakkor eldöntöttem, hogy ha nincs még ilyen, akkor addig tanulok, míg meg nem tanulom, hogyan kell ezt létrehozni.

Lehetetlen küldetés. Bizony az. Így óriási volt a megkönnyebbülés, mikor rájöttem, nem nekem kell megcsinálni, mert már készen van.

Hiányzott azonban még valami. Az Ember, az Emberek a rendszer mögött. Kik ezek az Emberek? Úgy döntöttem, sorra veszem és megismerem őket személyesen. Az Elsőket, a Vezetőket, mert a Rendszer pont olyan, amilyenek az ő szándékaik. Ha az ő szándékaik tiszták, akkor a Rendszer is az.

Legnagyobb meglepetésemre ez könnyebb volt, mint gondoltam. Ők elérhetőek, hozzáférhetőek. „Köztünk járnak.” Nem valamiféle magaslaton ücsörögnek a poroszlóik által őrizve, ahová csak „A Kiválasztottak” juthatnak el valamiféle kegy által.

Ez nekem fontos. Egy vezető akkor hiteles, ha lehet vele kapcsolatot teremteni. Könnyen méghozzá. Egyszerűen odamentem, bemutatkoztam. Ennyi.

Így ismertem meg Bognár Pétert, Csutka Istvánt és Leinemann Zsoltot is. Ezután tudtam megtenni – a külső szemlélő számára láthatatlan – első, apró lépéseimet. „Lassan, de biztosan” Ezúttal így. Nincs kedvem többször hasra esni a saját lábamban.

A Inlernetben a legjobb, hogy mindenki, akinek van szeme, amivel lát és szíve, amivel érez, megtalálja benne a saját lehetőségeit. Ki ezt, ki azt. Nincsenek korlátozó tényezők. Terhes kötelezettségek, melyek fojtogatnak.

Nincsenek benne Emberek, akik folyton megállítanak azzal, hogy „Heni! Ezt így nem lehet!” Itt azt mondják: „Csináld!” És ezt: „Azt csináld, ami a szívedből jön.”

Itt nincs fojtó elvárás, a „Na! Mi lesz már!?” ésatöbbi.

Mi az, amit itt kapok?

-       tanulhatok

-       saját tempómban haladhatok

-       támogatást kapok – emberit és szakmait

-       türelmet és bizalmat kapok

De leginkább élhetek és érvényesülhetek.

Nekem mire jó az Inlernet®?

-       közösséget szervezhetek

-       emberi kapcsolatokat építhetek

-       eszközt és lehetőséget adhatok mások kezébe, hogy boldoguljanak

-       élhetek a saját lehetőségeimmel

-       pénzt kereshetek azzal, amit szeretek csinálni.

Nem fogok hazudni. Nem könnyű. Dolgozni kell, hogy eredménye legyen. Először energiát kell beletenni, utána jön az eredmény. Ez máshol is így van.

Meg kell találni azokat az embereket, akikkel érdemes és jó együtt dolgozni. Ez sem könnyű. Ez idő. Kinek mennyi. Ezúttal rászánom az időt, mert megtaláltam a helyem. Végre. Akkor is, ha most még nem is látszik. Számodra. Kívülről.

Én már belül érzem. A változást is. S ez számít. R. Zs., az instruktorom épp ma mondta: „Az számít, hogy Te tudod.”

Ennyi. Ez is ennyire egyszerű.

                                            Lusker Henriett

                                                    TVK
                                   (Tudatos Vásárlási Konzulens)

Miért?

Inlernet
2017.07.10.

Ha nem tudod miért teszel minden egyes nap, minden egyes pillanatában, minden egyes lépést, akkor nagy baj van. Mint ahogy tudnod kell azt is, hogy melyek az Inlernet erősségei, enélkül ugyanis nem érsz végig a célodhoz vezető úton.

Persze elmondhatjuk neked újra és újra, de ha igazán elhivatott vagy, ha csapatot építesz, sőt már van is, akkor venned kell a fáradtságot, hogy havonta egyszer eljössz az Inlernet Napra, hogy legjobb előadóinkat és a legújabb információkat is első kézből hallhasd! Természetesen legalább ennyire fontosak a kedd esti Inlernet Akadémiákon való részvételek is, hiszen ilyenkor pontról pontra, témakörről témakörre haladva tudsz akár te, akár csapatod más tagja is fejlődni. És ez elengedhetetlenül fontos! Hiszen pont ettől fog előbbre lépni a csapatod. Ugyanis az egyedülálló lehetőséget biztosítani tudjuk számodra, tudásbázist tudunk adni neked, de megtanulni, készségszintre fejleszteni csak te tudod és ha ezt nem teszed meg, miképpen is tudnál csapatod új és még újabb Törzsvásárlóinak segíteni, hiszen a tudás átadása és annak elsajátítása nélkül megáll a legnagyobb lendület is.

Pedig ez egy igazi csapatjáték, ahol csak akkor nyerhetsz, ha együtt lesztek erősek, ha segítitek egymást, ha megosztjátok az információkat és a tudást, ha ott vagytok egymásnak a nehezebb pillanatokban is és együtt örültök minden egyes csapattagotok sikerének.

Tudsz arra válaszolni, hogy mi a célod? Tudsz arra, hogy mit teszel a képzéseken hallottakkal? Tudsz arra is, hogy mit kellene tenned, hogy valóban hasznosítsd az ott hallottakat? Mert jegyzetelhetsz, de ha soha nem olvasod el, akkor semmit sem érsz vele, ha pedig csak néha elolvasod, a múltban élsz állandóan és ezért nem jutsz előre.

Jogos a kérdésed. De akkor mit tegyél?

Figyelj és raktározz el érzéseket, gondolatokat! Vannak olyan képzések, ahol nem is engedik, hogy jegyzetelj. Pont azért, hogy minden energiádat a figyelemre fordíthasd, hiszen míg írsz, fontos gondolatok mennek el melletted.

Ráadásul, amikor motiváltan hazatérsz, lehet, hogy kiderül neked ez nem működik, hiába mondtuk mit tegyél, mert nincs rá időd. Mondtuk hogyan tedd, de neked az nem tetszik, vagy úgy érzed nem megy. Éppen ezért az a legfontosabb, hogy raktározd el a hallott információkat, mert az megmarad és lehet hogy hetek, vagy hónapok múlva fog csak hasznosulni, vagy leesni a tantusz, hogy ez az, amit mondtak anno az Inlernet Napon és akkor találod meg a saját utadat és érted meg, hogy a hallottakat miképpen tudod hasznosítani. (Aki nem tudja már mi az a tantusz, nézzen csak nyugodtan utána! :) )

A lényeg, hogy a fontos döntéseknél szánj időt a helyes döntés meghozatalára. Ez nem azt jelenti, hogy sokáig tartson a döntéshozatal, hanem a nyugodt körülményeket teremtsd meg és hallgass a megérzéseidre!

Úgy látod, te mindig rossz döntést hozol?

Gondolkodj el rajta, hogy mi ennek az oka! Legyél őszinte magaddal, hallgass a belső hangodra és a gyomrodra, mert az sohasem hazudik neked! Ennek ellenére, a legtöbb ember ezeken a kritikus pontokon a gyenge ellenállás irányába mozdul el, mert az mindig sokkal könnyebbnek tűnik, de hosszú távon mindig az lesz a nehezebb, a keservesebb, a fájdalmasabb.

Szóval, ha tudod, hogy merre kellene lépj, de mégsem teszed meg, mert félsz az ismeretlentől, mert nem akarsz egyedül lenni, mert az ismeretlennél is jobb a rossz, mert az már legalább kiszámítható számodra, aggódsz az új jelentette bizonytalanság miatt, vagy nem lépsz, akkor ne sírj, ne panaszkodj, mert a te döntésed volt! Ha döntöttél, akkor vállald is a következményeit és próbáld meg kihozni belőle a legjobbat! De benne maradni a rosszabb helyzetben a téves biztonságérzet miatt, az egyik legnagyobb hiba, amellyel már nagyon sokan szembesültek életük során. Hidd el, amíg nem lépsz ki régi életed kapuján és csukod be magad mögött, sohasem fogod észrevenni, hogy még hány ajtó létezik a világban és főleg, hogy hány van nyitva előtted, vagy melyik előtt állnak rád várva, hogy beinvitáljanak. Csak azok nyernek, akik mernek a nullába, az ismeretlenbe kilépni és megújulni.

Szerintünk nem jó más mellett élni, hanem csak valakivel együtt, nem jó más álmait építeni, hanem a sajátunkat, nem jó más életét élni csak a miénket és azt javasoljuk te is tegyél így!

Nehéz lesz?

Igen. De csak az elején és ha te magad sem hiszel magadban, ki más tenne úgy…, hogy lennének képesek hinni benned a csapattagjaid?

Ahhoz, hogy ezt a képességedet erősítsd, tanulnod kell. Ha nem állsz ki előadni, akkor hogy akarsz hatalmas csapatot építeni? Azokat vezetni is kell, azok elé ki is kell állni, képzéseket, nyílt előadásokat, webináriumokat, online meetingeket kell tartanod. Ha csak magyarázod másoknak mit tegyenek, de te magad nem teszed meg, nem jársz elöl példával, akkor miért hinne benned bárki is? Nem leszel ugyanis hiteles és ez egyet jelent azzal is, hogy sikeres sem.

Lehet mindenki sikeres? Lehet mindenki gazdag?

Igen, persze, hogy lehet.

De amíg nem érted meg és nem tudod elengedni a gazdag-szegény viszonyt és határt, amíg irigy vagy rájuk, amíg frusztrál, addig lassabban jutsz előre.

Értsd meg, te is ugyanolyan gazdag vagy! Mert a boldogság nem pénzben mérhető. Tudd, mitől leszel boldog és teljes életet élő és ne szégyelld, ha számodra nem a hússzobás palota, s a luxusautó jelenti azt! Mert nem is ezeken múlik. Csak nézz rá, hogy öltözik Mark Zukkerberg a Facebook alapítója, pedig megengedhetné magának a Gucci öltönyt! De nem ez a lényeg, nem ez számít, nem ez boldogítja és ezért nem is érdekli, nem fecsérel rá felesleges energiákat, mert nem másnak akar megfelelni, hanem saját magának és mára védjegyévé vált a farmer, a szürke póló és a jogging cipője. Ez az igazi gazdagság, ami a szabadságot biztosítja, hogy ne másnak akarj állandóan megfelelni, ne szégyelld az álmaidat, vágyaidat, hiszen ha megvalósítod őket, akkor egyszer csak azt fogod tapasztalni, hogy többen másolják amit és ahogy teszel.

A gazdagnak ugyanúgy fáj ami hiányzik, mint a szegénynek, a betegség ugyanolyan tragikus, mint a szegénynek, ha nem tud megvenni valamit ugyanolyan frusztráló, mint a szegénynek. Csak két külön világ. Ugyanaz motiválja, ugyanaz viszi előre, ugyanaz hátráltatja és ugyanattól szenved, nevet, vagy sír. Semmivel nem vagy rosszabb, csak más világban élsz. De oda el kell jutni, meg kell tudni találni az átvezető csatornákat, a képletet, a módszert és az Inlernet ezeket megadja és megmutatja számodra.

Motiválni tudunk, más előadók is tudnak, de ez csak a kopár felszín. Ezért van bajunk sok „motivációs trénerrel“, mert csak elhitetik veled, hogy meggazdagodsz, de az előadásaiktól sohasem fogsz, csak ők. Minket viszont nem az érdekel, hogy ő milyen sokat keres, hanem hogy te érd el mielőbb azt a kereseti szintet amelyet szeretnél. Az egy üzlet, ami az ámítással operál, nem pedig a megoldással. Mi a megoldást kínáljuk neked és a motivációdat az fogja adni, hogy saját szemeddel tapasztalod meg, mire vagy képes és ez milyen kimagasló eredményekkel jár.

Valós módszereket tanulj, mert ezek visznek előre, nem a szavak!

Az a fontos, hogy céljaid és a jelen közé nem hagyj beékelődni olyan gondolatokat, mint például, hogy szeretnél egy Mercedest, de gondolatban úgy vagy vele, hogy simán megelégednél egy új Fiattal is. Így ugyanis sohasem lesz Mercedesed, csak Fiatod és pont te magad leszel az igazi álmod elérésének gátja. Hidd el, a sikeres embereket nem érdekli, hogy mások mit mondanak arról, hogy meg lehet-e azt valósítani, képesek-e elérni, jó ötlet-e, érdemes-e energiát, időt és pénzt áldozni rá. Ők nem filozofálgatnak, hanem cselekszenek és ez óriási különbség. Mert a pozitív gondolkodás nem azt jelenti, hogy csak azt mantrázod, hogy meg tudom csinálni, meg tudom csinálni, meg tudom csinálni, hanem azt, hogy minden egyes napon teszel egy lépést előre, hogy cselekszel és így egyre közelebb kerülsz céljaidhoz. Mások meg majd akkor kapnak észbe, vagy tekintenek rád sóvárgó szemmel, amikor majd ott állsz a célkapuban.

Tudod, mire kell a pénz?

Szabadnak lenni.

De ha mindig a pénzre fókuszálsz, sohasem leszel gazdag. A rabja lehetsz, sok pénzed is lehet, de ha valami krach történik, akkor azonnal véged. Mert nem fejlődtél a vagyonod növekedésével együtt. Ezért nem sikerül hosszú távú sikerereket felépíteni a Lottó nyerteseknek, a hirtelen vagyont szerzőknek és a dinasztiák legtöbbjének. Mert nem mentek végig az úton, csak kaptak valamit, beleszülettek, a szerencse fiai lettek, de a szerencse, mint tudjuk forgandó.

Válassz olyat munkát, amelyet igazán szeretnél végezni és sohase a fizetés alapján válassz, hanem melyik az, amit ingyen is elvégeznél! Ez a szenvedély ugyanis „át fog menni“. Érezhető ez a lendület, a gondolkodásmód, a tanulási vágy, az érzés, hogy ebben te legyél a legjobb. Vállald el annyiért, amennyit adnak, hiszen bármennyi is legyen a fizetséged, mindig több lesz, mint amennyiért megcsinálnád, azaz ingyen is. Mert te a legjobb akarsz lenni és ezért tanulni fogsz, előbbre fogsz lépni, magasabb lesz az óradíjad, szakértővé válsz és a végén eléred álmaid keresetét. Az Inlernet-Rendszer pont ezt a folyamatosságot és szabadságot biztosítja neked. Elvégzett munkádhoz arányos fizetség, szabad időbeosztás, kiemelkedő karrier- és jövőkép és hosszú távú anyagi biztonság. Kizárólag csak rajtad múlik mikor kezdesz neki, milyen tempóban haladsz, hova szeretnél eljutni, mennyit szeretnél keresni és mindezt mikorra kívánod megvalósítani. Senki sem fog sürgetni, de ha elindulsz és haladsz, azonnal és kézzelfoghatóan fogod érezni eredményeit is és ez a legjobb motiváció a céljaidhoz vezető úton.

Gondold végig, mit szeretnél és mikorra kívánod elérni! Álmodj nagyot, hiszen ingyen van, majd indulj el és minden egyes nap, minden egyes pillanatában tegyél egy lépést és a végén ott leszel ahova szerettél volna eljutni, de akkor szó szerint még az álmaidban sem merted megfogalmazni… pedig az volt az első fontos, sőt, a legfontosabb lépés!

Mi pedig ott leszünk a startnál, majd az út mellett, ha elakadnál, ha segítségre lenne szükséged és ugyanúgy ott leszünk a célnál is, hogy együtt ünnepelhessük sikeredet!

Inlernet® Ausztria fontos jogelhelyezési tájékoztató

Inlernet
2017.05.08.

Tisztelt Törzsvásárlónk!

Örömmel értesítjük tisztelt Törzsvásárlóinkat, hogy miután az Inlernet Worldwide AG Ausztriában is elindította a népszerű törzsvásárlói Rendszerét, újabb lépésként megnyitja az osztrák Jog-fát 2017. május 9-én, a közösségi csatornákon meghirdetett időpontban!

A jogelhelyezés szabályai alapján, mivel nem szükséges mindenképpen az ajánlói sorrendet betartani, a Törzsvásárló tetszőleges döntése szerint, a vásárlási utalvány foglalózás után, kiválaszthatja az osztrák Jog-fát, az automatikus jogelhelyezést és azon belül a jogelhelyezés kiinduló pontjaként Ausztria legelső Jogát.

Így a legelső osztrák Jogtól számítva a legközelebbi ideális, azaz balról-jobbra, fentről-lefelé az első üres helyre helyezi el a Rendszer az Ön Jogát. Ezáltal elérhető, hogy a később születő Jogok csak ezen Jog után kerülhetnek, így az Ön Jogai hamarabb elérhetik a kifutott státuszt (egy 12.000 Ft értékű Jog kifizeti a teljes 130.200 Ft Jog jutalékot).

Az osztrák Jog-fában minden olyan Jog-Osztályban lehetséges Jogot szereznie, amelyikben a magyar Jog-fában is rendelkezik bármilyen Joggal (Classic-, vagy Modern-, vagy Bónusz-, vagy Inlernet Joggal).
Az első Jogát az osztrák Jog-fában is az Ajánlója fogja elhelyezni, utána viszont az automata jogelhelyezés segítségével, elhelyeztetheti Jogait az osztrák Jog-fa kezdő Jogától kiindulva a legközelebbi ideális helyre. Minél közelebb van a Joga az ország első Jogához képest, annál hamarabb jut hozzá a Jog értékének több mint a tízszereséhez.

FIGYELEM! Ha Ön csak egy Jogot szeretne az osztrák Jog-fába, akkor az nem feltétlenül a legközelebbi üres Jog-helyre fog kerülni az osztrák első Joghoz viszonyítva, hiszen azt az Ajánlója helyezi el a saját első osztrák Jogától kiindulva! Ezért érdemes minimum kettő Jogot szereznie az osztrák Jog-fában is!

Amennyiben élni kíván ezzel az egyedülálló lehetőséggel, Webirodájában a jogelhelyezés módját állítsa át automatikus - I. Osztályra, a jogelhelyezés országát állítsa át Ausztriára valamint a jogelhelyezés kiinduló pontját állítsa át az ország első Jogára! Ez a beállítás biztosítja Önnek a legideálisabb és leggyorsabb jogelhelyezési módot és a legközelebbi Jog kifutást az osztrák Jog-fában. Ezáltal egy Jog értékéből (12.000 Ft) 130.200 forintja származhat.

Amennyiben a fenti beállítást használja, úgy az Ön Törzsvásárlóinak Jogát is automatán fogja a Rendszer elhelyezni az Ön első Jogához képest a Jog-fa szimmetria figyelembevételével. Azaz az Ön Törzsvásárlóinak első Jogait mindig az Ön gyengébb Jog-ágára fogja helyezni a Rendszer. Ez a beállítás továbbá azért is előnyös, mert így az Ön Törzsvásárlóinak első Jogai a lehető leghamarabb elhelyezésre kerülnek, mely a számukra nagyon fontos szempont. Ezért ajánljuk, hogy Ön is így állítsa be a fentiek szerint automatikus jogelhelyezésre Webirodáját és erre kérje meg, illetve hívja fel Instruktora figyelmét is!

A Webirodák, a rendszer frissítése alatt, május 9-én 20 órától nem lesznek elérhetőek. A frissítés után elérhetővé válik az osztrák Jog-fa, illetve a beállítások között megjelenik az Automatikus jogelhelyezés országai között Ausztria is, így a szükséges fenti beállításokat ekkor, a frissítés után tudja megtenni.
Használja ki ezt a kivételes lehetőséget, mert az osztrák Jog-fában ez a kedvező feltételű indulás csak egyszer lehetséges. Ez egy különleges alkalom, éljen ezzel az ajánlattal minél előbb, az idő Önnek dolgozik! Minél gyorsabban lép, annál hamarabb kifutott státuszba kerülnek a Jogai és annál gyorsabban meg tudja többszörözni a vásárlási utalvány foglalóra befizetett összegeket, amiket természetesen ezen kívül még bármikor le is vásárolhat az ÁSZF alapján.

Figyeljen arra, hogy a vásárlási utalvány foglalózáshoz szükséges összeget legkésőbb május 9-ig helyezze el az Inlernet Worldwide AG. (11600006-00000000-58091702) bankszámlájára, megadva a közleményben az Ön törzsvásárlói azonosítóját! 


Sok sikert kívánunk a jogelhelyezés során!

Közlemény és tájékoztatás: Tájékoztatjuk arról, hogy az Inlernet-Rendszer nem minősül banknak, biztosítónak, vagy egyéb hitelintézetnek, befektetési alapnak, illetve nem végez semmilyen pénzügyi, vagy kiegészítő pénzügyi tevékenységet! A Rendszer használatával Ön nem betétet köt le, nem nyílt végű, vagy zárt végű befektetési alapba helyezi pénzét, nem részvényt, vagy kötvényt vásárol. A Rendszer az Ön aktivitásától függően, jelentős jövedelmet biztosíthat, ez azonban nem jelenti azt, hogy fix, vagy változó kamatot (vagy bármely más hozamot) biztosít a befizetett összegek (vásárlási utalvány foglalókra és azok kiegészítéseire, valamint az utalványokra befizetett összegek) után. Az Ön által befizetett összegek a fentiek miatt nem tekinthetőek befektetésnek, annak meghatározott időn belüli megtérülését az Inlernet-Rendszer nem garantálja.

Ezeket a cikkeket olvastad már?